Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-15 / 12. szám

1911 január 15 DELMAGYARORSZÁG 17 Asszonyok a divatról. Két dolog van, ami az asszonyokat különösen érdekli: a divat, meg a pletyka. Erről a kettőről tea mellett, de anélkül is órák hosszat tudnak elbeszélgetni ós ha a divaton kezdik, bizonyos, hogy nagyon hamar sor kerül a pletykára. Talán hamarább, mint kellene, mert a pletykát sokan még a divatnál is jobban szeretik és az végeredményben divatosabb is. Amikor délután öt órakor a szegedi uriaszszony vizitbe megy a barátnőjéhez és a szokásos konvencionális csókokon már tul vannak, hamarosan sorra kerül ez a két dolog. Először persze a divat. Minden társaságbeli asszony hivatásos divatszakértő. Még a harmadik felsőbe jár, de azért már hozzá tud szólni a mamája princess-ruhájához. Ha azután asszony lesz, akkor kötelességének tartja, hogy elmondja véleményét arról, amit vagy ő, vagy mások divatosnak tartanak. A szegedi úriasszony ezenkívül nemcsak kritizálni tudja a divatot, hanem csinálni is. És épen az ilyen délutáni viziteken születik meg a divat. Amikor ennek, vagy annak — de mindig a távollevő — barátnőnek a legújabb kosztümje kerül tárgyalás alá, akkor születik meg egy még szebb, még Ízlésesebb ruhának a terve ós a férj a szabószámla prezentálásakor kénytelen elismerni, hogy felesége őnagyságának tényleg kitűnő izlóse van. Ez egyéni dolog ugyan, de a férjek ebben a kórdósben mind egyformák és : most már aztán elég legyen a ruhával! — felkiáltással tudomást is vesznek arról, hogy feleségük őnagysága a legizlésesebben öltözködő asszony a világon. Az asszonyoktól az elmúlásig. Mennyi szép asszonynak voltam a bolondja, Hányszor hazudtam szerelmet én! Hányszor könyörögtem őszi éjszakákon, Vajúdó álmok lázas reggélén Csókot. Asszonyi szájak forró lihegése, Amelyik olyan tüzes, mint a vér. Unalmas éjszakán visszajön énhozzám. Unalmas éjjelen könyörögve kér Csókot. Öreg este lett már. Lehullott a hó is. Észbontó hajakat befútta a tél. Villogó lombok közt szomorúan járok, Halovány aikam már nem is remél Hoffmann mesél. A tűnt idők holt városába járok, Éjféli kék házak között, ö selyem árnyak, pillangós cipellők, Hová lesz, aki messze költözött ? Aszfaltos, foltos, éji uton Halkan tapos talpam tova, Illan, mint őszi elér esett füvén át Az obsitos holdfényes lábnyoma. ött éjjelez fekete kupolákkal A déli vásár hires csarnoka, A vén városház órája világit, Itt a pókhálós, csöpp toronyszoba, A szegedi asszonyok mindegyikének meg van a divatról a külön véleménye. Ezt azonban csak a legjobb barátnő tudja. Hogy melyik a legjobb barátnő? Hát mindig az, aki épen jelen van. A távollevők nem számítanak. Ilyenformán persze nagyon sokan tudják a szegedi asszonyoknak a legújabb divatról táplált véleményét, mert a szegedi asszonyok szeretik a társaságot és a barátnőik számát, nem kötik numerus klausushoz. Ez nagyon jól is van igy, mert máskülönben hogyan volna lehetséges az, hogy a szegedi asszony legalább harmincszor mondja el a véleményét, — persze mindig másra vonatkoztatva. És épen a divatról elmondott vélemény az, ami átmenet a pletykához. Ez az az összekötő kapocs, ami a divatot meg a pletykát békességben élő házastársakká teszi, ők ketten mindig együtt járnak: nagyon szerethetik egymást, akárcsak őket az asszonyok. Ha a vizit fél öt után öt perccel kezdődik, a pletykára csak háromnegyed öt előtt kilenc perccel kerül a sor. Addig csak a divatról csevegnek. Öt órakor már csak a pletyka van napirenden, persze divatvélemény alakjában. Érdekes, hogy két férfi egymással nem tud olyan hosszú ideig elbeszélgetni, mint két asszony. Nincs egyetlenegy barátnő sem, akiről ilyenkor ne emlékeznének meg. Néhány szegedi asszonyt kerestünk föl, hogy megtudjuk, miként vélekednek a mai