Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)
1910-12-16 / 173. szám
10 DELMAüYARORSZÁG 1910 december 16 nálását tervezik ilyen célból. Az erdelyi vonalrészek villamosfizemre való atalakitasat a mezőségi földgáz fölhasználása fogja siettetni. (_) Az iíjszejjedi kenderijyár és a kenderakadémia. A földmivelésügyi kormány már régebben Ígéretet tett Szeged városának, hogy Újszegeden, az ottani kenderkíkészítö gyár mellett, kender- és lentermelési kísérleti állomást létesít. Ez az ígéret azóta jelentékenyen bővült és befejezett tény már, hogy a miniszter Újszegeden kender- és lentermelósi főiskolát létesít. Ennek a céljára a város már kijelölt huszonöt hold földet. Mivel azonban az ujszegedi kendergyár is bőviti öt hold területtel a telepét, a földmivelésügyi miniszter a mai napra helyszíni tárgyalást rendelt el, annak megállapítása végett, hogy merre bővülhet a gyár és merre lehet kitolni a kenderakadémia telkét V A helyszíni tárgyaláson a minisztert Károly József gazdasági akadémiai igazgató, Katona Béla műszaki tanácsos ós Jánosházy László miniszteri mérnök, Szeged várost Balogh Károly tanácsos és Jakabffy Lajos mérnök, az ujszegedi kendergyárat GerÖ Ármin vezérigazgató és Kunz Rezső igazgató képviselték. A bizottság abban állapodott meg, illetve azt javasolja a város tanácsának, hogy a kenderakadémia részére kijelölt telek mellett, egy úttal elválasztva, jelöltessék ki a gyár bővülési iránya. így a főiskola és a gyár teljesen egymás mellett lesznek. A város tanácsa a helyszíni tárgyalásról felvett jegyzőkönyvet folterjeszti a földmivelésügyi miniszterhez, jóváhagyás végett. Ugy a bővítés, mint az építkezés a jövő tavaszszal veszi kezdetét. (—) A magyar gyáriparosok gyűlése. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége ma délután igazgatósági ülést tartott. Az OMGE közgyűlésével, a drágasággal és ezzel kapcsolatban a kartellekkel foglalkoztak. Chorin Ferenc mondott hosszabb beszédet, amelyben tiltakozik az iparosoknak azon vádja ellen, amely szerint az általános drágaság okait csakis a gyárak kartelljében kell keresnünk. Fejtegette, hogy a kartellek a közszükségletre hasznosak, különben a gyáriparban csak a malmok, teksztilgyárak és még néhány vállalat állanak kartellviszonyban egymással. Ezután Hegedűs Loránd szólalt föl. Elítéli az OMGE támadásait, amelyek — úgymond — a gazdasági békét földúlták. Majd Fenyő Miksa fölolvasta a gyáriparosok fölterjesztését^ a képviselőházhoz és ezzel az illés véget ért. (—) Bérlők kárpótlása. Szeged városa a bodomi réten harminckét hold földet adott az államnak, konyhakertószeti célokra. Mivel a régi bérlők így" kárt szenvedtek, kártérítést követeltek a várostól. A tanács mai ülésében elhatározta, hogy a bérlőket kárpótolni fogja, (—) A halas—clorozsma—szegcdi vasút. A Szegeddel szomszédos Dorozsma község képviselőtestülete elhatározta, hogy a halas—dorozsma—szegedi keskenyvágányu vasút kiépítését kétszázezer korona hozzájárulással elősegíti. A dorozsmai határozatot elküldték Szegedre és kérték a várost, hogy szintén járuljon segítséggel a vasút kiépítéséhez. Erre kéri Szeged várost Hermán Dénes vasútépítő-vállalkozó is. Szeged város törvényhatósága a