Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-06 / 140. szám

1910 november 6 DÉLMAGYARORSZAG 19 Gerendás Laci ifjúsága. — Laci ügyel a tisztaságra. — Irta Biró Lajos. Az a Laci, Gerendás Laci, akiről itt szó lesz, furcsa egy fiu volt. Négy éves koráig nem igen különbözött a többi kis gyerektől. Négy éves korában nagy beteg lett, alig tudott kilábolni a halálos bajból; utána is sápadt, sovány és gyenge maradt. Öt éves korában, hat éves korában vézna, félénk és hallgató fiu volt; órák hosszat elült és eljátszogatott csendesen az édesanyja szoknyája mellett. Falun laktak, a többi kis fiuk mint a vad csikók ugy száguldoztak kint a vásártéren, hegy aljában vagy a patak mellett, sárkányoztak, parittyáztak, verekedtek, — Laci még csak közéjük sem mert menni. Hét éves korában egyszerre csak erősödni kezdett. Azelőtt erőszakkal kellett etetni, most egyszerre falt, mint a sáska. Azelőtt gyenge volt, most egyszerre búzás zsákokat akart emelgetni (ha nem is tudott még). És egyszerre csak ott hagyta az édesanyját, ment a többi gyerekek közé; később kalandos utakra indult egészen egyedül, közben kutatásokat kezdett a házban, a padláson, a magtárban; egy csűr mögött barlangot rendezett be és ide a barlangba elcipelt mindent, ami elcipelhető volt, zaklatni kezdte a cselédeket, a kocsisokat, a béreseket és egyszerre csak — mire nyolc éves lett — a közvélemény igy nyilatkozott róla: — Ez a gyerek olyan, mint egy ördög. Az apja ezt mondta róla; — Eredeti egy gazfickó. Sok mindenféle kalandon ment át Laci, mig ezt a hirét megalapitotta, sok mindenféle furcsa hőstettet követett el, ami az Ördögi hirét évekig fentartotta. A kalandjai és a hőstettei közül ma azt fogom elbeszélni, hogyan ügyelt Laci az apja utasítása értelmében otthon a tisztaságra. Ez ugy történt, hogy a Laci apja és anyja egy meleg nyári napon látogatóba ment. A szomszéd tanyára mentek; déltájban indultak, este hat órára voltak hazajövendők. Laci az őcscsével olyan játékokat szokott rendezni, amelyeknek a végén nemcsak ő és Jankó csepegtek a viztől és a sártól, hanem lehetőleg a legszebb szobában is kis folyócskák folydogáltak, az apja elmenés előtt szigorúan és fenyegető hangon rászólt: — Laci, ügyelj itthon a tisztaságra. — Igen, édesapa — mondta Laci szelíden. Az apa és az anya erre elhajthattak és az uton arról beszélgettek, milyen szelid tud ez a Laci lenni, kezd már javulni, megjön az esze, egészen más lesz már, mint volt . . . Laci ez alatt otthon gyorsan körülsétálta az udvart és a kertet, azután szemlét tartott a szobák felett, hogy vájjon mindenütt rend és tisztaság van-e, igen komoly, igen méltóságos és igen szigorú volt, egyelőre mindent rendben talált; mielőtt azonban a vizsgálatot az istállókra és a magtárra kiterjeszthette volna, ebédelni hivták. Az ebédnél kitűnően viselkedett, levest vizeskancsóba át nem kanalozott, hússal az asztal repedését ki nem töltötte, tésztát a Jankó zsebébe nem rakott, bámulatosan jó és illedelmes volt Laci. Ebéd után nagy játékba fogott a szomszéd gyerekekkel, sárkányt eresztett, délután öt óráig teljesen el volt foglalva. Öt óra tájban uzsonnázni hivták, a többi gyerekek is hazamentek, uzsonna után nem volt foglalkozása, egy ideig gondolkozott, mit csináljon, azután odaszólt Jankónak: — Jankó gyere. — Minek? — kérdezte Jankó. — figyelek — mondta Laci — a tisztaságra, Jankó engedelmesen ment utána. Laci bejárta az istállókat, méltóságosan végignézte a szérűskertet, azután szigorúan benyitott a magtárba. Itt sem talált semmi kifogásolni valót és ekkor már unatkozva kezdett körülriézdegélni. Jankó, a buta Jankó ekkor elkiáltotta magát: — Ni a kis macskák! A magtár sarkában kis macskák voltak, két hetes, csinos, kedves kis macskák, a Sári macska gyerekei. Két zsákból csináltak nekik a sarokba vackot, a tarka kis állatkák — hárman voltak — nyávogtak, mozgolódtak és már kezdtek játszogatni. Jankó odament hozzájuk, nagy kedvvel és nagy örömmel nézegette őket, spárgát eresztett le hozzájuk és nevetett rajta, hogyan másznak a spárga után. Laci komolyan és szótlanul nézte ezt a játékot, azután komor redőkbe szedte a homlokát és megszólalt: — Ezek a macskák piszkosak. — Nem is piszkosak — mondta Jankó. — De igen, — válaszolt Laci szigorúan — a Sári nem tartja őket elég tisztán. Körülnézett, látta, hogy a Sári, amely egy héttel előbb kegyetlenül megkarmolta, mikor a kicsikhez akart nyúlni, nincs a közelben, leugrott a kis macskákhoz és felszedte őket az ölébe. — Ne bántsd őket,—mondta Jankó — ne bánstd őket. — Nem bántom őket, csak megmosdatom. Jankó rosszat sejtett. — Ne bántsd őket — tiltakozott rémülten. Laczi rárivallt: — Fogd be a szádat. Apa nekem meghagyta, hogy vigyázzak a tisztaságra. Jankó elhallgatott. — Te is jössz, — kiáltotta Laci. Alomars, előre ... Jankó ijedten ment előre. Mikor a magtárból kiértek, Laci — a macskákkal az ölében — rövid haditanácsot tartott: — A szobába nem viszem őket, mert ott tisztaságnak kell lenni. A konyhába nem viszem őket. mert ott nem engednének mosdatni. Menjünk az itatóhoz. Jankónak nem volt a haditanácsban szavazata, neki csak engedelmeskednie kellett. Mentek tehát az itatóhoz, a szérüskertbeli kúthoz, amelynél a marhákat szokták itatni. Laci — a macskákkal az ölében — egyenesen a vályúhoz ment. Belenézett a vályúba és felkiáltott: — Na! Nincs benne viz. Ilyen itt a rend. Igen szigorú volt és nagyon méltatlankodott. Olyan tekintélyes volt, hogy Jankó félt tőle. Odament a kutostorhoz, lerakta a macskákat a földre és kezébe vette a vedret. Próbált vizet húzni, de nem tudott. A veder nehéz volt. Gondolkozott. Nem tudta kitalálni, hogyan lehetne a macskákat megmosdatni. Jankó, aki nagy félelemmel nézte az előkészületeket, már reménykedett, hogy a macskák megszabadulnak a mosdatástól. — Ide a spárgát! — kiáltott ekkor rá Laci. Jankó ijedten szedte elő a sárkányeresztéshez való spárgát és átadta neki. Laci kibontotta a nagy gombolyagot, leült a macskák mellé és kezdte a spárgát rákötni a lábaikra. — Mit csinálsz? — kérdezte rémülten Jankó. — Leeresztem őket a kútba — válaszolt Laci boldogan. — Ez lesz a legjobb. így egészen megíürdenek. Egészen tiszták lesznek. Összekötözte a macskák hátsó lábait, A három kis állat közös zsinegen lógott. Odament velük a kúthoz és áthajlott a kut káváján, hogy kimérje, körülbelül mennyi zsinór kell. — Nem! — kiáltotta ekkor Jankó. — Nem engedem. Megfogta a kezét, A következő pillanatban kapott egy pofont, elfordult, leült és sirva nézte, amint a macskák egy percig a levegőben kapálóztak, azután eltűntek a kut kávaja mögött. Laci lassan és óvatosan eresztette a zsineget és mikor a macskák leértek a viz felszínére, nagy szakértelemmel megmártotta őket a vizben. Megmártotta egyszer. — Nem kell félni, — mondta — nem kell félni a jó hideg viztől. A-/, anyjuk szokta ezt mondani nekik mosdatáskor. A macskák kétségbeesetten, keservesen, vékony hangon nyivákoltak. — Nem kell félni — mondta Laci. És megmártotta őket másodszor. Azután harmadszor. Azután negyedszer. A macskák már nem nyivákoltak. Ekkor csendesen, gondosan, óvatosan húzta őket fölfelé. — Most tiszták lesznek — mondta elégedetten Jankónak. Jankót, a kíváncsiság odavitte a kúthoz. A macskák jöttek fölfelé. Most már nem kapálóztak és nem