Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-21 / 177. szám

1910 évfoiyam, 177. szám Szerda, december 21 DELMAGYARORSZÁG Mipoatl uerkmMséj ti Kiadóhivatal Szeged, D Korona-utca IS. síim •—• BsdapMti nerkeszttidg tt kiadéfilntal IV., ca Várwház-ntta 3. Mim r—< ftűnzrrtaimzBflEMii: Ofte tm . 1 »4 — Mm . .. K 12-. aegyidtm. I í — onr kénapra S Vh" nte Ara 1« fliur aemma m vbom, ««te tm . K «•— MMm ... I 14'— "W*4tm . I 7>— W htaapra I Í M Efyn Kém tm 19 HMr nUPOR-nUi «53 InterurMa ISS Budapesti uwkeutSséa fft—II Serényi miniszter politikája. Sokszor halljuk, hogy Magyarországnak a Balkánon politikai és gazdasági küldetése van. Ragyogó álomként lebeg sokak szeme előtt az Árpádbeli királyok históriai képe a balkáni országokban. De kérdjük, nem szó-fia beszéd-e az ilyen, ha a képviselőház tárgyalásainak lassú menetét, komoly munkától való irtózását még oly kérdésekben sem tudjuk leküzdeni, amelyek úgyszólván első gazdasági és politikai kapavágásai volnának a Keleten való tél-foglalásunknak ? Ilyen javaslatokat más országokban, ahol ily gazdasági kapcsok értékét és jelentőségét jobban méltányolják, huszonnégy óra alatt szokás elintézni. Annál több joggal várhatnánk a szerb kereskedelmi szerződés gyors elintézését, mert Serényi Béla gróf tegnap a vitában oly beszédet mondott, amely után nemcsak felesleges, de érthetetlen is volna minden hosszabb vita. E nyilt, őszinte, elfogulatlan beszédnek tetszéssel adózott az egész képviselőház. Gratuláltak érte minden oldalról. A szerencsés szónokot a munkapárti és az ellenzéki politikusok egyforma melegséggel ünnepelték. Serényi beszéde talán nem felelt meg a miniszteri beszédek átlagos formájának. Utógondolatok és minden tartózkodás nélkül beszélt. Kijelentéseiben több volt a nyíltság, mint a diplomatikus óvatosság. A dolgokat a maguk nevén nevezte meg. Ugy járt a politikai Morin lelkiismerete. Irta Jacques Montagny. Midőn Ohandieu Pierre napi munkáját bevégezve, Simonnet földje mellett hazafelé ballagott, a bokrok között egy végigterült testet látott. — Hé! — kiáltá•— Simonnet apó ! mi baj? beteg ? Vagy talán részeg az öreg! — gondola. De midőn közelebb ért, rémülten tántorodott vissza. Az öreg Simonnet ott feküdt hanyatt, holtan, arca egy rettenetes fejszecsapás okozta sebtől eltorzítva . . . Néhány lépésnyire pedig a felesége, Simonnet anyó, ugyancsak holtan, ép oly szörnyű sebbel, ép oly borzadalmas-ütéstől leterítve. A földműves a rémülettől kábán meredt a két holttestre, térdei remegtek, homlokán kiütött a hideg verejték, a fogai vacogtak . . . s aztán ész nélkül futni kezdett a falu felé. Negyedóra múlva, föllármázva a gyilkosság hírétől, az egész falu népe odasereglett a bün színhelyére. * A vizsgálat nem vezetett eredményre. A szerencsétlen Simonnet-párt saját fejszéjével ütötték le és semmiféle bűnjelet nem találtak. kelepcék és kivetett politikai tőrök veszedelmes talaján, mintha kedves falujában járna, ahol nincs gyűlölet, esak szeretet, ahol senki az embertársa vesztét, verembe esését nem kivánja. Polémia nem igen volt a miniszterbeszédében. Abban az egy pontban volt talán, amikor kereskedelmi szerződések sietős megkötését, a keleti államokkal való gazdasági és politikai jő viszonyok elősegítését elsősorban azok kötelességének tartja, akik az önálló vámterület hívei. Mert amily méirtékben elzárkózunk a nyugat fejlett iparának beözönlésével szemben, ép ugy kell igyekeznünk a kezdetlegesség fokán álló ipartermékeinknek a balkánállamokban keresni fogyasztó területet. Ám hogy lehetséges ez kereskedelmi szerződések kötése nélkül ? Anélkül, hogy mondta volna, e fejtegetésével a miniszter rávilágított a függetlenségi pártban élő agráriusok kényes helyzetére. Pártjuk az önálló vámterület behozatalára törekszik, holott az ő agrárérdekeik jobban megtalálják számításukat a közös vámterületben. Hisz az önálló vámterület által legjobb fogyasztóját veszíti el a magyar mezőgazdaság: a müveit és gazdag nyugatot. Ellenben a