Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-19 / 15. szám

1911 január 20 DÉLMAGYARORSZÁG 210 A nyomorgók segítése. —- Heimann Max sorsa. — Gyűjtés a mezőutcai éhezőknek. — (Saját tudósítónktól.) A Délmagyarország mai számában méltán feltűnést kellő cikket közöltünk a szegedi Alsóvároson lévő Mező-utca negyedik számú házának nyomorban tengődő lakóiról. A szegedi jótékony asszonyok, Szeged jótékonysági egyesületeinok ólén nyomban akcióba léptek, hogy a mező-utcai nyomorgók legfontosabb szükségleteiről gondoskodjanak. Hogy a moző-utcaiakon kivül mily nagy Szegeden a nyomorban élő családapák, özvegy^ családanyák., belegek és munkanélküliek száma, a'"ról a jótékonysági egyesületek vezetői tudnak igaz/ n számot adni. Napról-napra valóságos búcsújárás van a nagylelkűségükről közismert szegedi jótékony úrnőkhöz, akik sokszor csaknem ogész nwpon keresztül azzal vannak elfoglalva, hogy ruhákat, pénzt és fát osztanak ki a didergők és éhezők között. Legelőször lovag Worzikovszky Károlynó a vörös kereszt egyesület rendkivül humánus elnöknője ós Polgár Lászlóné, a szegedi jótékony nőegyesület elnöknője siettek a mező-utcai Heimann-család segítségére lenni. A vörös kereszt egyesület egyébként egy ujabb intézkedéssel igyekszik most segíteni Szeged szegény népének a sorsán, február elsején az egyesület budapesti központja ápolónőket küld ki, akiknek Szegedeii az lesz a hivatásuk, hogy a vövörös kereszt egyesülethez forduló beteg családanyákat ós másokat a saját otthonukban ápoljanak. Vannak beteg özvegy munkás aszszonyok, akik apró gyermekeikről betegségük miatt nem gondoskodhatnak ugy, amint kellene; vannak továbbá családapák, akik ugyancsak betegségük miatt nem kereshetnek, a feleségük pedig dolgozik ugyan, de igy meg a beteg férj marad egyedül, ápolás nélkül. Az l'yen emberek holyzetónek könnyítése végett határozta el tehát a vörös kereszt egyesület ápolónők kiküldését azon az ülésen, amelyet Somogyi Szilveszter dr, főkapitány hivatalában hétfőn délután tartottak meg. A szegedi jótékonysági egyesület megtesz minden lehetőt, amit anyagi viszonyai megengednek. Érdekes, hogy a szegedi kisdedóvóIntózeteket szintén a jótékony nőegyesület tartja fönn, holott ez igazán a város föladata le»ne. Annái különösebb és alig indokolható az, hogy amikor a szegedi jótékony nőegyesület, nyilvánvalóan az óriási teher miatt, amely ránehezedik, a városhoz fordult kétezer korona negitsógért a szegény nyomorgók és betegek számára, a város a kérelmet azzal utasította el, hogy erről szó sem lehet. Valamikópen mégis támogatni kell a városnak a jótékonysági egyenleteket, ha azok közül valamelyik a nyomorok intenzivebb segítése céljából hozzá fordulnak. • A Mező-utca negyedik számú házban lakó ^eLwonn-családrél ujabb adatok is jutottak a hezünk közé. Ezek szerint Heimannéknak megVan a legszükségesebb butoruk: ágy, asztal, szék, de csaknem három hónap óta nem tudÍáh elhozatni a Szeged-állomásról, ahova lomesvárról — egy-két hétig ott is próbált szemcsét a szerencsétlen család - ckszpediált4k- A szállító cégnek nem tudják kifizetni a nsállitás költségeit, a „fekbér" is fölszaporodott ftzóta ötven koronára. Amióta tehát Szegeden l('knak a szerencsétlenek, teljesen üres lakosban a földön, takaró nélkül alszanak és ugyancsak a földön, evőeszközök nélkül