Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-23 / 44. szám

10 DELMAGYARORSZAG 1911 február 23 191 A képviselőház ülése. azzal a már ismertetett javaslattal, hogy a közgyűlés térjen fölötte napirendre, mert nem fekszenek a tanács előtt konkrét adatok. A javaslat kapcsán azután olyan vihar keletkezett, aminörecsak nagyon régen, régmúlt politikai harcok idején emlékeznek vissza. Elsőnek Pillich Kálmán, a kitűnő indítványozó okolta meg indítványát és bizonyította be a tanács álláspontjának tarthatatlanságát. Utána Ditrői Nándor dr is a legszigorúbb hangon- sürgette a közönség védelmét és pótlólag indítványozta, hogy a közönség tájékoztatása céljából füzetet adjon kl a város, amelyben a laikusokat a légszesz- és villamvezetók ós óra körül való eljárás dolgában oktassa ki. Kovács József dr a lógszeszgyári ügyek előzményeit és azt ismertette, hogy milyen rossz az utcai világítás is. Wimmcr Fülöp a legnagyobb fölháborodás hangján utasította vissza a légszeszgyár vezetőségének a közönség ellen intézett támadásait. „Ezek ellen a pimaszkoddsok ellen — mondta Wimmer — nem vizsgálat kellene, ez egy pribékhad, amelyet ki kellene toloncoltatni a városból". A fölháborodás zúgása járt minden szava nyomán, a legerősebben, a legbátrabban és legkitűnőbben jellemezte a lógszeszgyári vezetőség kitűnő dolgait. Balassa Ármin dr, ügyvéd ós lapszerkesztő volt a következő szónok,, aki szép okfejtéssel mutatta ki a tanács javaslatának tarthatatlanságát. „Nincsenek a tanács előtt konkrét tények — mondta Balassa — bocsánatot kérek, azoknak a panaszoknak dolgában, amelyek a Délmagyarország cimü napilapban egy teljes hét óta megjelentek, rég meg kellett volna indítani a vizsgálatot. Hiszen azok, amik miatt ott panaszkodnak, olyan dolgok, amelyek összeesnek a csalásnak azzal a fogalmával, amelyet a büntető novella meghatároz". Fölkiáltások: Főkapitány ur! Somogyi Szilveszter dr, főkapitány (a fejével int). Hallom. Perjéssy László, a kereskedelmi és iparkamara titkára beszélt most. A szigorú vizsgálatot sürgette ő is és elmondta, hogy számlázott nála a kitűnő tisztikar. Nincs konkrét adat — mondta Perjéssy — itt van egy, szolgáltatok magam is. Végül Szmollény Nándor sürgette a szigorú vizsgálatot. Még egy érdekes epizódot. Wimmer Fülöpöt beszéde közben Engel Lajos, a Szegedi Napló kiadója, közbeszólásokkal háborgatta.Wimmer ingerülten vágott neki vissza: — Nekem Engel ur mesélhet, talán engedményeket kapott a gyártól, én nem. Legtöbb joggal szólhatok, a légszeszgyárral nem is állok összeköttetésben, saját telepem van. Közben Wimmer Fülöp átadta Balogh Károly tanácsosnak azokat az irásos panaszokat, amelyek a Délmagyarország-ban megjelentek. Az utolsó fölszólalás után fölállt Balogh Károly és ezeket mondta: — Tisztelt Közgyűlés! A tanács látja, hogy mennyire általános a légszeszgyári vezetőség ellen, az egész törvényhatósági bizottság jogos fölháborodása és most már akták is vannak a kezében, ép azért magam is azon a véleményen vagyok, hogy azonnal a legszigorúbb vizsgálatot kell megindítani. Balogh Károlynak rövid fölszólalása nyomán egyhangú helyeslés, éljenzés támad. A szenvedélyek elülnek, a becsülettel teljesített harc után nekünk fölötte kedves ez a győzelem, most bizalommal várjuk, hogy a békés együttélésében mólyen megsértett