Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-10 / 33. szám

4 DÉjLMAGYARORSZÁG 1911 február 7 A brigadéros rövidesen eltávozik Szegedről. Utódja Sertic János ezredes lesz, aki Bécsből vasárnap érkezik haza és átveszi az ezred parancsnokságát. * A Rendeleti Közlöny csütörtöki száma közli, hogy a király Szentgyörgyi József ezredest, a 46. számú gyalogezred parancsnokát a 64. gyalogdandár parancsnokává; Sertic Ottó 46. számú gyalogezredbeli ezredest ezen ezred parancsnokává kinevezte. SZÍNHÁZMŰVÉSZET Színházi műsor. Február 10, péntek: Rip van Winkle. „ 11, szombat: A halhatatlan lump. (Bemutató.) „ 12, vasárnap d. u.: Gül baba. „ 12, „ este: A halhatatlan lump. „ 13, hétfő: A halhatatlan lump. „ 14, kedd: A sárga liliom. (Bemutató). „ 15, szerda: A sárga liliom. „ 16, csütörtök:A tévedt nö. (A jótékony nőegyesület estélye, Sándor Erzsi fölléptével.) „ 17, péntek: A sárga liliom. ,. 18, szombat: A cigányszerelem. „ 19, vasárnap d. u.: A szabin nők elrablása. 19, „ este: A cigányszerelem. * Zala György adománya a szegedi muzeumnak. Zala György, a legnevesebb magyar szobrászművészek egyike, értésére adta Lázár György dr, polgármesternők, bogy Hunyady Mátyás szobrának teljes mintáját, Erzsébet királyné sírjának mintáját és a Mária Magdolnaszobor nagy gipszmintáját a szegedvárosi muzeumnak ajándékozza. * Az országos dalos-ünnep. A juliusban Budapesten tartandó országos dalos-ünnepen részt vesz a szegedi daloskör is. A daloskör elnöksége most figyelmezteti a pártoló tagokat, hogy az országos ünnepen való részvételi szándékukat jelentsék be február tizenkettedikóig Kertész Ferenc városi vámfelügyelőnél, az egyesület pénztárosánál. A pártoló tagok négy korona lefizetése ellenében kedvezményes áron utazhatnak, kedvezményes áron nyernek elszállásolást és ingyen vehetnek részt az ünnepség alatt rendezendő hangversenyeken. A fafaragó juhász. — Hogyan „gyűjt" a pesti muzeum ? — (Saját tudósítónktól.} Egy öreg, tipikus magyar jubászember, miután ötven éven keresztül becsülettel kitartott a birkák mellett, a kezébe vette a vándorbotot ós most városról-városra jár és bemutatja az embereknek azokat a fafaragványokat, amelyeket a birkák örizóse közben nyárfából és iharfából csinált. Hegedűs Jánosnak hívják ezt az érdekes magyart, aki most Szegeden, a régi gimnázium épületének első emeletén, ott, ahol a községi bíróság hivatala van, egy üres szobában állította ki, juhászmüvészetének termékeit. Az egész kiállítás csupán a szoba harmadrészét foglalja el, de nem is ezután kell megítélni a kiállítás anyagát. Ha az ember aprólékos figyelemmel, igazán birkatürelemmel vizsgálja meg a birkák mellett készült faragványokat, sok etnográfiai érdekességre bukkanhat. Minden fából van kifaragva. Feszületek, tulipánus oltárképek, hosszú, aprólékosan kifiolgozott faoszlopok, gombok, faláncok, csikók, kakasok és egyebek, amit egy juhász a maga körében láthatott, találhatók a kiállításon. Hegedűs János azonban a legbüszkébb a pásztorbotjára. Senkije nincs már ezen a szerinte cudar világon, egyetlen kisérőtársa tehát a magakészitette pásztor bot. Nagy lelkiismeretességgel faragta ki a maga részére, a kampója kosfej, harangdiszitéssel, a vége pedig még furulyahangokat is ad. El is játszotta rajta Hegedűs János a Csicsóné nótáját. .. — De tudok én má« nótát is, szebbet, ropogósabbat. Ötven óv