Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-13 / 146. szám

6 D£L MAGYARORSZÁG 1910 november 13 Mindezek alapján a gondnok hangsúlyozottan kéri az árvaszéket, hogy ne adja beleegyezését a házasságba. Ezideig ebben az érdekes ügyben nem hoztak határozatot. Szinházi műsor. November 13, vasárnap 13, 14, hétfő15, kedd: 16, szerda: 17, csütörtök: 18, péntek: 19, szombat,: 20, vasárnap 9fl ^u, „ 21, hétfő: d. u.: Varázskeringő, operett, este: A kormánybiztos. (Páratlan 4/5-os bérlet.) A kormánybiztos (Páros s ,-os bérlet.) Troubadour, opera. (Páratlan J ;t-os bérlet.) iíeulemans kisasszony házassága. (Páros -'¡-os bérlet.) Amihez minden asszony ért. (Páratlan s/s-os bérlet.) A muzsikusleány. (Páros '',-OS bérlet.) Vándorlegény, operett. (Páratlan - s-os bérlet.) d. «.: A.csikós, népszínmű, este: Vándorlegény, operett, (Páros 3 ,-os bérlet.) A kormánybiztos. (Páratlan Vs-os béliét.) A színház jövője. Ujabban mind többször hangzik el a vészkiáltás (és épen a jelentékenyebb írók részéről), mely a színház csődjét hirdeti, A tudomány, a parlament, az erkölcs, az iskola és •gyéb kulturszerzeményünk csődje után: a színház csődje. És a naivabb színházlátogatók megrendülnek tőle: Mi lesz velünk, ha már színházba se járhatunk! Nyugodjanak meg, hamis tüzilárma ijeszti őket. Nem égnek a világot jelentő deszkák. Csupán rémlátomások keletkeznek néha a tulcsigázott kritikus agyakban. Színházak és darabok bukhatnak, bukni is fognak, de a színház intézménye élni és virulni fog. Mert szükségesség hozta őket létre és tartja fönn őket, A társadalmi együttlétben kifejlődött lelkivilágunk szükségérzete. Minél bonyolultabbá válik közéletünk, minél egyénibbé differenciálódik különéletünk, annál inkább megkívánjuk, hogy a színpad tükrében, egy-egy sajátos keretben, megtaláljuk a nagy, nyüzsgő sokadalomban összefolyó, zűrzavaros, kusza képeket. Vagy kiemelve, különválasztva, elmélyítve, sajátos megvilágításban, beállításban, avagy csupán csak odavetve, a közönséges élet szürkeségétől eltérő színekkel beragyogtatva, mintegy görög-tüzzel érdekesebbé és jelentősebbé téve. Nincs lelkünknek olyan tehetsége és energiája, melyet a színpad többé-kevésbé ki nem elégit. Elsősorban képzeletünket foglalkoztatja. Olyan viszonyokba, olyan összeütközésekbe enged bepillantanunk, melyektöt a mi különéletünk rendesen örökre elzár. Oiyán küzdelmeknek, katasztrófáknak tett részeseivé, melyektől legtöbbször meg vagyunk óva. Olyan szenvedelmek, indulatok dulását tárja elénk, melyek bennünk vajmi ritkán keletkeznek. Ez különösen a komoly daraboknál történik. De hiszen a csupán mulattatni akaró müvek is igen élénken izgatják fantáziánkat. A külsőségek megrögzítése által könnyű és kedves betekintést kapunk olyan helyzetekbe, viszonyokba, társaságokba, párbeszédekbe, mozdulatokba, kifejezésekbe, melyeket, bármennyire is benne élünk a társadalomban, ilyen elfogulatlanul és nyugodtan sohasem szemlélhetünk. Ily módon az egész emberi világról alkotott képünk folyton kiegészül és részint kombináló, részint imagináló tehetségünk mindig uj és uj ösztönző táplálékot nyer. Érzésünkre csak másodsorban hat a színpad. Fölébreszti szimpátiánkat bizonyos egyének és cselekedetek iránt, másrészt felháborodásra, gyűlöletre, haragra indit mások iránt, akik |a megkedvelt személyek útjait szegik. Jókedv, szeretet, avagy pusztán csak érdeklődés kél bennünk. Hozzánk távol esők, egész Idegenek, kiváltják altruizmusunkat vagy sgolzmusunkat. Részt veszünk szenvedésben, balsorsban, örvendünk szerencsének vagy sikereknek. Szabadon kárörvendhetünk. Az emberi erő működése a mi mellünket is dagasztja. Az emberi gyarlóság látása a mi orcánkat is pirítja. Az a szuggesztív hatás, irtely a színpadról sugárzik, fölkorbácsolja két-három órára érzésünket, kiragad a megszokott hangulatból, életkedvünket fokozza s igy már e szempontból is szinte elengedhetetlen szükséget pótol. Valóságos lelki fürdő, mely összes véredényeinket intenzivebb mozgásra, frissebb keringésre bírja. Még egy harmadik szempontból is keressük a színpadot és nem tudnánk róla lemondani. Abból a szempontból, amelyből — a sakkjátékot, a