Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-10 / 168. szám

1910 I. évfolyam, 168. szám Szombat, december 10 DÉLMAGYARORSZAG Megönti szerkesztíség és kiadóhivatal Szeged, i—i Korena-utca 15. szám a Badapestl izerkesztíség és kiadóhivatal IV., CZD Városház-utca 3. szám c=a ELÖRZETtSI ÍR SZE6EDER: m . I M- félévre . .. K 12negyedévi«. K egy hónapra S 2*' Egyen nist ára 10 lllér neraxtES! n vroemni rre . I 21'— félévre . .. I 14*— négyedévre. R V— egy hánngra I 2*41 Egyei tzátn ára lt flllér TELEFOH-tZMi 135 E=a Interurbán 119 Budapesti szerkesztóség telefon-Hám 12»—!» 5=3 Az ötödik szakasz. A közös bank szabadalmának meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatnak sokat támadott ötödik szakasza Oly kép intézkedik, hogy „amennyiben a jegybank javaslata alapján a készfizetések tényleges fölvételéről szóló kormányelőterjesztés felett az országgyűlés valamelyik háza, az országgyűlés együttlétének ideje alatt számítandó négy hét alatt nem határoz, a javaslat az országgyűlés illető háza által jóváhagyottnak tekintendő." Általános a fölfogás, hogy a határozathozatalnak terminushoz való hozzáfüzését a magyar kormány óhajtotta. Óhajtotta pedig épen azért, mert számolt avval az aggodalommal, hogy idehaza Magyarországban a készfizetések tényleges fölvételére nem látnak majd elég garanciát, ha az osztrák reichsrathnak módjában lesz a készfizetések tényleges fölvételét célzó kormányelőterjesztést akkor tárgyalni és róla akkor határozni, amikor neki tetszik. Mi nem osztjuk azt a véleményt, hogy az osztrák reichsrath ellene szegülne a készfizetések tényleges fölvételének, ha annak fölvételét olyan kompetens és megbízható faktor javasolja, a minőnek a monarchia közös jegybankját az egész világ elismeri és ha ennek a a faktornak véleményéhez előterjesztése utján maga az osztrák kormány is csatlakozik. Azt azonban megengedjük, hogy akadhat az osztrák birodalmi tanácsnak egy kisebbsége, mely talán Magyarország ellen gonosz indulattól eltelve, esetleg hajlandó volna húzni és halasztani a határozatot. Lélektanilag is inkább képzelhető el, hogy akadjanak emnerek, akik a színvallás kellemetlenségétől húzódoznak s igy inkább hajlandók lavírozni, taktikázni és kitolni a határozatot, mint arra, hogy a jegybank és a saját kormányuk véleménye alapján fölveendő aranyfizetésnek nyiltan ellenszegüljenek és ezzel olyan súlyos elmérgesedést idézzenek elő a két ország viszonyában, amelyért a felelősséget alig vállalhatnák. Épen ezért a magyar kormány igen szerencsésen fogta meg a problémát, amikor azt igyekezett garanciákkal körülbástyázni, hogy az országgyűlés a határozatot el ne odázhassa. És ezt sikerült is elérnie, amikor a törvényjavaslat a döntésre négy heti határidőt állapított meg, azzal a szankcióval, hogy ha az alatt az idő alatt határozat nem jön létre, a készfizetés fölvételét célzó kormányelőterjesztés az országgyűlés illető háza által jóváhogyottnak tekintendő. Ha sikerülne azt bebizonyítani, hogy a törvényjavaslat ötödik szakaszában a döntés elodázásának megakadályozása nem sikerült, ugy ez kétségkívül nagy hibája volna a törvényjavaslatnak, mert hiszen ebben az esetben a készfizetések formai fölvételéhez közelebb nem jutottunk. Épen ezért foglalkozni óhajtunk itt egy ilyen irányú aggodalommal, mely nyomban a javaslat előterjesztése után a sajtóban fölmerült. A javaslat ellenzői ilyenképen argumentáltak : A határozásra előirt négy heti terminus csak az országgyűlés együttlétének ideje alatt számítandó. A reichsrath képviselőházának tehát nem kell egyebet tennie, mint azt, hogy üléseit elnapolja s igy együtt nem lévén, a négy heti határidő nem számíttatik. Ebben az argumentációban, mely több organumban a kormány javaslata ellen igen komoly ellenvetésképen szerepelt, ott van a tévedés, hogy a reichsrath képviselőháza elnapolhatja ugyan üléseit, de ez a tény még az országgyűlés elnapolását nem jelenti, mert az osztrák országgyűlés két házból áll s ha a népképviselet háza el is napolja magát, azért az urakháza együtt van s az országgyűlés a maga egészében nincs elnapolva. Az országgyűlést csak a korona napolhatja el kézirat utján. A határozásra