Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-05 / 4. szám

körül az illetéktelen befolyások nyomásával szemben a közigazgatás munkásait. Ezáltal válik a közigazgatás a nemzeti erőgyűjtés aktiv, erőteljes, termékenyítő munkára képes szervezetévé. Már pedig nincs erősebb alkotmányvédelem, mint a nemzet belső erőforrásainak fokozása. Az elavult ágyú, amit a moha belepett és a páncél, amelyet belül rongyokkal kell kitömni, a huszadik században csak a nászutazókban kelt föl regényes érzéseket. A gyakorlati igazságok embere a rozoga lovagvárat, ősi ágyuk helyett a huszadik század hadviselésének, az erőgyűjtésnek, a termelésnek hadi kellékeivel szereli föl. Aki a nemzetek közt a munka terén folyó harcra ócska fegyverzettel áll ki, hiába húzódik meg a honmentő látszatok bástyái mögött, mert elveszti a csatát még a hadüzenet előtt. Prokisch Ferenc. Bucsubanketlek a Lloydban és a katolikus körben. (Saját tudósítónktól.) A szegedi közélet egyik kiváló, agilis tagját, Prokisch Ferencet, csütörtökön este búcsúztatják szegedi ós vidéki kartársai. Az Osztrák-Magyar Bank szegedi fiókjának főnöke e hónap tizenkettedikén válik meg szegedi hivatalától és Temesvárra megy, ahol az Osztrák-Magyar Bank ottani fiókjának veszi át a vezetését. Prokisch távozása alkalmából az OsztrákMagyar Bank szegedi fiókjának váltóbiráló testülete, a szegedi pénzintézetek igazgatósága és a tisztviselői kar, továbbá a szegedi bankkerülethez tartozó vidéki pénzintézetek vezetői és tisztviselői a Lloydban csütörtökön este nyolc órakor bankettet rendeznek a távozó bankfőnök tiszteletére. A banketten azonban nemcsak a szakmabeliek vesznek részt, hanem a társadalom más előkelő tagjainak nagy része is. A vidéki kartársak közül eddig mintegy ki— Iréné ! — Nézzen rám ! Tartsa meg a könyeit azok számára, akik élnek és szenvednek. Ne sirassa meg azokat, akik szép hosszú útra készülnek. De nem szabadna azokat is elvinni, akik jobb szeretnének itt maradni a földön. — Nem értelek. — Jól van. Én tudom a betegségemnek az okát. A doktorné bonneja itt beszélgetett a napokban az üzletben a gyógyszerészsegéddel. Ugy látszik, hogy az én vörös köpenyem, az én szép vörös köpenyem az oka mindennek. Alkalmi vétel volt. Torrini asszony énekesnő' szállásadónőjétől vette a mama, amikor az meghalt. — Mit mondasz? — Igen. Igen ! — Kinyitottam az ajtót és ugy hallgatóztam. Mindent halottam. A doktorné ismerte Mme Torrinit Párisban és amikor meghalt — igy szólt: —Nem csoda, hisz a tuberkulózis utolsó stádiumában volt már szegény. És megrémült, amikor meghallotta, hogy nem fertőtlenítették a holmit, hanem eladtak azon mód mindent. — És aztán? A kis leány egy végtelenül bájos mozdulattal könyörögve fordult hozzám : — Azért hivattam ide kegyedet, hogy megkérjem, ne engedje eladni az én apróságaimat . . . nehogy megkapja valaki az én bajomat általuk ... aki élni szeretne ! Hősies gyermek! Édes aranyos kicsikém! * DÉLMAGYARORSZÁG lencvenen jelentették be részvételüket a bankett rendezőségének. Osztatlan szeretet és sajnálkozás kiséri Prokisch Ferenc Szegedről való távozását. Húsz év óta tagja a szegedi társadalomnak, husz óv óta áll a közélet szolgálatában és minden téren szép munkásságot fejtett ki. Szeged közgazdasági életében, mint az Osztrák Magyar Bank szegedi fiókjának