Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-13 / 146. szám

1910 november 10 D£LMAGYARORSZAG 13 apadó, mindig dagályos, tul habzó tenger. Sez a tenger sohasem rombolt. Dagálya éa habzása jótékony, szelid ölelés volt, Selymes és lágy. Föiületén pedig a napsugár játszadozott. — Keresztül mentél az élet minden sanyarufágán és gyötrelmein, deajTe tiszta telkedről a létért való" keserű tusakodás nem tudta letörülni a költészet himporát, nem tudta kiölni az ábrándot a Te nagy szivedből, nem tudta lerontani a légvárakat, amiket zsenge ifjúkorod álmai építettek, gyermek maradtál játszi kedélylyel, naiv hittel, bízó lélekkel és ifjonti tűzzel; boldogan jártál az illúziók, a délibábos remények meseországában, abban a csalfa tündérvilágban, ahol minden hamis és lelked szent meggyőződésével hitted, hogy minden, ami fénylik: színarany, hogy minden, ami csillog: drágakő. Minden ízében müvészlélek, költő és ihletszellem, tele erővel, mélységes érzéssel, fenkölt eszmékkel, szárnyaló fantáziával és gyöngéd poézissel, ez volt Makó Laios, aki tövissel szórt utján, soha sem kereste az anyagi érdekek Virágait, akit a művészetnek anyagiasságtólmentes imádata űzött, serkentett szerte az országban. E nemes város falai közül pergő idők, muló évek el-elsodorták. Küzdve, tanulva és tapasztalva járta az élet labirintusát, de delejtü nélkül is megtalálta újra meg újra ezt a visszasóvárgott, szűkebb h.száját, amelynek földje mély és meleg öleléssel zárta magába örök nyugovóra, — Szolid, mindenkit szerető jóság, a bölcsek türelmessége, az emberek gyarlóságait szánó elnézés, minden harcot kerülő, csöndes alkotnivágyás, elleneinek való megbocsájtás, mindenekfölött való nyugalmas, derűs béke honolt a te nagy szivedben. — S egy szürke, ködös novemberi éjszakán mégis a szived ölt meg. Azon az estén ebben a ragyogó csarnokban Magyarország nagy ura jajongott elvesztett becsületén s mögötte árnyékként sírt egy lerongyolt paraszt. Te vol1ál az, szegény histrió, a nagy úrnak hűséges Tiborca. Kesergésedben megelevenedett a sar«yargó, éhező, elnyomatott magyar nép. Szived mély tengeréből évszázadok rejtett keserűsége szakadt föl zugó, mindent áttörő áradatként. Talán sohasem zokogott fájdalmad olyan Bzivettépően. A multak bajait panaszoltad, de mintha a jelennek szólt volna harsogó keserved. — Testamentumod vala ez. Egy harmonikus élet gyönyörű testamentuma. — Ha csodákban hinnék, azt mondanám: a mi nagy mártírunk, Katona József szellemének forró csókja szívta íöl lelkedet ezen az estén egy jobb világba. — Suttogó, fekete árnyék röppent keresztül ezen a eöt éjszakán a nagy magyar Alföldön, a szőke Tisza mentén, Erdély bércein és a Kárpátok völgyein. Bezörgetett mindenhová, ahol színész tanyázott: a nagy színházi palotákba s a fagy uggy ertyával világított virradattal az ezüst drachmán majd megvegyem a fuvolámat. És még sem vettem meg soha! . . . így lettem az az isteni Lais, kinek Korinthos népe szobrokat emel templomaiban, az a hires Lais, akit egyedül Dorion nem szeret Fölállt, két keze közé fogta az ifjú fejét, gyöngéden hátra hajtotta s belemeritette a szemébe egész győzhetetlen szépségét. — Ne. hagyj ez éjszaka magamra. Maradj velem l Dorion pillái alatt felhők emelkedtek. Zavaros lett a tekintete s ő mégis nevetni akart: — Szép vagy! Fiatal vagy! ... — és elindultak együtt a Lais aranyoszlupos háza felé. Adimanthos kertjeiben megszűntek egy pillanatra a hangok, a hymnuszok, a táncok. Hirtelen szorongás gyötörte meg a lombokat és virágokat, mintha a kertnek irigységében elakadt volna a lélegzete. Lais ment el . . . s Dorionnal lassan haladt a cytherei rózsafák között, a csillagok alatt. Halkléptü rabszolgái üresen vitték hordagyát mögöttük. Elérték a házat. A küszöböt mirtuszok takarták. Az ajtó nyitva volt . . . . . . És mikor eljött a rózsaujjú hajnal, Lais ott ült a földön, nyugágyuk mellett. Aranyhaja, melyben a nap átvirrasztotta az éjszakát, kibomlott