Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-24 / 155. szám

1910 I. évfolyam, 155. szám Csütörtök, november 24 DÉLMAGYARORSZÁG lispMti szerkesztíség <s kiadóhivatal Sze«ed, 9 ELŐFIZETÉSI Alt SZEGEDEN: ELOFIZETESf AR VIDEREH: ff TELEFON-SZAMi ez, Rorona-utca 15. szám 1=3 I egész érre . H 24-— félévre . .. K 12'- egész évre. R 28-- félévre . .. R IV— I Szerkesztffséi 835 ca KiaMMnM 8tt Ba<Up«tl szerkesztíség ét kiadóhivatal IV., I negyedévre. R 6'— egy hónapra H 2'— negyedévre. R 7'— egy hónapra R 2*40 I Interurbán 835 ea Vírosház-utca 3. szám c=a i Egyei szám ára 10 fillér Egyei izám ára 10 fillér £ Budapesti szerkesztőség telefon-Kim« 128—H Merész hangok. A pörrend tartásról szóló javaslat gyors parlamenti elintézése valamennyi párt szivén fekszik. Hozzá is járul mindegyik, hogy a jogkereső közönség mielőbb birtokába jusson az uj törvény számtalan jótéteményének. Ebbeli hitünkben a néppárt magatartása sem ingat meg, bár tagjai hosszú beszédeket tartanak és módosításokat javasolnak az egyes szakaszoknál minduntalan. Hiába volna e kis erőpróbát obstrukciónak nevezni, vagy az obstrukció próbamozgósitásának tartani. Nem akarnak ők komoly kárt tenni a javaslatban, csak egyik-másik szakaszát igyekeznek útjában föltartóztatni. S minthogy a kereskedelmet nem képesek elválasztani a zsidóság fogalmától : egy kis nyájas antiszemitáskodást müveinek jogászi formában. Amit végre is senki sem vesz tragikusan, talán ők maguk sem. Arról is szivárognak ki ellenőrizhetetlen hirek, hogy a Justh pártja éles ellenzéki harcra készül. Üdvözöljük a friss harcok hírét. A nemzeti munkapártban lévő uj tehetségeknek legalább alkalmuk nyílik megszolgálni az első pár lovagi sarkantyút. S a régi, kipróbált, nemes parlamenti erők legalább bebizonyíthatják, hogy fegyverük éle nem csorbult ki a hosszú pihenésben. Ha a rendes parlamenti mérkőzés fegyvereivel fog folyni a harc, akkor abból ugy a közéletre, mint magára a munkapárti többségre csak haszon és disz háramolhatik. Mert valóban ideje volna, hogy magas színvonalú, tartalmas vitákkal, tárgyilagos, elmés beszédekkel a magyar parlament hajdani fénye üjra helyreállíttassák. Abban a félénk híresztelésben azonban, hogy az ellenzék egyrésze nem rendes parlamenti harcra készül, hanem obstrukcióra: egyszerűen nem hiszünk. S ezt a hitünket igyekszünk plauzibilissé tenni. Az obstrukció a végső elkeseredésnek, vagy a végső parlamenti szükségnek kétélű fegyvere. Akárhogy kárhoztatták és lenézték is azok, akik el voltak telve hittel és ideálizmussal a magyar parlamenti élet jövője iránt: tagadhatatlanul hathatós eszköznek bizonyult, mert összetört egy harminc esztendős pártéletet és párthatalmat s a kisebbségi pártokat többségre juttatta, tehát a hatalom székébe segítette, Áldás azonban nem volt azok kormányzásán, akik az obstrukciónak köszönhették győzelmüket. Szülőanyjuknak ők maguk ís hamar hátat fordítottak. Siettek megszigorítani a házszabályokat. A szigorított házszabályok által igyekeztek elejét venni uj obstrukciók lehetőségének. Ami a saját multjuk dezavuálásával, a saját módJ szerük súlyos elitélésével egyértelmű. Soha, senki sem szolgáltatott ugy igazságot Tisza István gróf politikájának, mint az ő legesküdtebb ellenségei. Még meg sem melegedtek helyükön, ahová az obstrukció győzelme ültette őket s a házszabályok megszigorításával máris hadat üzentek a saját múltjuknak. Ettől eltekintve, van az éremnek egy másik oldala is. Az obstrukció győzelme azért vált lehetségessé, mert, bár elítélték magát az eszközt, sok százezer honpolgár vágyódott a cél elérése után. Világosan szólva: százezrek sóvárogtak azután, hogy az ellenzéki pártok jussanak végül kormányra, mert tőlük csodás, kápráztató dolgokat vártak. Nos, az ellenzéki pártok, a parlamenti forradalom révén, kezükbe is kerítették az ország kormányzatát. El is kormányozgattak négy egész esztendeig. Hogy azonban mily kevéssé sikerült nekik kielégíteni a nemzet fölcsigázott reményeit: korai bukásuk bizonyítja. Ugy jöttek, mint félistenek, ugy mentek, mint kifütyült színészek. Babérban és dicsőségben kevesebb részük volt, mint hagymakoszoruban. Amelyik ellenzéki párt ma obstrukcióba fogna: képtelen volna fölkelteni vállalkozása iránt a nemzet lelkesedését. A