Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-01 / 26. szám

m mmm -s^fc.mt—— 1911 II. évfolyam, 26. szám Szerda, február 1 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, <=> Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., t=3 Városház-utca 3. szám 1=3 ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24— félévre . . . K 12 — negyedévre. K 6'— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN . évre . K 28'— félévre . . . R 14 — negyedévre. K V— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAH: Szerkesztőség 835 c=j Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Kötéltáncosok. Olyanok épen, mint a kötéltáncosok. Nyaktörő, avagy mulatságos játékkal három hete igyekszik az ad hoc egyesült ellenzék meggyőzni az országot, hogy nem helyesen járt el, mikor a képviselőválasztásokon — oly jelentékeny többséggel — a külön bank ellen nyilatkozott. Mindenesetre különös látvány az országnak ez az utólagos kapacitálása. És amilyen különös, ép oly sikertelen. Minden más országban tiszteletben tartaná az ellenzék a nemzet Ítéletét. Csak nálunk nem háborgatják a kisebbséget ily alkotmányos skrupulusok. Hisz a bank-kérdésben különösen világos volt a nemzet ítélete. Azt a pártot tizedelte meg legjobban, amelyik a külön magyar banknak a leghangosabb szószólója volt. A mostani, úgynevezett magas színvonalú vita tulajdonképen a nemzeti akarat fumigálása. Az ellenzék sajtója nem ismeri ezt be igy a maga mezítelenségében; tetszetős ürügyet keres viselkedésének szépítésére. Ők a lefolyt választásokat nem ismerhetik el a nemzet valódi döntésének — irják. — Nemcsak a „bor", „pálinka", „tömeges vesztegetés", „hatósági erőszak" és a többi miatt, de főleg azért, mert egy elavult választási törvény alapján estek meg a választások. Általános, egyenlő, titkos: csak az ezen elvek szerint készült választási törvény alapján lehetne megtudni az ország valódi szándékát. Rá kell mutatnunk ez okoskodás veszedelmes voltára. Még csak nem is olyan régen, Bécsben is azt vetették az 1906-ik évi választásból kikerült többség ellen, hogy az csak osztályparlament, a jelenlegi „eltévelyedett" értelmiség érdekképviselete. Hiába jött ez a parlament a nemzeti politika jelszavaival, a keresztény-szociálisták és szövetségeseik a koalíciós többséget el nem ismerték a magyar nép igazi komoly képviseletének. íme tehát: mikor az ellenzék Bécstől ki szeretne csikarni valamit ; s Bécs némely politikai körei, mikor a magyar nemzet követeléseit agyonütni szeretnék, mind a ketten mint igaz biróra, az általános, egyenlő és titkos választási jog alapján összeülő parlamentre hivatkoznak. E fölfogással szemben az az egyszerű, természetes alkotmányos elv, hogy: amig az ország a törvényeit meg nem változtatja, életben lévő törvényeinek magát mindenki alávetni tartozik. A radikális választójogot is ebben a parlamentben lehetne csak törvényerőre emelni. Mit szólna hozzá az ellenzék ama része, amely él-hal a radikális választójogért, ha e reform ellenségei azt mondanánk : nem fogadjuk el ennek a parlamentnek a döntését. Ez a parlament nincs jogosítva megalkotni ily, századokra kiható erejű törvényt, mert a választók igen kis köre nyilatkozhatott csak meg e kérdésben a választásokon. Ezt a képtelen és tarthatatlan közjogi elméletet, hogy tudniillik nagyfontosságú kérdések eldöntésére nem a meglévő törvények szerint megválasztott parlament az illetékes, hanem csak az, amelyet egy még meg sem alkotott választói törvény alapján fognak majd valamikor megválasztani : — nem mindig vallotta az ellenzék. Az 1905. és 1906. évi választásokat például — mert nekik adott többséget — a nemzeti akarat legtisztább kifolyásának tisztelték. És ugyancsak följogosítva érezték magukat a nemzet anyagi életébe mélyen belevágó törvények megalkotására : a kiegyezés megkötésére, a kvóta fölemelésére, sőt a házszabályoknak — igaz, hogy csak házi használatra készült — szinte a szájkosár határán járó megszorítására. Ez az egy példa mutatja, hogy a legnagyobb alkotmányjogi képtelenség Az élet. Irta Gogoly. A