s szemében, mint két nedves ibolyában, alázatosan tükröződött egész nagy szerelme. Dorion azzal a diadalmas megvetéssel tekintett le rá, melylyel a férfi arra az aszodukba. És suttogása nyomán arcunkon a bánat keserű könyei pörögtek le. Megfagyasztotta a mi szivünket is a halál sulyo3 mementója, amely tenéked azon az éjszakán elvégeztetett mindörökre. — De most nem sírni jöttünk ide 'ékesszóló könynyel, nem keseregni nagypénteki gyászban. Ünnepelni jöttünk fölmagasztosult lélekkel. Áldozni a legfőbb jognak, a legfőbb igazságnak, a legfőbb természetességnek: a szeretetnek. Ez a néma kőszobor pedig, amelyről hulljon le, ime, a lepel, szinésztestvéreim, a szeretet oltára legyen mindig szemünkben s intője annak, hogy ott az erkölcsi rothadás kezdődik, ahol a szeretet titkai végződnek. — Halál, hát hol van a te diadalmad ? Hiszen én még sohasem láttam testvéreim szemében azt a ragyogást, soha nem éreztem ilyen perzselöen azt a melegséget, amely együtt dobbanó szivünkből kiárad. Nem nő ezen a földön gyönyörűbb valami a nagy, erős szeretetnél : ez a föld legszebb virága, S ugy érezem, mintha a mi egyesülésünk e néma, hideg kőszobor körül, e közönséges emberi fölfogás szerint szomorú évfordulón, egy nagy, illatos, napsugárban fürdő fehér rózsa volna. Minden levele e szép országnak más-más részéből szállott; de, mégis egy a színük : a világosság, egy az illatuk : a szeretet, mert egy helyről fakadtak : ezernyi magyar szinész lelkének mélységes hálájából. És ugy érezem, mintha az én gyönge hangomban ma ezernyi szív vágyakozása reszketne s ezernyi lélek áldástkérő imája egyesülne a szeretet himnuszává, Makó Lajos ! Néma, hides: másod a szeretet szimbóluma szemünkben. Halálodnak évfordulója pedig nekünk mindenha a szeretet örökkévalóságának és győzhetetlenségének ünnepe lészen! (Akik a szoborért fáradoztak.) Janovics beszéde közben a lepel lehullott a szoborról. Néma megilletődéssel nézte a közönség Makó Lajos kiválóan sikerült ércalakját. Elismeréssel kell adóznunk Csiky Lászlónak, aki legtöbbet fáradozott a szobor érdekében. Munkájában segítette Békefi Lajos, Mezei Andor és Sümegi Ödön. A kitűnően sikerült ünnepély rendezésért is pusztán az emiitett négy színészt illeti az elismerés. Csiky László ezután rövid, de sikerült beszédben fölkérte Lázár György dr polgármestert, hogy a szobrot vegye át a város. Ez meg is történt. Lázár György dr szép szavakkal vette át a város tulajdonába a szobrot, megígérvén annak őrzését. (A koszorúk.) Most következett a szobor megkoszorúzása, Gaál Endre dr a szín ügyi bizottság, Faludi Jenő dr a Szinészegyesület, Zilahy Gyula a szonyra néz, kit szerelem nélkül ölelt, Összecsatolta vállán köpenyét s kegyetlen mozdulattal egy ezüst drachmát vetett a hetaira térdére: •— Lais, ezen a drachmán vedd végre meg a fuvoládat... Elment. Belélegezte a tenger hűvös fuvallatát, biztos lábbal tiport végig a harmatos földön. A nap átragyogta a világot; a kertekben Lais rabnői énekelték a virradat himnuszát s a völgyi utcából egy csapat aetiopiai közeledett az aranyoszlopos ház felé. A sziriai fejedelem birodalmakat érő ajándékait hozták Korinthos legszebb asszonyának. Dorion fiatalnak és erősnek érezte magát s elűzte az éji képeket. De aztán este, mikor az uj hold ráhajolt az Akrokorinthos ormára s fölcsillant a tengerparti város márványhomlokán és ezüstöt öntött a kettős öböl vizébe, mikor elhozta az éjszaka a Lais nagy óráját, az ifjú dalnok mint szárnyas erőt érezte visszatérni emlékeit. Ajkán megéledt a Lais ajka, szemében a pillantása s lüktető vérében kigyuladt a hetaira valamennyi csókja. Az arca elsápadt, szorongó vágy szállt föl benne. Torkát égette az éji láz, vad szomjúság gyötörte. Menekülni akart, futni a tulajdon vágyakozása elől s lihegve érte el az aranyoszlopos házat. De az ajtó zárva volt, mintha soha többé nem nyilna ki; és odabent halkan sirdogált egy fuvola hangja ... • tj debreceni társulat, Almássy