Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-06 / 5. szám

10 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 január 6 nek a seizmografikus gépek telepatikus tudósításai. A Délmagyarország fővárosi munkatársa megkérdezte a magyar geológusok kitűnőségeit és itt adjuk észleleteiket, amint következnek. Lóczy Lajos, a f öldtani intézet igazgatója: A földrengésről eddig nem kaptunk semmiféle értesítést. A jelekből azt kell következtetnem, hogy egy olyan katasztrófa törtónt, amely páratlan lesz a földrengések történetében. Kövesliyethy Radó dr, egyetemi tanár és a kozmográfiai intézet igazgatója : A földrengésről eddig semmiféle értesítést nem kaptunk. Véleményem szerint a földrengés irtó katasztrófákat és pusztításokat okozhatott. Többet, mint amennyit alapok hoztak, ón sem mondhatok. Mindenesetre a legrövidebb időn belül többet fogunk tudni. A lökésekből ós számításokból kiindulva a földrengés Turkesztánban vagy Kis-Ázsiában lehetett. Minden percben várjuk a hirt, hogy hol törtónt a katasztrófa. Az egyetemen elhelyezett földrengést jelző gépek különben ma éjjel megint jelt adtak. Két kisebb lökést jeleztek. Pécsi Albert dr, a földrengést obszervatórium adjunktusa: A földrengés kizárólag Turkesztánban volt, még pedig azon a területen, ahol a hegység a siksággal egybeolvad. A földrengés Turkesztánban nem ritka jelenség. Az utolsó, — ha nem csalódom — 1908-ban volt. Működő vulkán jelenleg nincs Turkesztánban. Nem hinném, hogy a földrengés nagy pusztításokat okozott volna, legalább emberekben nem, mert lakatlan és inkulturális területre esett. Az bizonyos, hogy nagyobb erejű volt, mint a messinai, Hullámmozgásban terjedett, amelyet Budapesten két és félóra hosszáig észlelni lehetett. Turkesztánban csak egyetlenegy lökés volt, de ez kitett magáért. Egy bizonyos. Ez tisztán kitetszik az ószleletekből. A katasztrófa földetroppantó, páratlan duló erejű volt. NAPI_HIREK A tizenkilencgyermekes anya. (Saját tudósítónktól.) A nyomor és az egyke korszakában is feltűnést keltő az a szegedi eset, amelynek ma voltak a tanúi a nópszámIálók. Akik a Rókus városrészben lévő Hétvezérutca 49. számú házba, annak egyik kicsi, sötét lakásába szintén betévedtek. Sovány, fonnyadt arcú, rosszul öltözött és öreges testállásba érkezett asszony fogadta őket. — Horváth Andrásné vagyok, az uram téglaverő. — Ugy. Aztán van vagyonuk ? — hangzott cinikusan a további kérdés. Az asszony mosolygott is, betegesre ráncosodott arccal: — Vagyonunk? Hát nem látják, hogy a szobánkban csak egy asztal van, meg a fiókos ágy. Na meg ott az a — Máriakép. Hát ez . . . — Hány a gyerek ? — Tizenkilenc. — Lehetetlen: tizenkilenc?! Hallja, jó aszszony, ha nem mond igazat, száz koronára megbünteti a törvény. — Már pedig tizenkilenc gyerekem van. Igen. Majd kikiáltott az ajtón: — Jóska, Pista, Jancsi, Julcsa, Örzsi — ós igy tovább, gyermekneveket. És mint egy üde sereg rohant be tiznéhány gyerek. A kisebbeket ölben hozták. És a gyerekek sorra járultak az asszony elé, ahogy bérmáláskor szokás az oltár elé, ha nem szebben. — Hát itt vagyunk mindnyájan — szólt az anya, amikor a gyerekei sorra kezet csókoltak neki. — Hát itt a vagyon, ezek a gyerekek meg az asztal, a fiókos ágy meg az a Máriakép. Nahát, tekintetes urak. — Ezt mind maga neveli? jó asszony. — Persze. Mind az enyim. Nem adnék egyet a világ minden kincséért se. — Sok pénzbe került a nevelésük ? ugye. — Sokba nem. Mert sok: sósé volt. De sok « pénz ennyi gyerek. Mert a nagyobbja már segit. Hát. Én mindig nevettem, amikor a szomszédasszonyék rittak, hogy már kettő a gyerek, már három. Mi az? De itt: tizenkilenc. Mind az enyim — takarodjatok ki csak játszani egy kicsit. De jók legyetek! Hát tessék tekintetes urak beirni, mert várom ebédre az