Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1911-04-09 / 82. szám
1911 április 7 DELMAGYARORSZAG 17 A nő éjjeli munkája. A Nemzetközi Törvényes Munkásvédelmi Egyesületnek a kölni kongresszuson választott bizottsága 1903-ban kezdte és tizennégy európai állam, több évi diplomáciai tárgyalás után a Bernben aláirt egyezményben, 1906 szeptember 26-án el is fogadta a nő éjjeli munkájának eltiltását. Reánk nézve aktuális foglalkozni ezzel a határozattal, mert a magyar képviselőházban a rávonatkozó törvényjavaslatot ezidén januárban terjesztették elő s a munkásügyi bizottság azt március 21-én tárgyalta. Ha mi elfogulatlanul, behatóan vizsgáljuk a kérdést, azt látjuk, hogy a nő éjjeli munkájának eltiltása, bármely országban is, mólyen belenyúl a munkásnő ós munkáscsalád életébe. S hogy azok a „nővédő" urak, akik a nemzetközi egyezményt megkötötték, csak jóakaró dilettantizmussal, hogy azt ne mondjuk, vétkes könnyelműséggel szóltak a kérdéshez, az érdekelteket pedig, — a nőket senki sem kérdezte meg, — hogy mi is hát az ő véleményük. A leányraktárak előárucikkét s az éjjeli mulatóhelyek pincérnőjét nem korlátozzák foglalkozásukban. A tisztességtelen, vagy legalább is gyanús munka szabad. A tiz munkásnőnól kevesebbet foglalkoztató műhelyek alkalmazottjait, például a kisebb mosóintózetekét, bár épen ők vannak leginkább kizsákmányolva munkaadóiktól, az egyezmény nem védi meg. A nyomdai munkásnők közül azokat, akik a rosszabbul fizetett hajtogatást, fűzést stb. végzik, amire Tonuzoőa sírja fefett. Abddi rév táján ha jártok Tarjagos felhőrom alatt, Mondjatok valami fohászt ott, Hogy lenn nyugodjanak. Es a fohász oly mélyből jöjjön, Mint ezer esztendő maga, Lélekből, mely borong örökkön, Mert leszállt csillaga. Lélekből, amely egy velük, Kik párosan ott alszanak, Tonuzoba, a gőgös ük S felesége alant. Mert ősi hitükért vesztek ők, Mely öreg, mint e kehes világ, Vén, mint őserdők, legelők, És az örök csirák. Abádi rév táján ha jártok, Mondjátok el az ősi fohászt, A fohászt, amely nem bug homályban, Mint ódon orgonák. A fohászt, amely lélekből bugygyan, Mely süvölt, vijjog és dadog, Melyre Kelet tanita hajdan, Néhai magifarok. , , J Juhász Vyula. férfímunkás nehezen kapható, szintén nem védi. Tehát a rosszul fizetett éjjeli női munka is szabad. De a jól fizetettől, melyet férfi is vállal, az egyezmény eltiltja a nőt. Hogy mi lesz ily módon a tilalom következménye, azt könnyű előre látni. Azok a munkásnők, kik eddig a jobban fizetett éjjeli munkát végezték, át fognak térni a rosszabbul fizetett nappali munkára s az igy létrejött túlkínálat folytán a béreket le fogják szorítani ennél a nappali munkánál, — de sokan közülük majd a leszorított bér mellett sem fognak munkát kapni. S akik a nagyobb éjjeli bérből el tudták tartani magukat, esetleg gyermeküket, erre a változott viszonyok között már nem lesznek képesek — s a rosszabbul fizetett nappali munka után kényszerítve lesznek éjjel még otthon is dolgozni. Dolgozni azt a nyomorúságosan díjazott otthoni munkát, mely lehet varrás, vagy horgolás, vagy fonás, óránkónt számitva 4—6 fillérnél többet nem hajt. S akkor végzik majd ezt a rabszolgamunkát, nem mint az eddigi könnyebbet a gyárnak tiszta, fűtött