Endre a szegedi színtársulat és Evva Lajos, Szirmai Endre a Király- és Magyar-színházak, Szendrey Mihály az aradi, Szenles János a kecskeméti, Lenkei Zoltán a temesvári, Békefi Lajos a szegedi, Sümegi Ödön a pozsonyi, Csiky László a kolozsvári színtársulatok, Balassa Ármin dr a Dugonics-Társaság, Takács István a színház műszaki személyzete koszorúját helyezte el. Koszorút tett a szoborra még több színtársulat és a színház jegyszedőszemélyzete is. Ezután a szegedi színtársulat a Szózatot énekelte el B ezzel a szoboravató-ünnep véget ért. A szegedi városatya-választások — fi városi párt szózata. — (Saját tudósítónktól.) December tizennyolcadikán lesznek Szegeden az általános városatyaválasztások, amelyekre már most serényen készül a polgárság. A szegedi városi párt, amely, politikamentesen, a város közügyeinek szolgálatában áll, most erőteljesen szól bele a készülő választásokba és elmondván a maga programját, arra kéri a polgárságot, hogy a város ügyeit ismerő és azokat szolgáló férfiakat küldjön a törvényhatóságba. Megszólal az alsótanyai gazdasági egyesület is és fölhívásában azt- a kívánságát hangoztatja, hogy a tanyát a tőrvényhatósági bizottságban több tag képviselje» mint ezidő szerint, A városi párt szózata így hangzik: Polgártársak! A választott törvényhatósági bizottsági tagok felének megbízatása a folyó óv'végével lejár s a december tizennyolcadikán megejtendő választásokon az időközben megüresedett két tagsági helylyel együtt hetvenhárom bizottsági tag lesz választandó. Eddig a választások a politikai, vagy személyi harc jegyében folytak le, minden határozott program, vagy irány nélkül, ami azután sokszor oly eredményeket hozott, melyek a közügyek terén, meg a városi közgyűléseken való állásfoglalások alkalmával is kifejezést nyertek. A szegedi városi párt, mely a közügyek iránt való önzetlen ós tárgyilagos munkálkodás céljából alakult, ez alkalommal fokozottabb mértékben kívánja jóra irányuló törekvéseit érvényesítem s ezért fölhívja a polgárok figyelmét, hogy csak oly jelölteket támogassanak szavazatukkal, — foglalkozásra, politikai pártállásra s felekezetre'való tekintet nélkül, — akik a közügyek szorgalmas, önzetlen, odaadó, független s befolyásolhatatlan munkásainak ígérkeznek s akik képzettségük, rátermettségük és tapasztalataik alapján a közügyeknek számbavehetö munkásai tudnak is lenni. Oly jelölteket támogasson a polgárság bizalma, akikről föltehető, hogy öntudatos megfontoltsággal akarják is, tudják is előbbrevinni ennek a városnak a fejlődését s támogatni a városi polgárság minden közérdekű igényeinek teljesedését. A szegedi városi párt tagjai s mindazok, akik önzetlen munkálkodásukkal támogatják e párt törekvéseit, megállapodott programszerüséggel kívánják előbbre vinni e város demokratikus alapon, liberális szellemben való haladásának ügyét s ezért e párt ha kell: irányit, ha kell: támogat, vagy ellenőriz minden közérdekű mozgaímat. Kezdeményezőleg lép föl a közgyűléseken, valahányszor azt a közjó s a polgárság érdeke ugy kívánja és ellentáíl minden oly, bárhonnan jövö kísérletnek, mely a magánérdekek előtolásával próbálkozik meg a közjó rovására. Programjának irányában a következő főbb törekvések jelzik: I. A város jövedelmeinek gyarapítása. II. Részben az előbb említett törekvés előmozdítása céljából, főkép pedig a városi polgárság vagyoni erejének fokozása érdekében szükségesnek tartja a párt oly gazdaságpolitikai program megvalósítását, mely előmozdítja a mezőgazdasági és ipari termelés tökéletesedését, biztosítja a kereskedés szabad mozgását és fejlődését, előmozdítja az értékek fokozatos gyarapodását, hogy a városi polgárság legtöbb közterhet viselő ezen osztályai könnyebben boldogulhassanak. III. Fölkarolása és kezdeményezése mindazon törekvéseknek, melyek a városi élet nálunk is mutatkozó általános bajainak orvoslására irányulnak s ezek közt íőkép a lakásügy s közélelmezés érdekeinek gondozása, az