étkeznek. Igazan állati életet élnek egy dohos, penószv.rágos őszekben, amelynek a levegőjét beszívni kesz betegség. A Heimann Maxról nini számunkban közolt adatokat módunkban áll ujabbakkal bővíteni. Heimann harminchat éves ember, sziléziai származású lengyelzsidó. Szülői hamar elhaltak. Jogot is végzeit, de a doktori diplomát nem birta megszerezni, mert nem volt hozzá elegendő pénze. Mint polyák újságíró kezdte a pályáját, s csak néhány évvel ezelőtt nősült. Egy sziléziai leányt vett feleségül. A házassága első évében már sok csapással sújtotta a sors. De a legsúlyosabb volt az, hogy tüdőbetegségbe esett. Hónapokig nem dolgozhatott, mire állásából elbocsátották. Több németországi városban próbálkozott állást kapni, de olyan szánalmas állapotban volt, hogy megijedtek tőle. Tüdőbeteg emberrel senki sem szeret érintkezni, pláne, ha az arcáról leolvasható a betegsége. Később eljutott a Majna melletti Frankfurtba, ahol mint ripoi'tert a Frankfurter Zeitung-ná.1 alkalmazták, do ott se sokáig birta a munkát. A sokat botegeskedő embert onnan is elbocsátották. Heimann Maxnak ezek után olyan munkakör után kellett néznie, amelynél szabadabban mozoghat, amely nincs időhöz kötve s akkor lát kereset után, amikor akar. Ügynökösködni kezdett, de nem tudott annyit keresni, amenynyiből a családját eltarthatta volna. Bécsbe költözött a családjával, onnan Budapestre, Temesvárra, végül Szegedre került. Igy bolyong már évek óta ez a szerencsétlen ember. * A Heimann-család és a többi mező-utcai nyomorgók iránt városszerte nagy az érdeklődés. A mai napon több vagyonos szegedi emberbarát kereste föl a nyomorgók otthonát és pénzsegélyt nyújtottak a boldogtalanoknak. A könyörületes szivü emberek gyűjtést is inditottak meg. Szerkesztőségünkbe ma estig harminc korona érkezett be, amelyet holnap délelőtt Somogyi Szilveszter főkapitány kezeihez juttatunk Kivándorlás és egyke. — Népszámlálás Csanádmegyében. — (Saját tudósítónktól.) Csanádmegyében most fejezték be a népszámlálási munkálatokat és az eredmény, amivel a népszámlálás járt, szinte megdöbbentő. A vármegyében a legnagyobb szaporodás Mezőhegyesen van ós ez is csak tiz százalék, ellenben van egész csomó község Csanádban, ahol fogyott a lakosság. Csanádmegye a legutóbbi népszámláláskor — 1900-ban — vezetett, szaporodása akkor az első helyen állt, igy tehát a mostani eredmény annál elszomorítóbb. A népszámlálás adatai szerint Makó város lakossága tiz év alatt harmincháromezerhétszázhuszonkét lélekről harmincnégyezerhatszáznegyvennégy lélekre emelkedett, a szaporodás tehát kilencszázhuszonkét lélek, ami 2.73 százalóknak felel meg. Még elszomoritóbbak a viszonyok a vármegye egyes községeiben. Igy Tornyán, Kevermesen, Kisiratoson, Ambrózf alván, Ilunágotán csökkent a népesség. A többi községben történt ugyan szaporodás, azonban az öt százaléknál csak kevés helyen nagyobb, a legtöbb helyen pedig ennél is kisebb. Az elszomorító állapotokat a községi jegyzők részben a kivándorlásnak, részben pedig az egyke-rendszernek tulajdonítják. A vármegyéből az utóbbi években igen sokan vándoroltak ki, a legtöbben nem Amerikába, hanem az ország déli részén lévő telepes községekbe. Persze azért az amerikai kivándorlás is elég nagy. A kedvezőtlen eredményt azért főként az egész megyében divó egyke-rendszernek tulajdonítják. Az