divatról. Tartózkodók akartak lenni, de hát hol van az a szegedi asszony, aki el tudná hallgatni azt, amit mondani akar? Mindegyik elmondotta a véleményét, érdekesek ezek a vélemények: Amott a park: lépésem siri koncert, Mely ó-legendát muzsikál, — A Bacchus-pince zöld cégére csillog, Be' szép e régi télviz-végi táj! A sárga söntés siró ajtaján át Holdas lépcsőkön sülyed le az ut, Hé, Luther bátyó, fújják még a nótát A vén sörházról, hol hét hársfa zug ? És hova lett az ószeres a bolttal, Ki pápaszemén ős biíbájt adott, Suhannak-é nyáréji hervadáskor Kertünk alatt szellők és illatok? És hova lett a hárfázó kisasszony, Melyik temető hárfáz most neki ? Ó selyem árnyak, pillangós cipellők A Szél malHoffmannlhüs ágyát veti, Vörös talárban jön felé Miracle, — Bus csodadoktor csenget és danol, — S a tűnt idők holt városába Hoffmann Majd csak elalszik holnap valahol. Ernőd Tamás. Imádság. — Victor Hugó. — Imádkozz, gyermekem! Az éj, lásd közeleg, Immár a fellegen egy csillag átrezeg És már-már ködbe vész az ormoknak szegélye. Nagy néha messziről egy-egy kocsi nyikorog — Halld! minden csendesül: útszéli hárs a port, Mit nappal fölszedett, lerázza az esti szélbe' bemutatják a maga valójában, hamisítatlanul a szegedi asszonyt. * Először Turchányi Imréné dr-nóhoz mentünk. A doktorné a Tekla babát öltöztette ós igy először csak a férjjel beszélhettünk. Annál a közismert rokonszenvnél fogva, amelylyel minden férj a divat iránt viseltetik, Turchányi dr addig is, amig a felesége bejött, ezeket mondotta a divatról: — Fizetné csak egyszer ki maga a feleségem divatszámláját, tudom nem jutna eszébe interjút csinálni a divatról. Közben bejött őnagysága ós igy asszony is lévén a háznál, ő vette át a szót. Ezeket mondotta: — A jelenlegi divat legnagyobb hibája, hogy nem számol az uralkodó drágasággal, hogy ahelyett, hogy a fennálló nehéz gazdasági viszonyokhoz mérten mindinkább egyszerűbb és olcsóbbá válna, mindig fényűzőbb, pazarabb lesz, asszonyainkat mind nagyobb igényüekké, költekezőbbekkó teszi. Polgárasszonyaink egy kicsit „kiöltözködve" mindmegannyi mesebeli hercegnőnek tűnnek föl, a bál- és hangverseny-teremben csupa tündért vélhetnénk magunk előtt látni. A divat nélkülözhetetlen kellékei az idén a valódi prém, drága csipke, aranyhimzés, bársony és az az asszony, aki nem akar divatjátmult öltözékekben járni, a családfő költségvetését nem kevéssé lépi át, ami bizony sok családi viszálykodásuak eredetóvó lesz. — Hogy a mai divat a vele bánni nem tudó nőből karrikaturát csinál, az nem az ezidei divat jellemző sajátsága. Amig asszonyaink nem Amiket eltakart a büszke napvilág, Feltün, megannyi láng, a csillag-milliárd. S halványul nyugaton a bíbor özön árja. A tó szine fölé ezüstös fény omol, És minden elvegyül, ösvény, fa és bokor, S a vándor meg-meg áll és útját nem találja. A nappal a bajé, gyűlölet, s dologé — Imádkozz! itt az éj! A szent, a komoly éj! A pásztor kimerült, a nyáj nyöszörögve béget, Mind szenved, mind sóhajt. Nem kell, csak [nyugalom, Imádság s szeretet a lankadt mindenségnek. Most szállnak angyalok a kisdedek fölé, S amig mi rohanunk az élvezet felé. A mennyországra néz valahány piciny gyermek. Kacsot kacsóra tesz, mezítláb térdepel. És ugyanegy imát egyszerre rebeg él S a mi számunkra kér az istentől kegyelmet. S aztán elszendereg. De im leszállanak Az arany-álmok is, ez óriási had, Mely akkor születik, ha haldokol a lárma; A piros ajkakat meglátják messzirül S mikönt virág fölé a vidám méh repül, Ugy rajzanak le mind a pici nyoszolyákra. Oh bölcső álmai! Gyermek fohászai! Te hang, mely csak viditsz és nem tudsz bántani Edes Religió, mely mosolyogsz derülten! Az éj hangversenyén csodás elő-zene!. .. Két szárny alatt pihen a kis madár feje, A gyermek szelleme — imába elmerülten. Ttadó Antal.