Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)
1910-11-19 / 151. szám
1910 november 19 DÉL-MAGYARORSZÁG 3 tel arra, hogy : ez a büntetéstalán tulerős, csak az esetpt foglalják .jegyzőkönyvbe. Wimmer Fülöp indítványozza ezután, hogy a jövő 'évi szerződés tizenkettedik pontja alapián az uj igazgató — Almássy' Endre — a jövő szihügyi bizottság! ülésen mutassa be az uj, leszerződött tagok névsorát, ügy értesült, hogy a szervezkedés'előreláthatóan két hét múlva befejezést nyer.'•'. •'.'.,"- , Almássy /'Endre ', igazgató' bejelenti a bizottságnak, hogy megvásárolta Strindberg Pajtások éiiSüésViedTá\Öreg nagyságák citöü színdarabját. Ez utóbbinak a fordításával Balassa Jdzsef szegedi lapszerkesztőt bízta meg az igazgató.- ^ - • -, . Almássy Endrének ezekután még egy indítványa is akadt. Azzal a kéréssel állt a bizottság elé, hogy legközelebb faivjon össze hizal•KCtó w-feí, amelyen — természetesen a sajtó képviselőinek kizárásával — készséggél elmondaná azokat az okokat,- amelyek kényszerhatása alatt - a társulat próbaszervezésénél fölmerült hibákat elkövette. — Kell a fenének bizalmas, ülés — mondogatták egymásnak a bizottsági tagok. A dolog vége azután az lett, hogy Almássy indítványát senkisem vette;komolyan. Ezt belátva, még maga Almássy sém. A megjegyzésünk az esethez az, hogy a baklövéséket nem bizalmasan keH kireparálni, hanem ott, a. közönség előtt, — amidőn a kárpit föllebben és látjuk az életet aranyköltészetben. De, nem bizaimas aranyköltészetben. * A sasfiók. A jövő héten eleveníti föl a ffiüvézetés Rostán rl klasszikus színmüvét, A sasfiókrót. A címszerepet ezúttal is Tóvölgyi Margit játsza, aki az elrhult szezonban nagy Éikert ért el, mint rêichstadti herceg. * A balkáni hercegnő. Pénteken, november huszonötödikén mutatja be a színtársulat A balkáni hercegnőit, Rubens operettjét, amely a Király-színházban egymásután ötvenszer került Bzinre.1 * A kis vulkán. ,Ma, pénteken este volt -a bemutató-előadása Temesvárott A kis vulkán ciniu bohózatnak,,melyét Tábori Emil fordított m »gyárra. - A f ősz er ep eket •-H a-r a s z th-y- - M ici, - • • A ndor Mária,' Báhházy Teréz, A. Szabó Irma, Tábori, Ternyei,, Bérezi, Hajnal, Herczeg és Győző játszották. * Ar uj Bernstcin. Párisból jelentik, hogy Bemeiéin /tegnap adta át Jutés Claretiének, a Comédie Française igazgatójának, Après moi cimn uj. darabjának kéziratát. Az uj Bernsteindráma még a-télen bemutatóra kerül. TÖRVÉNYKEZÉS A íiteli [sajkások pöre, (Saját- tudósítónktól.) Negyvennégy évvel «¿előtt történt, hogy őfelsége nagykiterjedésű földét, ajándékozott az úgynevezett „csajka, sokknak, akik, mint- volt granicsárok, Títe) városában és a környékbeli tizenhárom községbél) télepedtek le. A réti földek lécsapolása után hosszadalmas pör keletkezett afölött» hogy .» földek* a község tulajdonát képezik-e, avagy pedig a letelepedett granicsároké? A IJuria-1908-ban a községeknek Ítélte oda jogerősen a földet, de a csajkások sehogysem akartak belenyugodni a bíróságok' -határó. zataba. ; SikQpiria György zsablyaí korcsmáros kezdejpényezéséie nagy „rétosztó-bizottság" ala. kult, amely arra buzdította a csajkásokat, hogy a biróság határozatának ne engedelmeskedjenek. Röpiveket osztogattak szét és ebben ^ölhivták a községek képviselőit, hogy az uralkodótól kapott földeket osszák szét a csajkások között, mert eilenesetben erőszakkal fogBak élni. A bizottság tagjai nyíltan föllázadtak A hatóság intézkedései ellen és agyohveréssei fenyegették • meg a községi képviselőtestületek tagjait. 