Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-12 / 35. szám

4 DÉjLMAGYARORSZÁG 1911 február 7 őrségnek. Délután a vasúti vendéglős küldött ki meleg ételt az öreg leánynak, Csordás Ferenc örsparancsnok pedig jelentette a dolgot a hatósági orvosnak, akinek az intézkedésére hétfőn talán beszállítják Demeter Rózáit a városi közkórházba. Talán.. Tetszik tudni : majd ha hely lesz. (A Rozi néni viskója.) Az a hely, ahol a Rozi néni lakik és amiért havi három koronát fizet, a legnagyobb jóakarattal sem nevezhető lakásnak. Hátul az udvarban ópitették vert falból 1879-ben, amikor a nagy viz elöntötte a várost. Akkor szükséglakás volt. Azóta többször kitelepítették onnan a lakókat, de a tulajdonosok mégis kiadják. Maga a „lakás" két szobából áll. Ablaka egyiknek sincs. Az ajtó olyan alacsony, hogy meghajolva is alig lehet bebújni rajta. Az első szoba tele van forgácacsaí. Már itt megüti az ember szaglószervét az a rettenetes büz, ami a lakásban van. A második szobában éjjeli sötétség van állandóan. Itt ég egy dobkályhában a forgács, de nem melegítheti be a szobát* mert hátul a fal egy részét kimosta az eső és azon folyton jön be a szél meg a hidegség. Ebben a szobában, amelynek a menyezete nincs embermagasságnyi, van egy gondosan elkerített rész. Ez puha vászonnal, pokrócokkal van kipárnázva: a tizennégy kutya nyugvóhelye. A kályhán edény van,- abban fő valami. Megnézzük: piszkos krumplihéj. Rozi néni szégyenli megmondani, hogy magának főzi azt, azt mondja, hogy a kutyáinak készít ebédet. Az egész lakás olyan, mint aminőnek ponyvaregények címlapjain Ubrik Borbála lakását festik. Szombat délután a Délmagyarország munkatársa ott járt a házban Csordás őrsparancsnokkal és Hérán rendőrrel. A Rozi néni bekötött fejjel járkált a szobáiban, a sok kutya körül ugrálta és a vén lány az élőhalottak fénytelen szemeivel olyan jóságosan nézte a kutyáit, — Aztán mért tartja itt ezeket a kutyákat ? — Nem maradnak ezek itt sokáig lelkem, ifiuram. — Hát mi lesz velük? — A nagyurak sok pénzért megveszik. Vagyont ér az ilyen kutya. Jaj, az istenre kérem, csak a kutyáimat ne vegyék el tőlem, mert akkor meghalok. Menten meghalok. Közben a kutyák észrevették azt az ennivalót, amit az örsparancsnok hozott a Roza néninek. Valamennyien rárohantak, irtóztató sivalkodásban törtek ki, majd széttépték egymást, meglátszott rajtuk, hogy ők is, mint a gazdájuk, napok óta nem ettek. Egy pillanat alatt vége volt a sok húsnak, de Roza néni azért nem haragudott. ... A szoba falán egy füstös, régi fénykép van. Olyan katonafénykóp, amire csak a fejét ragasztják rá, a többi rá van nyomtatva a papirosra. A fénykép alá egy elhervadt rozmaringágat akasztottak valamikor. — Ki ez a katona? — kérdjük a Roza nénitől és a vén leány ránéz a fényképre, nem szól egy szót sem, csak elkezd csöndesen könynyezni. (A topolyasori Robinson.) Nem messze a Rozi néni lakásától, az állomás épülettől balra a Topolyasoron, ahol a nagy térség van, áll egy fura alkotmány. Sárból, deszkából, kövekből meg mindenféle rongyokból összetákolt vityilló. Kívülről tizenkét lépés a hossza, négy lépés a szélessége, belül azonban sokkal kisebb, alig fór el benne az ember. Itt lakik a Topolyasor Robinsonja: a Szűcs Pista. Nagyon érdekes ember. Gimnáziumi érettségi bizonyítványa van, jogot hallgatott és tanulás közben erőltette meg magát annyira, hogy megbolondult. t