Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-14 / 11. szám

1911 II. évfolyam, 11. szám Szombat, január 14 DÉLMAGY Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám c=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., =3 Városház-utca 3. szám =3 ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: egész évre , R 24-— félévre . , . K 12'— negyedévre. R 6-— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN: egész évre. K 28-— félévre . . . R 14'— negyedévre. K V— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM; Szerkesztőség 835 c=j Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Egy évforduló. Az ellenzéki pártok sok akadékoskodása közben most tárgyalja a képviselőház a nemzet gazdasági életében nagy jelentőségű bankszabadalmat, — amikor első évfordulója van annak, hogy Khuen-Héderváry Károly gróf a királytól megbízást kapott kabinetalakitásra. Nem akarunk ezen, a szerintünk történeti nevezetességű évfordulón a jós kétes értékű szerepének eljátszásába kezdeni, de azt hisszük, hogy a komoly és hivatásával tisztában levő krónikás dolgát teljesítjük, amikor megállapítjuk, hogy a kormánynak ebben az első évben az elismerés minden babérjára érdemes sikerei voltak. Nem olyanok ezek a sikerek, aminőkre Apponyi Albert szép baritonja, Kossuth Ferenc tiszteletreméltó és történelmi emlékű neve, Justh Gyula dátumkurucsága, vagy mindhármuk jogosulatlan becsvágya és személyes hiúsága hivatkozhatik, hanem olyanok, amelyekhez a rombolás helyén való újjáépítés nagy munkájának dicsőségteljes megkezdése fűződik. A politikai életben való vezetésnek vagy szereplésnek szerintünk olyan nagy jelentősége van, hogy a siker egyenként, vagy sorozatosan való aratásának nem lehet a karrier nevet adni. Ez a pályafutás különös, de szép. A legnagyobb sikereket nem az aratta, aki a legtöbb tapsot kapta, hanem az, akinek lépései nyomán a legtöbb áldás fakadt a nemzet számára. Ez olyan etikai elv, amely kivételt nem tiir meg. Ha ebből a magas nézőpontból nézzük a Héderváry-kormány egy esztendős munkásságát, a nemzeti létérdek, béke és elismerés zászlóját teljes hódolattal kell előtte meghajtanunk. Nem akarjuk itt részletezni az elmúlt év politikai eseményeit, az egésznek kritikai elemzése pedig más semmi esetre sem lehet, minthogy a béke megteremtésével mérhetetlen érdemeket szerzett a Héderváry-kormány. Gondoljunk csak az uj nagy kölcsönre, amelyet a világ pénzpiacán négyszeresen jegyeztek tul. Ez olyan siker, amely előtt az öröm ujjongásával kell megállani és amely minden eddiginél biztatóbb kilátást nyújt arra, hogy gazdasági életünk nagy utjain vissza áll az egyensúly és minden egyes lépésünket ezentúl azzal a föltétlen bizalommal fogadja a külföld, amely nélkül nagy méreteiben és ezen át legkisebb részleteiben sem fejlődhetik a nemzet. A parlamentben, vagy azon kivül való szófecsérlés kétségtelenül könnyebb és felelőtlenebb dolog, mint az olyan munkálkodás, amelynek az értéket a sikerek, a tudás és a felelősség érzete adják meg. Csakhogy szónoklatok tartására ma már Magyarországon Bátyi János Péter ép ugy kapható, mint Grünblatt Mór. Ezek miatt a szónoklatok miatt, amelyekben a leckét a mostani ellenzék vezérei adták, nyögte ez a nép, a kis és gyáripar szomorú tengését, a forgalom pangását, a kivándorlás, a tüdővész, a szegénység sok kórságát. Ezt a szellemet ki kell pusztítani ami nyilvános életünkből. És ezen az uton oly nagy eredményeket ért el máris a Hédervárykormány, amelyek a mai sikereken át a jövőnek nagyon szép perspektíváját mutatják meg. Nem vagyunk elfogultak, nem mondjuk, hogy különösen gazdag alkotásokkal gyarapította ez a kormány a nemzet életét. De nem hagyhatjuk figyelmen kivül, hogy az első év rendcsinálásának alapvető munkája mellett ez a kormány pótolta évtizedek hiányait, amikor kodifikálta a polgári perrendtartást, törvényt alkotott az uj állami monopóliumról és törvénybe iktatta a Szerbiával való kereskedelmi szerződést. Amikor a nemzet a tavaszi választásokon többséget adott ennek a kormánynak, megragadta az első alkalmat, Szentilonai napló. Irta Biró Lajos. 