Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-24 / 69. szám

1911 március 24 ÖfcLMÁGYARORSZAG 5 büntetésre itólte, amely pénzbüntetést ön kellő időben le is rótt. Minthogy a hírlapi közlemények ezen régi ügygyei kapcsolatosan az ön polgári tisztességét érzékenyen érinthetik, ki kell jelentenem, hogy a királyi kegyelem gyakorlása bennem, mint följelentőben, keltette a legnagyobb megnyugvást, mert nemcsak arról győződtem meg, hogy ön rokoni ós emberbaráti szeretetének sugallatára jóhiszemüleg irta meg Szekeres Mihály tollbamondása után a fenyegető levelet, hanem a Szekeres Mihály által ellenem folytatott pör folyamán Szekeres Mihály rosszhiszemű eljárásnak sikerét közbelépéssel ön hiúsította meg, amely tisztességes polgári tényéórt ma is köszönettel tartozom önnek. Aláírás előtt megjegyzem még bővebb fölvilágositás tekintetében, hogy Sz. B. vagyoni hasznot nem húzhatott, de a. pör lefolyása alatt be sem bizonyult, mert Szekeres Mihály oly szegény ember volt már, hogy attól semmi anyagi haszon nem juthatott. Szegeden, 1911 március 23. Fár'y István, mint a Szokeros Mihály elleni bünpörben sértett. Egy resicahányai pap és az antimodernista eskü. — A csanádi püspök határozati. — (Saját tudósítónktól.) Minden jel arra vallott, hogy a magyar klérus tagjai általában megnyugvással fogadták X. Pius pápának az antimodernista eskü megtételére kötelező enciklikáját. De egyebütt sem hangzottak el vérmesebb tiltakozó hangok, csupán a müncheni egyetem tanárai fejezték ki testületileg tiltakozásukat. Magyarországon állítólag- eddig egyetlen ember volt, aki nem mutatkozott hajlandónak a mpdernista törekvések elleni esküt letenni. Ébert Andrásnak hívják, segédlelkész és hitoktató volt a resicahányai parochián három esztendőn keresztül, mindaddig, amig elmozdították állásából. Hat héttel ezelőtt elhagyta Resicabányát és félrevonult egy alföldi pusztára, a csanádpalotai tanyákra. Itt kereste föl egy ujságiró, akinek Ébert Antal többféle kompromittáló híresztelésekkel szemben elmondotta a papi reverendából való kilépésének hiteles történetét. Ezeket mondotta: — 1910 december tizedikén kellett volna az esküt letennem. Tudtam, hogy el fognak szörnyűködni, ha megtagadom. És igy is törtónt. Én a legnagyobb áhítattal léptem a templomba s kértem azt a hatalmas Mindenhatót, adjon eröt, öntsön bátorságot a lelkembe, hogy ne kövessek, el szellemi öngyilkosságot azzal, hogy megesküszöm olyanokra, amiket ón nem tudok elhinni, nem tudok megtartani. Főnököm, a hrópost, ép a karinget akarta fölvenni, mikor elébe léptem és kissé izgatottan, de nyugodt hangon kijelentettem neki: — Én ezt az esküt nem tehetem le. Kijelentem egyszersmind, hogy pap akarok maradni, áo olyanokra nem esküszöm, amikro fölszenteltetésem alkalmával nem köteleztek. Prépostom, ki különben szelid ós jámbor öreg ur, e kijelentésemre mintha elveszítette volna higgadtságát. Először szótlanul ott állt Jöttem, majd kitört belőle a méltatlankodás. Vitatkozni kezdtünk. A vita mindig szenvedó'yesebb lett. Az esküt azonban nem tettem le. — Mikor prépostom látta, hogy nem boldoKul velem, levelet irt Csemoch János temesvári püspöknek. Elpanaszolta benne, 1 ellene ^ogültem a pápai enciklikának. A püspök ur 6rre levelet intézett a prépostomhoz, amelyen fölhívta a prépostomat, hogy indokoljam Meg a vonakodásomat. A püspök ur fölluvasára helyet én közvetve kaptam meg, hosszabb '^erjesztésben válaszoltam * tudományosan Megindokoltam az eskü megt adását. Az eskü megtagadása után kaptam először félnapi, majd egynapi gondolkodási időt. Közben állandóan megszállva tartották paptársaim szerény kis szobámat, melyben csupa könyv volt. És fölvonultattuk érveinket. Helyzetem nagyon könynyü volt, mert egy érvemet sem tudták megdönteni. Napokig tartott a vita s közben állandóan folyt a levelezés püspököm és főnököm között. Hogy miről tárgyaltak benne, arról némileg tudomásom van azon elejtett szavakból, amelyeket főnökömtől hallottam. A főcél persze az volt, hogy engem megtörjenek. Erre irányultak azon tárgyalások, amelyek öt héten keresztül szakadatlanul folytak paptársaimmal naponta három-négy órán keresztül. Hogy mennyi sértést kellett szótlanul elnyelnem, milyen vekszáción mentem keresztül ezen idő alatt, azt legjobban bizonyítja az, hogy napról-napra kezdtem fogyni és mikor alkalmasnak vélték az időpontot, mikor már látták, hogy ha lelkileg nem is, de testileg össze vagyok törve, kemény hangon — mint egy akaratnélküli idiótához szokás beszélni — kimondották, hogy én beteg vagyok és üdülés cimón menjek valami zárdába. Ezen kijelentésükre aztán kitört a végleges szakítás. Azt mondották, hogy egyelőre zárdába kell vonulnom. — Én persze inkább az akasztófát avagy a máglyát választottam volna, mint életerősen bekerülni valami zárdába, amelynek kapui, ki tudja mikor nyíltak volna ki előttem. A püspök rögtön gondoskodott helyettesről ós miután szavamat vették, hogy Resiczán egyáltalában senkitől sem búcsúzkodom, feltűnés nélkül távoztam. — Uram, elképzelheti, hogy milyen hirek keringtek rólam ezen titokzatos eltűnésem után. Hogy megbolondultam, hogy egy gazdag gyárosnak leányával Svájcba szöktem stb. Resicáról február tizenegyedikén DlöfltÖ m sl. Meglátogattam titokban hat paptársamat, kikről biztosan tudtam, hogy hasonló véleményen vannak. Volt olyan pap, ki sirva átölelt, mikor meglátott, ő is, mint akárhány, nem tette volna le az esküt. De mit csináljon egy idősebb ember, mihez fogjanak azok a papok? — Miután itt a tanyán, távol a világ zajától, feletteseim gondoskodását is nélkülöztem s mivel a rólam terjesztett rágalmak mind tarthatatlanabbá tették helyzetemet, e hónap tizedikén fölterjesztést intéztem püspökömhöz, Csemoch János ur őméltóságához ós fölvilágosítást kértem arról, vájjon hajlandó-e továbbra alkalmazni, vagy pedig kirekeszt egyházából? Erre a fölterjesztésemre néhány soros választ kaptam. A püspök ur leirt, hogy nem óhajt többé szolgálatában megtartani s megtévedt lelkemet isten irgalmába ajánlja. Sztolipin marad. Pétervárról jelentik: Carszkoje-Szelóbaw tegnap a cár elnöklésóvel család1 tanácskozás volt, amelyen az özvegy cárnó a legnagyobb határozottsággal kívánta Sztolipinnak hivatalában való megmaradását. Erre a cár elhatározta, hogy nem fogadja el Sztolipin lemondását s hozzá küldte egyik szárnysegédjót, akinek Sztolipin kijelentette, hogy bizonyos föltótelekkel hajlandó állását megtartani. — Pétervárról jelentik: Sztolipin visszavonta lemondását. Trepovot és Durnovot, akik a cárnál Sztolipin ellen intrikálták, ki fogják rekeszteni a birodalmi gyűlésből. A cár Dedjulin szárnysegédet küldte el Sztolipinhoz, akinek sikerült őt rábírni arra, hogy hivatalát megtartsa. Sztolipinnál tegnap este fényes fogadás volt, amelyen az udvari ós állami méltóságok Sztolipinnak megmaradásához gratuláltak. Ma vezetőhelyeken fontos tanácskozások voltak, Sztolipin pedig kihallgatáson jelent