Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-16 / 38. szám

1911 február 12 DELMAGYARORSZAG 163 ezámithat, mert a fölolvasás tárgya a gyakor­lati életből lett merítve. A jogász-egyesület a kamara helyiségében szívesen látja az érdek­lődő közönséget is. Perjéssy Mihály dr, fölol­vasását február huszonharmadikán folytatja. A második fölolvasó Reininger Jakab dr, ügyvéd lesz, ki március kilencedikén, majd Láeár György dr, polgármester, ki március második felében tartja meg szenzációsnak Ígérkező föl­olvasását. — Sárkány püspök meghalt. Bányáról elnök lesz. A négy tanítói ós két tanítónői állásra összesen száztizenhárman pályáztak. — A pusztuló Bácska. Kiszomborból jélen­tik: A mostani népszámlálás adatai szerint Apatin lakossága 13.104, Bácskerlesé 3103, Szontiványé 3096, Szilágyié 1804, Szapáró5548, Boroszlóé 2719, Monostorszegó 4832, Gombosé 3574, Szondó 2859 lélek. Az adatok megdöb­bentőek. — Bfaháné beteg. Budapestről jelentik: Blaháné betegen fekszik a lakásán. Debreeen­jelentik: Illenefalvay Sárkány Sámuel a bányai b61 -övet a TO„aton erősen meghűlt s állapota ágostai evangélikus egyházkerület püspöke 1 r szerdán nyolcvannégy éves korában meghalt. — Kitüntetések éa a szerb szcraódés. Bécs­ből jelentik: A király a szerb kereskedelmi szerződés létrejötte körül szerzett érdemeik­ért Pusics miniszterelnököt a Lipót-rend nagy­keresztjével, Milovanovics külügyminisztert az első osztályú vaskorona-renddel, Pacsu volt minisztertSugyancsak az első osztályú vaskorona renddel, Protics pénzügyminisztert, Draskovics és Popovics volt minisztorekot a Ferenc József­rend nagykeresztjével tüntette ki. — Személyi hir. László Ákos hegedűművész a berlini magyar müvészegyesület elnöke Sze­gedre érkezett. — Március tizenötödike. A szegedi függet lenaégi és negyvennyolcas párt Becsey Károly dr elnöklésével február tizennyolcadikán, dél­után hat órakor a belvárosi kaszinó épületé­ben levő vendéglőben ülést tart és megálla pitja az idei március tizenőtödiki hazafias ün­nep programját. Az ülésben egyéb folyó ügye­kot is el fognak intézni. — A szegedi népszámlálás. A város­házán még javában tart a népszámlálás és az összehalmozott roppant anyag földolgo­zása még hosszabb időt vesz igénybe. A pol­gármester ma átiratot intézett az összes szegedi katonai parancsnokságokhoz, hogy a katonaság teljes létszámát közöljék, a la­kosság létszámának helyes megállapithatása végett. — Az uj polgári iskolák. Tóth József, a szegedi felső kereskedelmi iskola igazgatója, ma megjelent Lázár György dr, polgármesternél és arra kérte, hogy a Madách-utcai fiu- és a Margit-utcai leány-polgári iskolát a város mái­május végén adja át az államnak, hogy a nö­vendékek még az idén hozzászokjanak az uj épületekhez és hogy az átköltözködés lassan­ként meg legyen kezdhető. A polgármester a kérelem szerint fog eljárni. a mai napon annyira rosszabbodott, hogy or­vosai tanácsára ágyba kellett feküdnie. Egy ideig nem is hagyhatja el a szobáját, mert a be­tegség komoly. Nagyon gondosan ápolják s min­denünnen részvétteljesen érdeklődnek Blaháné állapota iránt. — A lenézett parasztpárt. Békéscsabáról jelentik: A békéscsabai kaszinóban Kardot Gáspár ottani ügyvéd fölvételre jelentkezett. A kaszinó igazgatósiga azonban elutasította Kardost, amit azzal indokolt meg, hogy Kar­dos testvére, Kardos Dezső dr, Áchim paraszt­pártjának tagja. Kardos Gáspár ezért nem le­hetett kaszinói tag. — Amerikai gyapotveszedelem és a hernyók. Az amerikai déli államok gyapot­termelő vidékein óriási szenzációt keltett Holke Smith szenátornak nemrég tartott előadása A szenátor ugyanis kijelentette, hogy a gya­pottermelést óriási veszedelem fenyegeti, amennyiben bizonyos érdekelt körök összeesküd­tek a jövendő gyapottermelések teljes megsemmi­sítésére. Erre a