Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-31 / 185. szám

1910 I. évfolyam, 185. szám Szombat, december 31 DELMAG RORSZAG IftpMti iMrkesztffsífl Is kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca 15. szám c=i liáifosti oerkesztffség és kladóhlvital IV., d Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: qte ám . I 24'— félévre . .. K Wnegyedévi« .1 6'— egy hónapra R 2'Egyss szám ára 10 fillér E10F1ZETESI ÍR VIDERER t egész évro . K 2S-— félém ... I !«•— negyedévre . K 7'— egy hámora 1 2 4» Egyes «ám ára 1« Mér TELEFOR-SZMi Szerkesztfság <35 ca RlaMtttratf ISI Interurbán «33 Budapest) szerkesztffség telefoi-szám f 21—(V A találkozás után. Őfelsége képviseletében a trónörökös tegnap a delegációt oly beszéddel nyitotta meg a magyar fővárosban, amelynek megnyugtató külügyi tartalma Európaszerte élénk és örvendetes visszhangot fog kelteni a béke minden igaz barátjának a szivében. E szerint a király legmagasabb megelégedésének adott kifejezést a trón örököse utján afölött, hogy „a külügyi viszonyok minden irányban örvendetesen alakulnak". Elvagyunk rá készülve, hogy az „alakulnak" kifejezésbe a politikai jövendőmondók, időjósok és diletránsok sok mindenfélét belemagyaráznak. Meglehet, összeköttetésbe hozza oly friss és szenzációs híresztelésekkel is, amelyek Európa szövetségrendszerében egy idő óta bizonyos változásokat jósolgatnak. fÁm ily szőrszálhasogató magyarázatokkal szemben csak a nagyértékü beszéd rákövetkező passzusára utalhatunk, amely legilletékesebb magyarázója az előbbi mondat valódi értelmének. A monarchia „jövőre is nyomatékkal fogja folytatni eddigi törekvéseit a béke föntartására és szilárdítására". Még pedig: „szövetségeire támaszkodva és az összes hatalmakkal való jó viszonyánál fogva". Amire a nemzet úgyis régóta el van készülve, őfensége beszéde bejelenti, hogy a haditengerészetnek „nagyobb összegekre van szüksége". A nagytipusu csatahajók építése, illetőleg a flotta újjászervezése immár elodázhatatlanná vált. Az összes tengeri hatalmak e tekintetben már is előttünk járnak. Partjaink biztonságáért kereskedelmi és hadi kikötőinkért, a hazai tengeren való hatalmunk épségeért, ily nagytipusu, modern hajók építése nélkül a hadvezetőség a felelősséget többé el nem vállalhatná. Ha csak most, a tizenkettedik órában kéri a haditengerészet vezetősége, illetőleg a közös hadügyi kormányzat a szükséges összegek megszavazását, ez csak az utolsó évek politikai válságainak, a bizonytalan viszonyoknak a fokmérője. A rendezetlen parlamenti viszonyok megszüntetésének úgyszólván az első hónapjaiban, szinte parancsoló erővel állott be a kényszerűség, hogy hadi flottánkat újjászervezzük. Hogy egy elmaradt, nem fejlődésképes flotta mily nemzeti szerencsétlenségnek válhatik forrásává, bizonyítja a csuzimai föld szorosban vivott véres tengeri ütközet, amely egy léi nap alatt egy évszázaddal vetette a büszke orosz flottát, a japán tengeri erő mögé. A megnyugtató külügyi passzuson, a nagytipusu hajók építésének bejelentésén kivül csak még egy momentumot tartalmaz a király nevében elmondott beszéd: a bizalmat a delegációk „kipróbált belátása" és „hazafias buzgalma" iránt. Ez aránylag rövid beszéddel mutatkozott be a magyar korona leendő viselője a magyar politikai világnak. Ferenc Ferdinánd őfenségének minden szava és minden mozdulata a nemes és férfias tartózkodás jegyében folyt le. Mégis érezhette és bizonyára érezte is, hogy a nemzet szeme rajta s a nemzet szive örömteljesen dobog feléje. Annak a mindent bölcsen és jól elrendező atyai kéznek érdeme, hogy alkalmat adott a trón örökösének és a magyar nemzet képviselőinek arra, hogy bár egy intim, szűkebb színpadon találkozzanak és egymással szemtői-szembe álljanak, mint két főszereplője eljövendő évtizedeknek. Hogy e rövid találkozás szép és kellemes benyomást hagyott hátra a lelkekben ; hogy Ferenc Ferdinánd őfenségének megtisztelő megjelenése a magyar nép szivéből nemes, történelmi értékű érzéseket váltott ki s a dinasztikus hűségnek és a haza