Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-10 / 57. szám

1911 II. évfolyam, 57. szám Péntek, március 10 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 1' a Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=> Városház-utca 3. szám c=> ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R 12*— negyedévre. R 61— egy hónapra R 21— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28— félévre . . . R 14-— negyedévre. H 7— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=j Riadóhivatal 835 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Az ország érdeke. A képviselőház rövidesen végzett a bankjavaslat összes részleteivel. Az ellenzék csak az általános vitát győzte nagyobb stílben, széles mederben. A több heti erőfeszítés észrevehetőleg kimerítette. A detail-harc ugyszólva magától szűnt meg. Lukács Lászlő pénzügyminiszter és Wickenburg gróf előadó, kik tiz bét óta naponkint csatatüzben álltak, diadalmasan hagyhatták oda a harcmezőt. A nemzeti munkapárt zajos ovációkkal üdvözölte őket s kivánt szerencsét parlamenti győzelmükhöz. Az ország közvéleménye bizonyára szintén ott van a gratulánsok közt, mert eddig is éreztette magatartásával hogy a kormányjavaslat teljesen kielégíti s a kabinet bankpolitikájában megbízik. Az ellenzék keservesen tapasztalhatta, hogy álláspontja nem bir gyökerekkel a köztudatban és eljárása nem népszerű, azért vesztette az utolsó héten hitét ügyéhez, önmagához, s adta föl a további küzdelmet minden emóció nélkül. A lezajlott hadjárat egész menete és végső eredménye a munkapárt vezérének: Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnöknek nagy előrelátására és biztos ítéletére vall. Ő megmondta hetek előtt, hogy igy lesz s nyugodt maradt a legforróbb napokban. Helyesen állapította meg az ellenzék erejét, a kormánypárt igazságait s a közvélemény pszihikumát. Nem tért ki a politikai tényezők kemény mérkőzései elől, szívesen állta a küzdelmet. Korlátokat nem szándékozott emelni azzal szemben, elegendőnek tudta, ha az ülések tartama egyetlen óra-tartam erejéig meghosszabbodik, hogy a dagadó vitaáradat igy tágult mederhez jusson. A házszabályok szigorúbb intézkedéseit egyáltalán nem vette igénybe. Államférfiúi szemmel értékelte a dolgokat és appreciációja a legpontosabban bevált. Képviselőházunk már tegnap áttérhetett az ujoncjavaslatok tárgyalására s minden jel oda mutat, hogy ez szintén csöndes, sőt valószínűleg rövid lefolyású lesz. A pesszimisták négy-öt napot jósolnak neki, az optimizmus már holnapra vitazárlatot vár. Az eredmény szempontjából mindegy, melyik prófécia teljesül. Fődolog amaz országos érdek érvényesülése, hogy a magyar parlamentárizmus megszűnt abnormis végletek közt hullámzani : az erők megtalálták kellő egyensúlyukat s a pártok tisztes küzdelméből komoly munkaeredmények következnek. Mert újév óta sikerült nemcsak a régóta lebegő bankkérdést az ország reálérdekei szerint megoldani, hanem közben a delegációk ülésszakát is befejezni. Ha az ujoncjavaslatokon tul leszünk, az államszükségletek dolgában már csak a folyó évi költségvetés maradt bátra. Némely ellenzéki hang szerint a budgetvita sem vet ezúttal zajosabb hullámokat. Azt persze nem óhajtanok, ha a parlamenti budgetjog lappáliák módjára kezeltetnék. Legyen ismét komoly, tisztes diszkusszió a magyar állam háztartása fölött s ám gyakorolja a törvényhozás a maga ellenőrző ingerenciáját a kormánynyal szemközt. Az utolsó fölhatalmazási törvény határideje csak április végén jár le sigy közelhat hét áll odáig rendelkezésére. Ennyi idő egy rigorózus költségvetési vitához bőven elég. Ha az ellenzék azt — mai kedvetlen hangulata dacára — lojálisán fölhasználja, parlamentáris hivatásának teljesen meg fog felelni. E hat heti időhatár azonban politikai korlát jelentőségével is bir, melyet az ellenzék respektálni kénytelen, lia A színházi nemzet. Irta Ssini Gyula. Egy fiatal francia drámaíró, Fauchois René, akinek a párisi Odéon színházban már nagy sikere volt egy Beethoven cimii darabjával, ugyanabban a színházban előadást tartott Bacine-ről. Igen mérsékelt hangon azt fejtegette, hogy nem érti azt a szinte vallásos kultuszt, amely Racinet