meg CarszkojeSzelóban. Szökés a rendőrségi fogházból. — Aki előre bejelenti a szökést. — (Saját tudósítónktól.) Vakmerő szökés törtónt a szerdáról csütörtökre virradó éjjel a szegedi rendőrség fogházából. Vraffkó Sándor rovottmultu, újpesti betörő, aki a maga szakmájában egyike az ország legveszedelmesebb csirkefogóinak, a városháza legjobban őrzött cellájából három perc alatt megszökött. Azt, hogy mi módon juthatott ki ilyen kápráztató gyorsasággal a szabad levegőre, maga a rendőrség sem tudja kideríteni. Most országosan körözik Vraffkót, akit épen a szökés után egy nappal kellett volna a rendőrségnek a szegedi ügyészségfogházába számtani. Az érdekes szökésről részletes tudósításunk ez: Ez óv február kilencedikén kitűnő fogást csinált a szegedi rendőrség. Sikerült kézrekeritenie az ország egyik leghirhedtebb betörőjót : Vraffkó Sándor újpesti csavargót, aki aznap a Zoltán-utcában lopást követett el. Mikor elfogták, Szakáll József dr, alkapitány elé vitték, aki kihallgatta. Vraffkó kedélyesen igy diskurált: — Most bebuktam, az isten fáját, de fogok én még nagy munkát is végezni. — Aztán mi lesz az a nagy munka ? — Akár el is mondhatom, mert tutira veszem — szólt kihivóan ós szakmabeli nyelven — meg fogok szökni. Ojjé, megszöktem ón már különb helyekről is, mint a szegedi rendőrség. Hogy a rendőrség komolyan vette Vraffkó kijelentésót, azt legjobban igazolja az, hogy a legféltékenyebben az ő celláját őrizték. Négy másik csavargó közé zárták s a társai között Vraffkó volt a legszelídebb, legjobb magaviseletű fogoly. A harminc napot, amelyre csavargás miatt ítélték, kifogástalanul töltötte lei s hol nap kellett volna átszállítani a rendőrségnek az ügyészségre többrendbeli lopás miatt. Csakhogy addigra Vraffkónak már hűlt helyét találták. A szökés hajnali négy óra előtt törtónt. Vraffkó a tizenkettes számú cellában volt elhelyezve, amely a Mórey-utcai oldalra nyilik. Amig az őrszolgálatot teljesítő rendőr a Feketesas-utcai oldalon lévő cellákat vizsgálta át, Vraffkó egy pillanat alatt benyomta a vastag cellaajtót. A zár fölpattant, zörejt azonban nem igen okozhatott, mert sem az őrszolgálatot teljesítő rendőr, sem pedig ugyanabba a cellába zárt és alvó foglyok nem hallottak semmit. Igy eljutott Vraffkó a cellafolyosón a vasrácsos ajtajáig, amelyen keresztül a városháza udvarára lehet kijutni. A cellafolyosó ajtaját Vraffkó olykópen nyitotta ki, hogy a vaslakat fülét ketté törte. De még igy is bizonytalan volt a menekülés. A városháza hatalmas kapui zárva voltak. A Széchenyi-téri főbejárat középső kapuja fölött mintegy két öl magasságban van egy kerek nyilás. Alig fór ki rajta egy ember, Vraffkónak azonban ez is elég volt. Macskaügyességgel fölkuszott a nyilasig, keresztülbujt rajta s leugrott az aszfaltra. Most már szabad volt az ut, Vraffkó eltűnt s mindeddig bottal ütik csak a nyomát. Az egész szökés három perc alatt történt. Ennyi idő múlva tért vissza az őrszolgálatot teljesítő rendőr a tizenkettes cellához s nagy megdöbbenéssel vette észre, hogy az ajtó a földön hever. A többi négy csirkefogó mélyen horkolt a cellában. Még a szökés éjszakáján hajszát indított a rendőrség a betörő után. Tüvó tették érte az egész várost, de eredménytelenül. Vraffkó ugy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A rendőrség most országszerte körözteti. Ez azonban nem sokat segit a bánatán, amit az okozott, hogy Vraffkó kózrekeritósekor előre bejelentette a szökését.