Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-29 / 24. szám

1911 II. évfolyam, 24. szám Vasárnap, január 29 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 0 <=> Korona-utca 15. szám c© Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c© Városház-utca 3. szám c© ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: évre . R 24'— félévre ... R 12-— negyedévre. R 6'— W hónapra R 2'— Egyei szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN évre . R 28-— félévre . . . R 14-— negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 c© Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 A szervezetlen Európa. Khuen-Héderváry magyar miniszterelnök épen mára nyugtatta meg nyilatkozatában a külföldet a monarchia fegyverkezéséről. Tegnap más ország külügyminisztere tett megnyugtató kijelentést, más ország fegyverkezéséről. Es minden ilyen kijelentés egész országokat, sőt földrészeket is nagyon érdekel. Bel- és külpolitikusok, vezető államférfiak nem győznek nyilatkozni a helyzetről, különösen európai államok helyzetéről. Az olyan nyilatkozatra, amilyen Khuen-Héderváry magyar miniszterelnöké most, a külföldnek rendkívül nagy szüksége van, annál inkább, mert hónapok óta, gyors egymásutánban csupa olyan nyilatkozatok hangzottak el, amelyekből az tünt ki, hogy Európa lappangó veszedelmek előtt áll és a veszedelmek szervezetlenül találják. És a nyilatkozók legtöbbje olyan elismert, súlyos szavú politikusa volt saját országában, hogy mindenkit meggyőzhetett arról, hogy a szervezetlen Éurópáról elhangzott aggodalmak kétségtelenül nem puszta impressziókból, de tapasztalati okokból táplálkoztak. A veszedelmek meglátásához különben sem kell diplomáciai éleslátás. Európán köztudattá lett a veszedelem, mely Ázsia felől fenyegeti az ó-világrészt. Azt is tudtuk, hogy az amerikai Egyesült-Államok szédületes fejlődése előbb-utóbb utat keres magának arra, hogy gazdasági hatalommá váljék Európában. A sok nyilatkozat eredménye azután az lett más, külföldi országokban is, ami a monarchiában, hogy tudniillik : a veszedelmet ne tartsuk üres rémképnek, hanem szervezkedjünk ellene, nehogy az idegen erők benyomulása készületlenül találjon. Bizonyos, hogy az amerikai EgyesültÁllamok iparának fejlődése oly túltermelést eredményez, amelynek elfogyasztására nem elég nagy az amerikai piac. A milliárdok nem heverhetnek tétlenül s Amerika belekényszerül abba, hogy versenyre keljen az európai iparral — Európa földjén. S mig Amerika felől a burzsoáziát, Ázsia felől az európai proletáriátust fenyegeti a veszedelem. Az amerikai kapitalizmus az európai tőkének üzen hadat, az ázsiai sárga fajok milliónyi proletárjai pedig egy pár esztendő alatt harmadára, sőt negyedére szállítanák le az európai iparral Európa földjén. Európa népei mégis egymás ellen fegyverkeznek, egymásra féltékenykednek s az erőket apró torzsalkodások elintézésére pazarolják. A nagy világháború, bármennyire tart tőle Európa, nem a csatamezőn, nem ágyuk dörgése közt fog lezajlani. A fajok nagy harcában nem az ágyuk hadképessége, a katonák vitézsége és a hadseregek nagysága fog dönteni. Gőzhajók kürtőit, gyárak kéményeit látjuk majd füstölni s ebben a füstben rohannak előre a viaskodó fajok. Európa két világhatalmassággal találja majd szemközt magát s kicsinyes dolognak fogja tartani, hogy valamikor egy maroknyi nemzet ágyukat vonultatott föl egy másik kicsi nemzet ellen. Az egyes országokban támadnak is már államférfiak, akik ebben a perspektívában is látják a jövőt s ezért mondják, hogy például ma már nem a monarchia és Olaszország egymáshoz való viszonya a lényeges, mert ennél jóval jelentősebb, hogy milyen eszközökkel védekezik egész Európa a nagy gazdasági harc ellen, mely letiprással fenyegeti. A veszedelem közössége bizonyosan közelebb hozza egymáshoz az európai nemzeteket. Mert esztelenség lenne, ha egymás gyöngitésével az amúgy is hatalmas ellenségeket erősitenők. Európa minden nemzetének közös érdeke, hogy erejét a nagy gazdasági harc megvívására fordíthassa, sőt érdeke, hogy ebben a harcban a népek mint szövetA paralyzis gyógyításáról. Bécs, január 27. Még alig