Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-23 / 93. szám

6 DÉLMAGYARORSZAG 1911 április 23 SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET Színházi műsor. Április 23, vasárnap d. u. Terestyényi Gyula fölléptével: Viola. 23, „ este: Délibáb. (Páratlan s/a-os bérlet.) „ 24, hétfő Rob herceg, operett. (Páros V,-os bérlet.) „ 25, kedd A szent liget. Mészáros Giza vendégfölléptével. (Páratlan »/,-os bérlet.) „ 26, szerda A testőr. Mészáros Giza vendégfölléptével. (Páros 3/a-os bérlet.) „ 27, csütörtök A kivándorló. Nagy Terussal, a szegedi tűzoltók javára. (Páratlan '/,-os bérlet.) „ 28, péntek Cigányszerelem. (Páros '/,-os bérlet.) „ 29, szombat Sárga liliom. Biró Lajos konferance-ával. Bérletszünetben, fél 8 órai kezdettel. „ vasárnap 30, d. u. Lotti ezredesei. „ „ este: Elnémult harangok. (Páratlan '/,-os bérlet.) D'Annunzio, a szorgalmas. - Szent Sebestgén misztériuma. (Saját tudósítónktól.) Olaszok legfinomabb, legszínesebb művészettel iró poétáját, Gabriele D'Annynziot a felületesen látók egyszerűen reklámhősnek, élvezetvadászó grandseigneurnok tartják, pedig soha szorgalmasabb iró nem volt a világon, mint a nagy Gabriele, aki ép a napokban méltán is hivatkozott az ő kitartó, becsületes munkásságára. A Tribuna párisi levelezője fölkereste D'Annunziot, aki már hónapok óta Páris mellett, Balzac arcachoni villájában lakik nagy visszavonultságban s beszélgetést folytatott a költővel jövendő irodalmi tervei, főleg Szent Sebestyén cimü misztériuma felől, melynek előadására a Chatelet-szipház már lázasan készül. A szindarab keletkezésének érdekes története van. Mikor D'Annunzio az elmúlt idényben Párisban tartózkodott, előkelő társaságbeli és irodalmi barátainak megkeltett ígérnie, hogy legközelebb olyan drámát ir, mely először Párisban kerül színre. Ez ígéretét betartandó, az olasz iró a jelen óv elején Párisba költözött, kibérelte Balzac egykori villáját s itt teljes visszavonultságban^ós francia nyelven megírta a Szent Sebestyén-1. A misztérium, mely olyanok állítása szerint, kik a már teljesen kész darabot ismerik, szenzációja lesz az ujabb francia drámai irodalomnak, május 20-án kerül színre először a Cbatelet-szinházban s csupán - B ' tízszer adják egymás után. Ez a tiz előadás középső részlete lesz annak a klasszikus ciklusnak, melyet a nagy párisi szinház az idén rendez s mely Páris nagy művészeti eseményének készül. D'Annunzió misztériumát ugyanis Beethowen-hángversenyek sorozata fogja megelőzni, a Szent Sebestyén után pedig elsőrangú orosz színtársulat vendégszerepel a Chatelet-ben. A Chatelet-szinház rendkívül lelkiismeretesen készül az olasz költő misztikus szindarabjára s a rendezésben teljesen szabad kezet engedett d'Annunzionak. Minden egyes előadás harminchétezer frankba kerül, a Szent Sebestyén szinrehozatala tehát háromszázhetvenezer frankot fog fölemészteni. Érdekes nyilatkozatokat tett a költő arra a mótfrá vonatkozólag, ahogyan színmüvét megírta. Hónapokig visszavonult arcachoni magányába s minden oldalról alaposan tanulmányozta tárgyát, mely már kezdettől fogva rendkívül izgatta. Valósággal el volt zárva a világtól, senkivel sem érintkezett s magánügyeit is elhanyagolta. Igy eshetett meg, hogy amig ő hazájától távol lázasan dolgozott, addig otthon hitelezői lefoglalt&tták a költő