Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-05 / 53. szám

50 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 március 5 KHl semmi 1 kában, fölfelé is tetni a i dig egy aknázhai mint a s Az ő ] Pon éled gtárorsz Gez koal kör meg lamenti álást és Politizálá kísérlet i Mert annak, hogy a parlamenti munks c°t, mint folytatásáról még elgondolni sem lehet, hogí i®lenthet az a bankvita, illetve a bankobstrukció foly tatása lehessen, — van egy nagy tanulsága ai ellenzék szempontjából. Az obstrukciörá való lemondás nem az ellenzék jobb belátásának vagy becsületes meggyőződésének ered' ménye, hanem a koalíciós működés liferálá' sairól, lemondásairól és leszereléseiről in' megtörté formált köztudatnak és az obstruálástól meg" dött több undorodott nemzeti akaratnak ellen állhatat' meg ma lan hatása. Már pedig ez a hatás nem szü' Va' nik meg sem addig, ameddig az obstrukcij dalnd'élei hirdetése miatt megtizedelt pártok élneK tozásokat még kevésbé addig, amig ezek a pártot filléreink az általuk, mint a koalíciósok által leszerelt í1"8 olya elárult, liferálással megoldott kérdésekbe^ e! próbálnak kuruckodni. Mindaddig, amig ef mészáros a helyzet fönnáll, addig a nemzet az ólt öágyobbn strukcití ellen lesz. Már pedig — ezt a koali' 2ékre a ]< ciótól tanultuk — a nemzet ellen obstruálü y.aló hus nem lehet 1 jJ™ o« Sőt mindaddig, amig ezek a koalíciós kot röség^a^ mányzati múltjával összefüggő kérdések,! mennyivel velük egybekapcsolt leszerelések, lemondd ^Plálkozá sok és liferálások hátterével, napirendi' ™°ndás dí maradnak, — mindaddig a koalíció maradi idg^f kaiból álló mai ellenzéknek semmi esélyjl néni ma üt többet érne az Otthon működése, mint amennyit ér, akkor is keveset érne, mert az áldozatkész emberek ilyen egynéhány intézettel a degenerált és a degenerálás legbiztatóbb utján haladó szerencsétlenek csekély részét tudnák megmenteni akkor is, ha mind megmentenék, akiket jótékony karjai közé ölelnek. Az anyagilag jól szituáltak feje alját puhára vetette meg a sors, ruganyos matracaikon csak keveseknek álmát háborgatja meg az ember sorsa. De legyünk kevésbé követelők és akkor is látni fogjuk, hogy a legközönségesebb koloncokon marakodók hamis ideológiákkal mérgezték meg a közélet levegőjét, amely fulladásos arra a nagyszámú karra, amelynek egyetlen kötelessége az éltetés, egyetlen dija a tengődés. Minden szamár hátán ott fityeg a diploma, miközben a gyomrára keresztet rajzolt a nyomor. Az ipar mellőzött, a kereskedelem sok ágában „megtűrt" és a tízezer koronát kereső, a nemzet számára sok tízezer hasznot hajtó vigécnek annyi megbecsülése sincs, mint annak az álzsentrinek, akinek az egyetlen disze, hogy az apja táblabíró, egyetlen erénye, hogy megtudta kaparitani, ki tudta élvezni egy szegény, buta, szerelmében önfeláldozó iparos leány szüzességét. Közben az éjszaka több és több embert rabol el a nappaltól, a sok betegség, a túltengő szerelmi élet a fajtól ; degenerálódunk, degenerálódunk folyton és meg akarjuk menteni azokat, akik már degeneráltak. Szép munka, nemes munka, különösen ha önfeláldozással, hittel, szeretettel és bizalommal végzik. És minden esetre nagyobb, emberségesebb és dicsőbb mint a Polónyi Gézáké, Zsebrák Ivánoké és Piripóty Marcsáké. Nagy haladás lenne, ha csak a zaj felé tekintő emberek ezt észrevennék, megéreznék és megértenék. A siker biztatóbb