1818 április 20. ... A császár rosszkedvűen ébredt. Szótlanul öltözködött, halkan megkérdezte, jeleztek-e európai hajót; azután elfordult ós láttuk, hogy nem akar velünk beszélni. Visszahúzódtunk. A császár az ablakhoz lépett és fölnézett az égre. Az ég felhős volt, nehéz szürke és barna felhőrongyok lógtak le róla. A császár belebámult a felhőkbe és sokáig állott igy, a felhők felé fordított arccal. Később odaintette a köpönyegét, lement a tengerhez és ott maradt délig. A piszkos, nagy vizén nyoma sem volt vitorlának. Az angolok azt mondják, hogy a viharok miatt megint egy hónapot fog késni a posta. A császár délben jó étvágygyal evett, de este köhögött és meghűlésről panaszkodott. Reggel óta ez volt az első szava. A doktort akartuk hivni, de ő legyintett a kezével. •— Öregszem — mondta. Még csak negyvenkilenc éves. Április 21. • . . A császár ágyban maradt. Előbb Virgiliust olvasta, azután diktált nekem. Déltájban kártyázott velünk, de a kártyázást hamar megunta. Délután át akart menni Bertrand grófnóhoz, de az orvos nem engedte fölkelni. Április 22. • . . A császár türelmetlen és boszus. Este a császárné arcképét akarta látni. Az arcképet sokáig nézegette. Hajó nem jött. Április 30. ... A császár ma fölkelt. Első utja Bertrand grófnéhoz volt. Mire visszajött, derültebb lett a kedve. — Mit gondolsz a grófnérói? — kérdezte tőlem. — A grófné nemes és csodálatos asszony — feleltem én. — Az — mondotta a császár. Március 5. ... A császár ma hosszú sétát tett. Megengedte, hogy elkísérjem. Hallgatott, de nem volt rossz kedve. Az eső elállott és délután végre egy darab kék eget is láttunk. Mikor hazamentünk és elhaladtunk a Kelvin hadnagy lakása előtt, aki itt lakik mellettünk és ránk vigyáz, a császár megkérdezte, ismerem-e a hadnagy feleségét. Március 20. ... A császár ma lement a kikötőbe és megnézte az angol hadihajót, amely reggel érkezett. A hajó tetszett neki, de a legénységet piszkosnak és fegyelmetlennek találta. Déltájban megkapta a postát. Az Írásokat lassan ós gondolkozva teregette ki maga elé és figyelmesen és nyugodtan olvasta el őket. Hamar megtudtuk, hogy semmi jó hir nem jött. Március 21. ... A császár nyugodt. Féltünk, hogy az európai hirek fölingerlik és elkeserítik. A császár azonban nyugodt és derült kedvű. — Hátha itt maradok most már végig — szólt ebédnél. Megdöbbenve néztünk rá. A császár mosolygott ezt mondta: — Igy is lehet élni. Mások gondoskodnak mindenről . . . Franciaországról, Európáról. Élni kellene talán. Nyugodtan. Élni Elni . . . Nem tudtunk szólni. A császár délután átment Bertrand grófnéhoz. Március 25. ... A császár rosszkedvűen jött haza Bertrand grófnétól. Este megkérdezte tőlem, ki az a piros ruhás leány, akit a házunk ajtaja előtt látott. — Szőke volt? — kérdeztem. — Nem, — felelte a császár — sűrű fekete hajú, barna leány. — Ah, — feleltem nevetve — az Olimpia volt, a Kelvin hadnagy uj szobaleánya. Az utolsó hajóval jött. Mulatt-ivadélc. Piszkos és hiu, hihetetlenül szereti a cifraságot és a legrikitóbb szines rongyokkal aggatja magát tele. Május 2. . . . A császár ma nyugtalan volt. Idegesen setalt; azután el akart menni Bertrand grófnéhoz, de visszafordult. — Eh, — mondta — nem megyek többé a grófnéhoz. Meglepett és kérdő tekintettel néztem rá. — Terhemre van — mondta busán. Mórt bámulsz? Mit gondolsz róla? — Felség, — mondtam megrémülten — a grófné egy szent.