pillájában kincseket érő műtárgyait. Arcachoni lakásának dolgozószobája olyan, mint egy muzeum. Az asztalokat régi foliánsok s ujabb könyvek, metszetek, képek, szobrok borítják, melyek mind Szent Sebestyén martiriumára vonatkoznak. Mielőtt d'Annunzio müve megírásához fogott, megvett egy egész könyvtárt s tárgya oly mély hatással volt lelki világára, hogy éjszakásként viziók gyötörték. Mikor müve megírásával elkészült, Párisba utazott, liogy személyesen intézze a darab előadásával összefüggő ügyeket s átvegye a betanítás vezetését. Óriási munka, mert a darab négy fölvonásának miudegyikóben négyszáz előadó mozog s D'Annunzio minden egyes alaknak pózát és mozdulatait régi képek nyomán külön előírta. A misztérium szövegét recitálják s a színpad nem négyszögű szcenáriumot ábrázol, hanem óriási tojásdad képet, mint a régi festmények, hogy a hatás annál közvetlenebb legyen. A darab tele van lenyűgöző jelenetekkel. Szent Sebestyént páldápl izzó szénre gllitják, majd odakötik egy babérfa törzséhez ós nyilakkal lövöldöznek rá, melyek azonban nem fúrják keresztül testét, hanem fennakadnak az ágak lombozatában. A nagyobb élethűség kedvéért D'Annunzio megtanulta az ijlövés sportját, mely Franciaországban még ma is virágzik. A Szent Sebestyénen kivül D'Annunzio az arcachoni villában befejezte „Madrc follt" (Őrült anya) cimü regényét, elállt azonban az „Amaranta" tervbevett megírásától, melynek az „Excelsior" hasábjain kellett volna megjelennie. A lap kiadójának, Lafittenek kijelentette a költő, hogy fél a visszatetszéstől, melyet müve, mely különben félig kész, kissé szabad előadása miatt keltett volna s megígérte, hogy helyette teljesen ártatlan regényt ir, melyet serdülő lánykák is olvashatnak s melynek ez lesz a cime: Bomanzo bianco (Fehér regény.) Ugyancsak befejezte D'Annunzio „Dante óleté"-t, egy terza rímekben tartott szintetikus költeményt, melyet a Divinn Commedia uj kiadása elé szánt. Ezt a müvét, melyet rendkívül nagyra tart, nagy gonddal újra meg újra átdolgozta s még mindig nem tudta magát elhatározni arra, hogy leadja a nyomdába. D'Annunzio tehát ugyancsak szorgalmas volt az év első szakában s nagyobb munkát végzett, mint más költő négy óv alatt. A jövő fogja megmutatni, hogy az érték arányban áll-e a menynyiséggel. * A Shakespeai'e-ciklus előtt. A budapesti Nemz íti Szinház Shakespeare-ciklust rendez. A brit óriás tizenhárom remekét hozza szinre gyors egymásutánban. Hétfőn kezdődik „Antonius és Cleopatra"-val s befejező előadásul a „Vizkereszt"-et, a szinház ez idei legnagyobb sikerét tartogatják. Ha ezt egy berlini színigazgató eszelte volna ki, ma már München, Hamburg, Drezda, Lipcse, Bécs, sőt talán Budapest falain is plakátok hirdetnék az irodalom és művészet eseményét. A világsajtó foglalkoznék vele tárcákban s hasábos cikkekben. A „The Graphie", a „Black and White" éppen ugy közölné a szereplők arcképét és a főbb jelenések csoportjait, mint a „Leipziger Illustrirte" . . . Nálunk azonban senki se beszél róla. A szinház kiadja a szűkszavú sablonos kommünikéit ós szerény szinlapokon hirdeti az előadások sorrend jót. Punktum. Pedig épen most, a berliniek vendégszereplése idején, lenne helyénvaló, hogy hangulatot csináljanak a bravúros magyar vállalkozás mellett s fölhívják a közönség figyelmét. 