egyke-rendszer a vármegyében hihetetlen módon "terjed. A hatóságok képtelenek védekezni ellene. A népszámlálástól nem vártak a megyében kedvező számadatokat, do azért ilyen rossz eredményre senki sem volt elkészülve. Az első vihar. — Ellenzéki terror a Házban. — (Saját tudósítónktól.) A képviselőház mai ülésén, délután háromnegyed kettőkor váratlanul kitört az első obstruhciós vihar. Eddig az ideig simán folyt tovább a bankvita. Somssich Tihamér gróf kevéssel háromnegyed kettő előtt befejezte beszédét s a soros szónok, MácliKovách János engedelmet kért, hogy beszédét holnap mondhassa el, mivelhogy a Ház két órakor úgyis már az interpellációkra tér át, ő pedig hosszabb beszédet szándékozik mondani. Berzeviczy Albert elnök hajlandó lett volna az engedelmet megadni, de a jobboldal zajosan tiltakozott ellene. Az elnök erre elrendelte a szavazást. A képviselők először fölállással szavaztak, de a többséget nem lehetett kivenni. Justh János még a határozatképesség megállapítását is kérte, de az elnök e kívánságot elutasította azzal, hogy az efféle határozathoz negyven képviselő jelenléte is elégséges, elrendelte aztán a szavazatok megolvasását. Közben a nagy zajra mind több munkapárti képviselő tódult a terembe s a második szavazáskor már ezeket is számba vették. E miatt tört ki a vita. Ivánka Imre indulatosan fölkiáltott: — Disznóság! Batthyány Pál gróf: Mungó erőszakoskodás! Mindkét oldalról fülsiketítő lárma keletkezett, amiből csak Justh Gyula kiáltása hangzott ki: — Gyalázat! Sohase kérünk többé efféle halasztást ! A jobboldal viharosan kiabált vissza s Dániel Gábor öklével fenyegette a Justli-pártot. Sümegi Vilmos előkapta a zsebkendőjét s Dániel felé lobogtatta. Fölugrott a jobbközépen Pál Alfréd s odakiáltott Sümegi felé: — Olyan piszkos az a zsebkendő, mint a gazdája! A Justh-párt szörnyű tombolással felelt erre. Batthyány Pál gróf s Lovászy Márton vörös arccal kiáltották: — Meg fogjuk ezt torolni ! Most fölzúgott a Justh-párton a kiáltás : — Zárt ülést! Berzeviczy Albert bejelentette a Háznak, hogy negyven képviselő Mádi-Kovách beszédének elhalasztása, nyolcvanhét pedig ellene szavazott. Mielőtt azonban Mádi-Kovách megkezdhetné beszédét, zárt ülést rendelt el, mert húsznál több képviselő ezt kérte. Elrendeli a karzat kiürítését. Miközben a közönség kifelé tódult a teremből, ujabb affér keletkezett Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter és Zboray Miklós képviselő között. Zboray odement Hieronymihez s valami kerületebeli vásárügyben fölvilágositást kórt tőle. A miniszter tréfásan igy válaszolt: — Ezek után nektek nem adok fölvilágosítást. — De hiszen én a beszéd elhalasztása ellen szavaztam, — mondotta Zboray. — No akkor add ide, meghallgatlak, — szólt ismét a miniszter. — De ón ezek után nem reflektálok rá, — kiáltotta indulatosan és durva kiabálással Zboray. Majd néhány lépést tett a baloldal felé, visszafordult s igy kiáltott: — Ez nem miniszter, — ez paraszt! A munkapárti képviselők, akik közül számosan tanúi voltak a jelenetnek, erre fölháborodva kiáltották: — Micsoda dolog ez, egy hetvenhat esztendős öreg emberrel szemben! — Ha öreg is, paraszt, — mondta még Zboray s kiment a teremből. A szünet alatt a folyosón a munkapárti képviselők sürü csoportokba verődve tárgyalták a fölháboritó dolgokat.