Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-22 / 67. szám

1§11 március 22 DELMAGYARORSZAG Tisza foglalkozott beszédében azzal is, hogy az Anrlrássy Gyula gróf által inaugurált politika teremtette meg az önálló Románia büszke gondolatát. Ez nem nagylelkűség volt Andrássytój, hanem reális fölfogás, mert csak igy tudta biztosítani a magyar hegemóniát. Nem akarja a pincért okolni, aki inzultálja a román vendéget, a csendőrt, aki Vízaknán a csendőrségre kisért egy hölgyet, hanem a rendszert, amely nem magyarázza meg, hogyan kell bánni az idegenekkel. Kárhoztatja a sajtót, amely minduntalan nemzetiségi vádakat hangoztat, de nem bizonyítja azokat. Itt van a kolozsvári március tizenötödikéi eset, amelyről a Pesti Hirlap olyan tudósítást közölt, mintha Erdély veszélyben volna a házaíiatian román diákok miatt. Egy későbbi számban közli Posta Béla egyetemi tanár nyilatkozatát, amelyből az tűnik ki, hogy a négy tüntető fiatalember magyar volt. (Mozgás.) Feigenbaum, Grün és Kozma. (Derültség.) A román fiuknak megtiltják, hogy egymás közt románul beszéljenek. A kolozsvári egyetem rektorának egy régebbi rendelete intézkedik igy, melyet időközben nem vettek szigorúan a rektorok, de Apáthy István, a mostani rektor, ismét szigorúan veszi. A nemzetiségieknek nom árt, ha rostálják az egyetemi ifjúságot, mert igy csnk a legkiválóbbak jutnak lateiner pályára, a többi lesz szellemi proletár, kereskedő, vagy kivándorol Romániába, ahol állandó vörös posztó Magyarország elle n. A honszeretet sohasem nyugszik bennük, meg rajongóbban gondolnak szülőföldjükre és engesztelhetetlenebb gyűlölettel viseltetnek a jelenlegi magyar rendszer ellen. Ami azt a vádat illeti, hogy a román klérus ós bankok a pénzükkel terrorizálják az országot, csak azt lehet válaszolni, hogy bármelyik magyar banknak több a vagyona, mint az öszszes román bankoké ós az egy Csernoch János nagyobb vagyon fölött rendelkezik, mint az egész román klérus. Egy liang jobbról: Hát az iskolákkal hogyan vagyunk ? Vajda Sándor: Hálás vagyok a kórdósért, mert bemutathatok egy tiz banis magyar bélyeget, amelyet Romániaszerte árusítanak a krajovai magyar iskola javára. Vájjon képzelhető-e, hogy Magyarországon ilyen nyílt gyűjtést megengednek? Rátért a béketárgyalásokra, amelyek szerinte nem vezethetnek eredményre, mert mindkét oldalon illetéktelen elemek vezetik a tárgyalásokat. De ha a románság hivatalos képviselőivel, a parlamentbe küldött képviselőkkel tárgyalnának, akkor se volna meg a kellő eredmény, mert nem egyes emberekkel, hanem a néppel kell tárgyalni. Akik a bókét akarják a magyarok ós nemzetiségek közt, azoknak követelniük kell az általános, egyenlő, községenkinti és titkos választójogot. (Zaj. Általános elégedetlenkedés és ellentmondás a jobboldalon.) Szilasy Zoltán (a Justh-párt felé): Ugy-e bár, ez kell nektek? Vajda Sándor: Magyarok ós románok csak akkor működhetnek békében, ha a választójog alapján megértik egymást és együtt törekszenek az önállóság felé. Helyezkedjenek Tiszáók demokratikus álláspontra a kérdés tárgyalásánál, minden szemponttól eltekintve, csak a Laza boldogulását tartsák szem előtt. (Mozgás a jobboldalon.) Baross Gyula azt fejtegette, hogy a kormány a nemzet erőviszonyaival és szükségleteivel számot vetvo irányítja az ország pénzügyi gazdálkodását s ezért elfogadja a javaslatot. Mikor Baross befejezte beszédét, az elnök szünetet adott s a függetlenségi képviselők ^vonultak a terembe. — Csak menjenek vissza az urak, szünet van — mondta Baross Gyula a jobboldal derültbe közben. (Gtesswein a lefegy vérzésről.) Giesswein Sándor rámutatott arra, hogy a *?enizeteket nem az teszi hatalmassá, ha állig byverben állanak, hanem a békés és hasznos ^zdasági munka s a kultura. A nemzetekben bre eresebben támad föl a béke után való ,vágy, mert egyre súlyosabban érzik az iszonyú fegyverkezés 'súlyát'. A magyar nemzetnek is j! kell vonni részét ebből a mozgalombél. In?Uyányt nyújt he, amely szerint a magyar hiI '(Parlamentáris csoport tűzesse a legközelebbi ,'(í-'/«f konferencia napirendjére a fegyverkezes V!rl<tiozását. Foglnlkozott ezután a költsegve'bd s a szociális iránya birtokpolitika msukbét hangoztatta a kivándorlás és az egyke bszer meggátolására. Nem fogadja el a koltbvetést, Áchim András nem szavazza meg a költségvetést, mert az állam terhét legnagyobb mértékben a kis emberekre hárítja s a nagybirtokosokat mentesiti. Végül a választói jog reformját sürgette. Huszár Károlynak a Ház az idő elöhaladottságára való tekintettel megengedte, hogy beszédét holnap mondhassa el. Az ülés két órakor végződött. Ujabb annekszió? — Hadseregünk a szandzsákba készül. — (Saját tudósítónktól.) Diplomaták aktáiba avatatlan emberek nem láthatnak bele. Azok a diplomáciai események, amelyek magukra vonják a világ érdeklődését és amelyek a legtöbb esetben a térképet is megváltoztatják, sokszor esztendőkig vajúdnak diszkrét tapétaajtók mögött, ahol népek és nemzetek sorsát intézik és ahonnan csak nagyritkán kerül ki egy-egy fontos eseményt sejtető hir a közvélemény elé. A nagy nyilvánosság rendesen csak akkor értesül arról, ami a diplomaták műhelyében készült, mikor már a papiron, az aktákban és az agyvelőkben elkészült tervezetek kilépnek a valóságba és hadsereget mozgósítanak a tervezetek ténynyó váltására. Ilyenkor, csakis ilyenkor tudja meg a világ, mi az, amiről esztendőkig legjobb esetbon csak sejtettek valamit a kulisszákhoz közel járók. Most is nagy munkában van a diplomácia. Megint készül valami. Valami nagy dolog, ami azonban — hogy mi is diplomatikusan fejezzük ki magunkat — még nem érett meg a nagy nyilvánosságra. Ezúttal megint a Balkánról van szó, Európának erről az örökösen forrongó félszigetéről, amelynek kérdáse állandóan a napirenden van. Minden akciónak, amely a Balkán-kérdés rendezése érdekében indult meg, végeredményben az volt a célja, hogy rendet teremtsen a déli szlávok között, főként azonban az, hogy biztositsa valamelyik erősen érdekelt nagyhatalomnak pozicióját a Balkánon. Ezúttal ismét egy nagyobb terv előkészítésén dolgozik a monarchia hadvezetősége és a diplomácia. A terv ugyan fantasztikusnak látszik, azonban a politikában a legnagyobb meglepetések is természetesnek látszanak — utólag és hogy csak példával éljünk, BoszniaHercegovina annektálása előtt néhány hónappal is ugyan ki mert volna arra gondolni, hogy az akkor még megszállott tartományok rövidesen ilyen alkotmányjogi változáson mennek keresztül? Aki figyelmesen kiséri az eseményeket és akinek alkalma nyilik néha-néha bepillantani a kulisszák mögé, az tisztában lehet azzal, hogy eféle meglepetés készül. Nem a véletlen munkája az, hogy például az egész ártatlannak tetsző, úgynevezett hadijátékokon, amelyeket a kaszárnyákban folytatnak és ahol azt tanulják meg a tisztek, hogyan kell egy háborúban eljárni, mostanában állandóan csak a Balkánról van szó. Nem egészen véletlenségből történik az, hogy ezeken a hadijátékokon a Balkán pontos tereprajzát tanulják meg a tisztek s olyan föladatokat oldanak meg, amelyek csak egy balkáni ekszpediciő esetén lehetnek aktuálisak. Nem egészen véletlen dolog az sem, hogy az országban most szervezték a honvédmérnökségeket. Most állították föl Szegeden is a honvédmérnökségi osztályt, — amelynek tagjait részben a közös hadseregből vették át, részben pedig a műegyetemen kepezik ki. Nem egészen a véletlen müve, hogy a szegedi üzlelvezetőségen kiváló mérnökök hónapok óta állítják össze egy mozgósítás esetén életbelépő menetrend részleteit és nem a véletlen munkája az, hogy ezeket a mérnököket felesküdtették arra, hogy arról, amit végeznek és amit látnak nem