Nagyzási mániában szenved. Folyton leveleket ir az orosz cárnak, amelyekben féleségül kéri annak a leányát. A leveleihez mellékeli az adókönyvót is ós ezeket a leveleket a szentpétervári nagykövetség mindig visszaküldi a szegedi rendőrségnek. A napokban is érkezett egész csomó ilyen levél. Még az adóintósek is mellékelve voltak, mert Szűcs azokat is elküldötte az orosz cárnak. Amikor Belgrádban meggyilkolták Sándor szerb királyt, Szűcs Pista alázatos folyamodványt irt a szerb kormánynak és ajánlkozott királynak Szerbiába. A „háza" a saját földjén áll. Elég nagy darab földsáv ez, ígértek már szép pénzt érte, mert most már értékes a telek, de Szűcs Pista nem adja el azt ós több ízben kijelentette, hogy halála után sem lesz eladó a föld. Ott rajta kivül senkinek sem szabad lakni. A harminc esztendős, vézna, összeférhetetlen ember különben koldulásból él. Már négyszer volt az elmegyógyintézetben, de mindannyiszor kiengedték onnan. Nincs hely a számára. A vityillóján két év óta dolgozik, de az még mindig nincs készen. Folyton fur, farag azon valamit. A nagy, széles alkotmánynak olyan vastag a földből és fadarabokból készült fala, hogy maga a szoba, ahova rejtett utakon lehet csak bemenni, nincsen nagyobb, mint egy szük vasúti fülke. Olyan, aminő a Pullmannkocsikban van három ülőhelylyel. A szobában, amelynek se ablaka, se kéménye nincs ós amelyet egyáltalában nem lehet szellőztetni, az ágyon kivül csak a Pista irományai vannak. Lámpa vagy gyertya sohasem ég ott és a büz olyan, hogy ép idegzetű ember be se teheti oda a lábát. Alig lehet különben rátalálni a bejáratra. Ez olyanforma, mint a régi haramia-barlangok szája, el van rekesztve, dorongokkal, földhányással. A „ház" körül kert van, de abban nem terem semmi. Nyáron az egész környék megbotránkozására itt szokott hűsölni a Pista, ruha nélkül. A különc ember különben ritkán van odahaza. Rendesen a városban kószál ós legutóbb az volt a mániája, hogy egyik szegedi laphoz lehetetlennél lehetetlenebb terveket vitt be. A háza az valóságos tűzfészek. Ha arra valamikor egy szikra hull, akkor egy fél óra alatt leég az egész „palota". Ezzel azonban ugy látszik keveset törődnek Szegeden. Paál Jób. SZÍNHÁZMŰVÉSZET Színházi műsor. Február 12, vasárnap d. u.: Gül baba. „ 12, „ este: A halhatatlan lump. „ 13, hétfő: A halhatatlan lump. „ 14, kedd: A sárga liliom. (Bemutató). „ 15, szerda: A sárga liliom. „ 16, csütörtök:A tévedt nő. (A jótékony nőegyesület estélye, Sándor Erzsi fölléptével.) „ 17, péntek: A sárga liliom. „ 18, szombat: A cigányszerelem. „ 19, vasárnapi, u.: A szabin nők elrablása. „ 19, „ este: A cigányszerelem. Látogatás Medgyaszay Vilmánál. (Fővárosi munkatársunktól.) A francia regények és élclapok tele vannak a párisi „divette"tek, „disense"-ök, „chanteuse"-ök pazar életmódjának leirásával. Mademoiselle Mistinguefte vagyont érő hermelin bundája, Mademoiselle Polaire autója, madame Yvette Guilbert amerikai és londoni nyilatkozatai csupa szenzációk. Ugy élnek ezek a hölgyek, mint királynők, sőt mindenesetre nagyobb pompát fejtenek ki és több személyes hódolóik vannak. Kíváncsi voltam, milyen egy pesti divette otthona. Fölkerestem hát Medgyaszay Vilmát, aki a szegedi közönségnek is kedves ismerőse ós aki volt már és lehetne is, lesz is nagy színháznak első csillaga, de most beéri azzal, hogy egy Andrássy-uti kabaréban adjon elő