Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-11 / 83. szám

2 DELMAGYARORSZAG 1911 április 11 nagy munkásságot fejtsenek ki, hogy az közgazdasági életünknek hasznára váljék. Azokat az intézeteket, melyek még nem csatlakoztak a szövetségünkhöz, rá kell birni a csatlakozásra. Itt még nagy területet lehet és kell az eszmének meghódítani. Pénzintézetek nagygyűlése. — Előadások a kamarában. — (Saját tudósitónktól.) A szegedi kereskedelmi ós iparkamarában vasárnap délelőtt nagygyűlést tartott a Magyarországi pénzintézetek országos szövetségének szegedi körzete. Impozáns volt ez a nagygyűlés, amelyen érdekes előadások hangzottak el. Nemcsak a szegedi pénzintézetek vezetői, hanem a környék takarékpénztárainak igazgatói és több tisztviselői is nagyszámban jelentek meg a nagygyűlésen. Az iparkamara nagyterme zsúfolásig megtelt és a jelen voltak lelkes óljenzóssel honoráltak minden előadót. A nagygyűlésen Mándy Lajos nyugalmazott miniszteri tanácsos a Magyar Takarékpénztárnak Központi Jelzálogbankjának elnökigazgatója, a szövetség kitűnő elnöke vezette a tanácskozást. A nagygyűlést Iíoós Elemér, a Szeged-csongrádi Takarékpénztár vezérigazgatója, a szegedi körzet elnöke nyitotta meg. Üdvözölte Mándy Lajos miniszteri tanácsost, Hoványi Géza dr és Bogdán Zsivjcó országgyűlési képviselőket, Berényi Pál dr, Leitner Zsigmond vezérigazgatót ós a megjelenteket. Majd fölkérte Mándy Lajos elnököt előadásának megtartására. Mándy Lajos, Magyarország pénzügyi világának ez az egyik. legkiválóbb tényezője beszélt ezután a pénzintézetek szaporításáról. Előadását) amelynek minden szavából klórzett a helyzetet tisztán látó szakértelem, lapunk vezető helyén közöljük. A hosszantartó óljenzóssel fogadott beszéd után Fáry Antal hódmezővásárhelyi vezérigazgató azt kérdezi, hogy a budapesti pénzintézetek miért nem csatlakoztak a Magyarországi pénzintézetek országos szövetségéhez? A kezébe kerültem . . . Hurkot vetett rám ... A becsületem! ... A ... a ... ! Megfojt!."".,; Itt van ... itt van a kötél a nyakamon! És nincs irgalom! Az a gazember ... az a hiéha megszorítja! Megfojt! Egy félóra múlva meg kell döglenem! Klára (teljes kétségbeeséssel a kezeit tördelve): Mit csinált ?! Mit csinált?! László (vállon ragadja ós brutálisan megrázza): Nem érti ?1 Elpusztulok ! Egy félóra múlva ordítani fogja ez a város, hogy Kápolnay képviselőt megvásárolták . . . hogy jriegfizették! Piszkos üzletek miatt ... engem! Egy vérszipoty . . . Egy haramia! Hogy embereket vásároltatott velem í Hogy a keritője voltam j Klára (kétségbeesett sikoltással): Nem igaz! Nem igaz! László (lihegve): De igaz! Igaz! Minden. Még több! Loptam . . .! Klára: Nem igaz! László: Loptam! Klára: Nem igaz! László: Csaltam! Megtartottam azt a pénzt, amit vesztegetésekre adtak . . . Kellett! Majd megtébolyitottak a gondok . . . Maga is nélkülözött . . . Azt hittem, ki tudom járni a dolgot . . . ? És ... és most . . . most meg fog ölni a garas ... A garas! Emberek bele fognak kerülni a piszokba... ártatlan emberek! A romlást vittem reájuk... A családjaikra! És azok rám fognak törni. Követelni fogják tőlem a becsületüket . . . A kenyerüket! És ... ós ón nem fogom tudni nekik visszaadni . . .! Nem tudom Mándy Lajos azt feleli, hogy a fővárosi pénzintézetek féltókenykedóséből származott ez, dacára annak, hogy Lukács László pénzügyminiszter az összes magyarországi pénzintézetek