választók milliói, akik a lefolyt választásokon a munkapártra adták le szavazatukat, semmi jót sem várnának a nagy politikai fölfordulástól. S mert A cica. írta Káinoki Izidor. Három kis cica játszadozott a klub kertjében. Igenis, a klub kórtjében, mert roppant előkelőek lettünk mi, pestiek, néhány esztendő óta. Minden klubnak van holmi kertje is s a jobbaknak még macskájuk is van, amely ilyenkor kis cicákkal szokta megajándékozni a klubokat. Egyre kíváncsi vagyok. Vájjon a kis cica mit gondol élete tavaszán, hogy ki hozta őtet. A gólyára aligha gondol, mert az embereket szállít. Így aztán a cicának nem juthatna más madár, legföljebb egy cinege, vagy veréb. Az meg bolond lesz macskákat szállítani, hogy aztán megegyék. Azt hiszem, a macska kénytelen maga szállítani a cicákat. De aztán alig lesznek három-négy hónaposak, már nem törődik velük. Magukra hagyja őket. Még jó az ilyen cicának, ha klubban lakik. Ott mégis van egy csomó ember, aki juttat neki valamit a kapucinerjéből. Sőt a minap egy jelesebb költő, aki az utolsó bölény nevet viseli a társaságban, ekép rendelte meg a délutáni italát: — Nekem egy hideg feketét! A cicáknak egy langyos tejet! A cicák szerették is. Mindig körülötte ugrándoztak s játszadoztak a nadrágja szélével. Különösen az egyik, egy csikós tigrisszőrű, az értette a módját, hogy tejecskét csaljon ki a jólelkű adakozótól. Körülduruzsolta, a fejét hozzádörzsölte, fölmászott a lábán és az ölébe ült. Szóval, addig kedveskedett, addig hízelkedett, amig kivett belőle valamit. (Furcsa, hogy a cicák világában is a tigrisszőrüek közül kerül ki a legtöbb stréber.) A nagy költő eközben (már ő igy szokta) előadásokat tartott a macskákról általában, a tigrisszőrüekről különösen. — Nincs gyönyörűbb állat a macskánál. A legtökéletesebb teremtmények közül való. Csupa mozgékonyság, csupa rugékonyság, csupa grácia. Még a szeme is mozog s hol hosszú, éles, hol kerek, őszinte. És tiszta, csudálatosan tiszta. Többször mosakszik napjában, mint egy grisette és tökéletesebben. Még a talpa is tiszta. Az pedig legenda, amit a macskáról mesélnek, hogy hamis. Bizonyos ravaszság van benne, az igaz. De ez a ravaszság csak az intelligencia jele és nem a rosszaságé. Olyan a macska ravaszsága, mint az okos asszonyé. Az is ravasz, az is óvatos, az is körültekintő, de csak addig, amig valakit egészen közel ereszt magához. Akkor egyszerre eltűnik a ravaszsága, mintha elvágták volna ollóval. Nézzétek ezt a kis cicát, ahogy bársonyos mancsaival játszik velem. Ugy-e, egészen behúzza a körmeit. Ha egy uj ember közeledik feléje s az kezd el játszadozni vele, akkor kiereszti éles kis körmeit. Nem támadásra, hanem esetleg védelemre. O épen ugy készen áll barátot fogadni, mint ellenséget. De ha egyszer is meggyőződött róla, hogy baráttal van dolga, soha többé elő nem szedi a karmait. A költőt közben hívták kártyázni, ligy kis chemin de fer volt alakulóban. Azon csak részt kell venni. — Hogyne. Jövök azonnal. De mit is akartam mondani? Igaz. Nektek a kutya a hűséges állat. Nektek a kutya a megbízható, ragaszkodó barát, amely vonit, amikor a gazdája beteg s a sirja fölött agyonéhezteti magát, amikor a gazdája meghal. Mesék ezek, fiuk, novellákba való mesék. A macska a hü állat. Már ezerszer hallottam, néhányszor magam is láttam, amikor a kutya megtámadta, megharapta, esetleg meg is gyilkolta a gazdáját. A macska soha. Megint átszólt a kártyázókhoz : — Rögtön, fiuk. Egy perc múlva köztetek vagyok. Azt mondják, hogy a kutya bátor. Hogy nekimegy a nagy vadnak is. Igen, amikor a gazdáját a háta mögött tudja, a puskájával. A vadász-szenvedély közben bátor a kutya is, de a macska mindig az. Ez a csöpp állat itt az ölemben, már ez se ijed meg a legnagyobb kutyától se. Nekimegy, pedig senki se kergeti, senki se biztatja. Egymaga megszalajt három-négy hatalmas kutyát. Ez már megint a kártyásoknak szólt: — A nyerőtől jobbra beülök. Már útban is vagyok. Csak még azt akartam mondani, hogy mégis csak az a fő az állatnál, hogyan mozog. A macska csupa grácia, csupa báj, csupa kecsesség. Lágy és hajlékony a teste, puh.~. ringó a járása. Szinte nem is hinné az ember, hogy férfi is van a macskák között. Ezzel meg is indult a kártyaasztal felé. — A cicuka velem jön. A cicuka lesz az