Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-16 / 88. szám

1911 április 16 DELMAGYARORSZAG 31 alá. Az még nem jutott a Jancsi eszébe, hogy nem fogja tudni megenni azt a temérdek lepényt, amit a tele teknő tésztából lehet csinálni. Ő csak arra az egyre gondolt, hogy most, egyszer életében, annyi lepényt ehet, amennyit csak akar. Ez a gondolat nagyon boldoggá tette. Nem tudta kiszámítani, hogy hány lepényt ehet ^eg egy este, hiszen még soha sem ehetett kedvére. Anna is segíteni fog, hiszen neki kitűnő étvágya van ! Nom is képzelitek, milyen kitűnő mulatság a lepénycsinálás! Mikor az ember maga csinálja ! Olyan sokat, amennyit akar! Ha akarja vékonyat, ha akarja vastagot. És annyit ehet, amennyit akar! Nagyon meg volt elégedve. A banya nincs itthon. Testvérei szuszogva alszanak. Jancsi a lábaival rugdosta összo a parazsat és azután apró, fekete kezeivel lapítani kezdte a tésztát. Persze először belemarkolt, kivett egy marékkal a nagy teknőből ós azután ütögetni kozdte. És ahogy a lepényt lapította, a tészta azt mondta: smiszk-smaszk, smiszksmaszk. Jancsi kitűnően mulatott. Amelyik vékonynak látszott, ahoz ragasztott még egy kis tésztát, amelyik nem volt szép kerek, azt kikerekítette egy ollóval. Mert a lepény csak akkor szép, ha kerek. Ami készen volt, azt belökte a fazékba. Csakhogy a fazék egyszerre megtelt. Jancsi tovább csinálta a lepényt ós kirakta őket oda, ahova csak tudta. A polcok, a pad, az alvó gyermekek takarója, minden telo volt lepénynyel. És a nagy teknőből alig fogyott még el a tészta felel Még soha életében nem volt ilyon boldog Jancsi. Ugy érezte, hogy valakinek meg kellene mondani, mutatni az ő nagy boldogságát. Talán jó volna felkölteni valamelyiket, egypárat a hét szuszogó gyerek közül? Nem, abból kellemetlenség lenne. És talán a lepény so futná ki. Végre enni is lehetett. Az első lepény csodálatos jó izü volt ós hirtelen eltűnt. A második számú pompás volt és ugyanazon az uton tünt el. A harmadik jó volt ós követte társait. A negyedik számú középszerű volt, de meg lehetett enni. Az ötödik számúnak különös furcsa ize volt, pedig ugyanabból a tésztából készült, ép ugy ki volt főve — ós mégis nehéz volt lenyelni. A hatodik számút a közepében abba kellett hagyni. — Igazán ón vagyok jóllakva, vagy valami hiba van a hatodik lepényben? Nem, nem lehetek jóllakva! Belefogott egy hetedik számúba, de nem hirta. Nem azért, mintha Jancsi tudott volna számolni, hanem csupa jószívűségből belátta, hogy adhat a lepényből testvéreinek is, még mindig fog elég maradni. Felköltötte a legidősebbiket és azután sorjában a többieket. Nagy gyönyörűség fogta el a Jancsi lelkét, mikor látta, hogy ülnek mind: lepónynyel a kezükben, álmosan hunyorgatva szemeiket. A tüz barátságosan megvilágította őket, ők pedig csámcsogva ültek köröskörül és ették a sok lepényt. A nagy fazékban a viz megint forrni kezdett, Jancsi beledobta a többi lepényt és az edény szinig megtelt. Meleg hullámok járták át a Jancsi szivét, mikor mondta öcsikéinek: — A többit mind megehetitek, mind, mind. A fazék is egészen tele van! De egyszerre azt mondta az ogyik gyerek, hogy neki már nem kell. Azután a másik is 'lyesmit mondott. Kezdett rosszul menni az evés. — Igyatok vizet, — mondta nekik Jancsi ós egy nagy kancsó vizet állított közéjük a földre. Mind ittak és újra elkezdtek enni. — A mama lepénye jobb, — mondta az egyik. — Én nem akarok többet enni! — Én le akarok feküdni ! — Ne bántsál Jancsi! — Csak még egyet egyél! — Nem 1 — De egyél! — Meg fogom mondani a mamának . . . — Akkor megraklak! Igy van az, ha az ember jót akar másokkal. Nem ettek semmit és azt mondják, hogy nem tudnak enni. — Es egyik se akar a fazékra vigyázni, mig én Annának viszem a maradók lepényt? Egyik so akart. Mind álmos volt. Mi lesz azzal a sok lepénynyel, ami a fazékban van? Jancsi bosszankodva rakta belo a megmaradt lepényeket egy nagy kendőbe, görcsre kötötte a kendőt. De már arra is gondolt, hogy mi lesz holnap, nem lehet letagadni semmit. De azért futott. Gondolta, hogy mire hazaér, talán megint éhes lesz. Nem tudott most olyan jól szaladni, mort a sok lepény nehéz volt. Végre elérte a lakodalmas házat. Anna a táncolók közt volt, oda Jancsi nem mehetett. Mert a banya ott ült és mindjárt elbánt volna vele. Letette hát a csomagot a kisszobába egy székre és azután szorosan az ajtó mellé állott, hogy inthessen Annának. Egyszerre hangos kiabálás hallatszott a kisszobából. Vagyis azt lehetett hallani, hogy valaki hanyat esett ós szörnyen káromkodik. Az örömapa káromkodva tántorgott bo a szobába a táncosok közé. Már