polgárság elégtételt kap. A határozat egyhangú és lelkes volt, szigorúan krónikás tisztünknél maradunk meg, amikor megírjuk, hogy Fuchsékat csak egy ember védte: Engel Lajos, nyomda- és laptulajdonos. Harmadfél milliárd. Pét.ervárról jelentik: A Duma költségvetési bizottsága letárgyalta a jövő évi költségvetést. A budget bevételei 2.712,628.827 rubelt tüntetnek föl s ebből csupán rendes bevétel 2.699,628.827 rubel. Az én fekete karácsonyom. Irta Mezei Féter. Aradon törtónt 1889-ben, hogy többen szerződés nélkül maradtunk. Borsodi Vilmos, "kinek koncesszája volt, de pénze nem, öszszeszedett bennünket ós az összes holminkra előleget kérve a vasúttól elszállított Szászvárosra, ahol mesébe illő részvétlensóggel találkoztunk. A hirdetett előadások naprólnapra elmaradtak . . . Ott értük meg karácsony ünnepét. Pénzünk nem volt ... A direktornak sem volt . . . Szokatlan nagy hideg volt . . . Fánk nem volt . . . Zálogba tenni valónk nem volt, . . . hiszen mindenünk a vasútállomás raktárában volt. Mert onnan kiváltani se tudtuk. Oszt' meg hiába is volt volna zálogházba valónk, mert a városban zálogház sem volt . . . Karácsony szombatján délután összegyűljünk a szinteremben, várva a direktort, aki a pénz után való szaladgálástól fáradtan sírva rogyott le a terem egyik bársonyos padjára. Hiába fáradt, nem kapott pénzt. Nagyon, nagyon megszántuk, hiszen olyan jő fiu volt . . . Egyenkint, némán — a gyöngébb szivüek pityeregve — hagytuk el a termet. A kapunál ismét együtt voltunk ... Tanácstalan áldogáltunk ott, mig végre a hideg s a szélfutta hózápor eloszlásra k<- 4yszeritett . . . Mindenki elment szó nélkül ... Ki mert volna „boldog ünnepeket" kívánni a másiknak? Egyiknek sem lehetett . . . Még csak ketten maradtunk ott: Góczy István, a nópzinmü iró, meg én. Egymás szemébe néztünk . . . Ő e szavakkal: „Furcsa egy karácsony ez, koma!" kezet nyújtva távozott... Haza mentem én is.. . Otthon, mint a Messiást, ugy várt a feleségem, meg egy kardalosnő az édes anyjával és Ssilasi Imre, az örök jókedélyü bohém, mindanynyian beburkolózva, mivel rengeteg nagy szobánkban állandóan nyolc fok volt a meleg. A hidegtől vacogva, nem sétáltunk, hanem szaladgáltunk föl s alá a szobában, de nem csupán a hideg miatt, hanem leginkább azért, hogy elnyomjuk két nagy gyermeknek a jajveszékelését, akiknek a szomszéd szobában az édes anyjuk haldokolt. A szobánk ajtaján szegen függött (szekrény vagy fogasnak hire sem volt rengeteg nagy termünkben) feleségemnek egy ruhája s ahányszor Szilasi séta közben odáig jutott, egy-egy pillanatra megállt, fölnézett arra s meg-megtapogatva, tovább sétált. Ilyenkor mindig azt gondolta: „beh jó volna ezt becsapni !" E gondolatát kitalálta a feleségem. Odaadta neki, hogy csapja be ! Elvitte . . . Két óra múlva meg is érkezett — pénz nélkül, az elvitt ruhával hóna alatt . . . Nem kapott pénzt sehol . . . Mennyivel óhesebbek lettünk! . . . Mennyivel erősebben fáztunk! . . . Borzasztó helyzet! . . . Ki botoi'kál a konyhában ? . . . Ajtót nyitok . . . Egy csomagja van Mezei Péternek ! . . . Nézzük, honnan ? Aradról ... Mi van benne ? Élelmi cikkek. Ide vele! . . . Aláirom . . . Kérek bárom krajcárt! . . . Nincs! Nincs! . . . Akkor hát tessék holnap tizenegykor a postára jönni, akkor ott leszek. Jó éjszakát! . . . Dünnyögve