iránt való Flagrant délit. Irta Paul Réboux. — Az illető hölgy ma délután négy órakor Rue Lavoisier 112. földszinti 7. számú garzonlakásban lesz az illető úrral. A kulcs az ajtóban lesz. Georges Routier kezében tartotta a kutató ügynökség e tudósítását, amelyet azzal bizott meg, hogy Jiiliettet meglesse. Három év óta volt Juliette „barátja" s azóta hiába igyekezett a szeles, gyerekes leányt az izlése szerint átnevelni. Most már belement e hiábavaló fáradozásba s szakítani akart vele. Végre is egész fiatalságát nem tékozolhatja el egy szeles gyermek mellett. Már pedig nincs jobb mód egy nőt elhagyni, mint ha ő elhagy bennünket, ezt Georges jól tudta. Georges tehát e célból .luliettenek teljes szabadságot engedett. Sőt el is utazott pár hétre. Juliette pedig megrészegülve e hirtelen szabadságtól, barátnőivel vacsorázni járt, mulatott, tlirtölt és végül elfogadott egy taA lálkát is, az elsőt. Ezt súgta be az ügynökség Georgesnak, ki most vegyes érzelmekkel sietett a megjelölt helyre. Féltékeny volt ? Nem . . . boszus talán . .. de főként hamarosan ' végezni akart. Ez a kémkedés mégis csak csúnya dolog.. . Milyen jó, hogy Juliette ilyen hamar akadt kárpótlásra, oh, ő sem fog soká késni. . . Belép. Kissé dobog a szive. A 7-es számú ajtóból egy szobaleány lép ki, teás-tálcával és ime, csakugyan, "a kulcsot a zárban hagyja. Georges odaugrik. Benyit, — Georges I Ah ! Istenem ! A „gavallér" rögtön fölismeri a helyzetet. Beugrik a szomszédos kis toilette-fülkébe s hallani, amint az ablakon át menekül. Georges vállat von és mosolyog. — Gyáva fickó ! Juliette egy székre hanyatlik és arcát kezeibe temeti. — Oh, Georges . . . esküszöm . . . először . . . — Nem vagyok kíváncsi a részletekre. Kis szünet. — Nos és most? — szólt végre Georges. — Elhagysz . . . tudom ! sóhajtja Juliette. — Nem is várok egyebet. Az én hibám . . . ostoba voltam ... drágán fizetek meg érte . . . Más is ezt tenné a helyedben . . . Nyugodtan, szinte fásultan beszél. Georges még soha sem halotta igy beszélni, milyen okosan, logikusan . . . ő nagy jelenetet várt, sirást . . . — Hát miért tetted ezt? — kérdezi szelíden. Ne, ne beszélj ilyen kedves hangon. Légy rossz hozzám . . . Hiszen vége . . . mindennek vége ! Georges előtt ismeretlen volt ez a komoly, okos, gondolkozó, fájdalomtól megtört Juliette. Szomorúan tekintett Georgesra, a hosszít pillái alól könycseppek szivárogtak elő. — Ne ülj ugy itt. Megfázol — mondja most már kedvesen Georges. Eddig az ilyesmire Juliette hetykén felelte volna: Sose félj I Most szépen szó nélkül engedelmeskedett és felöltözött. — Hát most mihez kezdel? Mi? — Nem tudom — feleli tompán Juliette. — Hová akarsz menni? Egy barátnődhöz ? Szállodába ? — Ahová akarod. — A cselédeknek nem kell tudni a dolgot. Majd azt mondom, elutaztál s a málháidat utánad küldöm. — Ahogy akarod, Georges — zokog Juliette. Oh, milyen végtelen gyöngédséggel ejtette ki e nevet. És Georges elérzékenyül. Részvéttel nézi e gyönge kis leányt, kit három éven át védett, pártfogolt s most ime, kiveti az utcára. — Nincs semmi terved? Nem gondoltál arra, hogy ide juthatsz? Hihetetlen! Nem, soha! — Hogy rajtakaphatlak . . . — Soha . . . — Pedig ideje lett volna . . . Juliette édes, könyörgő pillantást vet reá s Georges szive összeszorul. Nem, nem dobhatja ki, egy ideig még magánál kell tartania. ameddig valami állást, életcélt talál a számára . . . Juliette alázatosan várja határozatát. És Georges többé nem tud uralkodni magán. A szive elragadja, érzi, hogy nincs joga egyéb boldogság után futkosni; érzi, hogy Juliettenek ez a lecke egész életére elég volt. — Menjünk . . . Juliette rábámul. Georges vállát vonja és mosolyog. — No, jer, kis csacsi. Remélem, utóljára történt, nem kezded újra? Oh, Georges! Sirva, kacagva ugrik a nyakába. Georgesnak kell a viharos hálanyilatkozatok útját vágni. — Jer, későre jár . . . S a hűtlenség szinhelyének küszöbén, szokás parancsolta atyai hangon fordul hozzá: Gombold össze a kabátkád . . . Kint hideg van . . . megfázol . . .