a birkák mellett, sokat lehet tanúin! . . . — Hány éves most ? — Hatvanhét vagyok. Tizenhét éves koromban kerültem a juhok mellé és most, vénségemre, juhászmesterségből kell élnem. Mert a íaragás a juhász mestersége — erősítette a magyar. Nagyon értelmes, okosan beszélő paraszt, Hegedűs János. Ha megered belőle a szó, tud mesélni untig. Ilyenkor, hol ellágyul, hol fölragyog az arca, amint a múltra gondol vissza. — Hol született ? — Héderváron, a gróf miniszterelnök ur birtokán. Az apám is juhász volt, attól örököltem a kondíciót. Legénykoromban mogliázasodtam, három fiam volt. Huszár volt mind a bárom — vágta ki büszkén a juhász. — Elhaltak ? — El. Mind a bárom. Én túléltem őket. — És a felesége ? — Az már harminc óv óta nyugszik a földben. A családi állapotok kitudakolása után másra terelődött a beszéd fonala. — Most abból akarok élni, amit a birkák mellett kifaragtam fából. Itt van az egész vagyonom, — mutatott a faoszlopos sátorra — kétezer pengő forintot ér, ezerért már alkudott is rá a kulai korcsmáros, még pedig látatlanba, csak fénykép után. — De örülök is rajta, hogy elkészültem vele. Ugy fohászkodtam az atyauristenhez, adjon még egyszer erőt, türelmet és kedvet ahoz, hogy faraghassak. — Aztán miért ment el egyszer a kedve? — Nagy sora van annak, kérem. Csináltam én már sokszor ilyen munkát. Ezelőtt tiz évvel faragtam ki ennyit, mint amennyit most itt lát. De hát elvették tőlem . . . — Kik? — A népmuzeum, Pesten. Ugy hívják az igazgatóját, mint engem. Akkortájt Mohácson Őrizgettem a juhokat és ugyanannyi faragást csináltam, mint ez itt. Ott járt Mohácson egy ur, aki azt mondotta, hogy a pesti népmuzeum megveszi, menjek föl és vigyem magammal. Én magam, gyalogosan elmentem Pestre, de tizenkét méter faragást nem vihettem magammal, vasútra nem volt pénzem. Elmentem az igazgatóhoz, aki azt mondotta, hogy megveszik. Kérdezte milyen széles, mondtam kettő, milyen bosszú, mondtam, bárom, milyen magas, mondtam négy méter, erre azt mondta az igazgató, hogy csak tegyem vasútra, ők kiváltják, megnézik és megveszik. Ugy is törtónt. Összepakoltam ós elküldtem az egészet. — Aztán magam is fölmentem gyalog. Azt kérdezte az igazgató, van-e pénzem megfizetni a szállítás költségeit. De nem volt nekem annyi, mire azt mondta, bogy akkor bizony ott maradnak az összes faragások. Hiába erősítgettem, hogy kétezer forintot ér, ezerötszázért már el is adhattam volna, nem használt, mert úgymond, sok volt a vasutpénz. Pedig öt évig dolgoztam azon is . . . Hiába. Kértem az igazgatót, legalább adják vissza a furulyás pásztorbotomat. Megkönyörültek, azt visszaadták. Öt évi keserves munkámból csak egy pásztorbotot adtak vissza az urak . . . — Azzal aztán világgá mentem. Eszéktől Bródig mikden faluban voltam juhász. Eljutottam Privlakra is, Vinkovce mellett, megörültem, hogy nagy erdője van a falunak, ott megtelepedtem. Megint a juhokat őriztem s amig azok legeltek, ón az erdő fáiból kifaragtam ezeket. Öt évig tartott a munka. A legutolsó gazdám azonban nem akarta megengedni, hogy az ő kenyerén faragjak. Akkor hát csináljunk fertályesztendőt, mondtam neki. Kitöltöttem a fertályt, épen elkészültem a munkával és eljöttem. Most a világot járom. Először vagyok Szegeden, a Bácskában se jártam ezelőtt soha. Itt hétfőig maradok csak, azután Szabadka felé pakolok. — Most miből tartja el