célra a gyapotnövényt pusztító hernyófajtát szándékoznak Georgiában és Karo­linában a gyapotültetvényeken meghonosítani Smith kijelentette, hogy ezeket a gyanúsítások nak látszó állításokat alapos értesülések nyomán a dólamerikai mezőgazdák szövetségével is kö­zölte további védelmi intézkedések megtétele céljából. Bár nagyon is amerikaias ize van ennek a hirnok, mégsem olyan valószínűtlen, mint ahogy az első pillanatban mutatkozik. Amerikában a nagykapitalisták hazájában, ahol hihetetlenül aljas ós szenvedélyes harco kat folytatnak egymás ellen az érdekkörök nem lehetetlen, hogy a harci fegyverek közé besorozzák a növénypusztitó hernyót is. Százezer koronát sikkasztott egy mérnök. Budapestről jelentik: Fischer János aki másfél évvel ezelőtt fényesen mérnök, indult műszaki irodát nyitott Budapesten, igy feleitől összesen százezer koronát sikkasz­A conrvilíei katasztrófa. A reggeli I Legérzékenyebben Szapáry Isván grófot lapok hirt adtak már arról a katasztrófáról, " amely Óourville franciaországi vasúti állomá­son történt. Egy gyorsvonatot és utasait érte a szerencsétlenség. A reggeli lapok szerint két gyorsvonat Ütközött össze. Ma kideru), hogy egy gyorsvonat egy tehervonaUal ut között össze és az összeütközés űtanmégegy harmadik vonat, is nekiment a röár• obmc ütközött vonatoknak. A szerencsétlenség ugy történt, hogy a Parisból érkező tfon vonat a váltónál összeütközött a, mu szédos sínpáron haladó tehervonatiak a Összeütközés következtében mint « vonat meggyuladt. A gyorsvonat eiso kocsijának utasai közül öten következő étkező kocsiban tizenkilenc ura volt, akik közül azonban senki semsebesuw meg. A megsebesültek száma toDD « husz, akik közül a legtöbben meg £ esik romjai alatt vannak. Alig van reme™ hogy ezek közül valamennyit síkom tüzhaláltól megmenteni. Hajnali két v j már tiz halottat húztak ki a romok Ko ­dé attól tartanak, hogy a halottak szai még növekedni fog. ,M1:ió­- Február huszadikán lesz » *•"» • választás. A szegődi községi iskolaszék febru ^ huszadikán, jövő hétfőn délután ejti ^ep tanitóválasztást. A közigazgatási bizotlsi ff ^ Üléséből Scossa Dezső tanfelügyelőt kul<^ln„k a választás elnökévé, mig n helyettes Faragó Ödön dr, városi főorvos, jskPiasz károsította meg. Megrendelőit ugy csapta a rendelt gépek vételára fe­jében nem készpénzt, hanem váltókat kórt s azokat leszámitoltatta, gépet ellen­ben nem szállított egyetlen egyet sem. A mult hónapban ötven följelentést tettek el­lene, de sikerült kiegyeznie a megrendelői­vel. Legutóbb Szapáry grófot csapta be tizenhatezer korona erejéig, akinek a csalás ma jutott a tudomására. A gróf rögtön föl­jelentést tett Fischer ellen s a rendőrség nyomban a lakására is ment, ahol kiderült, hogy Fischer már egy hónappal ezelőtt Amerikába szökött. — A városi főgimnázium hangversenye. A szeged) városi főgimnázium február hó tizen­kilencedikén, vasárnap délelőtt féltizenegy óra- — brilliáns ékszerek, mUipar­intézet dísztermében szavalattal egybe- tárgyak jutányosán csakis Fischer Testvé­— Mayer Jenő jobban van. A szerencsét­lenül járt ügyvédjelölt, Mayer Jenő, aki Ószent­iván ós Szőreg között, a Szeged felé robogó gyorsvonatból oly szerencsétlenül esett ki, hogy súlyos sérüléseivel a szegedi közkórházba kel­lett szállítani, jobban van. Igaz, hogy a sérü­lése igen súlyos természetű, de mint Boross Jóssei dr konstatálta, ha csak komplikációk nem jönnek közbe, akkor a szerencsétlen ügy­védjelölt megmenthető az életnek. Mayer Rezső, az ügyvédjelölt apja, ki Nagybecskoreken nyomdatulajdonos, táviratilag hivta fiához Bartha Gábor dr, egyetemi tanárt, aki szerdán délben érkezett meg Szegedre. A szerencsétlen­ség, mint később megállapították, ugy törtónt, hogy Mayer Jenő, ki egy elsöosztályu fülkében utazott, hirtelen rosszul