botorkált — Részletes vita szakértők nélkül. — (Saját tudósitónktól) Szerdán megkezdődött a bankjavaslat részletes vitája. Az ellenzék bankszakértői — akik közül a legtöbb talán a bankkérdóshez ért legkevesebbet — megint szeretnék elhúzni az időt, de az elnökség erélyes magatartása miatt ez a szándékuk, mint annyi más, hajótörést szenved. Lovászy Márton volt az utolsó szónok és beszéde elején már fölszólította őt az elnök, hogy ne általánosságban beszéljen, mert az általános vitán már tul van a Ház. Lovászy meg az utána beszélők a javaslat részleteibe akartak bocsátkozni, de — hamarosan befejezték beszédüket, mert különben tájékozatlanságukról tettek volna bizonyságot. Ma interpellációs nap volt, de az interpellációs ós inditványkönyvekbe ujabb bejegyzés nem törtónt. Igy aztán kongó üres volt a terem, mert nagyon kevesen kíváncsiak az ellenzék szónokainak üres érveléseire. A mai ülés negyed tizenegykor kezdődött. Elnök: Berzeviczy Albert. Napirend előtt Hock János magyarázza egy tegnapi közbeszólását, molyet ifjabb Erdély Sándorhoz intézett ós amely csonkán jelenvén meg a Ház naplójában, elnöki rendreutasitásra adott alkalmat. Az elnök ebből kifolyólag arra kéri a képviselőket, hogy indokolatlan és heves közbeszólásoktól mindkét oldalon tartózkodjanak. (A részletes vita.) Napirenden csak a bankjavaslat részletes tárgyalása van, miután az indítvány- és interpellációs könyvekbe ujabb bejegyzés nem történt.'} Lovássy Márton az első szakaszhoz szól ós azt vitatja, hogy az állami bankforma jobb a részvénytársaságinál. . Az elnök a házszabályokra való hivatkozással fölszólítja, hogy az általánosságban törtónt elfogadás után általános alapelvekről vitatkozni nem lehet. Lovássy Márton a szakasz második kikezdését bírálja. Határozati javaslatot terjeszt be, amely szerint a kormány póts/erződésben biztosítja a bankjegyek órcfödözetónek paritását. kifelé az öreg kihordó, mérgelődve, hogy hiába járt. Összenéztünk . . . Nagy szünet . . . Az öreg házi cseléd a konyhában elég hamar megértette helyzetünket s kiszólított: — Nagyságos ur — (Nagyságos ur ?!) — Adok ón egy piculát kölcsön!... Rohantunk a postára a csomagért vagyis a ládáért, mert láda volt, még pedig nagy láda! . . . Kibontottuk ... Minő látvány!... Volt abban főtt sonka, fölvágott, (fölvágatlan nagy darabokban), sajt, bor, kávé, narancs, citrom, cukor, szalonna, tea, rum „doppelt kümmel", pozsonyi diós és mákos kifli, ami — kenyér hiányában — beh jó volt a sonkával, szalonnával és a fölvágottat . . . Először is a doppelt kümmeles üveg járta a sort s amig a nők rendezték az asztalt, addig a kiüresített ládát apróztuk föl s abból pokoli tüzet csaptunk. Aztán ettünk, ittunk! Közbe-közbe hálásan emlegetve s még többször éljenezve a küldőt, Fehér Gyula barátomat. Végre előttünk párolgott a legfinomabb tea — egy hosszú tejes köcsögben. De mivel szürjük meg? Hm, Jim! . .. Hopp! — kiált a feleségem — s azzal fölemeli a szoknyáját, leoldja a tüllből készített turnürt (akkor még viselték a turnürt) s azzal a legnagyobb ügyességgel pótolta a tea-szürőt... Tulcsapongó jókedvünk dalra hangolt. Azonban a dal első strófáját két iszonyú sikoly szakította meg, mely a szomszédszobából jött... Halotti csend ... Belekong az éjféli misóro szólító harang... — Menjünk imádkozni!