hozzájárulást tudvalevőleg már megtagadta s arról a jövőben sem lehet szó. A dorozsmai határozatot megfölebbezték a vármegyéhez, de Dorozsma nem enged és a kétszázezer koronát mindenképen megadja, hogy a vasút kiépíthető legyen. (—) A szarvasmarha tenyésztésért. Bagáry Kálmán szegedi gazdasági felügyelő a városi tanácshoz intézett átiratában arra figyelmezteti a hatóságot, hogy a szegedi-külterületi csordában a nyugoti fajta tehenek túlságosan elszaporodnak, a magyar fajta tehenek rovására. A gazdasági fölügyelő ennélfogva kívánatosnak tartja a két fajnak külön-külön való tenyésztését ós a legelőnek erre a célra való módosítását. S ami a fő: uj tenyészbikák beszerzését sürgeti a gazdasági fölügyelő. A város tanácsa mai ülésében elhatározta, hogy a szabályrendeletet módosítja s erre fölkérte a gazdasági fölügyelőt, Kiss Ferenc erdőtanácsost ós Völgyesy ' János gazdászt. A tenyészállatokat későbben fogják beszerezni. (_) A gyiijtómonopólium. Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter a pénzügyi bizottság szerdai ülésén kijelentette, hogy a gyújtómonopólium behozatala előbb-utóbb kénytelenség lesz s akkor alkalom nyilik arra, hogy a kormány bizonyos móltányos tekintettel legyen a gyujtógyárosok helyzetére. Ugyanez okból az osztrák képviselőház a foszfortilalom elfogadásával egyidejűen utasította a kormányt, hogy sürgősen tegye tanulmány tárgyává a gyujtómonopólium kérdését, Bilinszki osztrák pénzügyminiszter pedig csak legutóbb hangoztatta a költségvetés tárgyalása folyamán, hogy azoknak a gyáraknak és alkalmazottaiknak érdekében, amelyeknek nines meg a szükséges tőkéjük a svéd gyújtó gyártására való áttérésre, feltétlenül kell hogy idejekorán történjék valami. Ezek a nyilatkozatok arra mutatnak, hogy a foszfortilalommal kapcsolatban a gyujtóinonopólium kérdése nálunk is, Ausztriában is hamarosan napirendre fog kerülni. (—) A csanádinegyei mnnkásliázak. Az a nagyszabású szociális akció, melyben Csanádvármegye az országban első helyet vivott ki magának a munkásházak építését illetőleg, ismét jelentés fordulatot vett. A szerdai közigazgatási bizottság ülésén Iíervay István alispán havi jelentése keretében bővebben foglalkozott a munkásházak építésének ügyével s arra nézve kijelentette, hogy a vármegye által ujabban tervbe vett munkásházak építése céljából fölveendő négyszázezer koronás kölcsönre vonatkozó határozatot a belügyi- és földmivelésügyi minisztérium jóváhagyta, sőt a földmivelésügyi miniszter a munkásházak ópitési tőkéjének törlesztésére, ismét három százalékos állami segélyt engedélyezett. Ezenkívül az alispán közbenjárására a munkásházaknál fölmerülő egyéb ilynemű kiadások fedezéséi-», melyekkel a munkások közvetlenül nem terhelhetők, ismét tízezer koronát engedélyezett. Az engedélyezett Összegből óhajtja az alispán segélyezni a csanádpalotai vizlecsapolási munkálatokat, a tornyai munkásházaknál fölmerült javításokat, a megszerzendő területek mérnöki fölvételénél fölmerülő költségeket ós azon kiadási többleteket, amelyek az utcák és utak céljaira eső vételárakra fordítandók. Ez alkalommal örömmel jelentette az alispán azt is, hogy az összes munkásházak tulajdonosai az esedékes félévi részleteket az utolsó fillérig befizették. (_) A bankok osztaléka. Budapestről jelentik: A bankok ezidei osztaléka, móg pedig az összes bankoké, nagyobb lesz, mint tavaly volt, Bizonyos, hogy minden bank legalább két koronával magasabb osztalékot fog fizetni, mint tavaly fizetett. 