Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-11 / 144. szám

!. éyfölyamj 144, szám Péntek, november 11 Rfizponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szegei), ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN i ELOFIZETES! AR VIDEREN: ca Rorona-utca 15. szám e=a tflÍ5Z évrc . r 24 — félévre . . . R 12-— egész évre . R 28-— félévre . . . R 14 — Budapest! szerkesztőség és kiadóhivatal IV., negyedévre. R 6— egy hónapra H 21— negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 t—i Városház-utca 3. szám t=a Egyea szám ára 10 fillér Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 c=> Kiadóhivatal S39 interurbán 835 Budapesti szerkesztőság telefon-száma 128—IS Roosevelt Szedánja. A Délmagyarország csütörtökön megjelent számában részletesen beszámoltunk az Egyesült-Államokban megtörtént választásokkal. Ha a newyorki kikötő világhírű szabadságszobor-kolosszusa dőlt volna össze, az se kelthetett volna nagyobb szenzációt, mint az a hir, hogy a newyorki kormányzói állást a demokraták jelöltje, Dix, egy, a politikai életben eddig ismeretlen tapétagyáros nyerte el a republikánus Stimson ügyvéddel szemben. A szenzáció nem is a két névhez, vagy azoknak viselőihez fűződik, sőt az is közömbös lehetne az európaiakra nézve, hogy a demokraták ezzel a győzelemmai egyidejűleg az amerikai Unió más államaiban is leverték a republikánusokat és többséget nyertek a kongresszusban. Többet mondunk: ezúttal még az amerikaiak szemében sem a két párt hatalmi kérdése adja meg az esemény jelentőségét, hanem az a tény, hogy Mr Dix győzelme egyúttal Roosevelt jövőbeli elnöki aspirációinak megsemmisülését jelenti. A volt elnök ugyanis a végsőig ekszponálta magát jelöltje, Stimson érdekében, az összes kerületeket többször is beutazta és Newyork államnak minden városát meglátogatta, hogy a kormányzói állást pártja részére biztosítsa. A látszat szerint, melynek hatása meglátszott az Európába jutott táviratokon is, Rooseveltnek sikerült is megnyerni a választók túlnyomó többségét. Útja minyiziók a börtönben. Irta Gorkij Maxim. . . . Egyszerre csak valami különös dolog történt. Az ablak elmosódó üvegtáblái kékes, foszforeszkáló fénytől világosodtak meg, mely nőttön-nőtt és tovaterjedt a börtön falain. S ebben a kék fényben, mely lassankint az egész cellát betölté, sürii, fehéres, gomolygó füsthöz hasonlatos felhő lebegett, amely emberi szemekre emlékeztető szemecskékkel volt telehintve. 8 e tüzes szemecskék sajátságosan rezegtek, villogtak, mintha titokzatos erő mozgatta volna őket. A felhő kavargott, összefolyt, szétomlott, foszlányokra szakadt, mind átlátszóbb lett, végtelennek és fenyegetőnek tetszett, majd haragos susogás kelt benne. Testemet fagyasztó hidegség és félelem járta át. Aztán egyes foszlányok leváltak s határozottabb alakot öltöttek, körvonalaik tisztábban bontakoztak ki. Lassan kerengtek, mintegy úszva az egész cellát elárasztó kékes fényben. — Micsoda árnyak ezek s honnan jöttek ide? — kérdem magamtól csodálkozva és rémülten. — Kik vagyunk és honnan jöttünk ? — szólalt meg egy lassít, komoly, hidegen csengő hang. — Gondolkozzál csak egy kicsit. Nem ismersz ránk? Hallgatagon ráztam fejemet, megtagadva ezekkel az árnyakkui minden ismeretséget, S déníitt diadalutnak tetszett, ahol megjelent, valóságos népvándorlás keletkezett s a bálványozásig menő lelkesedésnek és ujrázásnak olyan megnyilvánulásai vették körül, hogy ellene minden próbálkozás hiábavalónak látszott. Különösen a newyorki külvárosokban tombolt a tömegek lelkesedése. A keleti részen például a napokban kilenc Órára volt hirdetve Roosevelt megjelenése, de már délután öt óra felé olyan tolongás volt, hogy rendőröknek és katonáknak kellett közbei épniök. Rooseveltnek ez a föllépése azért keltett lázas érdeklődést, mert mindenki tudta, hogy részéről ez a legközelebbi elnökválasztásra való hangulatkeltést célozza. Az ekszelnök ugyan a nyilvánosság előtt soha egyetlen szóval sem árulta el a jövőre szóló terveit, de nyilvánvaló volt, hogy itt nem egyszerű korteskedésről van szó. És épen ezért kisérte Roosevelt lépését a nagy tömegek tetszészaja. Ugylátszik azonban, hogy a kábelek mégsem adtak teljesen hü képet az amerikai eseményekről, amikor rikitó és hatásos színekkel ecsetelték a színpadon lejátszódó érdekességeket, de elhallgatták mindazt, ami a