Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-20 / 176. szám

4 DELMAÓYARORSZÁfi 1910 december 18 SZÍNHÁZ,_MÜVÉSZET Színházi műsor. December 20, kedd: A kormánybiztos, szatirikus korrajz. Páratlan a/s bérlet. „ 21, szerda: III. Richárd, tragédia. Páros '/,-os bérlet. „ 22, csütörtök: Carmen, opera. (Páratlan VJ-OS bérlet.) „ 23, péntek: Carmen, opera. (Páros Va-os bérlet.) „ 24, szombat: Szünet. „ 24, vasárnap .-A muzsikusleány. Bérletszünetben. A szinügyi bizottság. (Saját tudósítónktól.) Ezt a szerényen meghúzódó, talán sablonos és semmitmondó cimet irtuk e fölé az irás fölé, amelyben pedig nagy igazságok, szomorú és kesernyés dolgok elmondására készülünk. Heltai Jenőnek, „1911-től a szegedi színház szerződtetett tagjának" a nyilatkozatáról lesz szó, amely az egyik aradi lapban jelent meg és amelylyel vasárnap már mi is foglalkoztunk. Röviden, lehető tárgyilagossággal és a közéleti kritikának azzal a szigorúságával, amely elől soha semmiféle ügyben sem tudtunk kitérni. Különben is az volt a célunk, hogy egyelőre a valóban megtörtént dolgok elmondásával olyan világításba helyezzünk eseményeket, aminőkben azokat mindenkinek látnia kell, ha a körülményekkel ismerős ós ha az események lejátszódásánál jelen volt. Arra is nagy és jelentős okunk volt, hogy miért maradtunk meg napokon át a rezerváltságnak ezen az álláspontján és hogy vasárnap is miért szorítkoztunk csak arra, hogy Heltai urat azokról a tévedéseiről fölvilágosítsuk, amelyek őt cikke megírására késztették. Heltai Jenő cikkében szórói-szóra vannak ezek a sorok: „A színészet történetében páratlanul áll a maga nemében az Alföld metropolisának, Szeged városnak szinügyi bizottsága, mely határozataival, intézkedéseivel valósággal kompromittálja az amúgy is elavult szinügyi bizottságok intézményét. Egyik kacagtató határozatot a másik után hozzák ezek a bölcs urak, mintha a szinügy is aféle jó alföldi trágya lenne vagy legalább is kötélgyártásra alkalmas kender". „Hohó urak! Elragadják önöket az ökrök, íogódzanak meg jobban a szekér oldalába, mert kifordulnak belőle. Ilyen arcpirító határozatot, mely egyben mucsai is, nem hozott még szinügyi bizottság. Igazán kétségbe kell vonnom, hogy Szegednek van igazi intelligenciája." „Olyan listát kifogásol ez az ur, ahol a magyar színészek elsőrendű erői foglalnak helyet ós Szeged városa csak önmagát tiszteli meg, ha ezeket a neveket a falragasz oszlopain olvashatja. Sőt messzebb ment ez a bizottság, elfogadta az elnök javaslatát éa egy bizottságot küldött ki, mely beutazza az országot, hogy az újonnan szerződtetett tagok képességeiről meggyőződjék. Ezek után egy önérzetes színész nem teheti be a lábát a szegedi színházba mindaddig, mig az illetők reputációján esett csorbát helyre nem hozzák." „És hol volt Almássy Endre, tűrte a szinügyérek garázdálkodását, nem vágta oda a konceszsziót ezekhez az urakhoz, nem. vonta le a konzekvenciát ? Nem mondott le a városról, nem jelentette ki, hogy olyan városban, ahol orgiát ül a kulturátlanság és holmi vimmerlik rágják a színészet testét, nem működhetik? Hát nem utáltatták meg Almássy úrral az igazgatást, de még a színészetet sem ?" Tehát: Heltai ur cikkében, a legerősebben megsérti Szeged város közönségét, a szinügyi bizottságot és annak elnökét. Legutóbb talán kevésbbé érdekes, gazdaságilag minden esetre jelentős ügyben, a Fehértó hasznosításának dolgában érte Szegedet tévedésen alapuló sokkal enyhébb támadás és akkor azt Lázár György dr polgármester a legerélyesebben utasította vissza. Joggal vártuk tehát ezzel a nyilatkozattal szemben is, amely hemzseg a tárgyilagosságot nélkülöző, a