szólnak senkinek egy szót sem. Ezek a vasúti menetrendek kivétel nélkül a Balkán felé induló vasúti vonalakra vonatkoznak, ami szintén nem a véletlen müve. Es végül bizonyosan nem a véletlen müve az sem, hogy épen a most véget ért delegáció emelte föl a katonaság létszámát és szavazott meg ujabb milliókat a hadsereg megerősítésének és ujabb berendezkedéseknek a költségeire. Ezekből a költségekből tetemes pénzmennyiség jutott az annektált országokban lévő katonaság részére is. Talán azt sem a véletlen hozta magával, hogy Bosznia-Hercegovinában megerősítették a katonaságot, ott most ujabb csapatokat helyeztek el és a szandzsákból kivonult katonaság nagyrésze is lenn maradt a fekete hegyek országában. Ezeknek az előzményeknek az elmondása most azért is aktuális, mert Európában a külpolitikai helyzet a folyton megujuló békés nyilatkozatok ellenére egyáltalában nem mondható nyugodtnak. Különösen nem nyugodt a helyzet lenn a Balkánon. Oroszország örökösen aspirál a Feketetenger bejáratára — hiszen voltaképen ez a Balkán-kérflés — és bizonyosan van némi előrelátó célzatosság abban is, hogy a minden szlávok protektora szinte hajhássza a Balkán-államok barátságát. A nagy szláv birodalom ábrándja még mindig kisórt ós Oroszország bizonyosan nem azért udvarol az apró-cseprő államocskáknak, hogy azok udvarias dzsentlménnek tartsák. Oroszországnak nagy érdeke, hogy pozíciót szerezzen a Balkánon és igyekszik is a Balkán népeivel való összeköttetést erősiteni. Amig a szandzsákot megszállva tartotta a monarchia hadserege, addig ez az összeköttetés némileg szünetelt, de hogy 1909 októberében, az annekszió alkalmából a szandzsákból hadseregünk kivonult, ez a Balkán államok közé ékelt földdarab a nagyszláv propoganda hirdetőinek legbiztosabb otthonává lett. A török hadsereg nem tudja ugy fönntartani a rendet, de meg azután Törökország örül annak is, ha odahaza békében hagyják. Monarchiánk érdekeit tehát veszedelem fenyegeti épen a szandzsák miatt. Tudták ezt már az annekszió alkalmával is, de akkor kénytelenek voltak kivonulni, — mert Törökország csak igy lett hajlandó beleegyezni az annekszióba. A kivonulást azonban már az első percben is ideiglenesen tekintették nálunk, ahol még az annekszió idején megindult a munka arra, hogy véglegesítsék a szandzsák közjogi helyzetét. Ujabb annékszióra van tehát kilátás: a szandzsák annéktálására. Egy igen magasrangu szegedi katonatiszt néhány nappal ezelőtt katonatisztek társaságában, ahol a Balkán politikáról esett szó, fontos kijelentést tett. Szórói-szóra ezt mondotta: — Tizenhat hónapon beiül újra bevonulunk a szandzsákba! A föntebb elmondottakból és ebből a bizonyosan jól értesült helyről elhangzott kijelentésből lehet és kell következtetni. Nem gyilkolták meg az orosz nagykövetet. Ma éjszakára az egyetlen nagy puskaporoshordóvá alakult távol Keletről olyan veszedelmes távirat érkezett, amely a kinai-orosz háborúnak minden pillanatban való kitörését jelentette. Három sorban azt a csekélységet jelentette csak a Póterváron át érkezett pekingi telegram, hogy a kinai orosz nagykövetet, Korosztovecet, meggyilkolták. Ezt a gyilkosságot, a mai tudósítások részint nem erősitik meg, részint határozottan megcáfolják. — Berlinből jelentik: A pekingi orosz nagykövet meggyilkolásáról az éjjel Európába érkezett rémhírek nem felelnék meg a valóságnak. A B. Z. am Mittag táviratilag Moszkvába és Pétervárra kérdést intézett s az orosz fővárosból ezt a hivatalosan is kiadott értesítést kapta: — Az orosz nagykövet, Korosztovec, életben van és semmiféle veszély nem fenyegeti. A hírekből csak annyi igaz, hogy a nagykövetet két kinai kuli inzultálta, amikor misére ment. Korosztovec gyaloghintón vitette magát a templom felé. A kulik ekkor megállították a palankint és koldulva fordultak a követhez. Korosztovec