Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-08 / 6. szám

81 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 január 11 elmeosztály. A dühöngő őrülteket vagy a közveszélyes elmebetegeket Szegeden nem lehet gyógyitani. Azokat néhány napi megfigyelés után kénytelenek elszállítani Budapestre vagy máshová. De nemcsak a szegedi kórház-viszonyokat illetőleg tapasztalható ez az elmaradottság, hanem, sajnos, igy van másutt is a vidéken, sőt még különbül. Ha szétnézünk a vidéki kórházakban, látjuk, hogy azok nagy része — tisztelet a kivételnek — nem modernül vezetett, nem modernül berendezett, nem áll azon a nívón, amelyet egy a mai higiénikus viszonyokhoz alkalmazkodó kórháztól megkívánunk. A kórház igazgatója rendesen a város legnagyobb prakszisu orvosa, kinek naponta husz-huszonöt látogatása van. A kórház rendelő- vagy főorvosai, illetőleg az egyes osztályok vezetői, szintén igen elfoglalt emberek, a legtöbb kórházi állás vagy tiszteletbeli vagy nevetségesen csekély honoráriummal jár, ugy, hogy igazán nem tölthet többet naponta osztályában, mint fél órát, hisz az orvos sem élhet humanizmusból. Még rosszabbul állunk a sebészeti osztályokkal, mint a belgyógyászatiakkal. Nincs berendezés, nincs fölszerelés s sajnos, legtöbb esetben nics olyan orvos, ki kellő előkészülettel rendelkezik. Ma már megkívánhatjuk, mindenik vidéki kórháztól, hogy oly műtőt állítson sebészeti osztálya élére, ki a modern kirargia elveivel tisztában van. Ha nem kell minden csekélységért annak a vidéki betegnek Budapestre szaladnia, hanem a mindennapos operációkat elvégzik odahaza kellő szakértelemmel, ugy nem lesznek túlzsúfoltak a kórházak, nem kell oly kórterembe, hol csak harminc ember számára van hely, ötven-hatvan beteget betenni. Igaz, ez pénzbe kerülne. Mert egész természetes, hogy az a speciálista, ki öt-hat évet tölt valamelyik szakosztályon, inkább a fővárosban tengődik, mintsem elmenjen vidékre, még ha kórházi főorvosnak is, azért a szánalmasan csekély fikszumért. "Ha tisztességes megélhetést biztosítanak, ugy még a kisebb kórházak is kapnának oly képzett embereket, hogy a vidéki betogek fele otthon részesülhetne gyógyításban. Ez azonban a vidéken nagyon nehezen megy. Hisz nagyon jól tudjuk, ha valaki — s itt egy speciális esetet is fölhozunk — nem sógora a főszolgabírónak, vagy nem veje a polgármester urnák, nem lehet kórházi főorvos. A speciális eset pedig ez. Egyik jobb nevü fiatal orvos pályázik ogy vidéki kórház sebészeti osztályának főorvosi állására. Az orvost igen jól ismerik, tehetségét mindenütt elismerik. Az állást nem kapja meg, részben rendezetlen vallási viszonyai miatt, részben s főleg azért, mert a szolgabíró sógora, ki eddig általános prakszist folytatott, a megyénél kedveltebb ember. Egy másik eset, mikor egy kétszáz ágyas kórház osztályos orvosává minden pályázat mellőzésével megteszik a püspök pártfögoltját, ki eddig a körorvosi teendőket végezte a szomszéd községben. Itt egyedül az segíthet, ha minden protekciót félredobva, egyedül a tudós s tehetség kapja a vezető állásokat. Mert annak a hatszáznyolcvan medikusnak, kik az idén Budapesten beiratkoztak, kenyér kell majdan ós munkakör. A tiz év alatt nagyot kell változni a magyar közegészségügynek, mert igy nem maradhat. Miként a közoktatásügy, ugy kell, hogy az egészségügy is minél előbb az állam fünhatósága alá kerüljön. Ha tehát azt akarjuk, hogy a pesti kórházak részben megszabaduljanak a vidéki betegek inváziójótól, a vidéki kórházakat kell emelnünk. Ez nem lehetetlen, hisz látunk néhányat, mely ugyanazt a szolgálatot teszi a