lekicsinylő, durva és erős kitételektől, hogy hivatalos részről fog tiltakozásban, sőt méltó visszaufásításban részesü In i. Sajnálkozással állapítjuk meg ina, hogy ez nem történt meg. Fölhívjuk tehát a szinügyi bizottságnak, Gaál Endre dr tanácsoselnöknek, a város tanácsának és nagyérdemű polgármesterének, Lázár György dr-nak figyelmét arra, hogy a cikkíró Heltai Jenő ellen, aki állítólag a szegedi színház szerződtetett tagja, város közönségét, szabályrendeletben alkotott hatóságát és egyik főtisztviselőjét mélyen sértő cikke miatt a bűnvádi följelentést minél előbb megtegyék, Egyelőre ennyit. A dolgok és események egyéb részeivel még foglalkozni fogunk. * Károlyi Lajos kcpkiállitása. Vasárnap délelőtt fél tizenkét órakor nyitották meg a szegedi közművelődési palotában Károlyi Lajos kollektív kiállítását. A megnyitáson megjelentek Gaál Endre dr kulturtanácsos, Gyuritza Sándor dr, a Képzőművészeti Társaság elnöke, a társaság legtöbb tagja, a kiállító festő ismerősei. Károlyi Lajos nyolcvankét müvét mutatja be most, három teremben. A munkák közül már több elkelt. Vasárnap és hétfőn igen sokan tekintették meg a képkiállitást, amely naponta, délelőtt és délután ingyen megtekinthető. * A Royal-Orfeum pompás miisorában állandóan zsúfolt ház gyönyörködik, I. Móric és Kisöcscse a két csodálatos ember-majom olyan vonzóerőnek bizonyult, hogy az igazgatóság a hónap második felére is prolongálta őket s igy a közönségnek egész újévig alkalma lesz négylábú kedvenceinek kacagtató mutatványaiban gyönyörködni. A műsor többi nagysikerű száma közül egyre népszerűbb lesz a Conchette, Claude Terratte bájos operettje. A Trézsi sztrájkol cimü bohózat minden szava viharos kacagást kelt. A Royal-Orfeum e héten is folytatja rendkívüli délutáni előadásait — olcsó helyárakkal, — amelyek, minthogy az összes attrakciók mellett „Móric ós Kisöescse" is föllépnek, eddig zsúfolt házak előtt folytak le. E héten csütörtökön (huszonkettedikén) és szombaton, december (huszonnegyedikén) lesz ilyen mérsékelt helyáru délutáni előadás. Bánffy Dezső báró az újvidéki választójogi gyűlésen. (Saját tudósítónktól.) Újvidéken a választójog ligája vasárnap látogatott gyűlést tartott, Hadzsy Szilárd (radikális) beszédet mondott és kijelentette, hogy egyedül a radikálisok prgramjában van az általános titkos választójog. Hadzsy beszédére Szvinyárev Miladin reflektált, támadta a radikálisokat. Megemlítette, hogy Bánffy Dezső báró nem nyújt elég garanciát arra, hogy a választójogért való küzdelem eredményes lesz. Szvinyárev szavaira óriási zaj támadt. Nagy nehezen sikerült a rendet helyreállítani, mire Bánffy Dezső emelkedett szólásra. Gyengélkedésére hivatkozással röviden beszélt. A választói jog radikális reformálásának szükségessége — úgymond Bánffy — már régebben vetődött föl, de csak ujabban látszott és látszik annak elodázhatatlan megvalósítása feltétlenül szükségesnek. De — sajnos — ez ellenzéssel találkozik, ellene vannak hatalmi körök, ellene vannak érdekkörök, amelyek nem akarják, hogy a nép milliói jogos politikai jogaikat élvezzék. Olyan parlamentre van szükség pedig, amelyben minden osztály részes, amelyben minden osztály megtalálja a maga jogos kívánalmainak teljesítését. Bánffy Dezső báró beszédét a néppártiak közbeszólásokkal zavarták. A szprb néppárt a programtól eltérőleg Ilics Brankot akarta hallani, mig a szólás joga Farkasházy Zsigmondot illete. Ilics a szónoki emelvényen volt és ragaszkodott ahoz, hogy Farkasházy előtt beszéljen, — Kubinyi, a gyűlés elnöke pedig a programhoz ragaszkodott. Mindkét szerb táber nagy lármát csapott és a csittitani iparkodó Kondor Bernát