Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-31 / 74. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 1911 máreius 24 A kormányelnök beszéde megnyug- , tató szimptóma jelentőségével bir, mert a megértés s a béke szellemétől van áthatva. A kormány békepolitikájának nemcsak biztos talaja, hanem komoly visszhangja is van már a horvát képviselők közt. Méltán hangsúlyozta a mfigyar kormány feje, hogy oly törekvéseknek, melyek a balvélemények eloszlatását, a magyar-horvát viszonyok tisztázását szolgálják, komoly igényük van a Házban az osztatlan tetszéssel való fogadtatásra, mert hathatósan előmozdítják azt, ami valamennyiünk érdeke: a békés összhangot Magyar- és HorvátSzlavonországok között. E kijelentés hatása alatt történt a szavazás a horvát tangenta költségvetési tétele fölött. A képviselőház ülése. — Horvát vagy olasz Fiume? — (Saját tudósítónktól.) Még mindig horvát ügyek állnak a homloktérben s ma az ellenzék három szónoka sorolta föl gravamenjeit arra vonatkozólag, hogy Fiúméban a horvát befolyás állitőlag az olasz befolyást egészen a háttérbe szorítja. A három szónok Polónyi Dezső, Batthyány Tivadar gróf és Apponyi Albert gróf, akinek fölszólalása egy kis élénkséget vitt az ellenzéki sorokba. Khuen-Héderváry Kéroly gróf miniszterelnök szünet után válaszolt ezekre a fölszólalásokra és egyrészt mogvódelmezte a kormány álláspontját, másrészt kellő értékükre szállította le az ellenzéki szónokok némely „jó értesülés"-eit. Berzeviczy Albert elnök negyed tizenegykor nyitotta meg az ülést, amelyen folytatták a költségvetés részletes tárgyalását. A kisebb tárcák során, a közigazgatási bíróság személyi kiadásainak tételénél Wickenbury Márk gróf beterjesztette a pénzügyi bizottság határozati javaslatát. Ez a hatá— Hát azér fizetők én neköd? — Fogja le a bórömbü, vagy állítson kee belőttem napszámost! Az egy korona! Fi-zetöm! — Mibü, te csipolás? — Fogja kee le! — Hát minek nem akarsz hasogatni? — Nem akarok. Mikor én igy neki vagyok keserödve, nem bánom, akármi lesz is a világgaa. Hát nem ád kee egy koronát? — Nem ám! Hanem Szenmihálykor emebecc. — Hát ugy áll a vásár? No, az se baj! Azér még megél az András. Tavai három helet szógátam . . . hanem csak most ihatnám egy kis bort! ... Hirtelen elment. Amint kinyitotta az ajtót, hallatszott az eső kietlen zúgása. András nagyon szomorú lett: hogy olyan hitvány az élete és nem tud magának egy liter bort szerezni, pedig a csillagos eget is odaadná most érte. Különösen most, mikor Hirtelen miatt még jobban neki van keseredve . . . A korcsmaszobában csend volt, az áprilisi ború nehezen feküdt a világon. András hosszan, mereven maga elé nézett. Egyszerre csak fölállt; látszott, hogy súlyos dolog ment végbe a lelkében, valami igen nagyra határozta el magát. Ott állt, körülnézett, aztán fölemelte fejszéjét a levegőbe, hangosan azt mondta: — Ez a fejsze eladó! Letette a fejszét az asztalra és az ünnepélyes csendben leült.' Sokáig senki sem szólt semmit. Végre, a vigyorgását alig tudva rozati javaslat kimondja, hogy a közigazgatási bíróság sok olyan ügyben Ítélkezik, amely az intézmény hivatásának nem felel meg és ezért utasítandó a kormány, hogy a közigazgatási bíróság hatáskörét megszorítsa. A Ház a tételt és a határozati javaslatot megszavazta. (Horvát befolyás Fiúméban.) Polónyi Dezső szóvátette, hogy a horvát befolyás rendkívül elharapódzott Fiúméban, jóllehet Horvátországnak soha joga a kikötővároshoz nem volt. Ezelőtt husz évvel alig lehetett horvát szót hallani Fiúméban, ma mindenütt horvát szó fogadja az embert ós az olaszok alig merik a szájukat kinyitni. Félő, hogy a magyar befolyás egészen elvész Fiúméban, mihelyt a horvátok térfoglalása nagyobb mórveket ölt. A hitszónoklás, a kórházi ápolónővérek, az UngaraKroata emberei mind horvátok. A katonaság is horvát. Hetvenhat szál magyar honvéd baka mellett ott van a Jellasichezred, amely az utolsó szálig horvát és amelynek tisztjei tagjai a horvátositó egyesületnek. Ilyen körülmények közt félteni kell Fiumét és nem lehet helyeselni, hogy oly kormányzó ós hivatal álljon Fiume élén, amelynek nincs egyéb dolga, mint fordításokat eszközölni. Ilyen politikát támogatni nem lehet s ezért a tételt nem fogadta el. (Apponyi a vasúti pragmatikáról.) Apponyi Albert gróf szólalt föl ezután és reflektált Polónyi Dezső tegnapi fölszólalásának arra a részére, melyben ez a koalíciós kormányt vádolta azzal, hogy a vasúti pragmatika miatt akasztotta meg a horvát megegyezési tárgyalásokat. A vasúti pragmatika nem érinti az 1868 : XXX. törvénycikket, mert abban csupán egy kikötés van : az, hogy a horvát nyelv mellett a vasutasok a magyar nyelvet is kötelesek tudni. Ha Polónyi ismerte volna a magyar kormány nehéz helyzetét Horvátországban, ismerte volna az ottani magyarellenes agitációt, tudnia kellene, hogy a vasúti pragmatika elleni horvát fölzudulás csak ürügy volt az évtizedek óta lappangó magyargyülölet kitörésére. Rátérve a fiumei kérdésre, neki is meggyőződése, hogy a kormány Fiúméban horvát politikát folytat. Saját tapasztalatából tudja, hogy negyvenöt év előtt annyira olasz volt Fiume, hogy nem akadt ember, aki magyarul tudott volna. Tudjuk, hogy Fiume magyarrá nem lehet, tehát törekednünk kell, hogy olasz jellege megmaradjon. Mi mindent megengedhetünk Horvátországnak, elnyomni, elkezdte a mindig éhes, büszke Jakab: — Hát mennyiér adod? — Hát: vettem három koronáór, odadom most, igy nyelestül... egy forintár. — Á, nem vót ez három korona! — De bizony Isten annyi vót. Düjjön ki a két szömöm, ha nem annyi vót. — Adok érte egy koronát. — Odadom nyóc hatosért. Mi, hogy nem köll ? ... Ijen fejszét ? Ijet nem talál kee, ha háromszor körüljárja ezt az egész Baranyát... Mi? Fz? Ennek meg nem árt semmi. Még a kii se! Kettévágja, mint Dávid kargya a Góljátot. — Tudod mit? Adok érte három hatost. — Vót-e keenek apja? — Vót hát, — No! András megvetéssel fordította el a fejét. A szive fájt. Azt kellett hinnie, hogy már csakugyan nem ihatik bort. Egy kis csend után megint elkezdte hát: — Hát Jakab bácsi! Nem veszi kee meg ? Odaadom egy koronáér. Csak azér, mer kimondhatatlanul nagyon kivánok egy kis bort ... No vegye meg! Most szöröncsés lesz vele . . . odaadom, mer jó kedvem van. Ha jó kedvem van, odadom az iingömet is. — Nem merőm megvenni, mert hátha vesztes leszök vele? — Hát aggyon kee rá husz krajcárt ! — Erre ? Nem adok még három fillért se. Jakab elfordult, mert a nevetés majd megpukkasztotta ; András pedig megvetőleg hede azt nem szabad hagynunk, hogy Magyarország egyetlen kikötővárosa s az ahhoz vezető vasúti vonal kisikoljék a magyar állam közvetlen fönhatósága alóh Fiamé olaszsága magyar politika, Fiume elhorvátositása pedig összbirodalmi politika. Ez az összbirodalmi politika nom azonos a dinasztikus politikával, amelyet Polónyi kárhoztatott, mert a dinasztikus politika csak a magyar nemzeti politika lehet. Polónyi Dezső félreértett szavainak megmagyarázása cimón kifejtette, hogy nem Apponyit kárhoztatta tegnapi beszédében, hanem Szterónyi Józsefet, már pedig politika dolgában Apponyi Albertet Szterényi Józseffel összetéveszteni nem lehet. (Batthyány Tivadar beszéde.) Batthyány Tivadar gróf a vasúti pragmatikáról kezdett beszólni s azt mondta, hogy Návay, aki a miniszterelnök mögött ül, magyarázhatja meg a miniszterelnöknek, milyen intenciók vezették a koalíciós kormányt a vasúti pragmatika kérdésében. Az elnök fölszólította Batthyányt, hogy kórjen engedélyt a tárgytól való eltérésre. Batthyány Tivadar gróf: Előre megmondtam, hogy nem fogok engedélyt kérni, mert lesz még alkalom, hogy erről beszélhessek. Ezután támadta a kormány fiumei politikáját. A mostani képviselő, Vio Antal megválasztását a horvátok a maguk diadalának tekintették. (Ellenmondás a jobboldalon. A miniszterelnök tagadóan int.) Ugyanaz megy most Fiumében, ami Dalmáciában ment annak idején: mindent, ami olasz, irredentának bélyegeznek, holott Fiúméban csak néhány éretlen fiatal ember követ irredenta politikát. Szintén nem fogadta el a tételt, mire az elnök tiz perc szünetet adott. (A miniszterelnök válasza.) Khuen-Héderváry Karoly gróf miniszterelnök a szünet után válaszolt a fiumei kérdésben elhangzott fölszólalásokra. Elsősorban Polónyi Dezső érveivel foglalkozott. Fiume közjogi és területi kérdése — úgymond — az 1868. évi kiegyezésben végleg meg van állapítva és ő ezt az álláspontját horvát bán korában az ottani ellenzékkel szemben már évek előtt hangoztatta. A zenggi püspökség betöltésénél a kormány jóhiszemüleg járt el, mert nem volt tájékozva a viszonyokról. Ő maga is csak most tudta meg, hogy miről van szó. Egyébként a kormány nem szándékozik uj politikát inaugurálni Horvátországban, csupán folytatni kivánja I az előző kormányok politikáját. Ezután Apponyinak válaszol. gyeset köpött a padlóra. Többet mondani Jakabnak, nem tartotta volna érdemesnek. Váratlanul megszólalt Vejti : — Én megvenném, vóna is egy koronám, de arra küdött e hazurul az asszony, hogy korpát vigyek érte a malacoknak ! Most, ha megveszöm a fejszét, oda van a korpa. Má pedig inkább nem eszöm se én, se a feleségöm, csak a malacoknak legyön, — Ej, hát csak vegye meg kee! Nem döglik meg hónapig a malac. — Minek hónapig ? — Hát hónap visszavöszöm egy koronáér. — Hát mi? Én tán álogházas vagyok. — Hát odaadom ugy. Vejti műértő, sóvár szemmel nézte a fejszét. Hol odanézett, hol meg hazára gondoltMaga elé állította az asszonyt, amikor a legmérgesebb, hogy miket mondhat neki ? Aztán megint a fejszére sanditott. A fényes fejsze, a mocskos asszony ott táncoltak előtte, fülében mindenféle szidalmak hangzottak . . . hanem a Jejsze, amint ott feküdt szép formás nyelével az asztalon, olyan csábitó volt ... a szive is hangosabban dobogott, végre is fölállt: — No, itt a korona ! — odavetette a pénzt az asztalra, fogta a fejszét és egész bensejében remegve elment. Másnap beállított Vejtihez András? Vejti ott állt és künn a mandolafák ezerny1 rózsaszinil kerti ablakon jött a világossárAz eső már elállt ós künn a mandolafák ezernyi rózsaszínű szirma rohadt a sárban-