Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-21 / 66. szám

1911 március 19 DELMAGYARORSZAG 9 KÖZGAZDASÁG A Szegedi Népbank mini Szövetkezet alakuló közgyűlése. (Saját tudósítónktól.) A mai nehéz pénzügyi közgazdasági viszonyok mellett mindjobban érezhetővé válik különösen a kisemberek hely­zete. A megélhetés nehézsége és az anyagi gond nem ritkán romlásba sodorja a közép- és munkásosztálynak egyébként hasznos polgárait. Minden olyan pénzügyi és közgazdasági intéz­mény tehát, amely épen ennek a legjobban sújtott néposztálynak a megmentését, támoga­tását és fölemelését van hivatva előmozdítani, kétszeres örömmel kell üdvözölnünk. Ma már abban a korban élünk, amikor az egymás köl­csönös támogatása nemcsak nem szégyen, ha­nem úgyszólván társadalmi érdek, társadalmi szükség. Ilyen társadalmi szükség megoldását célozza a Szegedi népbank mint szövetkezet, amely tegnap délelőtt tizenegy órakor tartotta ala­kuló közgyűlését a kereskedelmi ós iparkamara holyisógében. Hogy maga a közönség, különö­sen pedig az érdekelt társadalmi osztályok mennyire fölismerték a szövetkezet alakításá­nak szükséges voltát, mi sem bizonyítja fénye­sebben, mint a már is elért meglepő eredmény. Néhány lelkes embor, alig néhány hónapi mun­kájának eredménye az, hogy a szövetkezetnek már a megalakulás pillanatában ezertiz tagja és kétezerszáznegyven korona tőkéje volt. Ilyen eredmény láttára nem csoda, ha a vezetőség, de maguk a részvényesek is a legjobb remény­nyel tekintenek a szövetkezet működése elé. Az alakuló közgyűlés lefolyásáról szóló tudó­sításunk itt következik: Még nem is volt tizenegy óra, mikor a ke­reskedelmi és iparkamara közgyűlési termét már zsúfolásig megtöltötte a tagok nagy száma. Perjéssy László kamarai titkár az előkészítő­bizottság nevében üdvözölto a megjelenteket 8 fölhívta a tagokat, hogy az alakuló-gyülós vezetésére elnököt ós jegyzőt válaszszanak. Elnöknek egyhangúlag Perjéssy Lászlót, jegy­zőnek pedig szintén egyhangúlag Pillich Gyulát választották meg. Perjéssy László megköszönte a kitüntető bi­z-'Umat, majd áttért az alakulás céljára s szép szavakkal ismertette az előkészítő-bizottság eddigi működését. Beszédének további részében f°glalkozott az eszmével, melynek megvalósí­tását a szövetkezet célul tűzte ki. Rámutatott Azokra az okokra, melyek indokolttá, sőt szük­ségessé tették a szövetkezet megalakítását. Általánosságban vázolta azt a társadalmi és közgazdasági jelentőséget, melyet az igazi ós "em az uzsora szövetkezetek betöltenek, ha 8z°k céljuk és hivatásuk magaslatán állanak. Utána Valihora István előterjesztette s fogadásra ajánlotta a szövetkezet alap­Szabályait. , ,A gyűlés az alapszabályokat hozzászólás nél­öl, egyhangúlag elfogadta. Perjéssy László ezután a Szegedi Népbank HSzövetkezetet megalakultnak jelentette ki. Következtek a 'választások, j Áz előkészítő-bizottság nevében Somlyóéi éstyán terjesztette elő a javaslatot, melynek Rímében megválasztattak: ^ ^zövotkezeti elnöknek: Perjéssy László keres­ós iparkamarai titkár. I larselnöknek: Bokor Pál polgármester-lie­..ttes. ^K^yvezető-igazgatónak: Valihora István királyi ^könyvvezető. gv-eazgatósági tagoknak: Brauswetter Ottó óra­011 r°s, Horváth Lajos földbirtokos, rnáv. fő­l n°r, Horváth János dorozsmai földbirtokos, náesberg Mór cementgyáros, Endrényi Imre nyomdatulajdonos, birtokos, Grüner Géza föld­birtokos, nagybérlő, Ligeti Béla építész, Maycr Aron szesznagykereskedő, Pillich Gyula városi helyettes adófőtiszt, Pollák Sámuel nagykeres­kedő, Szigyártó Albert állami felsőbb ipariskolai tanár, földbirtokos, Vékes Bertalan kereskedelmi és iparkamarai jegyző, birtokos. A felügyelő bizottságba: Bózsó János ipar­testületi titkár, Berszib Béla állami felsőkereske­delmi iskolai tanár, Hoffer