Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-10 / 143. szám

4 DÉLMAGYARORSZAG 1910 november 10 oldalon, kimászik a gödörből az ur, ott kezdődik a rossz ut, hogy verje meg az a menybéli úristen! Mert az olyan ut, hogy még omnibuszszal se járhatják ilyen időben egy év óta! Semmi ut sincs. Hát tessék bemenni Dorozsmára: — fejezte be a humorfiu, de nagyon tragikusan. Elindultam. Csakugyan, tégladarabokon átugráltam a viz közepén néhány száz méterre. Majd kimásztam az árokból, gyalogoltam a dorozsmai nagytorony felé. Rossz félóráig mentem. Egyetlenegy ember nem jött se velem, ge ellenem. Az országút elsülyedí. Félméter — egész méter mély viz, sár jelezte a helyét. Semmi téglázott, semmi kövezett, vagy legalább feltöltött ut. