Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-25 / 70. szám

1911 március 25 DELMAGYARORSZAG 17 Társadalmi nevelés. Hatezer esztendővel ezelőtt azzal a kér­déssel kereste föl egy pogány ember a zsidó bölcset, hogy meg tudná-e őt tanítani val­lása alapelveire annyi idő alatt, mig ő fél­lábon meg tud állni. A bölcs nagy nyuga­lommal mondá: „Hogyne! Az egész csak ennyi: szeresd felebarátodat, mint tenmaga­dat". Gyönyörű igazság, mely méltó arra, hogy egy vallás alapelve legyen. És amint tudjuk, lett is, azóta is lett és alig van val­lás, amely ne hirdetné. Ámde az erkölcsi igazságokat nem elég fölismerni, bánni is kell velük tudni. És a felebaráti szeretet módjait, gyakorlatát, lehetőségeit és feltéte­leit is meg kell tanulni. Nem lehet máról­holnapra elhatározni, hogy szeretni fogom felebarátaimat és kivált nem lehet ezt meg­kívánni a gyermektői, akiben jóval több egoizmus, erökimélés és természetes önzés van, mint a társadalmi belátással biró fel­nőttben. A gyermeket tehát rá kell vezetni, hogy mivel tartozik felebarátainak. Rávezetni és nem megparancsolni neki. A helyes mód­szer itt az, hogy anélkül, hogy e köteles­ségekről szólnánk, a gyermek maga tere­lődjék arra a kérdésre: vájjon miként fejez­zem ki a hálámat szüleimnek? A kötelessó­jfekre egyáltalában mint végső következte­tésekre kell kilyukadni s nem ezekből kiindulni. Épen igy például a cselédkérdésnél is, nem az a helyes módszer, hogy a cselé­dek megbecsülését prédikáljuk. Hanem ugy kell föltenni egy sereg gyerekhez a kérdést: Vájjon miért rosszabb a cseléd helyzete, mint azé, akit kiszolgál. Ámde, mindez végső eredményben is csak: szó, szó, szó. És legjobb esetben is: csak megsejtése társadalmi kötelességeinknek. De maga a társadalmi kötelességek teljesítése épen ugy bizonyos mehanizmusf, gyakorlást igényel, mint valamely műszerrel, géppel, való bánni tudás. És kérdés, vájjon az iskola Esteli énekek. A mély és keskeny utcasor fölött Az ég egy kék szalag. A távol rengő párás messzeség Huz rá csak fátylakat. & a kék szalag ragyogva szélesül Az égnek hajlatán És messze, messze kék csokorba fut Ofélia haján. Az ut szeretnék lenni, melyen jársz, A lágy selyem, mely testedhez tapad, 8 a szó, amelyet hogyha megtalálsz Halkan csókolja meg az ajakad 8 ugy száll felém. A köny szeretnék lenni, mely szemed 8zögletjén, mint egy nagy gyémánt ragyog, 8 amely után, mikor már lepereg Csupán egy fáradt kézmozdulatot Küldesz felém. mai szervezetében egyáltalán elvégezheti-e ezt a feladatot? Amikor tehát a szociális kötelességekről van szó, másfajta nevelőt kell szerződtetnünk gyermekeink mellé, mint a botorkáló, rög­höz kötött és egyoldalú könyvtudás. Magát a társadalmat s annak életét kell nevelőül fogadnunk. A társadalom az ő céljainak, len­dületének, irányainak megfelolő jövendő pol­gárokat kiván, mi som természetesebb, mint­hogy magát ezt a társadalmat kell megkér­nünk: tanítsa egy kissé gyermekeinket. Az első, aki a társadalmi erők mély lelki haladásait megérezte és az ember szellemi, erkölcsi, meg fizikai képzését rá akarta bizni, Rousseau volt. S az ő kérdésére támadt föl Pestalozziban annak a nagy kölcsönhatásnak érzése, mely az embert környezetéhez füzi. 0 már a közösséget kívánja nevelőül: a nemzeti és emberi közösséget. De az iskola rendeltetéséről még zavarosak és ellentmon­dók a fölfogásai. 0 a családi élet folytatásá­nak tekinti az iskolát, ami sehogy sem vág össze egyéb törekvéseivel, melyek a gyer­meket már a való élet, a nagy emberi céiok átélésére akarják képessé tenni. De megvolt a nagy gondolat, bele volt dobva a gyermeknevelésbe, mint eszmény, mint cél, mint tartalom, mely átizzitja az egész nevelést: a közösség gondolata. Mert mindaddig csak egyéniségekrői, a családhoz való tartozandóságról, a tökéletesedés fokai­ról és általános műveltségről volt szó, de a nevelés emberei nem jutottak tudatára az altruisztikus föladatoknak és csak a szociá­lis gondolat fokról-fokra való erősödése tá­gította ki a szempontokat. Fichte hatalmas beszédei, melyeket a nemzeti iskola értéké­ről s a nemzetnek, mint az emberi erkölcsi kapcsolatnak erejéről tartott, hidak voltak, melyeken könnyű volt átjutnia szükkörü családból a nagy, kozmopolitikus érdekek­hez. A romantika általános emberi ideálok­ért, klasszikus és benső emberszeretetért rajongott. Schiller ábrándos hősei fascinálták A sóhajok, miket tehozzád küldök Oly árvák, mint a fent kóborló szél, Melyet megtörnek tűzfalak és kürtök Esőszaguan, hogyha útra kél. Alázatos minden szavam és félénk, Mint elhagyottan szepegő gyerek Kinek lelkét az álmok már megtépték, Ki néha szól s nevét nem mondja meg. És minden bennem ugy hódol előtted Kitárt karokkal, mint a rengő ág, Melyet vihar ráz rémitő erővel S mely boldog, hogy meghajthatja magát. Köd ül a völgyön. Hajnali a náp. Ajtód előtt csúf álmok állanak. Remeg és reszket fönt a sápadt ég S te alszol még. Térdelő házak, apró púposak Bölcsen takarnak embersorsokat. Messze zenél egy hajnali harang, Ezüst harang. a gondolatvilágot és a nemzet akkor nem egy elhatárolt földterületet jelentett s azok összeségét, akik azon jogokkal élnek, hanem egy etikai közösséget, mely az első lépcső a világ és az egész emberiség tökéletesbité­séhez. És ha egy tekintetet vetünk arra a pe­dagógiai irodalomra, melyben ott forrnak, érlelődnek a kor eszméinek katlanában a nevelés céljai, lehetetlen • föl nem ismerni a két vezetőgondolatot, mely egymás mellett fejlődik: a családi és egyéni gondolatot egy­felől, a szociálist másfelől. Herbert és köve­tői az egyént, annak erkölcsi ós értelmi fejlődését helyezik a nevelés homlokterébe s az iskolát meg a családot teszik meg a formális fejlődés szolgáltatóinak. Pestalozzi követői viszont az emberiség szociális töké­letesedósét teszik meg a nevelés céljának, a kulturát is csak a gazdasági haladás vele­járójának tekintik és az államtól várják a nevelés minden eszközének a megteremtését. Az egyik irány a család békés és hívogató tűzhelyétől, a tanuló-iskola tökéletesebb módszereitől várja az egyén boldogulását, a másik az emberiség gazdasági megerősödé­sétől, nagy gyermekközösségektől, kertek­től, internátusoktól és laboratoriumoktól. Az egyik független és minden szépre fogékony lelkeket kiván, a másik céloknak rendeli alá az életet, de a céloktól a testnek jólétet, a a léleknek harmóniát remél. Az egyik büszke álmodozókat, a másik reális termelőket és fogyasztókat kiván, az egyik a mult esz­ményein csügg, a másik a jövő radikaliz­musán. Útjaik gyakran keresztezték egy­mást és nemes erényük, hogy mindig meg­becsülték a másik irányt. De nem lehet el­vitatni, hogy ma és a közel jövőben a szo­ciális irányzat az, amely mindenfelé diadal­masan tör elő a nevelési gondolatok közt. Nem lehet tagadni, hogy korunkban, kivált a nagyvárosi nevelés a családi nevelés irá­nyában gravitál. Az emberi érzések és az emberi kedólyvilág kibontakozásához való­A muzsikája bús és végtelen, Elcsuklik mégis alvó sziveden. S mig künn a sok csúf álom fölzokog, | Szived fölött fehéren nyílnak ki j Liliomok. S a szemed mélyén egy nagy s messze fény — Mint partokról az élet liivó lángja — Víg ujjongással integet felém, S nem látod, hogy a messze tengerek Hüs habján jön már az utolsó bárka, Amelyen holtan magam evezek. \ Mindig azok az ódon, álmos házak, Mindig az a szép, fáradt utcasor Ahonnan messze költözött az élet És elbujt valahol. És mindig az, hogy volt egyszer egy asszony, Itt járt e kopott, barna köveken — S hogy én még mindig, mindig látom ötét Elhúzó éjjéken . . . Majtényi György.

Next

/
Thumbnails
Contents