Jenő biztosító inté­zeti igazgató, Römer Mi klós szövetkezeti igazgató, Somogyi József állami főgimnáziumi tanár. Az igazgató tanács tagjait alapszabályszerüleg olyan számban ós ugy kellett az alakuló köz­gyülósnok megválasztani, hogy a szövetkezet kiterjedtségének minden részében az esetleges Ilók telepek fölállításakor is legyen a szövet­kezetnek oly tanácsosa, aki a kerületé­nek, illetve székhelyének területéro vonat­kozó ügyek elbírálásánál az igazgatóságot mindenben megbizhatólag tájékoztassa azért is, mert a szövetkezet a tagoknak programszerüleg minden ügyes-bajos dolgát fölkarolja. Ilyen alapon igazgató tanácsi tagoknak megváiasz­tattak: Back Bernát malom tulajdonos, Bach Jenő nagykereskedő, Bakacsi András fuvar­tulajdonos, Bárkányi Zoltán városi osztály­jegyző, Bereck Sándor református lelkész, Berec Imre építész, Bogyós Ottó állomásfőnök, Bokor János malomtulajdonos, Bokor Károly földbir­tokos (Atokliáza), Böröc Pál kereskedő, Csák János háztulajdonos, Csáky Vencel háztulajdo­nos, Csányi Pál birtokos, Császár Mátyás gaz­dálkodó, Császár Péter földbirtokos, Csanádi István kereskedő, Cserzy Mihály iró, Csonka Ferenc borkereskedő, Csonka Vince földbirto­kos, Csonka Vince vendéglős, Csűrik János állami felsőbb ipariskolai művezető, Dávid Sándor vendéglős, Deutsch Lipót nagyvállal­kozó, Dobó Ferenc gazdálkodó, Dobócky Imre paprika keroskedő, Dobócky József földbirtokos, Domokos András birtokos (rókusi fekete föl­dek), Fenyvessy Jenő tanító, Firbás Nándor iparostanonciskolai igazgató, Förgeteg János birtokos (Őszeszék), Gál János birtokos (Kis­maiostő), Gárgyán Imre kereskedő, Gombos Imre gazdálkodó, Griffaton Mihály pénzügyi tisztviselő, Gugánovits László Máv. főellenőr, Hajabács László kántor, Hauser R. Sándor ál­lami felsőkereskedelmi iskolai tanár, Hirháger Ferenc iparos, Hoffmann Ignác gőzmalom­tulajdonos, Homor István il'lami reáliskolai igazgató, Hoffer Imre felsöipariskolai tanár, Járossy Sándor mérnök, Jedlicska Béla királyi közjegyző, Jójárt János építőmester, Juhász Antal földbirtokos, Kátay István földbirtokos, Kárpáty Károly dr, állami főgimnáziumi igaz­gató, Kertész Ferenc javadalmi ügyvezető­helyettes, Kern Lajos vasúti felügyelő, Ketter József vasúti hivatalnok, Kis Ferenc földbirto­kos (Sárkány-utca 4), Kopasz Antal gazdálkodó, Korom Mihály földbirtokos, Korsós Bálint, Ko­sóczky Pál szövetkezeti ellenőr, Kovács István népiskolai igazgató, Kőhegyi Lajos dr, kórházi főorvos, Körmendy Mátyás gyáros, Klug Péter siketnéma intézeti igazgató, Kugler Mátyás vas­úti főellenőr, Lantos Béla népiskolai igazgató, László Kálmán pusztai alkapitány (Alsóközpont), Lippay György dr, állami főgimnáziumi tanár, Meák Gyula, Monning Mihály szövetkezeti igaz­gató, Miskolczy Gyula kereskedő, Nagy Ferenc gazdálkodó, Nemecskay István népiskolai igaz­gató, Nemecskay Árpád Máv. hivatalnok, Nem­csak József földbirtokos, Nyáry György birto­kos, Ördög József gazdálkodó, Palescó Ottmár vasúti főfelügyelő, Pap István földbirtokos, Pa­taky Simon állami felsőkereskedelmi iskolai ta­nár, Pálfy Dániel vasgyáros, Pálfy József dr, árvaszéki elnök, Pillich István háztulajdonos, Pillich Kálmán ügyvéd, Pottyondy Miklós tisz­teletbeli alkapitány, Rainer Károly gyáros, ipar­testületi elnök, Roznóczky Antal (Feketeszél), Sebestyén József mérnök, Striegj F. József ál­lami főgimnáziumi tanár, Szabó Gyula kereske­delmi és iparkamarai másodtitkár, Szabó Ferenc kántor, Szabó József hentes, Szabó József hír­lapíró, Szabó Imre iparos, Szabó István sertés­ügynök, Szabó József rendőrbiztos, Szabó Fe­renc hentes, Szécsi Imre földbirtokos, Szécsy István malomtulajdonos, Szécsy Márton iparos, Sziklai Jenő gyári igazgató, Szmollény Nándor állami felsőkereskedelmi iskolai tanár, Szűcs Béla