magát? — Abból, ami bejön. Husz fillérért mindenki megnézheti a kiállításomat. Valamicske ma is bejött. Mostan, bál' az úristennek, van mit ennem. Mert volt idő, nem is egyszer, hogy nyolc hónapig csak krumplin éltem. Nem faggattam tovább a magyart. Távozóban utánam szólt: — Tegyenek jót velem, szerkeszszonek ki az újságba. Becsületes ember vagyok, kidobolhatják a munkámat. Megígértem, hogy megteszem a kívánságát. Kamarák országos értekezlete. — A kereskedelmi miniszter a kisiparért. — (Saját tudósítónktól.) A kereskedelmi kamarák titkárait a kereskedelmi miniszter február 27-ikóro országos értekezletre hivta össze. Ezen az értekezleten a miniszter meg akarja hallgatni a kamarai titkárok véleményét a kisipari pénz- és gépsegélyek tárgyában követendő rendszerre nézve. A miniszter egy körrendeletben hivja össze az értekezletet és ennek a körrendeletnek a hangjából már kiérezhető, hogy Hieronymi a mai rendszert alaposan reformálni akarja. Szükség is van a reformálásra, amelylyel különben a koalició észnélküli gazdálkodása idézett elo. Akkor kortesszolgálatokért osztogatták a segélyeket és minden jóhangu kortes gépeket, meg pénzt kapott — az iparpártolási alapból. Ez a rendszer ma már megszűnt ugyan, de azért a reformra alapos szükség van. A miniszter körrendelete egyébként a következő: — A hazai kézmű- és kisiparnak részint állami pénzsegitséggel, részint gépek adományozásával való támogatása oddig túlnyomóan akként történt, liogy az illető kézműves vagy iparos folyamodott az állami támogatásért és noha a kórelem jogosultsága iránt a kormány a rendelkezésére álló módon tájékozást szerzett, az ipar támogatására rendelkezésre álló pénzösszegeknek célszerű és eredményes fölhasználása ezen az uton nem mindig volt biztositható. Ennek a rendszernek következménye az lett, hogy a segítés főcélja, a hazai ipar termelésének állami támogatás utján való fokozása, a legtöbb esetben elérhető nem volt s az akció több izben egyes, kedvezőtlen körülmények között lévő iparosok támogatásában csúcsosodott ki. A kézmű- és kisiparnak államsegitsóggel való fejlesztését illetőleg a jövőbon azt a főcélt kivánom szem előtt tartani, hogy az állami támogatás az említett ipari csoportoknál is, a hazai termelés fokozását mozdítsa elő. Ennek a célnak minél tökéletesebb megközelitése végett fölkérni szándékozom a t. kamarát, hogy elsősorban tanulmányozza azt a kérdést, hogy hatáskörének területén mely iparágak azok, amelyek a nyers anyagok könnyű beszerzése, a fogyasztás szükségletei cs a lakosság foglalkozása és szokása folytán leginkább alkalmas arra, hogy tovább fejlődjenek és termelésüket fokozzák. Szükségesnek tartom ebből a célból, hogy ezek a fejlesztésre leginkább alkalmas iparcikkel foglalkozó egyes iparosokat ós kézműveseket, községenkint ós iparágankint névsor szerint is fölsorolja és tüntesse föl azt is, hogy ezek az iparosok, hány segéddel és hány inassal, minő iparcikkeket állítanak elö. Ezek közül gondosan kiválasztandók lennének azok az iparosok, akik egyéni tulajdonságaik, szakképzettségük, anyagi viszonyaik és munkásképzés érdekei szempontjából leginkább alkalmasak a kijelölt iparágak továbbfejlesztésére. Megállapítandó egyúttal a szükséges támogatás módja és mórtéke. A kézmű- ós kisipar jövőben való fejlesztésére irányuló akció szabatos körvonalozására február 27-ón délután öt órakor