körülveszi, holott Córneillet szabad és lehet kritizálni. Csaknem beverték miatta fejét. Racine a franciák gyöngéje.' Nem elég nekik, hogy van egy Moliére-ük, akit kétségtelenül a világ legnagyobb vigjátékirójának tartanak mindenütt a müveit Európában. A franciák váltig kitartanak amellett is, hogy Racine volt a világ legnagyobb tragédiairója. Shakespearet sokáig nem is ismerték a franciák. A darabjai francia átdolgozásban kerültek szinre, rendszerint az átdolgozó neve alatt. Csak ujabb időben keletkezett az a törekvésük, hogy Shakespearet hozzá méltó, jó fordításban adják ós ünnepi köntösben. Elzen a téren ép Antoine-nek, az Odéon színház igazgatójának köszönhetnek sokat a franciák. Goethe neve is csak a legműveltebb franciák előtt ismeretes, pedig Gounod a „Faust"-jában ós a Thomas „Mignon jában Goethéből merítették ihletüket. A „Faust" jó forditásban még nem került a franciák elé. Az első részt értem, mert a második rósz teljesen ismeretlen a francia közönség előtt. Az első rész forditasaval nemrég készült el Bataille és botrányos Pöre volt a fordítás miatt Sarah Bernhardttal. Bataille ragaszkodott a Goethe szövegéhez, a nagy Sarah ellenben kijelentette, hogy igy nem lehet a darabot Franciaországban eljátszani. Nemcsak idegen klasszikusokkal szemben ilyen szükkeblüek a franciák, hanem a modern szinpad külföldi nagyságaival szemben is. Ibsent kinevették, a Hauptmann „Hannele"-je körül botrányok voltak, D'Annunziot sem ismerik el, még a Gorkij „Menedékhelye" is csak egy jónevü, de nem állandó szinházban, az „Oeuvre"-ben került szinre. A franciák felületességgel vádolják. Ez sem egészen igaz. Az ujabb irói gárda legkiválóbb tagjai részint német egyetemeken tanultak, részint a maguk szorgalmából tanultak meg alaposan németül és jártasak a német irodalomban. Aietzshe teljesen le van forditva franciára. Nincs az az angol, német, orosz vagy olasz könyv, amely franciára ne volna lefordítva, ha feltűnést keltett a világirodalomban. A franciák igenis tanulnak, érdeklődnek ós ha nem is olyan szivósak és alaposak mint a németek, de a művészetek terén vezetnek. A mai modern irányok mind Franciaországból indulnak ki. A szinház az egyetlen terület, amelyen nem ismernek tréfát. Legnagyobb kritikusaik menten elfogulttá válnak, ha idegen szerzővel állnak szemben. Aki figyelemmel kisóri a párisi szinházi kritikát, észreveszi, hogy vannak kiváló képzettségű és kitűnő érzékű kritikusaik, akik a sorok közt meg tudják mondani a francia darab fogyatkozásait. De nagyjában és általában a dicsérő tónus uralkodik, mihelyt valamely szinház darabjáról van szó. Az idegen darabbal szemben azonban kritikai fegyverzettel vonulnak ki. (Ez különben nálunk is igy van. A szegény magyar kritikusok egy-egy külföldi darabon öntik ki minden boszuságukat, amit magyar daraboknál le kell nyelniök.) A franciák nemzeti „gloire"-ja és más nemzetek kultúrájával szemben való féltékenysége eléggé ismeretes. De ujabb időben, amikor a szabadelvüség van hosszabb idő óta a kormányon, ebben is nagyon megváltoztak a franciák. A kozmopolitizmus, az antimilitárizmus és antinacionálizmus talán Párisban a legerősebb. És mégis a szinház tekintetében sokkal féltékenyebbek a francia nemzeti dicsőségre, mint Európa bármely más népe. Nemrég olvastam egy statisztikát arról, hogy a müveit Európa színházaiban szinrekerülő daraboknak a fele francia. Ezt egy német újság konstatálta. A franciáknak bizonyára még pontosabb és még személyibb értesülésük van arról, hogy Európa színpadjait mennyi francia darabbal látják el. Ők tudják leginkább, hogy Európában csak egyetlen igazi szinházi nemzet van és ez a francia. Szinte ugylátszik, hogy a francia iróval már veleszületnek azok a kvalitások, amikkel a színpadon lehet hatni. A legsilányabb francia darab is annyi színpadi vervet, tudást, rátermettséget árul el, hogy európai népeiben már gyökeret vert az a hit, hogy a franciák tudnak darabot irni. Egészen különálló ós eredeti tehetségek, mint Ibsen is lépten-nyomon elárulják, hogy francia iskolában tanulták meg a darabirás fortélyait. Külföldön szinrekerülnek rendkívül értékes és igazán költői alkotások, de nem tudják sokáig megállani a