1475—1910. ügyszám. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. közjegyző közhírré teszi, hogy Szegeden, Alsóvárosi Fekete föld 18. sz. a., „Kertész és Kővári"-cég telepén elhelyezett, a m. kir. államvasutak gépgyárában készült 1953. gyártási számú 16 lóerős Compomd félstabil gőzgép Szűcs Ödön budapesti lakos kára és költségére a helyszínen 1910 december liö 24-én délután 2 órakor közbejötte mellett nyilvános árverésen készpénzfizetés kötelezettségével eladatni fog. Szegeden, 1910 december 14. Dr. Jedlicska Béla, kir. közjegyző. zinházi látcsövek legújabb minták„ ban, legfinomabb üvegekkel. — Lorgnettek, szemüvegek, hőmérők, légsulymérők, valamint minden e szakmába vágó tárgyak, továbbá beszélőgépek (gramofon) és a legújabb felvételű művészlemezek, •• mindennemű vonós és fuvó hangszerek, hurok és kellékek a legjutányosabb árakon kapható BRAUN JÁNOS SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 15. SZÁM. Javítások szakszerűen és gyorsan készíttetnek ELISMERT LEGJOBB KENYÉR kapható a villanyerőre berendezett Fetaérsfitőde és Kenyérgyárban VALÉRIA-TÉR 6. SZEGED TELEFON 862. Rozskenyér Félfehér . . 12 kr. 12 kr. Egész fehér . Korpás, jóízű 13 kr. 10 kr. Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Dólmagyarország hiriapnyomdavállalat és Nyomtatta a Délmagyarország hirlap- és nyomdavállalat Szegeden, Korona-utca 15. (Bokor-palota.)f Piaci elárnsitás Klauzál-téren, Gál Testvérek üzletével szemben levő sátorban. — Főlerakat Alsóvároson : Seitz Ferenc f üszeriizletében, Szentháromság- es Vaspálya-utca sarok, valamint Kardos Rómeónál, Sárkány-u. Felsővároson Fekecs Istuánnénál, Maros-utca 12. Rókuson Krausz Simonnál, Uj-tér 2. szám. UNDERWOOD IRÓGÉP-LERAMT. Sokszorosító és másoló-iroda. Gyors- és gépiró-lskola, tandij csekély. - Felvételek eS«5.» nap és tanítás égési éven At. - Bármily rendszerű gépeket javítunk és telefonhívásra házhoz megyünk. — Kellékek raktára. — Megbízásokat kér az Underwood irógépgyar alföldi vezérképviselője: CCI I ÉDT Tisza Lajos-körut 54. UC.LLÍ-I\ i, Telefonszám: 833. •BISAAH5SRBASS8S«KBA(BBAABBMASAB«M«AAA®SBAIIAISBB»BHBBA9B«"MSAB««BAA»B8BG M BS Karácsonyi ünnepekre diót, mákot, mézet és szilvát, valamint minden fűszerárukat 1 e <j o 1 c s ó b 1» a n vásárolhat. fűszer- és csemegeüzletében (paprika piac) (uj Bokor-palota.) Leblanc János laBBBiESiBiüiBBBBBBBBBBBaBBBBSBBBBBBBBBBBBBBBBBSBBBSSBS m s B 1 JS s o S B s B B B b MINDENKINEK ERDEKE!! Hoo-y a karácsonyi ünnepek előtt Szegeden, a Széchenyi-téren levő újonnan átalakított es friss árukkal felszerelt PÁRISI VAÍiV ÁRUHÁZÁT megtekintse. Óriási valasztek különösen babákban, iát ékárnkban, gyermekkocsikban, háztartási cikkekben. Teli keztyük, harisnyákban és trikókban. Kői és gyermek bőr és komotcipokben es meg számtalan itt fel nem sorolható cikkekben. — Baba javítások olcsón eszközöltetnek. — A nagyérdemű közönség .PÁRISI NAGY ÁRUHÁZA+.