mállott el a láz és izgalom, amelyet a Salvarzen fölfedezésének hire okozott, máris ujabb melepetéssel szolgál az orvosi tudomány a nagyvilágnak. A Délmagyarország mult heti számában jelent meg a hir a paralyzis gyógyitásáról és csak elismeréssel és dicsérettel kell megemlékeznünk a Délmagyar ország bécsi munkatársának, Lázár Antalnak, buzgalmáról és kiváló kvalitásairól, mert sem a bécsi, sem a budapesti közönség nem értesült előbb erről a szenzációs hírről, mint a Délmagyarország ólvasó közönsége. Ez volt a bécsi lapok „Tagesneuigkeiten" cimü rovatának legszenzációsabb cikke ós ez képezte a „schlagert" a budapesti napilapok vasárnapi számában is. És valóban olyon fontos esemény ez az orvostudomány történetében, hogy nem szabad fölötte megjegyzés nélkül átsiklahunk, mert ami sok évtized küzdelmének °em sikerült, az ma valóra vált. Egy olyan betegség gyógyithatótságáról hoz hirt a táviró, amely betegséget mi orvosok is mindmáig gyógyíthatatlannak hittük; a speciálisták, az elmeorvosok törekvése pedig meghiúsult e sorvasztó kórral szemben, amely a mai napig is a legnagyobb beteg/anyagot szállítja az elmegyógyintézeteknek. ., Az utóbbi hónapokban indult meg a hadjárat Ehrlich-Hata vezérlete alatt a bujakór ellen és már-már képzeletünkben élt azon idő, amidőn a bujakór és annak következményes megbetegedései: a paralyzis és a tabesz eltűnnek a föld színéről. Valóságos ódák keletkeztek a 606-ról és egész sereg dicshimnusz jelent meg „Tul a lueszen" cimmel. Ha ez sikerül, ha a Salvarzan képes lesz a bujakórt véglegesen meggyógyítani, akkor ezzel egy csapásra végeztünk a paralyzis és a tabesszel is, mert hiszen mindkét megbetegedés a bujakórnak következménye. Hogy pedig a bujakórellenes nagyarányú hadjárat méreteiről is képet alkothassunk magunknak, elég megemlítenem, hogy a Salvarzánból a mai napig hatvanezer ampulla fogyott el, pedig még csak alig három hónapja, hogy Ehrlich Pál a közhasználatnak átadta. Sajnos azonban, hogy a Salvarzánnal csupán a bujakór ellen küzdhetünk eredményesen, a bujakór következményes megbetegedéseivel szemben azonban nem alkalmazható sikerrel. Ez az eredmény már magában véve is elegendő volna, mert remélhetnők, hogy harminc-negyven év multán a luesz következményes megbetegedései megszűntek létezni, az elmegyógyintézetek lakóinak száma tizedére redukálódott. Harminc-negyven év azonban majd egy emberöltő és az idő elegendő arra, hogy embertársaink ezreit ragadja ki e betegség a körünkből. Épen ezért örömmel és tisztelettel kell megemlítenünk az allgemeines krankenhausbeli elmebajos osztály kiváló tanárának és vezetőjének: Wagner professzornak fáradhatatlan működését, amelylyel a paralyzis gyógyítását, egész más utakon sikerült részben megtalálnia. Mielőtt e gyógyítási módról szólanék, szükségesnek tartom, hogy néhány szóval a paralyzis mibenlétéről, elterjedtségéről, okairól és súlyosságáról megemlékezzem. Ez azon betegség, amelyet a nagyközönség agylágyulás néven ismer. Régi keletű baj, amelynek első, részletes differenciálását két kiváló elmeorvosnak Baillenek (1822) és Calmeilnek (1826) köszönhetjük. Hogy mi okozza e betegséget, azt egész határozottsággal meg nem állapithatjuk, annyi azonban tény, hogy a paralytikusoknak nyolcvanöt százaléka ifjú korában bujakórbán szenvedett. Az esetek tizenöt százalékában a környezet mit sem tud egy előrement bujakóros fertőzésről, a beteg elméje pedig immár elborult, az tehát a betegsége előzményeiről felvilágosítást nem adhat. Hogy a bujakóron kivül más momentumok, mint például: szeszes italok túlságos élvezete, a fej sérülései, napszúrás vagy szellemi tuleröltetés is előidézhetne paralyzist, az utóbbi időben mind kétségesebbé válik, az átöröklött bujakór pedig teljesen alárendelt szerepet játszik e baj keletkezésénél. Az agylágyulás többnyire a bujakóros fertőzés után tizenöt-husz év múlva lép föl és a harmincöt-ötven év közötti kor betegsége. Asszonyoknál ritkább, mint férfiaknál. Nem minden luetikus betegszik meg agylágyulásban, sőt föltűnő, hogy Bosznia vagy Abeszyniában, ahol a bujakór valóságos házi nyavalya, igen kevés az agylágyulásos megbetegedések száma.