Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-09 / 56. szám

DELMAGYARORSZÁG 19 íl március 9 Anya és leánya. — A prostitució világából. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi rendőrség mostanában fokozott figyelemmel tartja az ut­cákon csavargó fiatal leányokat és asszonyo­kat. Rájöttek ugyanis, hogy az engedély nél­küli prostituáltak száma egyre szaporodik. Ez mindenesetre veszedelmes jelenség, mert a tilos kéjelgést üző nők terjesztik el leginkább a vér­fertőző betegségeket. Igen nagy azoknak a szegedi cselédleányoknak ós hasonló foglalko­zású asszonyoknak a száma, akiket a rendőr­ség korcsmákban, pálinkás boltokban és szállók­ban tilos kéjelgésen ér. A razziák napirenden vannak és mindig eredmónynyel járnak. Reg­gelig egész csomó engedély nélküli prostituált egyén kerül a rendőrségi cellákba, ahol kitűnik aztán, hogy az összefogdosott nők nagyrészt fertőző betegségekben szenvednek. A rendőr­ség ezekkel szemben nem tehet mást, miut kihágás miatt néhány napi elzárásra itóli őket. Aztán, ha kiszabadultak, elölről kezdődik min­den és megy tovább, körbe-körbe . . . Szerdán is egy érdekes eset került a rend­őrség elé a prostitúció világából. Anya és a leánya szerepelnek benne, no meg egy idegen ur. Az asszonyt R. Juliannának hivják. Ez az eset: Reggel kilenc óra. Egy tiz esztendős kis leány sétálgat föl-le a Feketesas-szálló előtt. A posz­toló rendőr gyanús dolgot sejt, odamegy a kis leányhoz, vallatóra fogja: — Miért csavarogsz az utcán, vársz valakit? — Igen. — Kit? — Az édes anyámat. — Hol van? — Bement a szállodába. — Kivel ? — Egy úrral, akit én nem ismerek. — Miért ment be? A kis leány vigyorog. Koraéretten, romlottan válaszol: — Mert az fizet neki. Egy féléra múlva ki­jön az anyám és keresett tiz koronát. Sok pénzt keros ám ő igy, szeretik a férfiak — mondja naivul. Persze, a kis penészvirágnak árról sejtelme sem volt, hogy amit elmondott, az a törvénybe ütközik. — Várj csak itt egy kicsit, — mondja a rendőr a leánynak. — Muszáj is várnom, mert aztán a piacra megyünk. A rendőr a szállóból előállította az anyát — csinos fiatal menyecske — és a leányát. Az idegen ur gyorsan el. Szalay József dr, helyettes-főkapitány kikér­dezi az asszonyt. — Maga tilos kéjelgéssel üzletszerűen fog­lalkozik ? — Igen, nem tagadhatom . . . — Aztán miért? — Mert kell a pénz ennivalóra és ruhára. — Férje van? — Van. — Törvényes? — Nem. Vadházasságban élünk. De nagyon szépen megkérem a tekintetes főkapitány urat, ne szóljon erről a dologról a férjemnek. — A kis leány a magáé? — Az enyém, de törvénytelen. — És miért viszi magával, amikor ilyen ocs­mányságokat müvei. — Ó, — válaszol az asszony szinte látható büszkeséggel — tud az kérem már mindent. . . — És csak tiz éves, — csóválgatja a fejét a főkapitány. Az asszonyt tilos kéjelgés miatt négy napra becsukták. NAPI_HIREK fi tömörkényiek tauasza. (Saját tudósítónktól,) A Délmagyarország hasábjain már beszámoltunk arról, hogy Tö­mörkény lakosságán, dacára, hogy állami segélyt is adtak, még mindig nincs segítve. Az állami segélyből egy-egy családra egy forint és kilencven krajcárt adhattak, igy ezzel nem oldhatták meg a nyomor enyhí­tésének kérdését. Egy forint kilencven kraj­cárért, illetve három korona nyolcvan fillér­ért még Eldorádóban sem épitenek föl össze­omlott házakat, még ott sem lehet kitelelni ebből a nevetséges kis összegből, hogy le­hetne akkor a kis pusztafaluban, Tömör­kényén ? De nem ez a legnagyobb baj. A szegény pusztafalu nyomorba jutott lakossága vala­hogy csak átverte magát a télen, viskóit ugy, ahogy rendbe szedte, de most küszöbön a tavasz, magot kellene vetni a földbe, mert ha a tömörkényiek nem vetnek, akkor az idén sem lesz aratás. Ez pedig egy a vég­pusztulással. Már pedig egy forint és kilencven krajcár­ból, pláne, ha ezt már régen elköltötték, nem igen telik vetőmagra. Ebből egy ujabb katasztrófa lesz. Kenyerük, iskolájuk, templomuk, község­házuk még mindig nincs a tömörkényieknek. Templomuk még mindig tető nélkül áll, iskoláik nyomorúságosan rossz. Most meg a vetőmagjuk is hiányzik. Szomorú tény ez nagyon. Háromnegyed esztendeje lesz, hogy a vihar végig korbácsolt a falun és még mindig sajognak a sebek. Amit a tömör­kényi gazda saját erejéből, pénz nélkül helyre tudott igazitani, az már nem a pusztu­lás bélyegét hordja magán, de amihez pénz kellene, az még mindig ugy áll, mintha most: ma történt volna a szerencsétlenség. A keritések és a viskók teteje már ugy, ahogy rendbe van hozva. Hanem az iskolák, a kis falucska egyedüli kulturhelyei majd egy év óta használhatatlan állapotban van­nak. Szomorú jelen, de ennél is megdöbben­tőbb a jövő képe. Hol vesznek a tömör­kényiek