Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1911-04-16 / 88. szám
339 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 április 14 1911 Bábukról és kisleányokról. Irta Ellen Key. A krónika nem emlékszik meg arrról, hogy Kleopátra, mielőtt emberek sorsával játszott, bábukkal is játszott volna. Ha bábuzás nélkül mult el gyermeksége, bizonyos, hogy nem az volt az oka, mintha nem lettek volna bábuk. Mert a fáraók országában, mint a modern Párisban, az eszkimó kunyhójában csakúgy, mint a négerében, mindenütt ott találjuk a bábut és bizonyítja, hogy az emberi élet alaphelyzete, — az anya és gyermek viszonya — minden időben a legelterjedtebb és legvonzóbb játék tárgya volt. Minden vidéken, az, ami leginkább érdekli a népét visszatükrözik játékaiban; észak gyermekei például fenyőtobozokkal játszadoznak. Oberammergau apróságai pedig külön kis passziójátékokkal szórakoznak. De e játékok mellett mindenütt a fiuk katonásdiját és a leányok babajátékát látjuk és ebben a két nem közti munkamegoszlás ősrégi képét. A munkamegoszlásét, mely végső elemzésben a férfi és nő lényének mély eltérésein alapul. Mindazáltal akadnak oly gyöngéd és becéző hajlandóságú kis fiuk, akik szintén bábuval a karjukban szundítanak el. Ezt a gyöngédséget azonban mihamar állatokra viszik át. Olyan fiuk is vannak, akiknek az öltözködés művészetére vagy a szinházi rendezésre termett tehetsége a bábukkal vaól játszásban nyilvánul meg először. E hajlamokat azonban a szülők, minthogy „nőiesek", rendszerint csirájában fojtják el és csak, ha azok nagyon erősen élnek a fiúban, fejlődnek ki és lesznek gyümölcsözővé, mint a párisi Worth és III. Gusztáv svéd király példája mutatja. Hasonlóképen találunk leányokat, akik nagy kedvvei és szeretettel vesznek részt harci- és vadászjátékokban. Mégis a nemek tipikus játékai nagyjában a természetes elkülönbözések szerint igazodnak. Épen ezért fontos, hogy — mig az ujabb játékok zavaros, tarka tömege elhomályosítja a gyermek egyszerű és tiszta lelkivilágát és ezért el kellene tűnnie a gyermokszobából, — az ősrégi játékszereket fönntartsuk, kultiváljuk. És ezek között a bábuk maradnak legjelentősebbek mindaddig, mig a föld képe meg-megujul azokban a viruló, rózsás teremtésekben, akiket kislányoknak hivunk. Etnográfiái és archeológiai szempontból is jelentőséges a bábu; a különböző népek és korok kulturája tükrözik itt egy pohár vizben. De, mivel a lélek tulajdonságai sokkalta becsesebbek, mint a dolgokéi, a bábuzás, mint a gyermeki lélek megnyilatkozása a legértékesebb. Arról van szó, hogy túlhaladva az általános vonáson — a leány bábuszeretésén, — figyelemmel vizsgáljuk, hogy a bábuhoz való különböző helyzetekben a személyi tulajdonságok mikép nyilatkoznak meg. Ha egykor végre tudomány és művészet lesz a gyermeknevelés, a szülők bizonnyal a legnagyobb feszültséggel nézik majd, hogyan viselkedik kislányuk bábujával szemben, mert asszonyi természetének első levélhajtásait fogják ebben fölismerni. Következtetéseik értékessége természetesen azon fordul meg, hogy föllelhető-e bennük a nevelés művészetének alapföltétele: tudnak-e helyes megfigyeléseket tenni? A tisztára véletlen tünetet nem cserélik-e föl a lényegességgel és a puszta majmolást nem tekintik-e a gyermek természetének közvetlen munkájául ? Megtörténhetik például, hogy egy leány, aki sokgyermekü családban, vagy vidéki gazdaságban sok állat között nő föl, közö- j nyös a bábuk iránt. De ez mitsem bizonyít anyás érzései ellen, ha ehelyett a körülvevő fiatal életnek juttatja szive gyöngédségét, azt óvja, gondozza. A bábuk iránti közöny ez esetben csak erős, reális érzék mellett tanúskodik, mely képtelen mesterséges alkotmányokkal megelégedni, mikor az élet maga sokkal kiválóbbakat teremtett. Gyakran látjuk, hogy egy gazdag képzeletű kisleány könyvekben merül el