funkcióját óhajtaná. Reméli azonban, hogy végül is sikerül majd az ellentéteket elhárítani és ezek az intézetek is csatlakoznak a mozgalomhoz. Ezután Hoványi Géza dr országgyűlési képiviselő a pénzintézeti tisztviselők nyugdíjintézetének szükségességéről beszélt. Elmondotta, hogy a régi pénzintézetek közül többen saját intézetüknél, saját tisztviselőik részére létesítettek már nyugdíjintézményeket. Jelezni akarja ezzel, hogy a pénzintézetek, tehát a munkaadók már az első pillanattól kezdve átvoltak hatva attól a humánus érzéstől, amely kell, hogy vezessen egy nagy közgazdasági föladat teljesítésére hivatott testülete. A pénzintézetek körében olyan rohamos gyors szaporodás jött létre az utolsó két évtized alatt, hogy egy egészen uj szakképzett társadalmi osztály képződött: a pénzintézeti tisztviselők osztálya. A nyugdíj megoldásának a kérdése tehát elérte a tizenkettedik óráját. Erezték ezt maguk a tisztviselők is, akik legutóbb Debrecenben tartott kongresszusukon kizárólag ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Ezen a kongresszuson az a nézet emelkedett többségre, hogy a pénzintézeteknek egy teljesen uj és önálló nyugdijegyesületet kell alakítani. Ez azért is szükséges, mert a pénzintézeti tisztviselők életköre legkedvezőbb, másrészről pedig a legjobb támogatást nyernék a munkaadó pénzintézetek vezetői részéről. Ugy az intézetek, mint a tisztviselők érdekében szükséges egy ilyen nyugdíjintézet megteremtése. Ezidő szerint a tisztviselőknek mintegy tiz százaléka jut majd idővel nyugdíjhoz, kilencven százalékának ellenben teljesen bizonytalan a sorsa. Föltétlenül szükséges tehát, hogy a pénzintézetek vezetői át legyenek hatva ezeknek a kérdéseknek a fontosságától és különösen fontos, hogy a tisztviselők meggyőzzék az intézetek vezetőit, hogy az egyesületbe való belépés biztosítja jövőjüket. Azt hiszi, hogy még azok az intézetek is, melyeknek létező nyugdijalapjuk van, a meglevő nyugdijalapot fölhasználják, a fölveendő ujabb tisztviselőket pedig az egyesületbe fogják iratni. Végül kivisszaadni annak az embernek a pénzét, hogy ezt a romlást föltartőztassam. Nem tudom visszaadni az átkozott garasait, amire éhes, hogy hallgasson érte! Hogy eresszen vissza engem az életbe . . . Élni!.. . Élni!!... Mert . . . mert nem tudom magam elpusztítani! Nem tudom, Klára! Nem tudom . . .! Klára (keményen, rekedten): De! Kell! László (kétségbeesetten): Nem! Klára: De igen! Kell! Most mindjárt! László: Nem!! Klára: Kell! Érti? Kell!! Meg kell nekünk halni, László! László (üveges tekintettel rámered ós értelmetlenül dadogva): Te ... te ... ! Klára (halkán): Én, László . . .! Én nem félek. Én . . . én segítek magának . . . én . . . segítek magának . . . László (felhördülve): Te! . . . Te! . . . Velem ? Klára (halkan remege): Veled . . . ! (Nyomasztó nagy csönd.) László (hirtelen fölocsudva, artikulátlan, majdnem dühödt kiáltással ugrik oda az íróasztalhoz, a baloldali felső fiókot egy erőszakos rántással fölszakitja és őrült kapkodással kezd belőle mindent kihajigálni. Fölturja az egész fiókot, láthatólag revolvert keresve. Egy nagy halom Írással végre kidobja azt is. A fegyver nagy ivben pattan a levegőben, aztán bántó, tompa ütődóssel koppan meg a földön). Klára (az egész jelenetet némán, szinte megigézve figyeli. A fegyver láttára azonban egyszerre fölocsudik és rémült sikoltással fejezte azt az