akkor benn volt Jancsi. A lámpa alá állott a káromkodó öreg ós emelgette az egyik lábát. Tovább kiabált és káromkodott. — Valami van a kisszobában 1 — Mi lehet az? — De hát nézzétek meg, mi a csuda ragadt a lábamra? Egyik segített neki, hogy fóllábon állhasson, a többiek pedig emelték a lábát. — Hiszen ez egy kamsz, egy lepény! — kiáltották mind ós akkor látták, hogy a kabátja, a nadrágja szép kerek lepényekkel van teleragadva hátul. — Ó Istenkém, itt vagy, Jancsi, a lepényekkel? — kérdezte Anna és kihúzta öcscsót az előszobába, ahol egy csomó kutya marakodott a sok lepényen. — A te lepényedet eszik, — mondta. — Akkor menj haza ós csinálj többet! — Többet csináljak, — mondta János ur — többet, mint amennyit ma este csináltam? Több lepényt, mint amenyit én ma este csináltam, nem is lehet csinálni. Én még sohse láttam annyi lepényt, de még te se. A tizenkétliteres nagy fazék egészen tele volt és azután még egyszer tele. Anna sirt ós azt mondta, hogy akkor meg fog mindent mondani. Jancsi megint futott. Át az árkon, a szántóföldön, a másik árkon, a kőrakáson, a kiserdőn, a dombon! De most ugy érezte, hogy sohse lesz vége az útnak. Belebotlott minden kőbe és megvérozte a lábát. Nem tudott ugy szaladni, mint először. A szoba sötét volt, mikor hazaért. Kialudt a tüz, a viz is hallgatott a fazékban. Jancsi felbukott az egyik gyerekben, aki a padlón aludt egy lepénynyel a kezében. Akárhová lépett, mindig ragadt valami a lábára. És Jancsi nem tudta" hogy mi lehet az a ragadós valami. Megint tüzet gyújtott, bár azt hitte, hogy a lepény jól megfőtt. De ajajaj, mind a lopóny a fazék fenekén volt e<ry csomóban, viz egy csepp sem volt. Jancsi beledugta a fazékba a kezét, hogy kiszedje az összeragadt lepényeket, do hiába. Apró, fekete ujjaival meg so tudta moccantam az összesült lepényeket. , Erre Jancsi elővette a szerszamos ládából az apja finom vésőjét, az edény vasfala és a kőkemény lepény közé illesztette ós azutan a vésőre ütött a kalapácscsal. A véső eltört. Azután elővett egy asztali kést, a lepény ós a vas közé illesztette, rácsapott. A kés nyele apróra tört, de a kést nem lehetett kivenni. Igy tört le az olló fogója is. — Tyü! — mondta Jancsi ós elkezdett káromkodni, ahogy az imént a lakodalomban hallotta. Jancsi csudálkozva bámulta a saját művét. Látott ő már azelőtt is lepényt, de ilyen különös, kemény lepényt még soha. Egyszerro eszébe jutott a nagy bárd. Előkereste. — No most, gonosz lepény, meg fogod tudni, hogy ki az a Lundmark Jancsi! Felemelte a nagy bárdot. Ütött egyet vele. — Juj! A nagy fazék! Bizony a nagy fazék ketté tört, de a lepény egy darabban maradt. A falióra mutatója a négy felé közeledett. Jancsi álmos volt egy kissé. De mi lesz, ha hazajönnek! Jancsi takaritani kezdett. A nagy fazekat a helyére cipelte, összeállította a két darabját, hátha a banya majd azt hiszi, hogy ő maga törte el 1 Egy csomó lepényt az ágy alá dugott, egy csomót a saját ágyába, meg ahová még lehetett. De egyszerre lépéseket hallott. Apja, anyja és Anna hazajöttek. Nem néztek körül, csak lefeküdtek. Jancsi se szólt semmit. * Néhány óra múlva felébredtek a gyerekek, meglelték az eldugott lepényeket és reggelizni kezdtek. Mindegyik kezében tartotta a maga lepényét és jóizüen csámcsogott. Hogy a lepény fogyni kezdett, az apróságok lázmáztak és az asszony fölébredt. — Mit csináltok? Jézus, mi történt itt? Az asszony felugrott az ágyból és egyszerre meglátott mindent. Először elsápadt, azután elvörösödött. És hogy azután mit csinált ami kis barátunkkal, az elképzelhetitek. Jancsi csúnya verést kapott. Azóta a kis Jancsiból János is lett. De ma is visszaemlékszik még arra az estére, mikor ö lepényt főzött. Jma. Isten, ki élsz, isten, ki ur vagy Itt lenn a földön s fönn a mennyben: Add, hogy a drága, az imádott, A szőke lány szeressen engem. Add, hogy enyém legyen szivének Minden szerelmes dobbanása, Add, hogy ne sírjon soha másért És ne nevessen soha másra! Add, hogy örökké szomjas ajka Csak az enyémmel forrjon össze, Add, hogy a testét csókjaimmal Csak én, csak én — más ne fűr össze! Add, hogy szemének tiszta kékje Vigasztalón csak rám ragyogjon, Add, hogy amelylyel őt dicsérem, A dal szivemből ki ne fogyjon! Add, hogy a keblemen találja A napsugár s az éj sötétje, Add, hogy örökre hü maradjon És senki tőlem él ne tépje! Add, hogyha elmegy messze tőlem És jár akármi messze tájon, A lelke hozzám visszavágyjon, A lelke hozzám hazaszálljon! Add, hogy e verset elolvassa S ha elolvasta, hát megértse És add, hogy én jelen lehessek, Mikor azt mondja: „Csak azért se!" Heltai Jenő,