kártya- vagy billiárdpártit, állják körül a nézők. A kibic szempontjából. Mi magunk nem teszünk semmit sem kockára. A nyerés és veszteség esélyei bennünket nem érintenek. Mégis a legnagyobb feszültséggel csüngünk az egyes húzásokon, boszankodunk az ügyetlenségen, örülünk a játékos mesterkedésének, vágásainak és eredményét a mi sikerűnknek, vagy a mi kudarcunknak tekintjük. Ez itélő, következtető és okoskodó erőnknek részvétele a játékban. Ilymódon szabadon csapong intellektusunk, megnövekszik belátásunk, élesebbé válik ellenőrző képességünk, tapasztalatokra teszünk szert, megedződünk az élet viharai, vagy furfangjai közt, utasításokat kapunk, fortélyokat, kibúvókat eszelünk ki, föléje tudunk emelkedni a gyöngeségünknek, az akaratlanságunknak — mindezt néhány koronáért, kényelmes karosszékben, anélkül, hogy a legcsekélyebb veszély is fenyegetne bennünket. Nincs a kulturának egyetlen egy olyan gyönyörűsége sem, mely a szinpadnynjtotta gyönyörrel fölérne. Egyik sem olyan gazdag, oly változatos, oly megható. Még ha a föntebb vázolt impresszióknak jelentőségét nem is becsülnök tul, — hiszen e hatásnak a képzelő, érző és értelmi tehetségek fogékonyságához képest ezernyi az árnyalata ! — akkor is oly ingereket rejt a szinpad, melyek főnmaradását biztosítják. Micsoda pazar látvány a rivalda az ö villanyos effektusával. A szinpad a maga büvöletes díszleteivel! A ruházatok pompája, stílje, szabása, Két legmohóbb érzékünk, a szem, és fűi, szinte kimeríthetetlen ösztönzésben részesül és a visszaemlékezésre szinte kifogyhatatlan enyagot kap. S azután — ott vagyunk a színházban, látnak berniünket ismeretlenül, öszszeolvadunk a közönséggel egy érzésben, egy íiondolatban, egy szemléletben, egy indulatban. Látnak minket és mi látjuk a többit. Nem, mint az utcán: hideg közömbösséggel loholva el mellettünk, nem, mint a hivatalban: tolakodva, tülekedve. Itt minden arcon izgatott figyelem, részvét, szánalom, emelkedett idegélet, fokozódott életkedv tükröződik, amelyet egy többékevésbé értékes kulturélvezetnek ellenállhatatlan ingere csal az arcokra. Csupa ünnepiesen, vagy legalább is jól öltözött embertárs között ülünk és talán semmiféle együttlétben oly gyakran nem cikázik át valamennyiünkön az összetartozandóság vibrációja. Ezért a színpad egyeduralmát semmiféle uj szórakoztató intézménytől nem kell félteni. Sőt ellenkezőleg: biztosra vehető, hogy a színház a maga mindentudóságával, végtelen rugalmasságával idővel az összes többi jelentkező előadási módokat föl fogja dolgozni és magába olvasztani. Nem tartozik ide a „hogyan" kifejtése, sem az erkölcsi és irodalmi nívó méregetése, sem a színpadi föladatok kitűzése — csak a vészmadarak riadója ellen kí kell mondani, hogy a színházat semmiféle versenytárs nem veszélyezteti, a szinpad megmarad annak, ami volt az ókorban, amivé fejlődött napjainkban. * Díszelőadás a szeyedi színházban. A szegedi Makó-ünnep méltó befejezése volt az az előadás, amit a színházban tartottak meg a magyar vidéki színházakból összegyűlt legjobb színészekkel. Bánk bán-1 játszották. Vendégszerepeltek Szendrey Mihály (aradi színigazgató, II. Étidre szerepben); Janovics Jenő dr (kolozsvári színigazgató, Ottót játszotta); Komjáthy János, (Kassa színházának igazgatója, Bánk bán szerepében); Palágyi Líijos, (a miskolciak igazgatója, Biberachot játszotta); Nádassy József (soproni igazgató, Sólom mester szerepében lépett föl). A szegedi színtársulat első. rendű színészei is csaknem kivétel nélkül fölléptek, ugy,liogyaz előadás elsőrangú volt, méltó Katona József szelleméhez. Művészi színvonalú, brílliáns előadás volt. Megszentelte a lelkesedés, — az előadó színészek és a közönség példátlan lelkesedése. A színészek külön-külön és összesen művészit adtak. Kritikát írni az egyes szereplőkről fölösleges ezúttal, hiszen mindnyájan ismert, elismert színészek. Mégis ugy érezzük, föl kell említenünk a vendégszereplöket: Komjáthyt, Szendreyt, Janovicsot, Palágyit és Nádas, syt, a szegcdiek közül pedig Fodor Ellát, Tóvölgyi Margitot, akik tökéletes alakítást adtak, igaz élvezete,t szereztek az ünneplő, diszes közönségnek. * Egész éven át ... A szegedi színház tagjai szerint különös újítást tervez a jövő évtől kezdve Almássy Endre, amikor tényleg átveszi az uj igazgatást. A hírek szerint a legelső „újítása" az lesz, hogy egész éven át. úgyszólván pihenés nélkül, egyfolytában játszatja a társulatát. Abban a két nyári hónapban, amelyekben eddig pihentek a színtársulat tulnehés munkára befogott tagjai, — ezután nem pihennek. Hanem játszanak. Egy évben tizenkét hónapon át ját' szanak. Csak. Semmi pihenő nem engedélyeztetik . . . Almássy Endre ugyanis Szegeden, Gyulán játszik és még meg fog kapni egy harmadik várost is, valószínűleg Csabát. És a nyári szünidei hónapokat kihasználja, akkor is játszik a szegedi társulattal. Amióta a szegedi színház tagjai megtudták Almássy Endre igazgató tervét, elkeseredtek azóta. Mert megtudták, hogy dacára, hogy tizenkét hónapig játszanak a jövőben, a fizetésüket, amit ma tíz hónapi játszás után élveznek, ezután is változatlanul nem élvezhetik, azaz : ugyanazt kapják, tizenkét hónapra osztva. Emiatt a szegedi szinház kardalosai csaknem kivétel nélkül elhagyják a szegedi színigazgatót, máshova, akárhova szerződtek és szerződnek el. * Jíaiijjvei'seny az Otthonban. A szegedi tisztviselők Otthona szombaton este hét órakor rendezte az idén első szimfonikus hangversenyét, Az Otthon dísztermét diszes közönség foglalta el és lelkes hangulatban hallgatta végig az élvezetes műsort. A honvédzenekar Fichtner Sándor karmester vezetésevei játszotta Lortzíng: l'dine nyitányát és Liszt: Hungária szimfonikus költeménj ét. Mindkét számot a közönség lelkesen megtapsolta. Majd P. Nagy Aranka, a szegedi színház kolo. ratur-énekesnöje lépett a dobogóra, kit a közönség kitörő tapsviharral fogadott, Elénekelte Kun Richárd 0 müdalát és Puccini: Pillangókisasszony nagy áriáját. A népszerű, kedvelt művésznő nagy sikert aratott közönsége előtt. * III. Richárd király. A fővárosi Nemzeti Színházban Shakespeare tragédiáját szombaton este játszották, a „III. Richárd király"-!, amely 1903 óta nem szerepelt a színház műsorán. A „III. Richárd király" első előadása a régi Nemzeti Színházban 1843 április 1-én volt, Lendvayné-Hivatal Anikó jutalomjátékául, aki Margit királynét játszotta, az első Richárd pedig idősebb Lendvay Márton volt, akit 1847-ben Egressy Gábor, 1859-ben pedig Tóth József váltott föl ebben a szerepben. Közben, 1853-ban, az akkori legkiválóbb világhírű Shakespeare-interpretátor, a néger Ira Aldridge, angol társulatával két ízben is eljátszotta a Nemzeti Színházban ezt a szerepet. A Nemzeti Színház történetében ez a vendégszereplés az egyetlen kivétel, amikor idegennyelvü előadásra átengedték a színpadot. Az első Richárdfordítás Vajda Péter munkája volt. 1873-ban, uj betanulással és Szigligeti Ede uj fordításában került színre a darab és ekkor Richárd szerepét Molnár György vette át, 1884-ben pedig Gyenes László, aki egész 1903-ig játszotta. A mai: szombati fölujitás alkalmával Rcidó Antal uj fordításában adták a tragédiát, a címszerepet pedig Ivcmfi Jenő játszotta, óriási sikerrel. A közönség egész estén át ünnepelte az európai hírű művészt, akinek a mai alakítása igazán sokatjelentő. A mai előadás szereposztása ez volt: IV. Edvárd király — Molnár, Edvárd, walesi herceg — Váradi, Richárd, yorki herceg — Kiss Anna, Richárd, giost. herceg — Ivánfi .Jenő, György, glar. herceg — Pethes Imre, Henrik, richm. gróf — Beregi Oszkár, Buckingham herceg — Gál Gyula, HastingB lord — Bakó László, Stanley lord — Somlay Artúr, IV. Henrik szelleme — Mihályfi, Erzsébet királyné — K. Hegyesi Mari, Margit — Jászai Mari, A yorki hercegnő — S. Fáy Szeréna, Lady Anna — P. Márkus Emília, akik mindnyájan sikert arattak. * Makó mikor párífoyást kért. Makó Lajosról kedves epizódot ir Szomor.y Emil, az Az, Újság színikritikusa. Most, hogy Makó emlékét országosan ünnepialik a budapesti Nemzeti Színházban Shakespeare „III. Richárd"' című drámáját adják, meg ezt: — Valaha Debrecenben is adták ezt a Shakespeare-drámát, természetesen kasírozva és operett-személyzettel. A földszinten ült egy huszártiszt, akit ez az erős dráma készületlenül talált és érthető, hogy fárasztotta. És