színfalak mögött történt és készült, így csak ma pattant ki, hogy a republikánus párt, ragaszkodván a köztársasági tradíciókhoz, mely elvből kizár minden imperialisztikus izii beszivárgást, elejétől fogva nem jó szemmel nézte Roosevelt kortesutját, mert megsejtette, hogy a mérhetetlen becsvágyu férfiú ezek csak tovább imbolyogtak a levegőben, széles, ritmikus mozdulatokkal, mintha ünnepélyes táncot lejtenének. A még mindig meglehetős homályos, átlátszó silhouettek nesztelenül kerengtek, forogtak körülöttem. Egyszerre csak tisztában vált ki közülök egy aggastyán, a vak aggastyán, ki egy öreg, roskatag asszony övébe fogózkodott. Vakítóan csillogó hópelyhek takarták rongyos köntösüket; borzongató hidegség áradt ki belőlük. Tudtam, hogy kik voltak; de minek jöttek ide? — Ránk ismersz-e hát ? Nem tudtam, vájjon a künn tomboló vihar hangja szólt-e hozzám, vagy a lelkiismeretemé; de a hang parancsolóan csendült meg s valósággal leigázott. — Tehát tudod már, kik vagyunk! S a többiek is elbeszéléseid hősei: gyermekek, asszonyok, férfiak; akikre szenvedéseket mértél, hogy szórakoztasd olvasóidat. Nyisd ki szemeidet, nézd, el fognak vonulni szemeid előtt s itéld meg, mily számosak és siralmasak fantáziád szülöttei. S az árnyak rendre elvonultak előttem. Az első pár egy fiatal gyermek s egy kis leányka volt — hasonlók két nagy, hóból formált virághoz ; olyan világosságot árasztottak, mint a hold fénye. — Ezt a két gyermeket 1e ölted meg egy ház ablaka alatt, ahol karácsonyfa ragyogott. Emlékszel? Sóvárgó szemekkel nézték s aztán ott maradtak a havon a hidegtől megdermedve, megfagyotton. ezeket a választási körutazásokat csakis a saját, harmadik elnökségének az előkészítésére rendezi. A demokraták végre nyiltan is szemébe vágták ezt a föltevést, de Roosevelt erre egyáltalán nem reagált és folytatta agitációját, bizva a tömegek bálványimádásának szuggesztív hatásában, mely Napoleontól Boulangerig annyiféle esetben és változatban diadalra vitte a népkegy kiválasztottját. De a republikánusok megérezték, hogy ez a becsvágy végzetes lehet reájuk nézve, nagy nyugtalanság vett erőt a párt vezérein és nemrégen fölkeresték Rooseveltet, hogy nyilatkozatot kérjenek tőle, hogy Stimson megválasztása esetén sem fog az elnökségre aspirálni. A küldöttség nagyon megjárta. Roosevelt valósággal dühöngött, a szó szoros értelmében kidobta a barátait, miután előbb igy válaszolt a kérdésükre : — Nem engedem megkötni a kezemet, sem tőletek, sem senki mástól. Szabad ember vagyok, szabad elhatározásomat korlátozni nem engedem. És ha a nép engem fog kívánni elnökül, én nem fogok vonakodni ! Abban a pillanatban senki sem sejtette, hogy e nyilatkozat eldöntötte nemcsak a newyorki kormányzóválasztás sorsát, de lerombolta Roosevelt büszke reményeit is. Ugylátszik, hogy a republikánusok, anélkül, hogy a nagy nyilvánosság észrevehette volna, attól a pillanattól kezdve nem tekintették többé életkérdésnek Mr Stimson győzelmét, mert ők Kis hőseim elvonultak szótlanul s belevesztek a kék fényözönbe. Helyükön egy sápadt, kimerült asszony tűnt föl: i — Ezt az anyát is te gyötörted meg. Karácsony estéjén sietett haza falujába gyermekeihez, cipelve a szegényes, messziről hozott ajándékokat s az uton összerogyott. Rémülten és szánakozva néztem az árnyat. A menet tovább tartott. A könyörtelen hang egyenkint fölsorolta szomorúságban fogant hőseimet. Az utolsó, a vak aggastyán, csonttá fagyott rongyaiban, megállt előttem s rám meresztette tágranyilt, öveges szemeit. Szakálla csillogott a zúzmarától, szája körül jégcsapok csüngtek alá. Az öreg asszony arcán a gyermekek boldog mosolya látszott; de ez a mosoly merev volt, bele volt dermedve az arc megkeményedett, mozdulatlan ráncaiba. .. . Végre elült a vihar, a kisértet-hősök eltűntek s csak a sürü, átlátszó felhő gomolygott szemeim előtt. A vizió ott lebegett a levegőben, mintha valami titokzatos jelre várna. S én is vártam szenvedélyes türelmetlenséggel, összeszedve elgyöngült lelkem minden erejét. — De hát miért van ez? — kiáltám végre. — Mit jelentsen ez? Ekkor fölcsendült újra az a lassú, komoly, hideg hang. — Felelj te magad a kérdéseidre. Miért írtad le azt a sok szomorúságot? Nem elégedtél meg a létező bajokkal, az élet látható és kézzelfogható szerencsétlenségeivel, hanem még uj kinokat is találsz ki s ugy adod eiő