Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-27 / 22. szám

1911 január 27 DELNA6YAR0RSZAG 5 A szegedi vasu\\ műhely kibővítése. — Fölépitik a központi pályaudvat. — (Saját tudósítónktól.) A Délmagyarország az elmúlt nyáron hirt adott a szegedi nagyarányú vasúti reformokról és ugyanakkor megírta, hogy a vasutigazgatóság a legkomolyabban foglalkozik egy központi pályaudvar létesítésének a kérdésével. Akkor irtuk ezt meg, amikor a szegedi vasúti hid pilléreinek a megvizsgálása végett a parti hajóközlekedést néhány hétre beszüntették és amikor a legilletékesebb helyről arról informáltak bennünket, hogy a szegedi vasúti hid, mely már ötvenhárom éve szolgálja rendeltetését, nem sokóig felel már meg céljának. A Délmagyar ország megírta, hogy a vasút átadja a, szegedi vasúti hidat Szeged városnak, minélfogva az alsó városrész fejlődése oly pontra jut, hogy annak a perspektívája egyelőre csaknem kiszámíthatatlan. Ez a hid, mihelyst a közforgalmat szolgálja, Újszegedet áthozza Szegedre s ezen a ponton megteremti a gyárvárost. Mindennek érthető háttere a majdnem szegedi központi pályaudvar, mely viszont maga után vonja egy uj vasúti hid építését és a város közforgalmának a vágóhíd és a Rendező-pályaudvar felé leendő koncentrálását. A szeged-rókusi vasúti műhely kibővítésének a kérdésével pedig csak a minap foglalkozott a Délmagyarország. Megirtuk, hogy Funák Károly államvasuti felügyelő, miihelyfőnök, memorandumot dolgoz ki és az a terve, hogy ezt a memorandumot márciusban személyesen adja át a hatóság az akkor Szegeden időző Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszternek. A vasúti műhely kibővítését még Kossuth Ferenc, a koalició kereskedelemügyi minisztere helyezte kilátásba, nemrég pedig arról volt szó, hogy a műhelyt ketté osztják és a kocsijavító műhelyt Szabadkára viszik, Szegeden pedig csak a gépjavító műhely marad. E hírekre rádupláznak a legújabb hirek, melyek igen kedvező megoldásról szólnak ugy a vasúti műhely kibővítését, mint a központi pályaudvar kiépítését illetőleg. Ezek a hirek félhivatalos jellegűek és arról szólnak, hogy Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter elhatározta a szegedi műhely kibővítését. A közel tizenkétmillió koronás beruházás első részletéül kétmillió koronát a kormány már az 1912. évi költségvetésbe fölvesz és igy 1912-ben megindulnak a szegedi műhely kibővítésének munkálatai. Megkezdik nemsokára a tizenhatmilliós szegedi központi pályaudvar építését, ami elkerülhetetlen következése a fiume—szeged—nagyráradi uj összeköttetésének. A terven már dolgoznak a kereskedelemügyi minisztériumban. A Máv. igazgatósága a két szegedi vasúti pályaudvar helyett egy nagy központi pályaudvart szándékozik létesíteni, amelybe az összes Szegedet érintő vasutak befutnának. Tekintettel arra, hogy a forgalom lebonyolítására már mindkét pályaudvar szűknek bizonyult, remélhető, hogy a nagyszerű terv már a közel jövőben megvalósul. A Délmagyarország eddigi híradásai tehát nemsokára a megoldás kezdetének a publikálásával lesznek fölcserólhetők. Tudunk afelől is, hogy Szeged város tanáesa nagy szorgalommal dolgozik e vasúti reformok előkészítésén, azt is tudjuk, hogy Lázár György dr, polgármester bizalmas értekezletet is tartott ezekben a kérdésekben. Szóval: sok kedvező ós előnyös mozzanatról tudunk, annál inkább, mert hivatalos uton a minisztérium és Szeged hatósága ebben az ügyben hosszabb idő óta tárgyaltak, mig a tervek végrehajtásának kérdése befejezetté vált. Ez ügygyei részletesen azért nem foglalkozunk most még, mert értesültünk, hogy a