birtokos, borkereskedő, Szűcs Balázs bir­tokos (Öttömös), Szűcs Boruzs János földbirto­kos, Tombácz Lajos birtokos (Röszke), Torday Imre állami felsőipariskolai igazgató, királyi ta­nácsos, Tóth Ferenc nagybirtokos, Tóth Imre dr, ügyvéd, Tóth János földbirtokos, Tóth Jó­zsef felsőkereskedelmi iskolai igazgató, Tóth Gyula népiskolai igazgató, Tömörkény István könyvtári igazgató, Tőrös Sándor pónzügyigaz­gató-helyettes, Újlaki Antal lapszerkesztő, iró, Vadász Lajos tanyai alkapitány (Felsöközpont), Vas Károly nagykereskedő, Várady Ferenc ker­tész (felsővárosi feketeföldok), Várhelyi József esperes-kanonok, plébános, Veszprémi Vilmos dr, főreáliskolai tanár, Vetró B. Lőrinc földbir­tokos, Vetró Sándor földbirtokos (Fehér-tó), Védfy Győző postafőnök, főfelügyelő, Vigh Sán­dor gyáros, Yöneki András birtokos (Fekete­szél), Viski György iparos, Villax Béla vasúti központi leszámoló hivatali főnök, Vőneki Ferenc talicskagyáros, Jójárt B. József (Algyő), Kovács György (Dorozsma), Alföldy Albert, Gerzsány Lajos (Kistelek) Bottyán Endre, Cirok János, Lengyel József, Pajtity István, Pázmánydy Imre, Szabó István, Szolnoki Gyula, Tóth Sándor, Turcsányi János (Sándorfaiva), Mayer József (Sövényháza), Leffclholz János, Pfeiffer Dániel (Tápé), Dobó Antal (Bácsmartonos), Frenkel An­tal (Hódmezővásárhely) Donáth Vilmos (Oros­háza). A~ választások megejtése után a közgyűlés megbizta az igazgatóságot a cégbejegyzés el­intézésével, amit az igazgatóság a közel napok­ban foganatosít is. Perjéssy László ezután bejelentette, hogy a Népbank már folyó hó huszonkilencedikén meg­nyílik a Rákóczi-téren a Szücs-palotában. A be­fizetések tehát a megnyílás napján kezdetét veszik. Ekkor Valihora István emelkedett szólásra s rövid beszédben méltatva Somlyódi István érdemeit, melyeket a szövetkezet megalakítása körül szerzett, indítványozta, hogy válasz­szák meg tiszteletbeli igazgatósági tanács­tagnak. A közgyűlés az indítványt nagy lelkesedéssel elfogadta. Somlyódi István megköszönte a bizalmat s rámutatott azokra az érdemekre, melyeket Perjéssy László, Bokor Pál helyettes-polgár­mester és Valihora István szerzett, akik sem időt, sem fáradságot nem kiméivé nagy és sok­oldalú elfoglaltságuk mellett is tevékeny részt vettek a szövetkezet megalakulásában. Indít­ványozta, hogy a közgyűlés mindhármuknak jegyzőkönyvi köszönetet mondjon. A közgyűlés Somlyódy István indítványát egyhangúlag elfogadta. Bokor Pál a maga, elnökt-ársa és az igazga­tóság nevében megköszönte az elismerést. Mint­hogy pedig a közgyűlésnek egyéb tárgya nem volt, a Népbank működésére isten áldását kérve, a gyűlést berekesztette. Mondanunk sem kell, hogy a Népbanknak mint nyilvános népjóléti intézménynek, mely a kölcsönös segélyezés alapján szegénynek ós gazdagnak egyaránt javára válik, amellett a város közgazdasági életének felvirágoztatására törekszik, máris erős talaja van ugy Szeged, mint a vidék lakossága körében. A résztjegy­zettek között különösen sok földbirtokos, ház­tulajdonos, földmives, iparos és kereskedő van. De vannak résztjegyzők Dorozsmáról, Tápéról, Kistelekről, Majdányról, Rábéról, sőt Paris­ból is. Az uj Népbanknak programszerű célja a kö­zös üzletkezelés kölcsönösség alapján, vagyonra és foglalkozásra való tekintet nélkül a köte­lékébe tartozó tagok jólétét közvetve vagy közvetlenül elősegíteni és támogatni. A Nép­bank ezenkívül hathatósan támogatja a már meglevő népjóléti intézményeket., sőt uj, más hasonló intézmények fölállítására maga is tö­rekszik. Programjába fölvette azt is, hogy tag­jainak anyagi tá nógatásán kívül a közjóiét tar hatóságilag engbdélyezett -pa Kész férfi- és gyermekruhákban V ff 13 ff I 1811 ^ H0LTZER DÁNIEL ÉÍÍÍI W I^IJIíIíÍ^IJÍaI^ ee=== Széchenyi-tér.

Next

/
Thumbnails
Contents