uram, hogy: Horváth András téglaverő-napszámos, tizenkilenc gyerek. És beirták igy. Eddig van. Az az megemlíteni való, hogy amikor az egyik népszámláló, akinek két gyermeke van ós nagyon elégedetlen a gyermekeivel együtt, hát amikor ez a népszámláló a szomszédos lakásban irta az adatokat, a meghatottságtól sirt. Ugyanakkor Horváth Andrásné dalolva látott a főzéshez. Tizenkilenc gyermeke meg vele dudorászott. — Lapunk legközelebbi száma a közbeeső ünnepnap miatt vasárnap, a rendes időben jelenik meg. — Vizkereszt. Újév után Vizkereszt napjával kezdődik az 1911-ik óv ünnepnapjainak sorozata. Évfordulója ez annak, amikor a Biblia szerint sok-sok évvel ezelőtt Jézust a kanyargós kis Jordán folyóban, Júdea országában, Keresztelő János megkeresztelte. Ez a bibliai esemény kétségtelenül a legszebbek közé tartozik, már csak azért is, mert Jézus megkeresztelósónek ábrázolása az emberiség számos nagy művészének lelkét fogta meg és kiváltotta belőle az isteni ihletettség erejét. A bibliai misztikum a művészet révén vált elevenné és mindazt, ami Jézussal történt, főként a művészek tették halhatatlanná. Ott van például a flandriai Roger van der Weyden örökbecsű János-oltárképe, amely épen vízkereszt napján a legaktuálisabb. Gótikus architektúrán furakodik elő a szent folyócska, amelyben Jézust Keresztelő János megkeresztelte. Micsoda gyönyörű, mesteri alkotása ez a művészetnek! Nemcsak disziti ez az oltárt, hanem valósággal ez avatja szentté és misztikussá. Jól tudta azt az egyház, hogy a művészet egy részét a vallás mellé koll lefoglalni, mert a művészet ereje le tudja győzni a vallást, de halhatatlanná is avathatja azt. Gondoljuk el, ha a nagy bibliai mozzanatokat Rafael, Lionardo da Vinci, Murillo, van Eyck ós mások művészetükkel nem örökítették volna meg, hogy képzelnénk el mi, alantjáró emberek azokat a naiv leiratokat, amelyek a bibliában vannak? Egyszerűen azt mondanók, hogy ez bizony hazugság. Csakhogy a művészet igazolja ám a bibliát és a művészet még akkor is igazat mond, amikor hazugnak látszik. Vizkereszt napján mi is beleringatjuk magunkat a János-oltárkép hangulatába. Látjuk Jézust a kanyargós Jordán folyócskában, látjuk Keresztelő Jánost és hiszünk. Hiszünk és ünnepet ülünk, alázatosan és jámborul, hiszünk megnyugvással ós áhitatossággal, — mert a művészek Keresztelő János után megkeresztelték Jézus Krisztust a Jordán folyóban. — Ifjabb Tisza István gráf házassága. A következő családi jelentést kaptuk: Borosjenői és szegedi Tisza István gróf és neje, borosjenői Tisza Ilona, örömmel tudatja fiának, ifjabb borosjenői és szegedi Tisza István grófnak, néhai Csáky Kálmán gróf, nyugalmazott császári és királyi vezérőrnagy, a vaskoronarend lovagja, császári és királyi kamarás és özvegyének, született Csáky Natália grófnőnek leányával, körösszegi és adorjáni Csáky Ilona grófnővel, 1911 január 12-én, Budapesten történendő házassági egybekelését. Geszt, 1910 december havában. Hasonló tartalmú jelentést adott ki a menyasszony özvegy édesanyja is. — Molnár Ferenc beteg. Molnár Ferenc, a magyar irodalom büszkesége, ma reggel betegen bekerült a fővárosi Vöröskereszt-kórházba. Az utóbbi napok izgalmai annyira megrongálták az egészségét, hogy most gyógyulásra van szüksége. Azután külföldre megy, ahol hosszabb ideig akar tartózkodni. — Meghlu8i.lt n párisi világkiállítás. Parisból jelentik, hogy az 1920. esztendőre tervezett kiállítás elmarad. Franciaország összes kereskedelmi kamarái ellenezték a kiállítást s Nantes és Nancy kereskedelmi kamarái pedig egyszerűen kimondták, hogy egy uj párisi világkiállítás Franciaország kereskedelmének és iparának nagy kárára lenne. — A Szegedi Kaszinó közgyűlése. A Szegedi Kaszinó decemberről elmaradt rendkívüli közgyűlését január 6-ikán, vizkereszt