'Végül a csendőrség elfogta a kolomposakat. Az újvidéki törvényszék előtt folyt le a bünpör, több mint hatvan vádlott ellen, hatóság elleni'erőszak és izgatás miatt. A . bíróság Siko'p'ária Györgyöt hat' hónapi- börtönre, Ver nácski Simár Istvánt két hónapi fogházra, Czrnity Rádát, aki a röpiveket irta és osztogatta, két hónapi államfogházra Ítélte, a többi vádlott nyolc-tizennégy napi államíogházat kapott.. Az elitéltek — Sikopária kivételével — megnyugodtak. Si-kopária György fölebbezését ma tárgyalta a Kúria Zsitvay Leó elnöklésével. Vargha Ferenc dr koronaügyesz-helyettes felszólalása után a vádlott büntetését két hónapi fogházra szállították le. § Ügyvéd és csendőr. Bácsalmásról jelentik: Fischer Béla dr bácsalmási ügyvédet védői tisztének teljesitése közben Horváth nyomozócsendőr brutálisan bántalmazta. A községiképviselőtestülst rendkívüli közgyűlést hivott össze és elhatározták, hogy az esetről jelentést tesznek a belügyminisztérium csendőri osztályának. § A resicai főszolgabíró, Krassószörény vármegyében még két év előtt egy érdekcsoport alakult meg, amelynek az volt a szándéka, hogy az egyes községekben a parasztok szénkutatási jogát magának megszerezze. Rosenberg Ignác dr petrozsenyi ügyvéd volt a csoport jogi képviselője, akinek jelöltje, Török Márk ügyvédjelölt, kimeut a falvakba a néppel a szerződéseket, megkötni. A resicai járásban ezek a szénkutatási jogszerzések nagy izgalmat keltettek és csendőrséget is vezényeltek ki. Jabolcsa községben történt, hogy D'Elle Vaux Béla resicai főszolgabíró, attól való félelmében, hogy a néppel való tárgyalások, vagy egy be nem jelentett gyűlés esetleg zavarokat okozhat, Török Márk és társait a resicai járásból örökre -kitiltotta. Török fölfolyamodással élt a belügyminiszterhez, aki a főszolgabíró végzését hatályon kívül helyezte. A belügyminiszteri végzés hozatala után Török és társai ismét kimentek a különböző falvakba, de a csendőrség most is meg akarta őket ebben akadályozni. Török Márk erre hivatali hatalommal való visszaélés miatt följelentést tett D'Elle Vaux Béla főszolgabíró ellen és igy került az érdekes ügy a lugosi törvényszék elé. Az ügyész nem vette át a vád képviseletét és • így azt pótmagánvádló vette át. A törvényszék fölmentette D'Elle Vaux Bélát és az ügy, fölebbezés folytán, most. a. temesvári Ítélőtábla büntetőtanácsa elé került. Elnök- volt Gidró László kúriai bíró, a vádhatóságot Répászky Béla dr főügyészhelyettes képviselte, mig a védelmet Darválj Fülöp dr budapesti ügyvéd, országgyűlési képviselő és Nobel Sándor dr németbogsání ügyvéd látták el. Az ítélőtábla elfogadta a védelem álláspontját és D'Elle Vaux Béla főszolgabírót a Büntetőtörvénykönyv 326. §. 2. pontja alapján szintén fölmentette. Az itélet jogerős. § Az orsovai pénzhamisítók. A temesvári Ítélőtábla most tárgyalta annak a pénzhamisítóbandának bünpörét, amelyet, az orsovai csendőrség elfogott. A tábla Roszteszku Mihályt, aki néhány hónap alatt köze! ezer darab egy- és ötkoronásokat gyártott, kel évi börtönre itélte. §_ Pör Vaugban báróné ellen. Brüsszelből táviratozzák: Lujza kóburgi hercegasszony ujabb-örökösödési pört indított Vaughan báróné ellen. Ebben a keresetében két ostendei nyaralót akar visszapörölni és azt állítja, hogy a báróné ezt a két villát a királytól Színlelt vételi szerződéssel csalta ki. A keresetet ma adta be a hercegasszony ügyvédje a brüggei törvényszékén. § Rendőrök és részeg legények. Kiskundorozsmai legények és rendőrök jöttek be pénteken Szegedre, a törvényszéki birák elé. Az eset a legközönségesebb. Ittak,..berúgtak a legények először egymás fejét akarták beverni, azután, hogy a néhány dorozsmai rendör'rendet akart teremteni, azokra támadtak. A legények, késekkel, botokkal támadtak rájuk. Mészáros János rendőrt leszúrták. A szerencsétlen ember sérülése oly súlyos volt, hogy heteken keresztül a halálát várták. A többi rendőr is hasonló sorsra jut, ha véletlenül arra nem halad a cseudőrörjárat, amelynek láttára futásnak eredtek. Hármat azonban sikerült elcsípni köziilök. Ezeket a községházán levő rendőrségi fogházba kisérték, ahonnan mindhárman megszöktek. A rendőrök a véres verekedés hősei közül csak hatot, névszerint Szíládi Ferencet, Verbász Lajost, Tót Mihály Ferencet és Józsefet Nemes Józsefet és Kertész Márkot tudták kinyomozni. Ezek hatóság