óhajtását, hogy a törvényhozás rendezze a pénzintézeti tisztviselők nyugdíjügyét, Hoványi Gézának nagy tetszéssel fogadott beszéde után Leitner Zsigmond a Magyar Takarékpénztárak központi jelzálogbankjának vezérigazgatója a túlzott kihitelezósek veszélyeit festi le. A pénzintézetek egészségtelen elszaporodása megteremtette a beteges konkurrenciát, ugy, hogy ma nem az a jelszó, hogy melyik bank ad olcsóbban pénzt, hanem az, hogy ki ad többet. Összhangot teremteni a hitelképesség, a kihitelezés és a bankbetétek között, ez a jövő föladata, Perjéssy László a szegedi kereskedelmi ós iparkamara titkára sürgeti azt, hogy a pénzintézetek áldozzanak többet a magyar iparpártolásra. Berényi Pál dr, a szövetség kiváló főtitkára a revízió intézményét ismerteti, amelyre nézete szerint nálunk és ami viszonyaink között szükség nincsen. A vidéki pénzintézetek a maguk körében, azután pedig a fővárosi nagy intézetek sokkal alaposabb revíziót végeznek, mint például Angliában kiküldött állami revizor. A kereskedelmi törvény különben is parancsolólag előírja már a kereskedőnek is, hogy az óv végén leltárt ós mórleget készítsen. Ujabban már az egyes nagy pénzintézotek mérlegük megvizsgálására szakértőket is alkalmaznak. Oda konkludál, hogy az állami revízió Magyarországon semmivel sem indokolt. Végül Mándy Lajos megköszönte a megjelenteknek az érdeklődóst, összetartásra buzdította az intézeteket és a gyűlést berekesztette. A nagygyülós az elnök lelkes éltetésével ért véget. A nagygyűlés után a Kass-vigadó emeleti termében társasebéd volt, amelynek végeztével a vidéki tagok elutaztak Szegedről. A nagygyűlésen és a társasebóden a következők vettek részt: Mándy Lajos, nyunalmazott miniszteri tanácsos a szövetség elnöke, Hoványi Géza dr országgyűlési képviselő, a szövetség alelnöke, Koós Elemér vezérigazgató, a szegedi körzet elnöke, Fáry Antal Hódmezővásárhely, Bogdán Zsivkó Nagykikinda, Loitner Zsigmond Budapest, Csányi János Szeged, Havas Mór Békéscsaba, Haász József Szolnok, Deési Béla Szeged, Vogel János Kisösz, Telbisz György Szeged, Schaffer Vilmos Szeged, Berényi Pál dr, a szövetség főtitkára és Vogel Antal a szegedi körzet titkára, veti közbe magát. Lászlót erőszakosan félretaszítva, a fegyvert hatalmába ejti): Ne . . . Nem! László (vakon dulakodni kezd vele, hogy kicsavarja kezéből a revolvert. Rekedten, majdnem köhögve): Ide! . . . Adja ide! . . . Klára (libegve védi magát): Nem! Nem! László (egyszerre hirtelen elbocsátja és nyersen ráriad): Hát mit?! Mit tegyek? Klára (még mindig lihegve á küzdelemtől): Nem tudom! Nem tudom! Csak ezt ne! Ezt . . . Ijászló: Nincs más mód! Klára: Van! Kell tenrti! László: Nincs! Klára: De! Kölcsön! László! Kérni! Más is tartozik . . . Más is . . .! László: Tartozik? Mit tudja maga? A fejem nem áz enyém már! A fejem (öklével a homlokát veri). Az egész világon tartozom! Ki ad még nekem? Kitől kérjek? Klára: Akárkitol! Szerezni, László! A föld alól Szerezni...! László: Eh! (nekimegy, hogy a revolvert elvegye tőle). Klára (a revolvert a hátamögé rejtve, rémülten hátrál. A kétségbeesés parokszizmusában): Nem akarok meghalni! Nem akarok! Nem akarok! László (visszadöbbenve, hirtelen megáll). (Nagy kinzó, nehéz hallgatás). László (lassan megrogyik, esetlenül lecsúszik a földre és mindkét karjával átfogva a Klára térdeit, az arcát eltemetve, kinzón, görcsösen fölcsuklik a melléből a zokogás).