napján délután hat órakor tartja meg. — Bankett Prokisch Ferenc tiszteletére. A Délmagyarország volt a legelső, amely hirül adta, hogy az Osztrák-Magyar Bank bécsi főtanácsa Prokisch Ferencet az Osztrák-Magyar Bank szegedi fiókjának főnökét Temesvárra helyezte át. A távozó bankigazgató tisztelői, jóbarátai a szegedi pénzügyi világ előkelőségei csütörtökön este bucsulakomára gyűltek össze a Kass-vigadó Llyod termében. Az első pohárköszöntőt Bokor Pál polgármester helyettes mondotta, aki a város hatósága nevében búcsúztatta a távozót. Kugler Albert a szegedi pénzintézetek nevében üdvözölte Prokischt, aki meghatottan mondott köszönetet az üdvözlésekért. ő és Szeged — úgymond — mindörökre egygyé forrtak. Ezenkívül még sokan mondottak apróbb toasztokat. A társaság sokáig maradt együtt a legvidámabb hangulatban. — Sok a cseh Bécsben. Bécsből jelentik: Ma van a bécsi népszámlálás utolsó napja. Az eredmény még csak nagysokára lesz ismeretes, de egyet máris meglehet állapitan!. Azt, hogy Bécs többé már nem tulnyomólag német város. A bécsi németek mindig büszkén hirdették, hogy az osztrák császárváros német város ós még az ott lakó csehek is németeknek érzik magukat. Lueger volt az, aki mindent elkövetett, hogy a cseheket megnyerje politikájának és ezért igyekezett őket a koresztényszociálistapártba összegyűjtöm. Az utóbbi években azonban a csehek kezdtek kinőni ennek a német pártnak keretéből. A cseh szocialisták a mult évben heves agitációt fejtettek ki, hogy a mostani népszámlálásnál a csehek magukat ne német-, hanem cseh anyanyelviieknek mondják. Az agitáció eredménynyel is járt. A népszámlálási biztosok előtt különösen hangsúlyozták,hogy ők magukat nem mint, németeket, hanem mint cseheket akarják fölvétetni. Igy aztán már most meglehet állapítani, hogy Bécsben, ahol eddig a hivatalos népszámlálás alig negyedmillió csehet mutatott ki, most félmillió csehró'l fog szólni a népszámlálás eredménye. — Főhadnagyból törvényszéki elnök. A „Somogyvármegye" irja: A király néhány nap előtt Nagy Aladár dr szegedi Ítélőtáblai elnöki titkárt a szegedi törvényszék elnökévé nevezte ki. Kevesen tudják már nálunk, hogy Nagy Aladár dr kaptosvári születésü s hogy valamikor mint tényleges főhadnagy szolgált a kaposvári honvódgyalogezredben. Nagy Aladár dr fia Nagy Sándor kúriai bírónak, testvéröcscse Nagy Emil országgyűlési képviselőnek. Nagy Aladár 1890-ben még főhadnagy volt, de kilépett a hadseregből, letette az érettségit, befejezte jogi tanulmányait ós a bírósághoz került, mint joggyakornok. Hogy pályáján mily gyorsasággal haladt előre, kitűnik abból, hogy most már a szegedi törvényszék elnökévé nevezték ki. — A katonai felülvizsgálatok elnöke. A honvédelemügyi miniszter a szegedi katonai vegyes felülvizsgáló-bizottság polgári elnökóvó Kerner Pál nyugalmazott honvédezredest nevezte ki. A katonai elnököt a Lonvódkerületi parancsnokság esetről-esetre nevezi ki. — A vándorlegények. Nem tudjuk kinek van igaza: a törvénynek-e, amely tiltja a koldulást, vagy azoknak a szegény vándorlegényeknek-e, akik télviz idején bebetérnek a házakba és néhány fillér segélyt kérnek. A törvénynek az az intenciója, hogy a here, munkakerülő embereket dologra kényszerítse, — tehát föltétlenül jogos a végrehajtása. De kérdés, hogy az a nyolc vándorlegény, akiket az éjjel egy szegedi rendőrtisztviselő jobb ügyhöz méltó buzgósággal ós taktikával „kózrekeritett", naplopó, közönséges csavargó, vagy pedig munkanélküli, tisztességes iparos, akik, hogy lopni ne legyenek kénytelenek, kéregettek és ahol kaptak valamit, bizonyára szívesen adtak nekik, Mese lesz az, hogy a közönség köröbél panaszlevelek mentek a rendőrségre a vándorlegények ellen. Somogyi Szilveszter dr, főkapitány, akit ugy ismerüpk, mini «