főnöke, vezérszerepet játszott ós tevékenységével hozzájárult Szeged kereskedelmi életének élónkitésébez és fejlesztéséhez. Az Osztrák-Magyar Bank szegedi fiókja az 1910-ik évben kilencmillió hétszázkilencezer koronával több váltót eszkomptált, mint az előző évben. Ez az emelkedés pedig kizárólag a szegedi pénzpiac és nem a szegedi piachoz tartozó vidéki bankkerületek forgalmát emelte. Csongrád, Hódmezővásárhely, Makó és Szentes forgalma az előző évekhez és Szegedhez képest nagyon jelentéktelen változást mutat. Bankettet fog rendezni Prokisch Feronc tiszteletére a szegedi Katolikus Kör is, még pedig január 28-án este nyolc órakor. Másnap a Katolikus Kör közgyűlést tart, amelyen Prokisch bejelenti a távozását ós lemond pénztárosi tisztségéről. Prokisch Ferenc 1861-ben született Budapesten, kereskedelmi tanulmányait Budapesten végezte, azután mint könyvvezető alkalmazást kapott egy nagykereskedésben. Ettől az állástól hat óv után vált meg és 1883-ban az OsztrákMagyar Bank bécsi főiutézeténél nyert alkalmazást. Gyorsan emelkedett a pályáján. Két év után a győri fiókintézethez nevezték ki, azután Budapestre került, onnan a debreceni, kassai, nagyváradi ós szabadkai fiókintézeteknél működött hosszabb-rövidebb ideig. 1890-ben helyezték Szegedre. 1895-ben a szabadkai fiókintézet vezetésével biztálc meg, ahol rövidebb ideig volt, azután visszahelyezték Szegedre. Kevés megszakítással tehát husz év óta tagja Prokisch Ferenc Szeged közéletének. Számos egyesület vezetője és tagja. Tagja a városi iskolaszéknek ós a pénzügyi bizottságnak, választmányi tagja a Lloydnak és a képzőművészeti társulatnak és még számos egyesületnek ós társulatnak. Tagja a törvényhatósági bizottságuak, tiszteletbeli árvaszéki ülnök ós a többi. Két kitüntetésben részesült, 1908-ban a koronás arany érdemkeresztet kapta meg, 1910-ben pedig, mint a szegedi Katolikus Kör egyik legbuzgóbb vezetőjót, a pápa a Szent Gergely-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Hetek multak. Nekem el kellett utaznom messzire, sokáig. De előzőleg Iréné többször ismételte szülői előtt jelenlétemben megható kívánságát. Amint visszaérkeztem, elmesélték az újdonságokat, a születéseket, keresztelőket, eljegyzéseket, lakodalmakat, válásokat, temetéseket, kibéküléseket és összeveszéseket. Valaki igy szólt: — A kis Landry leány meghalt . . . Régen! Három hónapja mult. * A csengő megszólalt, kihajoltani az ablakon. — Ki az ? Hisz ez „Daphnis". Daphnis mosolytalanul, mint egy eltévedt kutya! — Madame, nem jönne a bois dés Huppes-be ? Claudine beteg és szeretne kegyeddel beszélni. — Claudine! Persze! De mi a baja? — Nem tudom. Már három hete, hogy sínylődik. JŐjjön! Gyorsan! Sokszor rám sem ismer! Zokogva sietett el. Veszem a kalapomat és szaladok utána. Igazat mondott. Claudine, ez az üde, bájos moharózsa, ez a nyájas öröm, ez az élő nevetés — szomorú árny lett, egy kisértet, amely nyugtalan, lázong. Egy mondat kereng folytonosan ez ódon szoba falai között; eszeveszett denevérként. Az ágy mellett két fájdalmas özvegy, az anya és nagyanya ülnek. — Élni akarok! Élni akarok! Asszonyom én nem akarok meghalni! - És görcsösen vonagló ujjaival magára húzza a sötét posztótakarót. Nyissák ki az ablakokat. Szeretem 1911 január 5 A képviselőház ülése. — Örök vita a