Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

2 DELMAGYARORSZAG Í916 december 25 Az uj Magyarország. Irta Hxivessy Lehel dr. A kiegyezés óta negyvenhárom óv telt el és a mai generáció el sem képzelheti,hogy ez arövid idő alatt az ország milyen gazdasági fejlődésen ment keresztül. A statisztika szédületes adatokat mutat. Az ország, amelynek elmaradottsága szánalmas volt, — ma már miliárdos költségvetéssel dolgozik ós a folyton emelkedő szükségletek kielégítése budgetunk bevételi és kiadási tételeit kérlelhetetlen szükségességgel emelik. A kezdetleges hitelélet kora elmúlt, — szinte szemeink előtt épültek föl a nagyarányú pénz- és hitelkoncentrációk és azoknak nyúlványai az egész országot behálózó hitelintézetek. Az ország közgazdasági haladása az elmúlt negyvenhárom esztendőben, de különösen napjainkban a nyugati államok arányaiban fejlődik. Maga a gyáripar is, amelynek Magyarországon kisipari előzményei alig vannak, a túlzó mezőgazdasági szempontok érvényesítése dacára is jelentékenyen gyarapodik. A városok fejlődésére nem is keli külön rámutatnunk, mert azoknak fejlődési arányai még azokat is meglepik, akik a külföldi, elsősorban német városok fejlődését látjuk szemünk előtt. Amig az általános külső fejlődés az elmúlt negyvenhárom esztendőben, a teljes elmaradottságunk szemelőtt tartása mellett teljesen nagyarányú és kielégítő, addig a belső fejlődés, a társadalmi elhelyezkedés ós tagozódás kérdése teljesen elhanyagolt, szomorú képet mutat. Más európai államokban, amelyeknek kulturális léte nem negyvenhárom évre, hanem évszázadokra tehető, az ország népessége nagyrészt tul van azokon a gyermekbetegségeken, amelyeket nem orvosolhat a különböző rétegeket kiegyenlítő kölcsönös engedékenység, hanem csak a kultura ós a materiális fejlődésnek az a magassága, amelyet egyes nyugati államok elértek. A közgazdasági haladásunk bámulatos, de nem vérré. Megszünteti a családot mint elválasztó elemet. „A ki az én atyám akaratját teljesiti, az az én húgom, bátyám ós anyám." S „aki jobban szereti apját, anyját, hogynem engemet, az nem méltó az ón hozzám." E néhány tóteléből is e tannak kivehetjük azon kiáltó ellentétet, mely vallásunk és cselekedeteink között van. Ki gyönyörködni tud a test világában, kinek tulajdona van, ki jobban szereti hazáját, más hazájánál, ki jobban szereti családját, más családjánál, — az, aki nem csupán az isten törvényszerűségét szereti, minden mást eszköznek'tartva, hogy ez betöltessék, az — nem keresztény. Ez a hazugság húzódott végig lelkűnkön kétezer esztendeig s lett olyan nyomasztóvá a tudatosság jelen századában s ezt lezárni már nem sokáig tart. Fölfűzött gyöngyszemek e tan részei, — ha egyet is kitépünk belőlük, — szóthull az egész. Hazudtunk önmagunknak. S ezen önámitás megmagyarázza a viszonyt, mely Tolstoj s a katholikus klérus között fönnáll, fönnáll az allam, sőt a szociálizmus között is. Az állam ós a katholicizmus, mint hatalmi érdekek szövedéke és Tolstoj, vagy a krisztusi tan között fönnálló ellentót csak már a fönti idézetekből is annyira szembeszökő s mindenki előtt oly világos, bár rejtekben élő tudat, hogy fölösleges magyarázni. A hatalomnak páncélinge e tan s nem a lelke. Nem is lehet másként! Mert Krisztus tanában nincs hatalmi érdek „aki fölmagasztalja magát, az megaláztatik". elégi ti ki azokat a rétegeket, amelyek emberi mivoltukra csak most kezdenek eszmélni. A munkástársadalom csak most van kialakulóban. mert egyelőre csak az iparimunkás az, aki valóban öntudatos, és akinek politikai törekvései és ahhoz szükséges műveltsége is van. A szervezetek közt, amelyek az emberiség legnagyobb munkáit keresztül viszik, az európai nyugati államokban a munkásság áll. A nyugati államok munkásságának múltja van, a magyar munkásságnak csak jövője, mert a magyar munkásság csak most van kialakulóban. Pedig a polgárság sem alakult ki teljesen. A nyugati államok polgárságát az emberek milliói alkotják, mig a magyar polgárság csak kevésszámú embertömeg, amely jobbadán csak a városokban ól. A polgárság pedig nagyon nehezen fejlődik, mert egyrészről nyomja az alatta álló munkásosztály, a másik oldalról pedig a nagybirtok. Emellett a polgárban ellenséget lát a munkás, holott a magyar munkás és a magyar polgár között nagy különbség egyáltalán nincs. Az az általános vagyonosság, amelyet fentebb vázoltam, a kevesek vagyonossága. A városi polgárság maga majdnem teljesen vagyontalan és nap-nap után, akárcsak a kétkézi munkás, küzd a megélhetés legelemibb föltóteleiért. A munkásság ezt azonban csak kevéssé látja, a polgárság pedig önmagáról nem hiszi el. A két osztály egymással szemben áll ós ez a körülmény a polgárság kialakulásának lehetőségót megsulyositja. A polgárság fölötti osztályok között a müveit államok szempontjából nagy különbség nincs. Ezek azok, akik