kelet felé irányuló csoportunk maga után vonná e szegényebb és műveletlenebb földmivelő országok agrárérdekeinek a kímélését. A virágzó állattenyésztésünket fenyegető bajok és nyavalyák behurco Sőt az asszony zsebében ráakadtak egész kulcscsomójára. Ez volt a legcsodálatosabb. Ellenségeiket sem ismerték a környékbeli parasztok között. Békében éltek mindenkivel, soha senkivel nem akadt bajuk. Egyetlen gyanús körülmény az volt, hogy az egész házban, kevés aprópénzen kívül, nem találtak semmi pénzt, pedig mindenki tudta, hogy Simonneték megtakarított pénzüket mindig otthon őrizték, addig, mig valami alkalmas földvásárláshoz nem jutottak, Csavargókra gyanakodtak, de e napon senki sem látott gyanús alakokat az országúton. S a falura komor, nyomott hangulat szállt. Az emberek ellenségesen, gyanakodó pillantásokkal nézegették egymást, Mindenki szeretett volna kideríteni valamit, de senki sem talált biztos pontot. A bűnös mesés óvatossággal viselkedett — vagy talán nem is közülök való volt. így álltak a dolgok, midőn egy este egy zilálthaju, félőrült asszony rohant a csendőrségre s szinte összerogyva a csendőrtiszt előtt, kábán lihegte: — A gyilkos ... a gyilkos . . . Morin, a férjem. . . menjenek, fogják el . . . engem is megöl . . . Később, mikor magához téritették, elmondá a történteket. A mezőn dolgoztak, a Martinnapi bérletük lejártáról beszéltek, ami súlyos teherként lásában, villámgyors elterjedésében, egymástól a legtávolabb fekvő vidékek ugrásszerű megfertőzésében egyformán bűnös a tehetetlen közigazgatás és a lakosság nembánomsága. Az idei szájés körömfájás keletkezését, elterjedését, pusztításait mesteri módon rajzolta meg a miniszter. Ha nem mondta is ki, e valóban ázsiai állapotoknak csak egy konzekvenciáját lehet és kell levonni. Államosítani kell a közigazgatást. Mert közigazgatásunk patriarchális elmaradottságának, a politikaiak mellett, legféltettebb és legdrágább gazdasági javaink vallják kárát. A miniszter egy milliót, vagy annál is nagyobb évi összeget akar fölvétetni a költségvetésbe közlegelők vásárlására és javítására. Az a célja, hogy egyetlen község se találtassék az országban, amelynek ne legyen legelője az állatai számára. Ez természetesen nagy és céltudatos kormányakciót kiván, s nem vihető keresztül egy közbirtokossági törvény megalkotása nélkül. A husdrágaság kérdésében a miniszter szenzációsan érdekes dolgokat mondott. Személyes tapasztalatairól számolt be ós felette tanulságos statisztikai adatokat olvasott föl a kérdés megvilágítására. A husdrágaság nem tette szükségessé a kormány egyenes beavatkozását, mert nem volt mesterséges, hanem természetes gazdasági erők hullámzásának volt az eredménye. Ma különben a husdrágaság csökkenőben van. Mikor a miniszter néhány héttel nehezedett reájuk. Mi lesz, ha nem kapnak ujabb halasztást — már két héttel vannak hátralékban. — Ne nyugtalankodj — mondá Morin a tulajdonos jó ember — majd elintézzük... — Ah! — sóhajtá az asszony — ha volna egy kis pénzünk ... ha legalább a szegény Simonnet-ék szép pénzének egy része a miénk volna most, ami most, ki tudja, melyik gazember zsebében pihen... Ej, no — nevetett ekkor a férje, furcsa, különös módon, vasvillájára támaszkodva — talán épen holmi derék emberek javára válik majd a pénz. .. Hangja és a tekintete olyan különös volt, hogy a felesége rátekintve, egy rémületes bizonyosságtól elkapva, irtózva kiáltott föl: — Te ölted meg őket... gyalázatos... te vagy a gyilkos f Ekkor Morin vigyorgó arca szörnyű, bestiális kifejezést öltött. A szemeit elfutotta a vér és két kézre fogva fölkapta a vasvillát . . . Az asszony pedig eszét veszítve, futva menekült, azt som tudta, merre füt. merre viszi ösztöne, hogy jutott ide, hogy dadogta el szörnyű vallomását. Morint letartóztatták. Hónapokon keresztül fagatták anélkül, hogy egyetlen beismerő szót kicsikartak volna belőle. A lopott pénzre nem akadtak rá s a mezőn kiejtett talányo« szavai voltak az egyetlen bizonyítékok «1-