jele, ha a csendes sikereknek is tudnának lármásan tapsolni, ha észrevennék az egész országban a kis házak nagy embereit. A parlamenti program. (Saját tudósitónktól.) Házszabály vita, botránykeresés, az időnyujtásnak minden lehető ós lehetetlen formába öntött kísérlete nem használ: a bankvitának vége lesz. Nem tisztünk a jövendőmondás, de a helyzet józan megértése azt diktálja, hogy ennek a vitának egy hetet sem volna szabad túlélnie. Ha nem igy lesz, annái rosszabb az ellenzékre nézve. Közvetlenül a bankvita után, tehát valószínűleg már néhány nap múlva a rendes ujoncjavaslatok kerülnek a Ház napirendjére. Valószínűség szerint ez sem lesz hoszszu vita. Az ellenzék nagyon rossz szolgálatot tenne a népnek és nagyon szigorú elismerésnek tenné ki magát, ha a sorozásokat a mezőgazdasági munkaidőbe tolná ki ós a népnek ezzel anyagi károkat okozna. E gyakorlati szemponttal szemben nem áll semmiféle olyan elvi szempont, mely a mai ellenzéket az ujoncozással szemben ellentállás kifejtésére jogosítaná. Hiszen ez az ellenzék nemcsak, hogy négy esztendőn át beállította az újoncokat a hadseregnek, amig a koalíció élvezte a hatalmat és osztozkodott annak előnyein, hanem megszavazta, illetve keresztül engedte a rendes ujonclétszámot tavaly, a Hóderváry-kormány országlása idején is. Azóta igazán semmi sem történt, amivél az ellenzék az újoncozás megakadályozását észszerűen megindokolhatná, sőt ellenkezőleg, sok minden törtónt olyan, ami a dinasztiának Magyarországhoz ós Magyarországnak Ausztriához való viszonyába^ olyan javulásra enged következtetni, melj teljesen érthetetlenné tenné a közös had' seregnek „trucc"-ból való koplaltatását Igazán nem akadna senki, aki az ellenzék nek egy ilyen kísérletét az elveszett hatalom miatt való elkeseredésnél egyéb indoknak tulajdonítaná. Az ujoncvita után jön a költségvetés és mind a hármat, bankot, újoncot, budget-el ugy kell elintézni, hogy az ország május elsején eksz-lekszbe ne kerüljön. Tudniillik nem a kormánynak kell igy, mert hiszen Héderváry „határidő nélküli miniszterelnök1' — hanem az ellenzéknek kell igy, ha neit akarja az ország haragját, megvetését magára vonni. (Saját , zér>a,de k sége. Igaz, legfőképen azért, hogy önnf jára irta ez ebédre marhahúst — jó szegyét — adhassoí Publikum főtt hust, amit ön, tudom, annyira szeret^ denki a n tiszta fehérneműt is adjon, a mi önnek ' lapok szol tudom — a gyengéje, mert ön igen tisí| rolóknak, ember... Albiró ur, férfiak vagyunk, telj* &adt, a f0 őszinteséggel és az ismert férfias nyíltságé ®iég ma — köpjünk az egymás szemébe, vagy haj! ®rtnthögy rozzuk el, hogy a klubtörvónyek szeri11 üzetniök ] mind a ketten becsületes emberek vagyuk na8yobbat ellenben az asszony, az becstelen, rossz! ( ®önek az i Mégis csak jobbnak tartottam, hogy h>' Sásnak pá] gassak. Jó erősen megszorongattuk az egí 8záz perce; más kezét ós ón megígértem, hogy értesite* rOsok, de í mit tudtam érte tenni. városi hat< Nincs valahol egy bizalmi állás, vala1* 8 vágét vt titkári hivatal egy jóhiszemű, derék, vak rí1! 