puszta szegény fiának megjelent egy álom: Fekszik és kiterül a nagy Földközi tenger és három különböző oldalról néznek bele Afrika égő partjai, karcsú pálmákkal, a sziHai kopár puszták és a népes, a tengertől átmegjárt európai part. Az egyik sarokban ott áll a mozdulatlan tenger fölött a régi Egyiptom. Pirámis pirámis fölött; szürke szemekkel néznek a gránitok, szfinkszekké kifaragva emelkedik a megszámlálhatatlan lépcsőfok. Ott áll fenségesen, táplálva a nagy Nilustól, agyon, meg agyon ékesitve titokzatos jegyekkel és szent állatokkal. Áll és mozdulatlan, mintegy elvarázsolva, mint a múmia, rothadástól szét öem rombolva. Szétömlesztette szabad gyarmatait a vidám Görögország. Hemzsegnek a Földközi-tenger®n a szigetek, elbujtatva zöld ligetek közé; fahéj, szőlőfürtök, fügék himbálnak méztől átitatott ágaikkal; oszlopok, fehérek mint a szűz keble, emelkednek a pompás ligeti hodályban; a szenvedélyes márvány lélekzilc, felgyújtva egy csodás szobrásztól és szemérdesen tetszeleg az ő szép meztelenségében; szőlőkkel, lombokkal koszorúzva, galyakkal es csészékkel a kezében, zajos körtánccá fenódott a nép. A papnők, fiatalok és szé- 1 Pek, szétomló fürtökkel ihletetten mélyesztették be fekete szemeiket. A nádszál ki- I fúrva furulyának, a dobok, a zenei szerek fölvillannak, repkénynyel átfonva. A hajók ugy zsonganak, mint a legyek Rodusz és Korzika mellett, átadva a kéjesen meghajló zászlót a szél lehelletónek. Es minden ugy áll mozdulatlanul, mintegy megkövült nagyszerűségben. Ott áll és terül el a vas Róma, kopjaerdőt szegezve előre és csillogva a kardok rettenetes acéljától, mindenre rászögezve irigykedő szemeit és kinyújtva előre az ő eres jobbját. Ámde ő is mozdulatlan, mint minden és nem mozdul az 6 sastagjaival. Az égi óceán egész levegője összeszorultan és fülledten függött alá. A nagy Földközi-tenger nem moccan meg — mintha csak a birodalmak mind oda állanának a rettenetes ítélet elé a világ végén. És beszél Egyiptom, karcsú pálmáival hintálva — síkságának ezek a lakói — és obeliszkjeinek a tűit fölmeresztve: — Nemzetek, halljátok! Én egyedül értem el és hatottam át az élet rejtélyét és az ember rejtélyét. Minden rothadás. Keveset érnek a művészetek, szánalmasak az élvezetek, még szánalmasabbak a hirnév és a dicsőség. A halál, a halál uralkodik az ember fölött és a világ fölött. Mindent elnyel a halál, minden a halálért él. Messze, messze van a föltámadás. És vájjon mikor lesz a föltámadás? El a vágyakkal és az élvezetekkel ! Magasabbra épitsd a pirámist, szegény ember, hogy legalább valamivel megnyújtsd a te nyomorúságos létezésedet. És beszél a görögök fényes világa, amely tiszta, mint az ég, mint a reggel, mint az ifjúság és ugy tetszett, mintha szavak helyett a fuvola lélegzete hallatszott volna. — Az élet az élet számára van teremtve. Fejleszd az életedet és és fejleszd vele együtt annak az élvezeteit is. Hozz meg néki mindent. Nézd, mily relief-szerü és szép minden a természetben és mint lehel minden, de minden egy összhangot. Minden a világon, minden, amivel csak birnak az istenek, minden benne van, tanuld meg megtalálni azt (az összhangot). Élvezz istenhez hasonló ós büszke ura a világnak, fond körül tölgygyei és babérral gyönyörű homlokod! Hajtsd a versenykocsit, ügyesen kormányozva a lovakat, a ragyogó játékokon. Félre érdek és kapzsiság a szabad ós büszke lélektől! A véső, az ecset és fuvola teremtvék arra, hogy a világ urai legyenek — és az ő urok viszont — a szépség. Övezd át repkénynyel és fürtökkel a te illatos fejed és a te szemérmes kedvesed szép fejét! Az élet az élet számára van teremtve, az élvezetekért, tanulj meg méltónak lenni az élvezetre. És beszél a vörös-övezte Róma, megrázva csillogó kopja-erdejót: — Én hatoltam bele az ember életének rejtélyébe. Nem méltó a nyugalom az emberhez, megsemmisíti a tespedés őt önmagában. Kicsi a lélek számára a művészetek és az élvezetek mórtéke. Az élvezet a gigászi vágyakban van. Megvetésre méltó a népek és az emberek élete hangos nagytettek nélkül Dicsőséget, dicsőséget szomjazz ember! Ki'