Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1911-04-21 / 91. szám
1911 április 19 DELHAGYARORSZAG 11 IGAZGATÁS Vizsgálat a gázgyár ellen. - A bizottság ülése. (Saját tudósítónktól.) Hónapokkal ezelőtt cikksorozatban ismertette a Délmagyarország azokat a panaszokat, amelyeket Szeged város polgársága a gázgyár ellon lapunkhoz beküldött. Akciónk eredménynyel járt, mert Pillich Kálmán törvényhatósági bizottsági tag a város közgyűlésén interpellált a kér désben. A közgyűlés akkor egy bizottságot küldött ki a panaszok megvizsgálására,egy ben megbízta a bizottságot azzal is, hogy a közgyűlés elé véleményes jelentést terjeszszen be. A kiküldött bizottság Balogh Károly elnöklésével csütörtökön délután öt órakor ülést tartott. Az ülésen a bizottság tagjai közül Wimmer Fülöp, Balassa Ármin dr, Ditlrói Nándor dr ós Priváry Ferenc, a vá rosi gépüzemek igazgatója vettek részt. A tárgyaláson, amoly hosszabb ideig tartott, először a légszeszgyárral kötött szerződést tanulmányozták át, hogy annak alapján megállapítsák, nincs-e valamelyes mód arra, hogy a város a légszeszgyárral szemben erélyesebb módszereket igénybe vehessen. Megállapította a bizottság, hogy a szerződés huszonhetedik paragrafusa szerint a légszeszgyár már a szerződós aláírásakor kötelezően kijelentette, hogy minden időközben alkotandó törvénynek, 'szabályrendeletnek aláveti magát. Kellene tehát olyan szabályrendeletet csinálni, amely módot nyújt arra, hogy a közönség a jövőbon kuláns bánásmódban részesüljön a vállalat részéről. Balassa Ármin dr több panaszt sorol föl. Elmond konkrét eseteket, amelyekből az tűnik ki, hogy a gázgyár már 1909-ben kifizetett számlákat 1911-ben újra prezentált; továbbá, hogy gyakrabban sokkal többet számított föl az elfogyasztott gázért, mint amennyit a számla tényleg kitett. A tanácskozás során többen azt hangoztat, táfc, hogy a városnak saját kezelésbe kellene venni a gázgyárat, meg kellene váltani azt. Ez elsősorban azért lenne szükséges, hogy a város a tulmagas dijakat leszállítsa. Ezáltal természetesen a fölmerült panaszok is orvoslást nyer* nének. Balassa Ármin dr ugy véli orvosolhatóknak a panaszokat, ha a tanács az adatok alapján értesiti a részvénytársaság külföldi elnökségét, hogy a szegedi gyárban a könyvelés megbízhatatlan, a közönséget kizsákmányolják és megtévesztésre alkalmas módon irják ki a számlákat. Az elnökség bizonyára találna alkalmat ós módot arra, hogy az állapotokat rendezze. Wimmer Fülöp ezt a megoldást nem helyesli, mert az nem vezetne célra. Meg kellene vál. tani a gázgyárat és ezzel rendben lenne a dolog. Dittrói Nándor dr szükségesnek tartja, hogy füzeteket adjanak ki, amelyekben fölvilágosítják a közönséget arról, miként kell ellenőrizni a fogyasztást. Eziráuyban már terjesztett elő javaslatot, most megismétli azt. A bizottság azután elhatározta, hogy péntektől kezdve minden nap délután megvizsgálja a beérkezett panaszokat, kihallgatja a panaszosokat és a vizsgálat eredményéhez képest készíti el javaslatát. x A makói városháza. Esztendők óta csak az imádság: tartja a makói városháza düledező oszlopait. Az összes hivatali szobák gerendákkal vannak alátámasztva. Legutóbb az anyakönyvi hivatalt felsőbb rende leire ki kellett lakoltatni, annyira életveszélyes volt a helyiségben való tartózkodás. A képviselőtestület mindeddig húzódott "az épitkezóstőJ, arra való hivatkozással, hogy a város nem elég gazdag. Most azonban az alispán átirt a városhoz és elrendelte a városházának az államépitészetí hivatal által való felülvizsgálását. A vizsgálat eredményétől fiigg, vájjon lcilakoltatják-e azonnal az életveszélyes hivatalokat, vagy várnak-e egy-két hónapig. Ez évnél tovább semmiesetre sem maradhat használatban a makói városháza. kor-oalotában modern 4 szobás lakás, a negyedik szoba külön bejárattal augusztus hó 1-ére, ugyanott május 1-ére több bolthelyiségek = ipari célokra is kiadók. = § Vigyázz a nőre! Balog János csanádapácai cigánylegényt harmadévo besorozták katonának. Balog nehéz szívvel vált meg otthonától. Nem annyira a katonaélettől félt, mint inkább vadházastársát, Rostás Veront féltette. Veron hűséget igórt, sőt esküdött, de Balognak ez nem volt elég. Legjobb