Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

Í910 december 25 DÉLMAGYARORSZÁG 247 800BÍ IS, I helyben és vidéken jutányosán eszközöl Tisza Laios efon 58; wmmrn Egy darabig folyik még a beszélgetés, de azután pihenni tér mindenki s nemsokára úrrá válik a kályha melegét is lassan elvesztő barak. ban a horkolás. Álmában otthon van valamennyi a falujában s éppen karácsonyi ünnepre készül a háznéppel együtt. Egy ágy üres még a barakban, a Horváth» Szalaié. Előkerül ő is nemsokára, mivelhogy Omer éppen most zárta be a kantint, mondván Horvátli-Szalainak, hogy menjen Isten liiréve1 aludni, holnapután pedig fizesse meg a három liter bor mog a paprikás árát. Horváth-Szalai karácsonyi hangulattól eltelve s a hangulatot a borral fejlesztve, folyton beszói s a sötétben végre megtalálva az ágyát, ilyen vallomást tesz csak ugy magának : — Ha olyan gazdag lennék, hogy a muszka cár lenn« a kocsisom, az angol király az inasom, a római pápa meg az udvari papom, még akkor sem lehetnék részegebb, mint amilyen most vagyok. — Az már igaz, vén bitang, — szól a szobaparancsnok — aludjál hát. — Majd ha akarok, — felel Horváth-Szala'» de azért nagyon akar, mert pár perc múlva versenyt horkol a többi kameráddal. így várja a bregovai barak legénysége a karácsonyt : epedve, reménykedve, borral, búval és reménnyel vegyesen táplálkozva. Másnap esemény történik. Délután a parancskiadáskor váratlanul megjelenik a magára ha" gyott legénység körében a század egyik hadnagya s miután a napiparancs felolvastatik, szóval is parancsot ad ki: — Fiuk, készüljetek szent karácsony ünnepére. A ti katonasorotokban ez az utolsó karácsony, üljétek hát meg emberségesen, áhítattal. Holnap reggel három ember meg az Ibrahim szamár elmegy Lasztvára és hoz karácsonyfát. Az emberek töltött fegyverrel, Ibrahim kötelekkel. Estére visszajöjjenek mindnyájan, az uton „anstand" ne forduljon elő. Zöld falevelet is hozzon a bárom ember. Az itthon valók pedig vegyenek karácsonyfára valót. Kurtát szalutálva távozik a hadnagy, a fiuk pedig készülnek a karácsonyi ünnepre. (Már most is karácsonyuk van, mert a hegyi patak partján talált gazdátlan fával napok óta fűtenek és nevetik a hideget.) Horváth-Szalai vezeti a kis patrult Laszt_ vára, A tábori istálló jászolától eloldják az Ib. rahim szamarat, jelentkeznek a fővártán, ahol megvizsgálják őket, hogy van-e töltésük, azután megindulnak. A fegyvernek töltve keli lenni ilyenkor, mert átlépve a, helyőrség hatá. rát, töltött fegyver nélkül egy lépést se szabad tenni. A kanyargó Trebinjcsica partján vivő uton halad a három magyar fiu. Előttük a szamár, z Ibrahim, pár szál kötéllel, hogy azzal a karácsonyfát és a zöld ágakat a hátára lehessen kötni. Hegyek között visz az ut, a legszebb, amely alsó Hercegovinában van. Kétoldalt kopár, sziklás hegyek mei-ednek a magasaágba, elől szabad a szem utja a fekete hegyek birodalma felé. A messzeségből integet a Viszoka Glavjca, melynek szédületes magasságában határőrség tanyáz, vigyáz w* Montenegrót. A Crna-Gora következik ott, Nikita fejedelem kis országa. Onnan montenegrói határőr katonák vigyáznak emide, békésen nézve farkasszemet egymással. Arrafelé megy a három fiu és igyekszik móg a délelőtt folyamán elérni Lasztváí, A lasztvai fensik amolyan oázis ezen a sziklás vidéken. A hegyoldal itt füves, kissé följebb apró fenyők tenyésznek meg tiilovelü bokrok. Amazokból kerül a karácsonyfa, emezekből a faiakra való zöld faág. Messze van ez a hely Trebinyótől, itt már bileki katonák őrzik a határt. Karácsonyfát azonban vihet a trebinyei katona is, mivelhogy a hegyoldal köafe. Elérvén a tetthelyre, rövid pihenés és falatozás következik. Csak komiszkenyér az ebéd, mert a szalonna még útközben elfogyott. Ibrahimnak is jut kenyérhaj meg egy kis vigasztalás. Azt mondja ugyanis Horváth-Szalai : — A karácsonyi menázsi-aufbesszerungból majd kapsz te is. Ibrahim bólint a fejével, mintha értené a szót, azután legel a cserjék között. Horváth-Szalai és két társa kiválasztanak a sok közül egy terebólyesebb fenyőt, azt ki vágják s miután a cserjékből is összenyalábol tak egy csomót, az egészet a szamár hátára kötözik és megindulnak visszafelé. — Az ur Jézus nevében, — mondja HorváthSzalai s a kis csapat bucsut intve a fokete hegyeknek, vígan lépked Trebinye felé. A barakban sem tótlenek az emberek. Bognár Ferenc szobaparancsnok, akinek három posztó-csillag van a gallérján, a huszonöt embertől fejenként tiz krajcárt szedett be, hogy a pénzen karácsonyfára való vásároltassák. Megbeszéltetik, hogy a Lasztván járó három ember nem ad pénzt, mert azok karácsonyfát hoznak ós hogy a két forint ötven krajcáron mi vásnroltatik. Nagypál Jóska, aki odahaza ministráns gyerek volt, tehát a hitélet terén elsőrendű tekintély, a barakkban számadásba fog : — Ötven darab dió, hozzá arany és ezüst papiros, huszonöt szál vékony gyertya, piros, fehér és zöld színű pántlikás papiros, jó hosszú, különféle patkó cukorból, egyéb sütemény, meg solyemmadzag, amivel mindezeket a karácsonyfára lehet kötni. Kiderül, hogy mindez egy forint hetven krajcárba kerül, De hát mi történjék a fölös nyolcvan krajcárral ? Nagypál Jóska hamarosan eltalálja, hogy még virágcserép is kell, amelybe a karácsonyfát beállítják, no meg egy pakli gyújtó, amivel a kis gyertyákat fölgyújtják. — Ami még megmarad, — szól közbe Bognár Ferenc — azon veszünk három litert az újból. Ez a kijelentés általános tetszéssel találko-