felül vannak és akik társadalmi kérdésekkel már nem törődnek, mert a mai alakulat gazdasági érdekeiknek teljesen kedvező. Legföljebb egyesületi szervezkedés utján, a köz- és az általános népesség rovására, ujabb gazdasági előnyökért küzdenek. De nem oly világos a szociálizmushoz való viszonya. Szociálizmus alatt, egy jobb helyzet megteremtésének reménye van elrejtve. Ezen jobb helyzetnek vágya, ábrándja végig húzódik Tolstoj Írásain is. S itt a tévedés! E pont az, amelynél ő nem hatott bele elég mélyen e tan lényegébe. Egy jobb helyzet után való vágy, ellenkezik föltétlenül a tan szellemével. „Aki megnyeri az ő életét, elveszti azt." Belső világot teremt ez, mely semmit nem törődik a külső érzéki világ bármely formájával — mert minden formával szakit. A keresztény szociálizmus fogalom: fából vaskarika. Agitáló kereszténység a hatalomnak csak egy uj formája volna, amely tehát lényében nem alakítaná át az emberi öntudatot, Alázatos munkása a keresztény minden társadalmi formának, mert az a belső világosság, mely benne kigyulladt fölötte áll e világnak. Hivatalos társadalmi formába önteni a kereszténységet fogalmi ellentmondás, amelyet ha nem bizonyított be az elmúlt két ezredév, be fog bizonyítani a jövő kettő. Akik uralkodni akarnak s jobb helyzetre vágynak azok nem keresztények. Legkevésbbé tisztultak nézetei e tan szellemére vonatkoztatva a művészetről. Mert ez: a tan legrejtettebb része. A művészet vallása ez, mert csak művészet képes az egész összhangzatában gyönyörködni, annyira, hogy magát mind részt az összesség törvényszerűségének alávesse. Mindent feláldoz e tan a harmóniáért. Nemzeti érdek pedig az, hogy a polgárság, amely állami szempontokból, a legnagyobb teherviselő elem fejlődhessék. Ugyancsak általános emberi érdek is ez, mert a polgári társadalom kialakulása lesz aZ emberi haladás kialakítója is. Erdeke ez a munkásságnak is, mert a régi nemzetgazdasági tétel alapigazsága szerint, a föltörekvő rétegek már olyan előföltóteleket találnak, amelyeknek rendjén az anyagi és kulturális érvényesülés lehetőségeit megtalálják. De valójában nem is ellentétes a polgárság fölötti osztályok érdeke a polgárság érdekeivel. A polgárság van többségben és az öntudatos polgárok társadalmi ós politikai tevékenysége sohasem romboló, inkább alkotó, már azért is, mert a vagyoni fejlődés, amelynek alapja a népesség általános gazdasági érdekeit szemelőtt tartó gazdasági politika, az embereket természetüknél fogva úgyis a konservativizmus felé hajtja, A polgárság kialakulásának egyik kerékkötője Magyarország rendi szervezete, a vármegyei rendszer, amely keresztül vonul egész politikánkon. Mig egyrészt a vármegyei autonómia nemzeti végvár szerepét játsza, addig másrészt mindmegannyi ország a saját kiskirályaival, ami az egyetemes fejlődés lehetőségeit is kizárja. A legutóbbi idők „nemzeti küzdelmei" megmutatták, hogy a vármegyei autonómia még nem „alkotmánybiztositék" ós tapasztalat igazolja, hogy a hatalommal szemben a hazának alkotmányos alaptörvényeit a vármegye nem tudta megvédeni a múltban és nem is fogja megvédeni a jövőben setti; A vármegye nem is alkotmánybiztositó harci szervezet., amiként azt a hatalmat kezűkben tartó nagybirtokosok hirdetik, hanem sokkal inkább békében kölcsönösen biztosító társaság, amely a feudális nagybirtokosok hatalmának és régi dicsőségének istápolására szolgál. A modern indusztriális haladás egyrészről, amely hatvanhét óta szédítő eredményeket mutat föl, másrészről a társadalmi osztályok teljes fejletlensége, a mai Magyarország képe. A harmóniában való gyönyör: a menyország, amit Krisztus híveinek megígért s amely az ő lelkét annyira betöltötte. A törvényszerűségben, a törvény teljesítésében, amely az isteni akaratból indult ki, látta-e harmónia biztosítékát. S most mit tesz Tolstoj! Azt mondja: a jóság legyen alapja minden művészetnek s a törvény szigora helyett, mely a művészetbe a nyerserő üdeségét adja, azt az egyoldalú jóság édeskés hangulatával ellapositja, mert nem ért el a lényeghez: hogy e vallás a művész ihletett áhítata az alkotó hallhatatlan müveinek összhangján, miután megnyugodott az isteni akaratban. Tolstoj támadta, sőt korholta a világot Ez volt a tévedése. Pedig a példaadás a keresztény élete, nem a dogma. Hagynia kell a toborzást arra, kinek hatalma van az érzelmek és gondolatok alakulása fölött. Példaadás, melynek nyomán e tan beleszövi magát titkon néhány müvósz-lélekbe és elrejtőzve él. Mit keresne olyan világban, olyan emberek között, kik egészen másban keresik boldogságukat. Károlyi Lajos kiállítása. Irta Szőri József dr. Az a viszony, melyben a művész fejlődése későbbi folyamán első benyomásaihoz áll, igenigen tanúságos tárgya a vizsgálódásnak az fi megítélése szempontjából. Az egyik folytonosan távolodik azoktól a benyomásoktól, melyek