8%i mészá ber számára? Vagy nem ezen a cimen M P®öi szól t kereskednem ós ellenkezőleg, azt kell fc^ séb®, ez m deznem! hol egy hivatal, amelyre egy oly* ezt az árei ember keli, aki elszánt, elhatározott gazé"1 Uzsorázásn; ber; mindent tud, mindent lát és tudatlanu* n®k- A vis: vaknak téteti magát, hogy nyugodtan eh^. r°sokat, le( meg a maga sóba-főttjót és megtartha*" Üogy lábai alatt a rendes erkölcsi alapot?! $ enibe emberem van, ajánlom 1 J^'ót Szege Az asszonya mindég kinoz vele: — va11, ftrt, a^j ° f már valami? Sietni kell, mert nem tu^ zé,®s látóh tovább alakoskodni. Egyszerre csak flif tudja! J És ha megtudja? — kérdem az asszo"' ^ ~~ Nem m — Megver, elkerget. Sarakat — És ha tudná és még sem bánná? I 82®?edi hi — Megutálnám, otthagynám! £lehető8e; . . .Oh, be nagy, de tarka is lettél ' k,'deke8 i< kalandor, homokra épített, össze-vissza 1 *r*kat a bu. dapestl hiva Hozzá vagyok szokva, hogy a legkülönösebb dolgokat egyszerűsítsem, mégis nem egyszer zavarba hozott ez az asszony, midőn nem tagadta, hogy pillanatnyi szükségből szakított a rendes erkölcscsel, de az ügy egyébként is örömet okoz, mint fájdalmat. Csak a férjét ne emlegette volna folyton: — Az uram ugy viselte a bajuszát, mint maga... Az uram ... szép magas ember. Hogy szeretem-e ? Hisz' az uram 1 — Az uram igy, az uram ugy ... A hajnali mulatóhelyet elhagyta, nem egyszer egyenesen a vásárcsarnokba sietett, hogy valami jó marhahúst — ós friss salátát — vásároljon az ura számára, ebédre. De micsoda pénzből, milyen pénzből ?! — És az urának nem akad meg a torkán a leves? — avatkoztam bele az albirónó családi szentélyébe. — Ha tudná, miből vásároltam ... — Nem tudja? — Nem sejti. Ügyes asszony vagyok én. Valami rokonomnál, beteg asszonynál hálok, elkisér, megcsókol, hazamegy. — Ha egyszer idejönne! — Jesszus Mária! De ő nem jár ilyen helyre, szolid férfi, becsületes, nem mint maguk, nem csalja meg a feleségót Aztán estére el van fáradva, alig várja, hogy lefeküdjék. Egész nap szaladgál, állást keres. Föl van függesztve. (Nem ő a hibás.) Mi vidékről jöttünk. (Tudja-e, hogy nem voltam színházban, amióta itt vagyunk.) — Egy jó asszony eltartja az urát! Most jt)ár értem, — El hát, ahogy tudja. Ha állásunk lesz, minden máskép lesz. Nem tud neki valami állást ? Elküldöm magához, de vigyázzon ! Mikor? És valamelyik józan délután megjelent nálam az albiró. A rendes, kissé fakult, kissé müveit ember. Egyszerű, de uras modorú férfiú, aki már természetesnek találta, hogy a felesége protezsálja nálam, egy fiatalkori ismerősénél. Az ismeretséget — amit az asszony talált ki — nem igen firtatta. Nyugodtan nézett rám, a szeme tiszta, a lelkében semmi gyanú. Kissé szógyelte, hogy amióta felfüggesztették, az asszony tartja el, rokonaitól kölcsönkért és betegápolásért kapott pénzen. (Ezt hitte.) Dolgozni akart mindenképen és minden áron, természetesen újságírónak ajánlkozott, valami könynyebb munkára, esetleg vezércikkre, mert annak minden formáját tudja már az olvasó. — Törjük a fejünket! Gondolkozzunk csak, mit lehetne tenni! — fontoskodtam és ón szégyenkezve vallom be, nem az állás, a hivatalszerzós járt az eszemben, hanem ez az álag mégis ritka viszony, amelyben ez a férj van a jeleségével. Arcomat kezeimmel elfödve — a mély elmerülést játszva — ujjaim között néztem rá, hogy átlássak szóles ós tiszta homlokán: van-e abban valamelyes ismerete a helyzetének? Tudja-e, hogy mily áldozatokat hoz érte az asszony és hogy meggyalázza ez áldozatokkal?! Mi a véleménye az egész ügyről és mit mondana, ha én most egyszerűen föltárnám előtte a helyzetet: — Albiró ur, egy férfitől kór ön szívességet, de azzal a férfival megcsalta önt a fele*