2X2 = 5. Valljuk meg őszintén, nem Gustav Wied födözte föl ezt az alapvető igazságot, lia mindjárt ő tette is egy komédiája elé cimnek. Tudtuk mi ezt rógeu. Mar az iskolában is tudtuk, liogy a kétszer kettő legfölebb a matézisben négy, de például a professzor urnák öt is lehet, hat is lehet, attól függ, hogy milyen ideges és hogy mennyit mondott: neki föltétlenül igaza volt mindig. Azóta mindennap húszszor konstatáltuk, hogy a kétszer kettő csak a parasztnak négy, az alárendeltnek, a naivnak és kevóshat?ilmunak; ellenbqn a főnök ur, a vezérigazgató ur, a generális ur, a nemtudoménkicsoda, de rajtunk hatalmaskodni tudó ur egyetlen szavával fölrúghatja a matézist s mindnyájan bizonyítjuk, hogy csakugyan, melde gehorzamszt, kétszer kettő az öt, világos, természetes, föltótlenül igaz, aminthogy a fekete is fehér, a fehér is fekete, ha parancsolni méltóztatik, csak haragudni ne tessék. Nem, nincs ebben keserűség semmi, ez csak konstatálása annak, hogy az élet matézise nagyon más, mint az iskoláé, a logikáé s ez néha a szép benne, ezért olyan kecses a szerelem is, mert napsütéses áprilisban a legokosabb ember is elhiszi a gretchenhaju imádottnak, hogy kétszer kettő öt és a legzseniálisabb férj is olyan isteni naivitással tud menni a felesége mellett, mint aki elhiszi, hogy a kétszer kettő öt és nem négy, hogy a nő hűséges hozzá, örökkön hűséges, pedig körülötte mindenki tudja, hogy de bizony a kétszer kettő négy, az aszszony pedig ingatag. Ugy vagyunk a kétszer kettővel, mint a többi közmondással, amit az iskolában tanultunk (a kétszer kettő is matematikai közmondás) s amelyről azt hittük, nem is kell bizonyítani, annyira igaz. Pedig csak azért nem bizonyították az igazát, mert csak a nemigazát lehet bizonyítani, de azt azután alaposan. Amig Oscar Wilde meg nem érkezett, milyen naivan hittük a „ki korán kel, aranyat lel" igazságát. Pedig soha aranyat nem találtunk koránkelő korunkban. De makacsul ragaszkodtunk hozzá, hogy ez ugy igaz, hogy ezt nem hiába tanultuk. Talán ugy voltunk vele, mint az a cigány, aki elsőnek húzott a folyékony suvikszból: nem szólt a másiknak, hogy az nem bor, hadd igyák ő is, majd megtudja. S amit mindenki tud, azt senki sem nevezi néven (az nem illik, az erkölcstelen, az mosdatlan dolog), csak az ilyen lump irók, mint Wied meg Wilde, aki igen illetlen dolgokat nevezett néven, s a koránkelőkről is megállapította, hogy azok korán elálmosodnak, egyéb semmi különös nem történik velük. Ott volt aztán az a furcsa biztatás: mondj igazat, betörik a fejed. Erre természetesen minden jótét léleknek elment a kedve az igazmondástól, mert senkise bolond mással töretni a maga fejét. Mikor aztán mégis betörték a fejüket egyórt-másórt, akkor nagyon elkezdtek igazat mondani s ma már okos ember tisztában van vele, hogy amig a fejed be nem törték, a világért se mondj igazat; azután már mondhatsz, mert akkor már úgyis fuccs. Például aspirálsz egy mandátumra s amig meg nem buksz, szóval amig be nem törik a fejedet, olyan édes-kedves neked az egész kerület, olyan nagyratermett, olyan csuda okos, hogy mikor megbuktat, alig győzöd elmondani, de őszintén, hogy milyen komisz, bitang, huncut, csaló, szedett-vedett. S igy tovább. Dobjanak kiapártodREDŐNY-, ESSLINGENI JALOUSIA NAPELLENZŐ- ÉS UÁSZONREDÖNY-GYÁR ===== IZABELLA-UTCA 47. SZ. = TELEFON 23—85. =