vidéknek, mint bármelyik fővárosi kórház a fővárosnak. Mintaszerű, modern berendezés, nívón álló orvosi személyzettel s onnan aztán nem is lát egy fővárosi kórház sem beteget. Egyre, egy kórházra szükség volna. A kerületi munkásbiztositó építtesse föl a kórházat. A kereskedőké már évtizedek óta végzi a funkcióját, a rendőrség — s ez mennyivel kisebb testület — szintén önálló kórházat tart fönn, csak épen az a több mint százezer tagot számláló testület küldözgeti betegeit házalni. Erre a kórházra szükség van. S szükség van főleg a vidéki kórházakra, nem szegényházakra és barakkokra, hanem modernül berendezett, ellenőrzés alatt álló kórházakra s oly vezetőkre, kik igazán megérdemlik azt a bizalmat, melylyel a szenvedő emberiség hozzájuk fordul. Ez is van olyan fontos, mint a kongrua, de sajnos, e téren még legtöbb helyen ezen vitatkoznak, hogy mennyi lehet a napi ápolási díj. Még egyszer : magas színvonalú vidéki kórház s akkor a vidék egészségügye nem a túlzsúfolt budapesti kórházaktól fog függni. Különféle színházakról. — Paristól — Szegedig. — Bár nem tartozik a dologra, mégis szükségesnek tartom elmondani, hogy színházi címen milyen összegek fordulnak elő a francia büdzsében. Franciaországban négyszázharmincegyezer francia állami alkalmazott közül a háromszáztizezer véglegesített alkalmazott évi fizetése hatszázhatvanmillió frankra van előirányozva. Nincs ebben az előirányzatban benne — a francia államot szolgáló polgári alkalmazottak, sem pedig a hadügyminisztérium meg a tengerészti minisztérium személyzete. Ha akármilyen szerényen számitunk is, grosso-modo jóval tul jutunk az egy milliárdos kiadáson, ami pedig olyan összeg, amely bizony vetélkedhetik egyes államok teljes büdzséjével. Csodálható-e, ha ilyen állam fővárosában a színházak és szórakozó helyek belépődijai ötés hatszázmillióra emelkednek egy évben ? Ha elmondjuk, hogy az emiitett belépődijak után tiz százalék jár az Assistance Publique ellenőrző hivatala részére, amely hivatalosan képviselteti magát, felülvizsgálás céljából, minden szinháznál, illetve annak adminisztrációjánál, pénztáránál és ha elmondjuk azt is, hogy a szerzői jog képviselői és sokkal intenzivebb módon gyakoroltatják az ellenőrzést, akkor azon sem fogunk csodálkozni, hogy a színigazgatók olyképen kötnek szerződóst a szerzőkkel, hogy azok egy bizonyos számú potya (tehát adómentes) jegyet tartoznak az előadások után járó tantiémek részben való ellenértéke gyanánt elfogadni. Hogy milyen színházakkal tudnak a párisiak ilyen óriási jövedelmet kimutatni? Hát ezt bajos egy rövid cikk keretében elmondani. Nem is óhajtok részletekbe bocsátkozni, csak azt szeretném, ha hozzávetőleg képet nyújthatnánk a párisi viszonyokról. Tájékoztatóul el kell tehát mondani, hogy milyen berendezósüek az elsőrendű párisi színházak : lielylyel A nagy opera 2200 A „Comódie fran$aise 1400 Az „Opera Comique" 1500 Az „Odóon" 1264 A „Chatelet" 3400 A „Gaité" 2000 A Sarah-Bernhadt színház 1700 A „Gimnase" 1100 A „Vandeville* 1100 A „Variótés" 1100 A „Porté Saint Martin" 1700 A „Golács Royal" 850 A „Nouveautós" 1000 A „Renaissance" 1100 Az „Ambigu-Comqu" 1500 Az „Antoine" 1000 A legolcsóbb helyárakat rendszerint egy frankban állapítják meg. Az elsőrendű színházak után meg kell még említeni az Athéneé, folies Dramatiques, BouffesParisiens, Clung és Héjazat színházakat átlag ezer szemülyü befogadó képessoggel. Az ezeken kivül gombamódra szaporodó másod- és harmadrendű, valamint külvárosi és alkalmi színházak fölsorolását mellőzük, csak egy ilyent akarunk megnevezni : a nemrégiben megnyílt Theáter de