kitűzött négy heti termiHozomány. Irta Bródy Sándor. Az asszonyok tul-édes kávét ittak és igen keserves könnyeket hullattak. Négyen vagy öten lehettek, a legfontosabb személy közöttük az anya és leánya, a menyasszony. Az anya egy rendkívüli terjedelmű, de gyermekarcu nő, jajgatott, sőt átkozódott is : — Már most mi lesz, már most mi lesz ! ? Egy szintén kövér nőrokon azt javasolta, hogy a menyasszony és vőlegénye között fennálló anyagi különbözeteket ugy kell elsimítani, hogy a leendő párt még az esküvő előtt magukra hagyják: — Majd elvégzik ők együtt, bizzuk csak rájuk. Janka, légy okos ! — Épen Tivadart lehet becsapni; épen őt! — Lennék én csak a te helyedben ! — szólt az emiitett kövér nő vállalkozásra készen. — Maga sem tehet semmit, senki sem tehet semmit. Ha megmondták volna neki, hogy nincs, elvett volna egy krajcár nélkül. De mivel határozott összeget mondtak neki, képes az esküvő előtt öt perccel itthagyni, ha öt krajcár hiányzik. Vele nem lehet tréfálni, ő egy jellem ! Az anya szintén igy gondolkodott, de a többi nőrokon, a menyasszony telt idomait vizsgálgatván, tapogatván, sőt megveregetvén a fiatal, de szépen érett leány fehér, kemény arcát, — és más tagjait is — hódolattal szóltak: — Ürüljön, hogy ilyen nőt kap ! A bókok ós tréfás hizelgések ellaposodtak. Maradt a keserves köny és a száraz tény: a kelengyét nagynehezen összehitelezték, de a néhány ezer forintnyi hozományhoz nem volt egy garas sem. És a könyvvivő — a vőlegény — rendes ember volt, aki a kapandó pénzből adósságait akarta kifizetni, hogy tisztában legyen és tiszta lelkiismerettel menjen neki az uj életnek. Dus fekete szakállába még csak szerencse szál sem vegyült, de ő maga bensejében egy megőszült bölcs, aki jövő életüknek minden eshetőségét kiszámította előre. Jelezte előre, hogy hányszor mehetnek színházba az első évben, hányszor a másodikban s hogy a gyermekeket csak üvegen lehet fölvevelniök. — Mindent bevallani, mindent bevallani! — siránkozott az anya. — Inkább meghalok, előbb a Dunának megyek ! — szólott a leány. — Menj el a nénihez, borulj a lábai elé, csókold meg, szereti a hizelgést, gyermekei nincsenek . . . A kis kereskedő- és alkusz-családban ez a néni volt gazdag egyedül. A családi optimizmus minden nagyobb bajban hozzája folyamodott, vagy legalább rája gondolt, mint mentségre. Mindig csalódtak benne, de még sem tudtak lemondani róla, mégis hittek benne. Erre az esetre nézve azonban egyidőre kiábrándultak: a néni száz forintot és két peluche ágyteritőt adott. Ha nyernénk, ha most nyernénk, neked adnám a felét, az egyharmadát! — szólt a nőrokon. De sem neki, sem az egész családnak még csak sorsjegye sem volt. Abból éltek, amit a három fiu keresett. Az első: előkelő könyvkereskedő-segéd. (Adott-adott, de mindig büftököt vacsorált, visszaette, amit adott.) A második: egy fiatal borügynök. (Jó keresetű, de rendetlen életii.) A harmadik: Samu, a bőrös, az egyszerű Samu. Az úrias hajlandóságú családban a népies elem, mert állása a nagy bőrüzletben a segéd és a szolga között — „valóban — közép helyzetet képviselt. Ő a földön hált és ha mind otthon voltak, az ablakpárkányon evett. És — valószínűleg a bőrhöz való szorosabb viszonya miatt — ő suvickolta ki reggelente az összes cipőket, sőt a szobaurékat is titokban. De szívesen teljesítette mindeme munkákat, durva lénye az anyagi munkára volt berendezve. Most is — vasárnap délután — benzinnel működött és oda sem figyelve hallgatta a nők beszédeit, akik kávé után sziverősitőül még egy kis befőttet is ettek, majd tehetetlenségük érzésében elszontyolodtak, elhallgattak. A csendben a leány lassú sirása hallatszott : Ha megtudja, itt hagy és én tul nem élem! — mondá meggyőződésbeli hangon és anyja nemhogy csitította volna, erősített : — Tul nem éli, biztos, hogy tul nem éli! Mintha valakinek a szivét meg akarták volna lágyítani, megfogni. De nem volt jelen senki, csak idősebb nők, akik készen vett ruhában jártak és akik egymástól kérencséltek kölcsön öt, sőt kevesebb forintot, zsirt, miegymást. És a nagycsontu, vörös, szeplős Samu, aki örült, ha a fizetéséből eigarettára visszavisszakérhetett az anyjától egy-egy hatost.