drágaságról. — (Saját tudósítónktól. Mindenki megfigyelhette, hogy amióta a szerb szerződés körül vitatkoznak —• hosszú hetek óta a képviselőházban, tnlajdonképen a refrén mindig a drágaság, üe a bevezetés is a drágaság. A tárgyalás is az. Az örök vita már a drágaság, nem hiába a t. Házon kivül is ez. Az uj napokkal legföljebb más és más mondja el ugyanazt a drágaságról. Az eredményt már előre tudják: vagy elfogadják a javaslatot, vagy pedig nem. Ez csak világos. És ez a világosság okozza, hogy kevesen vesznek részt az ülésen. A mai ülésnek mégis meg volt a kellemetlen érdekessége. Polónyi Géza indítványt jegyzett be. Külön jegybankot kiván. Hogy miért épen ezekben a pillanatokban? Azt ő tudja. De más mindenki sejti, hogy Polónyi Géza már megint nem akar mást, csak kellemetlenkedni. Kellemetlenkedni akar a kormánynak, a Háznak, a tárgyalás menetének, a .Justh-párt banktervének, a banknak, sőt még önmagának is. Mert Polónyi Géza következetes. Bizonyos, hogy a kellemetlenségeivel senkinek nem fog kellemetlenkedni. Talán még önmagának se . . . A mai ülésnek érdekessége különben Vázsonyi Vilmos fölszólalása volt. A budapesti Terézvárosból tömegesen jelentek meg a karzaton népszerű és kiváló képviselőjük beszédének meghallgatására. Vázsonyi dr tulajdonképen védbeszédet mondott ma Budapest mellett. A magyar fővárost megvádolták azzal, — mondotta — hogy hálátlan a vidékkel szemben, melynek gyarapodását irigyli. Ez nem igaz, — mondotta tovább — sőt az ország hálátlan a fővárossal szemben. Természetesen többen tiltakoztak ez ellen, de többen, sőt a karzaton mindenki ünnepelte Vázsonyit. A mai ülésről ez a részletes tudósítás szól: Elnök: Kabos Ferenc. Jegyzők: Sziuyei-Merse Félix, Vermes Zoltán, Beszkid Antal. Hitelesitik a mult ülés jegyzőkönyvét, fölolvassák az indítvány- ós interpellációs-könyveket. Az inditvány-könyvbe Polónyi Géza tett bejegyzést a bankakta 107. íj-ának végrehajtása és a külön magyar jegybank létesítése tárgyában. Az indítvány szövege a kövitkező : a napot. Hadd jöjjön be a friss levegő, a napfény . . . A világosság biborszinbe öltöztette a takarót. Ez a posztó ! Ezek a fekete sújtások . . . Elsikoltom magam : — Mi ez? Az öreg asszony elmagyarázza: — Ez a kabátja ... az édes gyermekemnek a köpenyege. Ugy megkívánta. Bolondság volt pedig, hogy megvettük Uandry Iréné hagyatékából. — Hát eladták? — Igen. Mindent! És olyan jól állt Claudinenak. Valóságos kisasszony volt benne. Mindig látni akarja. Hát rátettük a lábaira, jó meleget tart. Rettenetes ! A törvény lábbal taposása ! A politika gyalázatossága ! Napjaink szentségtörő gondatlansága! Claudine halálos ágyán — tizenhat éves — tudtam meg mindezt. A tuberkulózist nem tartják ragályos betegségnek, — mert sok választópolgár nem szavazhatna — nem kell hát fertőtleníteni. Nem tilos a holmik eladása! Az orvos megtilthatta volna ugyan — de ő városi tanácsnok. Claudine meghalt. Fölkaptam a vörös köpenyt ós igy szóltam az asszonyokhoz: — Nekem adják? Vagy megvegyem? — Jó kis posztó . . . dünnyögi az anya. — .lói van, megveszem. Hozzanak parazsat. Bedobtam a kandallóba a pattogó parázs közé, csak ugy lobogott tőle a láng. Ez legalább nem öl meg többé senkit . . . De ki akadályozza meg az örvény rohanását, ki őrizze, ki védelmezze meg a gyanútlan édes ifjúságot?