vetőmagot ? Súlyos, nehéz kérdés, valakinek csak felelni kell rá. Egyedüli bi­zalma az elpusztult, kétségbeesett szomorú helynek Pallavicini őrgróf személye körül összpontosul. A sok millió ura nem hagy­hatja nyomorultan elpusztulni ezt a falut, munkát ad a munkás kezeknek, módot fog nyújtani, hogy megéljenek az ő óriási birto­kának törpe szomszédai. Ez esetben lesz vetőmag, lesz Tömörkényen aratás. És sok­sok dolgos kezet ment meg az életnek a jólelkű milliomos. — A bolgár király Budapesten. A bécsi gyorsvonattal tegnap királyi vendég érkezett Budapestre. Nem fogadták hivatalosan, pedig ama ritka, sőt majdnem ekszotikusan ritka uralkodók közül való, akik magyarul tudnak. A bolgár királyról van szó. Bécsből jött, ahol királyunk fogadta kihallgatáson. Idevaló útjá­ban táviratozott Budapestre, hogy a pálya­udvaron várja automobil. Az autón bement a belvárosba, a Kecskeméti-utcában leszállt és gyalog sétált vagy egy óra hosszat. A Dorottya­utcában néhány üzletben bevásárolt, majd ma­gyarul megkérdezte a soffőrt, bogy hány óra van. Mikor megtudta, hogy már indulni kell, a következőket mondta: — Kár. Pedig milyen szép idő van és ugy szeretek Budapesten lenni. A polgári ruhában lévő uralkodót több helyütt fölismerték. — Arany érdemkereszt. Pfeiffer Mihály karánsebesi állami polgári iskola igazgatónak a koronás arany érdemkeresztet adományozta a király. — A polgármester Budapesten. Lá­zár György dr polgármester szerdán reggel Budapestre utazott, ahol több, Szegedet érintő ügyben jár el az illetékes fóru­moknál. — Obláth Lipót arcképe. Sólyom Gyula, az ujszegedi fürészgyár-részvénytársaság kiváló igazgatója indítványt tott a Lloyd-társulat igaz­gatóságának, amelyben azt javasolja, hogy a társulat vegye meg Obláth Lipót társulati elnök arcképét, amelyet Nyilassy Sándor festőművész festett. A költséget részben a Lloyd-társulat födözze, részben Obláth tisztelői adják össze. A gyűjtést Sólyom Gyula ötven korona adomá­nyával kezdte meg. — Kornliáber — brigadéros, ühegyi Schwaab Alfréd vezérőrnagy, a 82. honvéd­dandár parancsnoka, aki csak nemrégiben került Pécsre a Kassára kerületi parancs­noknak kinevezett Günel Antal helyére, legközelebb nyugalomba vonul. Egyelőre most hat heti szabadságra ment s annak letelte után kérelmezni fogja nyugalomba helyezését. Utódja Kornliáber Adolf, az V. honvédkerületi parancsnoksághoz beosztott vezérőrnagy lesz az uj pécsi brigadéros. — Emlékezés az árvízre. Az 1879. év már­cius tizenkettedikén Szegedet ós vidékét az örökké emlékezetes árviz rombadöntötte. Hogy a gyászos esemény emlékét fentartsák, Szeged város törvényhatósági bizottsága 1880. évi március hetedikén tartott ülésében hozott egyhangú határozatával jövőre minden óv már­cius tizenkettedik napját Szeged szabad kirá­lyi város fogadalmi ünnepévé szentelte. E na* I pon a belvárosi római katolikus templomba" délelőtt tiz órakor ünnepélyes isteni tisztelet lesz. — A püspök meg a katonatiszt. Csáki) Károly gróf váci püspök érdekes vasúti kft' landba keveredett bele. Vasárnap reggel Váco" a Bécs felé induló személyvonat egyik első' osztályú szakaszába szállott föl titkárja kísére­tében. Az egyik fülke már le volt foglalva eg? szelid és kedves, tizenhat-tizennyolc éves uri' kisasszony ült benne. A püspök közvetlenül mellette lévő fülkében telepedett le. Már indult a vonat, amikor egy elegáns katonatiszt ugrott föl és egyenesen a magányosan utazó kisaS^ szony kupéjában foglalt helyet. A vonat gyo'* san, majd lasabban futott, amint már az eg? személyvonattól kitellett, amikor Verőce tája" sikoltás hallatszott abból a fülkéből, ahol 8 tiszt és a leány együtt maradtak. A püspök 9 zajra kisietett a folyosóra, majd határozott erélyes mozdulattal föltépte a fülke ajtajú' Profán kép tárult eléje. A tiszt már leoldott® kardját és hevesen ostromolta a védekező ki®' asszonyt. Csáky gróf egy pillanatig szigorú*" nézett a temperamentumos katonára. Azutá" csak ennyit mondott: — Vigye a kardját és a köpenyegél. A tiszt fölállott, feszesen tisztelgett, föle*"' tolta a kardját, vállára dobta a köpenyegét ®J kiment a szakaszból. A püspök erre átszólt " titkárjához, áthozatta csomagjait ós a kisa"'­szony fülkéjében folytatta útját Bécsig. M®1' minden állomáson fölszállhatott volna egy ves, harcias katona . . . — A szegcdi önkéntesek Nagy várad"1': A 46-ik gyalogezred önkóotesei március kÖ4® pén hat hétre elmennek Szögedről. Nagyvára''1' viszik őket, ahol a nagyváradi gyaloghad0®2 tály önkénteseit összpontosítják. — A csendőrség köréből. Fonyó Jenő & a gedi II. csendőrkerületbeli főhadnagy, temosv"^ részére egész éwre hirdetési ad fel, :: az hirdethet :: 1

Next

/
Thumbnails
Contents