és amit olvasott, eljátsza bábuival, legszívesebben keménypapírból valókkal. Ily esetben ritkán fog egyetlen bábut a sok közül minden anyás szeretetével elhalmozni. De ez sem bizonyítja az anyai ösztön tompultságát. Ellenben valószínű, hogy ennek a leánynak nemcsak szigorúan nőies jellegű hajlamai vannak, hanem például irodalmiak, drámaiak, vagy művésziek is, Az általános női hajlamok abban mutatkoznak, amint a bábu készül ós amilyen elbánásban van része. Moszkva. Irta Kőhegyi Lajos dr. A becsületes Bádecker, aki a turistának mindent meg akar mondani, amit föltótlenül tudnia kel!, azt irja Moszkváról, hogy az oroszoknak ez a szent városa az északi szélesség 55° 45'ós a keleti hosszúság 37°-a alatt és kétszáznegyvenkilenc méternyire a tenger szine fölött fekszik. Aki ezt tudja, azzal a nyugodt lelkiismerettel indulhat el a tatárok Rómájába, hogy a többit majd ott fogja megtapasztalni. Csakhogy ez a megtapasztalás kissé nehezen megy. A középeurópai világvárosok mindegyikében van egy bizonyos nagyvárosi jelleg, amely a kifejlett koncentrációban, a modern élet összetömörült energiájában nyer kifejezést, amely Moszkvától teljesen idegen. Habár csak 602.000 lakosa van, mégis akkora területen fekszik, mint az ötmillió lakosságú London, amelyben a drága telkek kihasználására öt-hat emeletnyire építik a koloszális háztornyokat. Moszkvának tornyairól az alig számbavehetö néhány elegánsabb utca kivételével az egy-két emeletes faházak beláthatatlan területére néz el tekintetünk. Szóval, politikai ós gazdasági jelentőségénél fogva igazi nagy város, egyébként óriási falu, Hetük ünnepe. Irta Ady Endre. Lázas napok emlékei egyre tűnnek, Az utcákon zászló nem lengedez, Tudjátok-e, liogy nem piros betűs ünnep: Fekete betűk ünnepe ez . . . Tudjátok-e, hogy zajban ünnepelni Nincsen jogunk s nekünk nem is lehet: Mi éjben, félve gyújtjuk a világot S jégtengerból csaljuk a meleget, Mi féltve őrzünk minden kis pardzst is, Óh, mert nekünk kihűlni nem szabad; Száz istenük lehet a lármázóknak, — Nekünk egy: a megváltó gondolat . . . ... A bálványok vájjon miből kapnának Szent gerjedést, vad honfi haragot, Jelszavukat, ha hogyha nem volnának Apró, kiformált ólomdarabok. Tömjént nem kaphat egyetlen egy bálvány, Bölcscsé, bolonddá válni nem lehet, Mi ünnepeltetjük a világot: Ólombetűk és éji emberek. Mienk az ország, a hatalom, dicsőség, Mienk a küzdés, bénaság, nyomor, Mienk a zsongó dalos szerető sziv » S a romlást kérő, éhező gyomor. Minden mienk és semmink a világon, Mienk az élet legmaróbb sora, Nincs több joga senkinek a munkára, De ünnepelni sincsen több joga / . . . . . . Légy üdvözölve szent termékeny éllel, Mikor világot gyujtunk a világnak, Mikor az eszmék szállnak szerteszéjjel, Mikor a betűk megváltást cs-inálnak, Mikor cseppenként szikkad ki vérünk, Tüdőnk fullad, égő pokol agyunk, Légy áldva nagy napi . . . Nyomorultak És dicsőek te általad vagyunk! . . . Mi vagyunk isten kiválasztott népe, Kik ime most fennen büszkélkedünk, Akiknek szivük csupa tiszta béke, De harcolunk és megfeszíttetünk . . . . . . Rendelteték . . . Betöltjük rendelésünk. Leszünk a megváltásért áldozat S krisztusi szívvel megimádjuk Mi reánk sujt: a súlyos átkokat, S a forumon mikor elült a lárma, A sziveinkben gyúlnak szent tüzek S megáldjuk üdvünk, kárhozásunk, Megáldjuk a fekete betűket! . . . 71 váza. Fekete szobában — fekete váza. Lomha kandallóban elmélázva Tfiz lobog. Fekete vázában — fekete vérünk, Szerelmes szívből áldozott vérünk — Vér csobog. Fekete vérünkben bíbor virág van Égő szerelem láng katlanában Illatoz. Bíbor virágszál fürödöz a vérben, Háló szerelem maró sebében Hervadoz. S a csókolózó vér az enyém, a lied Közöny fagyában dermedve piheg, Aluszik. Elaludt vérből — párolgó mocsokból Szerelem virágát sietve viszik, Temetik . . . Falcione Kálmán.