elleni erőszak, súlyos testisértés és küzesendháboritás miatt kerültek pénteken a szegedi törvényszék büntetőtanácsa elé. A tanuk egész légiója vonult föl a bűnügyben, de a biróság a tárgyalást elnapolta, mert. az elnöklő Pókay Elek táblabíró családjában járványos betegség ütött ki. Egyik leánykája ugyanis megbetegedett, Pókay elnök nélkül pedig a tárgyalást nem tarthatták meg. KÖZGAZDASÁG (—) Bankkimiitatás. Az Osztrák-Magyar Bank november 15-iki kimutatása a hiteligények csökkenését mutatja. A váltótárca 68'7 miilió koronával, a lombard 2'7 miiliő koronával apadt. A zsiróbetétek ellenben szintén csökkentek 8'7 millió koronával. Az érckészlet ezúttal 2'9 millió koronával emelkedett és a bankjegyforgalom 56'7 millió koronával csökkent. A banknak még 178'8 millió korona, adóköteles bankjegye van forgalomban," 59'7 millió koronával kevesebb, mint a hónap hetedikén. (—) ÍMcsóbh lesz a pénz. Bécsből jelentik: A pénzpiac helyzetében az utóbbi napokban könnyebbülés áliott be. A magánleszámitolási kamatláb egynyolcad százalékkal alacsonyabb volt tegnap, mint szerdán. Figyelemreméltó^ hogy Bécsben a kamatláb ugyanolyan magas vólt, mint Budapesten, ami igen ritka esetBerlinből szintén a pénzpiac megkönnyebbülé" sét jelentik. (—) Miért emelkednek az Athenaenm részvényei"? Az utóbbi napokban feltűnő nagy érdeklődés mutatkozott a tőzsdén az Athenaenm Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság papirosai iránt, minek következtében azok tegnap is tizenöt-tizenöt koronával, egészen há romszázhetvennégy koronáig emelkedtek. Eztaz áremelkedést sokan a társaság idei nagyobh osztalékával indokolják (a mult évben tizenöt korona volt, hét és fél százalék). A valódi ok azonban nem ez, hanem az, hogy a részvénye* ket vásárló Magyar Országos Központi Takarékpénztár ki akarja venni a Hazai Bank kezéből az Athenaenm pénzügyi vezetéséi, miért is a társaság részvényeit nagy mértékben ke resi s igy a piacra kerülő Athenaeum-részvónyeket mind fölveszi. (—) Tőkeemelések a llélvicíéken. Az Aradi Ipar- és Népbank alaptökéjet kétmílliókétszázötvenezer koronáról hárommillióötszázezei koronára emelte föl. — A Torontálvásárhelyt Takarékpénztár, amely az idén emelte alap tökéjét kétszázezer koronára, e hónap huszonhetedikén tartandó közgyűlésén négyszázezer koronára fogja tökéjét fölemelni. — A Gyulavidéki Takarékpénztár november tizenkettedikén tartott közgyűlésén elhatározta hatszázezer korona alaptőkéjének egymillió koronára való fölemelését. — Az Orosházai Népbank ötszázezer koronáról egymillió koronára emeli föl alaptőkéjét. (—) A délvidéki gazdák a husbehozatal ellen. A Délvidéki Földmivelök Gazdasági Egyesülete élénk agitációt fejt ki az argentínai liusés a balkáni élöáliat-behozatal ellen. A temesvári középpont memorandummal fordult a föld" mivelésügyi kormányhoz, amelyben arra kéri a minisztert, hogy az élőállat behozatalát a Balkán-államokból föltétlenül utasítsa vissza é^ olyan intézkedéseket léptessen életbe, amelyek a belföldi állattenyésztés fejlődését biztosítják (—) Közraktár Szentesen. A budapesti „Gabonabank Részvénytársaság" értesítette a „Csongrádmegyei Gazdasági EgyesületB-et, hogy részvényeseinek szaporítása, céljából uj részvényeket bocsátott ki részvényenkint száz korona értékben és fölhívta az egyesületet részvények gyűjtésére azzal, hogy az esetben, ha megfelelő mennyiségű részvény jegyeztetnék Szentesen és vidékén, hajlandó a részvényesek által kijelölendő helyen egy közraktárt építtetni. Az átirat alapján az egyesület igazgató* választmánya — tekintettel arra, hogy egy közraktár építése Szentesen és vidékén általános kívánság — fölhívta az érdeklődő gazdákat, hogy a további fölvilágosítja és esetleges részvényjegyzés céljából forduljanak a „Csongrádmegyei Gazdasági Egyesület" titkári hivatalához. (—) Birtokeladás Toroiitálbau. Hír szerint Karácsonyi Jeuő gróf torontálmegyei birtokának nagyrészét egy konzorcium fogja meg-