nyivákoltak. Laci kiterítette őket'a vályú szélére. Ott maradtak elterülve, mozdulatlanul, laposan, becsukott szemmel, viztől ázottan, csepegve, csapzott szőrrel. Jankónak ugy megesett rajtuk a szive, hogy megint sirni kezdett. Azzal nem merte Lacit megfenyegetni, hogy beárulja, legalább azzal könnyített a lelkén, hogy ráijesztett : — Meg fogják látni, milyen vizesek . . . Tudni fogják, hogy te csináltad . . . Laci, aki e közben hiába igyekezett a nedves zsineget a matskák lábairól leoldani, ijedten bámult Jankóra, azután a macskákra, azután megint Jankóra és megint a macskákra. — Apa meghagyta, hogy ügyeljek a tisztaságra — mondta dacosan és méltóságosan. Azonban sejteni kezdte, hogy az a mód, ahogyan a tisztaságra ügyelt, nem volt a leghelyesebb mód és hogy a mosdatás kissé túlságosan is alapos volt. Gondolkozott. — Nagyszerű, — kiáltotta azután — hiszen csak meg kell őket szárítani. Akkor egészen tiszták lesznek. A macskákat, amelyek alig-alig mozogtak már, elhordta a szérűskert végébe, egy padra. A nap azonban már lemenőben volt, nem sütött elég meJegen és Laci ugy érezte, hogy a macskák nem száradnak elég gyorsan. Pedig már minden percben jöhet a tanyáról a kocsi . . . Gondolkozott. — Melegre kell tenni őket — mondta Jankónak. Egyszerre fölkapta a macskákat az ölébe, szaladni kezdett, otthagyta az egészen kétségbeesett Jankót, megkerülte a házat és hátulról besurrant — a macskákkal az ölében — konyhába. A konyha üres volt, a tűzhelyen azonban már javában pattogott a tüz a vacsorához. Laci gyorsan körülnézett, Olyan helyre volt szüksége, ahol a macskák szép csendben száradhatnának, ugy hogy senki észre ne vegye őket. Tiz percig száradnának, azután majd visszalopja őket. Ilyen hely azonban nem volt az egész konyhában. Mindenült meglátják őket. Ekkor a sütőre esett a pillantása. Villámgyorsan kinyitotta az alsó ajtót, kihúzott egy tepsit, a tepsi üres volt, elhelyezte benne a macskákat . . . ekkor zajt hallott, nyilván Terka néni jön, az öreg szakácsné, akitől félt . . . becsúsztatta a tepsit, becsapta a sütő ajtaját, becsukta és egy ugrással kint volt a konyhából. Két percig ott táborozott a konyha ajtaja körül, ekkor azonban kocsirobogás hallatszott és Jankóval együtt ő is kirohant az apa és az anya elé. Az apa leszállott a kocsiról és az első kérdése ez volt: — No Laci, jó voltál? — Igen, édesapa, — mondta Laci — ügyeltem a tisztaságra. — Akkor jól van — mondta az apja és megsimogatta a fejét. Az apjuk azután levitte őket az istállóba, megnézni, hogyan fejik a teheneket. Mikor visszafelé jöttek, a konyhából kikiáltott az anyjuk: — Ugyan gyertek ide, segítsetek kitalálni, mitől van itt ilyen rettenetes szag. A konyhában pokoli büz volt. Az apjuk hátratántorodott, mikor belépett. Jankó Lacira nézett, Laci pedig heves szivdobogással és rosszat sejtve pillantott föl az apjukra. Az öreg szakácsné, aki kétségbeesve szaladgált föl és le a rosszszagu konyhában, ekkor odalépett a sütőhöz. Kirántotta a felső tepsit. Azután kirántotta az alsó tepsit . . . Egy nagy sikoltás, óriási szörnyüködés, mindenki rögtön Lacira nét, a megsült macskákat kidobják és „gyere csak Laci" szól az apa, Bevonulnak az apa szobájába. Megy az anya is. Laci nem tagad. Mindent bevall. — Édesapa hagyta meg, hogy vigyázzak a tisztaságra — mondja az anyjának. — Előbb mosdattam, azután szárítottam őket. Az anya elhagyja a szinteret. Az apa egyedül marad Lacival. És a jószívű Jankó kint görcsösen szoritja a kezét a fülére, mert nem tudja hallgatni a suhogást, ropogást, csattogást, ami bentről hallatszik és az üvöltést, amelyet a suhogás, ropogás, csattogás nyomán Laci müvei.