részletek kérdésének vitatása és bármely oldalról való esetleges kombináció, árthat az ügynek. A kórházbruder kacsái. — Nyilatkozatok egy fölfujt vádról. — (Saját tudósítónktól.) Egy előttünk teljesen ismeretlen urnák, Szántó Sámuelnek a kórházi esetével kapcsolatban egy szegedi krajcáros estilap fölült a bakra és jajveszékelni kezdett, mert nem kürtöltük mi is világgá, hogy rossz a kórház vezetősége, amikor jó. Természetesnek fogja mindenki találni, hogy ennek a lapocskának azokkal a nagyképű megállapításaival, amelyek ami újságírásunkra és a saját ujságirásukra vonatkoznak, vitatkozni nem fogunk. Ezt igazán nem tehetjük meg. Azzal azonban már foglalkoznunk kell, hogy ki irta meg a valódiságot ós hogy ki járt helyes utakon. Tehát: mi sohasem mondtuk azt és ép azért ne vigasztalódjék olyan szeretetreméltó és bájos hamarsággal az a krajcáros lap, hogy a szegedi kórházban botrányos rossz a „koszt". Ellenkezőleg: mindig az volt a véleményünk, hogy a kórháznak kitűnő vezetősége van és ezt a véleményünket bátrak vagyunk ma is föntartani és hangoztatni. A humanitást nem abban láttuk és látjuk, hogy az amúgy is túlzsúfolt kórházban egészséges emberek elfoglalják a betegek helyét, hanem abban, hogy a betegek megfelelő, az egészségüket nem veszélyeztető kórházi épületben nyerjenek elhelyezést. A kórház mai épülete ellen küzdöttünk is addig, amig Lázár György dr, polgármester kitűnő kezdeményezésére meg nem indult az uj kórház építésének előkészítési munkája. Minthogy ma már az uj kórház építésének dolga a legjobb uton van, nem tartjuk szükségesnek, hogy egyik olyan intézmény körül szimatoljunk vagy csináljunk folyton botrányokat, amelynek a beteg emberiség érdekében elsősorban van bizalomra szüksége. Még akkor sem, ha Szántó Sámuel urnák nem sikerült ebben a kórházban kitelelnie. Ennyit arról a nagyszerű humanitásról. Igaz, hogy a polgármester szigorú vizsgálatot rendelt el ebben az ügyben, de — amint alább részletesen olvasható lesz — az is igaz, hogy ezt a vizsgálatot Faragó Ödön dr, tiszti főorvos, Fajka János főszámvevő, Bokor Adolf törvényhatósági bizottsági tag megejtették már és annak eredménye, hogy a vádakat teljesen alaptalanoknak találták. Anélkül, hogy a főmagánvádló hívatlan prókátorának fölcsapott krajcáros lappal szemben mi Gácsór Györgyöt védeni akarnánk, az igazság érdekében meg kell Írnunk, hogy a kórház gondnoka „orrt" nem kapott, hogy Szántó Sámuel szűrét nem 5 tette ki a kórházból és hogy Szántónak azért kellett elhagynia a kórházat, mert Eisenstein dr, kórházi főorvos ugy találta, hogy a kitűnő urnák semmi szüksége a kórházi ágyra és asztalra. Végül még egyet — és ezt jegyezze meg magának mindenki — a Délmagyarország-hü megíratni semmit sem lehet. Amit pedig mi megírunk, az mindig az igazságnak szolgálatában áll, amelyet a rendelkezésünkre álló rövid időn belül — mert hiszen napi eseményekről van szó — a legnagyobb szorgalommal és jóindulattal kihámozni lehet. Azt persze nem tartjuk hivatásunknak, hogy minden közintézményünk jóhirnevét botrányokba fullasszuk, amikor hibákról sincs szó. 0 Részletesen a kővetkezőkben számolunk be a fölfujt esetről: Lázár György dr, polgármester utasítására Faragó Ödön dr, tiszti főorvos, Fajka János főszámvevő és Bokor Adolf törvényhatósági bizottsági tag tegnap délelőtt vizsgálatot tartottak a ^kórházban. A vizsgálat eredménye az lett hogy azok a vádak, amelyekkel Szántó Sámuel a kórház személyzetét illette, nem igazak. Szántót nem dobták ki, hanem elbocsátották még pedig a saját kérésére. De különben sem szorult kórházi ápolásra, mert semmiféle