szavait nem lehetett megérteni. Végre Farkasházy Zsigmond átadta a szólás jogát llicsnek. Ekkor a szerb radikálisok tombolni kezdtek. Miután Kubinyi elnök a csendet helyreállítani hiába próbálkozott, Újvidék rendőrfőkapitánya a gyűlési föloszlatta. Bánffy báró a zajongás megkezdésekor mindjárt eltávozott. A városban rendkívül nagy fölháborodást keltettek a gyűlésen történt sajnálatos események, amelyeket tervszerüleg készítettek elő. A Nyugat — Keleten. A diplomaták érintkezési nyelvét, a francia nyelvet, ezt a csengő, fülnek kellemos világnyelvet — akárki mit mondjon is — mégis csak beszélik mindenfelé. Alig hiszem, hogy ujat mondok azzal, hogy az oroszok műveltségi fokmérője a francia nyelv ismerete. Romániában az, aki franciául beszól, ép ugy boldogul, ha nem jobban, mint Magyarországon az, aki a német nyelvet beszéli. Egyáltalán a kelet kedvenc nyelve a francia. Nem is csodálkoztam, amidőn megtudtam, hogy az ide érkezett törökök mind beszélnek franciául. Hallottam már igen sok nagyműveltségű, világlátott oroszt meg románt franciául beszólni ós gyönyörködtem benne, hogy zengzetesen, folyékonyan ejti ki Raciné és Moliérék nyelvét. De még eddig sosem lepődtem meg annyira, mint most, amikor a nyolc törököt hallottr. kifogástalan kiejtéssel olyan szóbőséggel és oiyékonyan franciául böszélni, hogy az a legelőkelőbb párisi úrfinak ís dicséretére válnék. Különösen gondozott ós alapos volt török vendégeinknek kiterjedt tudása. Szinte anomáliának tartottam, legalább a magam szempontjából, hogy ezek a nagytudásu emberek hozzánk jönnek tanulmányútra. A körünkben tartózkodó nyolc török újságíró mindegyike állandóan tanúságot tett meszszemenö liberalizmusról, ami mellett politikailag igen előrehaladott radikálizmus szivárgott ki beszédjükből. Társalgásunk folyamán ugy vettem észre, hogy a törökök szabadkőművesek és bennem is szabadkőművest sejtenek. Siettem tehát megmagyarázni, hogy bár magam is a radikálizmus végső határáig előrehaladott gondolkozású vagyok, mégsem vagyok szabadkőmives. Kijelentésem ellenére minden kerülgetés nélkül megmondta nekem a török újságíró, hogy ő bizony testvér. Azt is megmondta, liogy az ideális anarchizmus híve. Egy szegedi kartársunk mindenáron meg akarta őt győzni, hogy van olyan isten, amilyenről a papok beszélnek, de törökünk annak előrebocsátásával, hogy mindenkinek a nézetét tiszteletben tartja, keresztkérdéseivel oly zavarba hozta szegedi kartársunkat, hogy metafizikai fejtegetéseit abba kellett hagynia. Török barátunk visszatért beszédünk fonalához és látszólag érdekkel hallgatta fejtegetéseimet. Meglepetését azonban nem tudta palástolni, amidőn elmondtam neki, hogy a szegedi katolikus kör egynémelyik tagja egyszersmind az itteni páholyhoz is közel áll. Csak ezt a pár jellemző szót mondotta: „C'est du Loyola." Meglehetős meglepetéssel fogadta azt is, hogy nálunk még kötelező tantárgy a vallástan. Igen érdekes volt pénteken délelőtt, amikor a testvérek a páholyba készültek, kérdezték tőlem, hogy velük tartok-e. Anuyira belemelegedtünk a beszédbe, hogy nem ís vették már észre, hogy ón profán vagyok. La fille de Roland-ban fordul elő az a mondás, hogy mindenkinek két hazája van : az egyik a sajátja, a másik Franciaország. Nálunk ezt a mondást ugy ismerik, hogy a lengyelnek két hazája van : az egyik a sajátja, a másik Franciaország. A törökök egy|'uj mondásban variálják ezt. Ugyanis több izben elmondták, hogy nekik most már három hazájuk van, Törökország Franciaország és Magyarország. * Nagyon érdekes ós leginkább az világítja meg a törökök fogékonyságát, ami aztán érthetővé teszi a nagy tudásukat ís, hogy a leg-