és villammal világított helyiségeiben, hanem levegőtlen, szennyes odvaikban, füstölgő, pislogó lámpa mellett. Ha pedig nem értenek efféle otthoni munkához, vagy nincs el ég kitartásuk, vagy testi erejük hozzá — ha még elég csinosak, fiatalok, ott van számukra — az utca. A magyar törvényjavaslat egyik részében azonban a női munka elvi ellenzése talált kifejezést. Ha ez a versenyre céloz, melyet a női munka okoz a férfimunkának, csak azt válaszolhatjuk, hogy a tisztességes munka Jntérieur. Borús november délután A kandallóban ég a tűs. A kandalló-párkányon áll Egy régi bronz-tripodium. Belőle lágy, kékesfehér Illatos füst száll fölfelé. A régi, megfakult, kopott Aranyozott empire-tükör Kettévágott lapján a füst Mint egy lehelet, imbolyog. Künn a kertben a szél bolyong. Egy eucalyptus bánatos, Lenyúló, hosszú lombjait Rázza az ablakok alatt. A kandalló előtt ülök S a fahasábok pattogó, Szikrázó, föl-föllobbanó Kékes lángjába vész szemem. Zengő szóval egy óra üt .. . Erdős Benée. után való megélhetés általános emberi jog s korántsem csak a férfi joga. A férfira káros verseny amúgy is csak ott kezdődik, hol a nő ugyanazt a munkát kevesebb, sőt sokkal kevesebb bérért végzi. Ahol egyenlő munkást, egyenlő bért fizetnek, ott, kevés speciális munka kivételével, mindig inkább férfit alkalmaznak. Ha a törvényjavaslat nem annyira a versenyt, mint inkább a család jóvoltát tartotta szem előtt, amit okunk van hinni, — minthogy ez valójában a legigazabb szociális érdek, — akkor erre többféle észrevételünk van. A család szempontjából, föltétlenül jobb, ha a nő gyári munkásnő, mintha, teszem házi cseléd, mert a cseléd nem alapithat családot, a munkásnő igen. Hogy a munkásnő csak hiányosan gondozhatja gyermekét! A házi cseléd, ha ugyan van neki, hogyan gondozza? A jobbik esetben állami gondviselésre, vagy a Gyermekvédő Ligára bizza, hogy megszabaduljon tőle, — a roszszabbik s gyakoribb esetben pedig küldi az angyalcsinálóhoz. A magyar embernek általában nem „szenvedélye" a munka — s csak igen keveseknél, csak igen müveit egyéneknél ellenállhatatlan lelki szükség. Itt nemhogy lázasan kivánnának minél többet dolgozni, itt általában kevesebbet szeretne dolgozni mindenki, csak amennyit okvetlenül muszáj. S hogy a mi köznépünknek az asszonya általában inkább dologtalan, hogy például a béresasszony falun deliciával elüldögél fél napokat a háza küszöbén a szomszódnéval trócsolve, ölhetett kézzel, ezt ugy gondolom, Saöina raÖszofgája. Arcod, mint rózsaszín viaszk Sárgán unottan néz reám, S amig a legszebbekről suttogok, Ajkad megnyílik és két sor fogad Nedves, hüs fátyolon keresztül csillog; De csak egy villanás s hamar A körmeid emaillea látszik, Amint fehér kezed titkolni készül Egy el nem fojtott ásítást. Ez a halál . . . többé nem láthatom, Ha a kék éjszakában a hajadnak Fekete bársonyát kibontod; Es nyakad hátraszegve, bus szemedbe A vágynak nedves csillogása olvad, Elmúlt . . . Holnap, mikor a hajnal Piros ködében titkos énekek Sirboltból szálló Krisztus-énekek Olvadnak be az ambraizü légbe, A fejemet borostyánszin sörényű Oroszlán szívja forró ajakához S ordítva tépi szét karom, Amelylyel én oly lágyan, hogy ne fájjon Kék éjszakákon megölettelek. Bródy Miksa.