szervi baja nincs. Faragó Ödön dr tiszti íőorvos a vizsgálat eredményéről munkatársunk előtt a következő nyilatkozatot tette: — Tegnap délelőtt a polgármester utasítására vizsgálatot tartottunk a kórházban. Részletesen nem nyilatkozhatom az ügyről, mert a jegyzőkönyv még nem készült el. Annyit azonban hivatalosan már is mondhatok, hogy Szántó Sámuel vádjai teljesen alaptalanok. Sajnáljuk, hogy amikor a vizsgálatot tartottuk, Szántó már nem volt a kórházban, akkor legalább előtte jelentettük volna ki, hogy nem mondott igazat. Mellesleg megjegyezhetem, hogy vannak ilyen kórházi brúderek, akik azért járják be a kórházakat, hogy ott jóllakjanak. Eisenstein Jakab dr, a belgyógyászati osztály főorvosa ezeket mondotta munkatársunknak : — Amikor Szántó Sámuel a kórházba jött, azt hittem, hogy tényleg beteg. Két napig kezeltem, de aztán rájöttem, hogy ez az ember nem más, mint szimuláns, aki csak azért jött be, hogy a kórházban ellátást kapjon. Az ilyen embereknek az a tulajdonságuk, hogy bejárják a kórházakat és azokból akarnak megélni. Két nap múlva tisztában voltam vele, hogy Szántónak kórházi kezelésre nincsen szüksége, mert semmiféle szervi baja nincs, egészséges ember, könyörületességbói megtettem, hogy nem bocsátottam ki. Amikor vizitre mentem, mindig ugy tett, mintha aludnék. Azon a napon, amikor elbocsátottuk, leveleket irt ós egy szegedi esti lapban megvádolta a kórházat. Mikor a dolgot olvastam, bementem hozzá és megkérdeztem, miért nem fordul panaszával az orvosokhoz, ő a vállát vonogatta. Erre azt mondottam, hogy ha ő az én könyörületességemet ezzel hálálja meg, mivel semmiféle betegsége nincs és nem is volt, kibocsátom a kórházból. Érdeklődtem iránta a tízes számú szoba betegeinél, akik panaszkodtak Szántó miatt. Tudomásomra adták, hogy bejárja a kórtermeket és a betegeket összetartásra izgatja, föllovalja a kórház ellen. Neki pedig egyáltalán nem lehetett oka panaszra, hármas kosztot kapott, senki nem bántotta. — Többször kapunk a minisztériumtól is leiratot, hogy az ilyen kórházakon élősködő brúdereket könyörtelenül el kell bocsátani, ha nincsen semmi bajuk. Szántó Sámuel is ilyen kórházbruder. Egészséges ember ós még könyörületesnek sem lett volna szabad lennem vele szemben, annál inkább sem, mert elfoglalja az igazi betegek helyét. — Arra a vádra pedig, hogy Szántót a kórházból kidobták, az a válaszom, hogy ez nem igaz. Én elbocsátottam, ámbár 5 maga is közölte velem, hogy ki akár menni. Gácsér György, kórházi gondnok ezeket mondotta: — Személyemet ,az illető estilap mélyen és teljesen jogtalanul sértette meg. Tudatlanságnak, vagy rosszakaratnak minösitsém-e vagy sem az ellenem fölhozott vádakat, nem tudom, de annyit kijelentek, hogy azokból egy szó sem igaz. Nem hinném, hogy az újságírás célja lenne, hogy egyoldalú információk alapján egy kötelességét hiven és lelkiismeretesen teljesítő hivatalnokot meghurcoljon. Azt hiszem, hogy az én szavamnak is van annyi hitele, mint Szántó Sámuelénak. De az illető lap nem tette meg még azt sem, hogy ott, ahonnan szerinte Szántót kidobták, utána járjon a dolognak. Szántót én, mint kórházi gondnok nemhogy nem dobhattam ki, de még el sem bocsáthattam, mert a betegek fölvétele vagy elbocsátása nem tartozik az én hatáskörömbe. Szántót a belgyógyászati osztály főorvosa küldte ki a kórházból. A kezelőorvos szabja meg, hogy mit kapjon enni a beteg, az én kötelességem csupán a felügyelet és a gondnokság. A másik igaztalan állítás pedig az, amely szerint ón „orrt" kaptam volna. Bizottság jött ki, mindent rendben talált ós meggyőződött róla, hogy (