lett, hányinger fogta el. Ekkor kiment a kocsi folyosójára, kinyitotta az ajtót ós kihajolt. Egy erösebb légáramlat a gyönge lábon álló fiatalembert lekapta a a robogó vonatról. Holéczi kalauz észrevette a a fiatalember eltűnését ós amint a vonat Sze­gedre érkezett, jelentést tett Bogyós Ottó állomásfőnöknek. Az állomásfőnök intézkedé­sére a pályaőrök bejárták a vonalat és Ószent­iván és Szőreg között megtalálták Mayert eszméletlen állapotban, a földön fekve. Mayer másfél óráig feküdt a havon. — Tuberkulózis. A belügyminiszter fölhívta a város hatóságát, hogy a Tuberkulózis cimü folyóiratot, annak olcsóságánál fogva, rendelje meg a szakhivatalok részére. — Még a Magas-Tátrát is eladják. Késmárkról jelentik: A városi közgyűlés el­határozta, hogy a Magas-Tátrának a kés­márki határba nyúló részét eladja. A városi nagy pótadó és az építkezések terhelik és ezek teszik szükségessé az eladást. A Tátra-részlet a városnak évi tizenkétezer koronát jövedelmez, holott a már fölajánlott vételár hét millió korona és ennek kamatai bő fedezetet nyújtanak a város nagy kiadá­saira. A közgyűlés elhatározta, hogy az el­adás elvi engedélyezését a kormánynál kül­döttségileg kérelmezi. — Tudományos előadás az Urániában. Ma, csütörtökön, február 16-án Tormay Cecile az Uránia régi kedvelt írónőjének három föl­vonásban irt, százkilencven vetített képpel ós kilenc mozgófénykóppel díszített nagy vonzó­erejű darabja, A virágok városa (Firenze) kerül előadásra. Á művészetek, a lágy, forró szerelem, a természet ékes kincseivel gyönyörködtető városba vezet bennünket az irónő az ő eleven, szines, ragyogó tollával. A műveltségnek ősi városa elevenedik meg előttünk, — bájos han­gon meséli a képekhez a történetet a mind­végig szórakoztató, figyelmünket állandóan le­kötő modorú kedves irónő. Dante, Petrarca, a Mediciek, Galilei szelleme jelenik meg előttünk, érezzük a művészet, a tudomány, a szerelem forró lehelletét. Egy ideális világot látunk — háttérben áll előttünk az ideális irónő. — Különös rablás. Varsóból jelentik : A vilnai titkosrendőrség főnökét, Aladin táborno­kot a mult éjszaka egy anarchista banda a szanatóriumban, ahol tartózkodik, kihurcolta ágyából és magával vitto. A vilnai főkormányzó ma íróasztalán a következő levelet találta: Magunkkal vittük Aladint, hogy Ítélkezzünk fölötte ós megtoroljuk rajta gazságait. A litván anarchisták, kor, az — kötött hangversenyt rendez ezzel a műsorra. . 1. Linka : Souvcinor de Rákóczi. Előadja a fő­gimnázium zenekara. 2. Kolár: A kis Giuseppe legendája. Szavalja Kray Pál. 3. Csokonai­Lavotta: A reményhez. Előadja a főgimnázium énekkara. 4. Csillaghullás. Elbeszélés. Irta Hő­nigesz Félix tanuló, fölolvassa Balázs Dénes. 5. Huber: Harmadik Ábránd. Hegedűn előadja Balassa József, zongorán kíséri Losonczi Dezső. 6. Sík Sándor verseiből. Szavalja Molnár Miklós rekuél Szeged, Kárász-utca, szerezhetők be. tőzsde. 11 (idapesti gabonatőzsde, A délelőtti határ­időpiacon rendkívül nagy forgalom mellott igen szi­lárd volt az üzlet iránya. Félkát órakor a követ­kezők voltak a záróárfolyamok: buza áprilisra 11.75—11.76, buza májusra 11.51—11.52, buza októ­berre 11.09—11.10, rozs áprilisra 8.30—8.31, tengeri 7' Rietly • Magyar dalok. Előadja a főgimnázium májusra 5.84—5.85, zab áprilisra 8.71—8.72. énekkara' 8 Szávay : A gránit. Szavalja Vajda A késmruvdsáron 10—20 fillérrel drágái Imre. 9. Zerwitz : Gavotto. Előadja a főgimná- • — ' • zium zenekara. 10. PrÓnai-Szentgály: Rákóczi zászlóia. Szavalja Sorolyódy István, zongorán kisóri Thanhofier Emil. drágább ár mel­lett 20.000 métermázsa volt a buzaforgalom. A rozs is 10 fillérrel drágább, a többi cikk szintén szilárd. Budapesti értéktőzsde. A mai előtőzsde kül­földi ösztön hiányában nagyon csöndesen folyt le

Next

/
Thumbnails
Contents