barátját, Rácz Istvánt, megbízta, vigyázzon az asszonyra. Balog nyolc keserves hónapig hordta a hátán a bornyut, mikor azután valami betegség miatt hazaküldték. Otthon a barátjaitól azt hallotta, hogy Rácz visszaélt a helyzettel és nagyon is gondját viselte a fiatal asszonynak. Balog ezért kérdőre vonta Ráczot, de Rácz esküvel erősítette, hogy a dologból egy szó sem igaz. Balog kénytelen kelletlenj elhitte ugyan Rácz állítását, de ettől az időtől kezdve nem jó szemmel nézett Ráczra. Az elmúlt tél egyik napján együtt pálinkáztak a haragosok. Balog pálinkázás közbon megsértette Ráczot, mire Rácz fölkapott egy hatalmas dorongot és fejbe sújtotta Balogot, ugy, hogy annak a fejét azonnal elöntötte a vér. Balognak azonban segítő társa akadt: Antoni Károly cigánylegény, aki régebbi haragossa volt Rácnak. A szorongatott cigány, mikor látta, hogy élete veszedelemben forog, bicskát rántott s azzal Ráczot többször hasba szúrta. A bicska átvágta Rácz beleit s olyan sérüléseket ejtett rajtuk, hogy a szerencsétlen belehalt. A szegedi törvényszék büntetőtanácsa csütörtökön tárgyalta a cigányok ügyét. Balog ellen súlyos testisórtés miatt indult meg az eljárás. A birő" ság kihallgatta Balog vadházastársát is, aki azt vallotta, hogy Balog Rácra oknólkül haragudott, mert nem Rácz járt be hozzá éjjelenként, hanem _ egy másik cigáuylegény. A szegedi királyi törvényszók büntetőtanácsa Balogot masíélóvi börtönre itélto. § Drága fuvola. A mult év augusztusában a szegedi kegyesrendi főgimnázium szertárát padolták. A munkások között volt Csonka Imre szegedi asztalossegéd is, akit már többször büntettek lopásért. Csonkát most sem hagyta el a régi jó szokása és csak azt várta, hogy egyedül maradjon a teremben. Mikor azután egyedül maradt, feltörte az egyik szekrényt és onnan egy száz korona értékű szép fuvolát ellopott. A fuvola eltűnését csak később vették észre ós mindjárt Csonkára gyanakodtak. Csonka erélyesen visszautasított minden vádat, de mikor a házkutatás alkalmával megtalálták nála a fuvolát, akkor egyszerűen vallott. A szegedi törvényszék büntetőtanácsa lopás bűntettéért két hónapi fogházbüntetésre ítélte. § Fiatal leányok és az öreg bácsi. Csütörtökön délelőtt a szegedi törvényszéki folyosót apró kis leányok népesítették be. Mindannyian serdületlen gyermekleányok voltak ós szégyenkezve, szepegve várták, amig rájuk kerül a sor. Förtelmesen rut ügyben szerepeltek a gyermekek. A vádirat szerint Bugyi Antal földeáki napszámos megrontotta őket. A kis leányokat zárt tárgyaláson hallgatták ki. A bűnös összetöpörödött ember, sokkal öregebbnek látszik, mint amilyen idős. Arcán a paralizis tünetei, az abnormis szekszuális élet teljesen tönkretette szervezetét. A vén bűnös természetesen mindent tagadott. A büntetőtanács, miután a kiskorú tanuk terholö vallomást nem tettek, a fogságban levő Bugyi Antalt fölmentette és azonnal szabadlábra helyezte. A lovászi uri divol összes különlegességei dus vá:-: lasztékban megérkeztek. :-: H ÉS DAS uri divatüzlete KELEMEN-U. 7. SZÁMI. Betegek figyelmébe! Az orvosi tudomány föladata az emberi test betegségeinek leküzdése. Ez legbiztosabban elérhető egy uj gyógymóddal. Ezen gyógymóddal való kezeléssel a legrégibb betegségben szenvedő is egészségét visszanyerheti. Ernst Márk, az amerikai magyar orvos 40 éven át ugy bel-, mint külföldön folytatott tanulmányozásai és e téren szerzett tapasztalatai alapján ezen uj gyógy inóddal, — egyedül csak az általa szerves anyagokból; előállított gyógyszerekkel, — a legnagyobb" sikerrel gyógyít mindennemű külső és belső betegségét. Rövid idő alatt bámulatos eredmény tapasztalható. Asthma, tüdővésznél, a szív, ideg, gyomor, máj, vesebajnál, elhízásnál, vérszegénység, sápkór, sárgaság, angolkór, vizkórnáí, csnz és köszvényaói, valamint fájdalmas és szabálytalan havi bajnál, mindennemű szembetegség, nemi betegség és ennek következményei eseteiben. Orvosi tanácskozás ingyen. — Gyógy helyiség: Szeged, Ráró Jósika-utca 14. szám alatti saját házában. — Rendelési idő: délelőtt 9—11-ig, délután 3—5-ig. — Ingyen rendelte szegényeknek: d. e. 11—12-ig. mr HATÓSÁGILAG ENGEDÉLYEZETT Kész férfi- és gy ermekruliákban _ - ~ MUIM DÁNIEL N Széchenyi-tér.