Monsieur-1, amely egyik alkalmi színházban ütötte föl a tanyáját, mint a névrokonságu utcában levő Jalle des Mathurins. Ebben a Monsieur elnevezésben nem szabad ám a szószerinti uram fordítást érteni. Ez a Monsieur-cim a XVI. század óta Franciaország királyának de különösen XVI. Lajos fivérét illette meg a Monsieur cim. Mousienr-szinhAz tulajdonképen nem is uj színház, már 1789-ben létezett, de azóta sokszor megszűnt és ugyanannyiszor föltámadt — most is. Különösen érdekes ez a színház azért, mert ugy a szereplök, mint a zenekar XVIII. századbeli jelmezben jelennek meg. Egyébként könnyű, egyszerű ós melodikus operákat adnak elő. Nem szabad megfeledkeznem a modern Babylon A/usic-í/«f/í-jairól, a francia fővárosban megforduló idegenek kedvenc látogatóhelyeiről, a mi orfeum-fogalmunknak megfelelő Cafékoncerteh'ől. A legismertebb ezek közül a Folies-Bergére, Az előcsarnokból nagy téli kerten át jutunk a tulajdonképeni, ezer ülőhelyre berendezett színházba, ahol egy nagy revueből és a rendes orfeum-attrakciókból áll a műsor az év elejétől végig. Eseményszámba megy, ha egy évben kétszer van lényeges változás a műsorban. A téli kertben, a szünetek alatt, terített asztalok mellett, vagy séta közben lehet a magyar cigányok zenéjét, vagy más különleges számot végigélvezni; az emeleteken pedig gondolatolvasók, jövendőmondók ós más kóklerek törekszenek arra, hogy a kiváncsi vidéki vagy idegen zsebe néhány frankkal megkönnyebbüljön. A Ccisino de Paris, Alhambra és Olympiu méltó vetélytársai a Folies-Bergére-iiek. Ai> Olympia színháza kétszer oly nagy, mint a Folies-Bergére-é; téli kertje is nagyobb, mint az utóbbié. A téli kert, meg a színház alatt mindenfelé vendéglő, kávéház ós amerikai bárók berendezései ékeskednek. * Sokat beszéltek mostanában a kabaré alkonyáról, tehát itt is meg kell állnunk pár pillanatra. Ez a hir nem felel meg a valóságnak. Igaz, hogy jelenleg azoknak a kabaróknak, amelyekről nevezetessé vált a konferálás, alig van nyoma, de tényként kell följegyezni, hogy a kabaré már nagyon régen kivetkőzött a Murger Bohéméletében is jellemzett, eredeti mivoltából. A kabaré (cabaret) tulajdonképeii korcsma, korcsmában a rendes vendégek előtt; jó barátok körében adták elő, régente, a zeneszerzők meg rövidebb bohózatok megirói müveiket. Később azután csatlakoztak ezekhez a műkedvelők is ós kiterjesztették működési körüket a kávéházokra is. Addig terjedt, mig a „Pére Salis" (Salis apó) a montmartre-i kávéházában nem rendszeresítette az ilyen előadásokat. Természetős következménye az újításnak az volt, hogy a fogyasztásra szánt italokat is ételeket drágábban tudta értékesíteni, ez pedig megszülte a versenyt. A versenytársak között kitűnt Aristide Bruant, aki saját szerzeményű monoton különleges apacs nótáival óriási vagyonra tett szert. A „Chat-Noir" is hírneves lett. A kabaré állandó újításokon ment keresütül, mert Párisban is kell ám a változatosság' Sőt! Ott még inkább, mint bárhol. De minél több volt az újdonság, annál inkább kidomborodott az, amit mi kabarénak nevezünk, jeléül annak, liogy igaz Akiba rabbi mo»' dása, amit a francia igy variál: plus s' esti nouveau, plus c' est la mérne chose, vagy mei»' nél ujabb valami, annál inkább a régi. A kabaréval is igy vagyunk. A kabarénak az alkonya még messze van. A sok újításnak csak az Iesí« az eredménye, hogy eredeti formához jutunk vissza. A kabarókban szisházi előadásokat, a színházakban pedig orfeum-olőadásokat fogunk végig nézni. a legdráelővét gább fres fres 17 19.— 10 12.50 10 15 — 12 —i— 8 9.— 4 4.50 15 15 15 15 12 t 8 io!— 10 # 15 9 io!— 8