Reinitz zenéjével Vajda János-féle verseket. Ismerem az Ízlését: Szellemileg arisztokrata közönségnek tetszésére utazik az ő szubtilis, finom, nagyon finom művészetével. Nem mondom el, milyen odisszeák után bukkantam a lakására, — szük ehez a terem — elég az, hogy megtaláltam a Rethlen-utcában . . . ott az állatorvosi főiskola óriási telke mögött. Éles kutyaugatás követte a csöngetésemet. Az ajtónyitáskor fehér „spitz" rohant meg, de egy szimatolás után fölismerte a jóbarátot és vendégszeretettel törleszkedett hozzám. — Gehst hinaus! — dorgálta Mimiké, amikor szalonjában fogadott. — Ne haragudjék, de nem merem túlságosan büntetni, mert még leszokik az utazásról . . . pedig itt a „legsötétebb Csikágó'-ban, szükség van egy ilyon éber házőrzőre. Körülnéztem. Hát bizony egészen másnak képzeltem egy ünnepelt kabaré-müvésznő otthonát. Polgári kényelem, jómód, mindenfelé . . . 8emmi egyéb. Még a Medgyaszay Mimi arcképei közül is csak azok lógnak a falon s állnak etazséreken, amelyek a „privátnőt" ábrázolják — mint ő tréfásan mondja. És ő maga 1 Hasztalan keresem a csipkés* máslis, ultra modern suhogó princesse-ruhát, a „dernier esi" frizurát . . . olyan egyszerű háziöltözék van rajta, mint bármelyik hivatalnokleányon és orrom hasztalan szaglálódik kábító parfüm után, csak egy cserép gyöngyvirág terjeszti üvegházi gyönge illatát. Átmentünk a szomszédszobába, hogy üdvözöljem a művésznő mamáját, Stancl Kálmánné — Medgyasszay Ilkát — az egykor országoshírű operetteénekesnőt. Karosszékében ülve marad és elég fölöslegesen mentegetőzik e miatt. — Nagybeteg voltam! Három nap előtt keltem föl tüdőgyulladásból . . . Negyvenfokos lázban feküdtem liftekig. De most már ismét talpon vagyok. — Hjahl Akinek a holthirét költik — tréfálózott Mimi — az soká él. Ezt mondotta kedvesen Medgyasszay Vilma. Magyarország legnagyobb kabarémüvésznője és egyik legelső színésznője. De aki otthonában olyan, mint egy közönséges módú hivatalnoknő. És eszembe jutott a párisi divette-ek, disenseök, chanteuse-ök pazar életmódja . . . * A halhatatlan lump. Ennek a három fölvonásos operettnek a szövegét Dörmann Félix, a zenéjét Eysler irta ós először Féld Mátyás mutatta be a Városligeti Színházban és ma este megörvendeztettek vele bennünket is a szegedi Városi Szinház-ban. Hiába, abban a színházban, amelyikről azt mondják, hogy városi, hogy bizonyos kulturcólt kell szolgálnia, mi megdöbbenünk az olyan estéken, mint a ma is volt. Lehet, hogy a színházba összegyűlt közönség nagy része más véleményen van, mint mi, de akkor vagy ennek a tapsoló, tomboló, lelkesedő közönségnek kell más szinház, vagy nekünk. Ez nem városi szinház, sőt majdnem nem is — szinház. Ennek a színháznak, amely városi és Szegeden egyedüli, wiéí/awiaioperettermelésbőlsem lenne szabad ezt kiválasztania. Ezt adarabotaszegedi szinház vezetőségénekészre sem lett volna szabad venni. Ez a kulturcél, ez a zene, ez a színészet, ez a művészet ! Hova jutottunk, micsoda lejtőre ! Rösteljük a mai estét, nem szívesen foglalkozunk ezzel a darabbal, amely beállításban, szövegben, rendezésben összehord hetet-havat, amelynek sok huncut silányságáért sokkal, de sokkal jobb zene se tudna kiengesztelni. Azzal szemben pedig, hogy ezt a korcs-darabot elő merték adni, egy ekszpiálást ismerünk csak : nyomban le kell venni ezt a darabot a műsorról. Ilyen csúnya gúnyt még se szabad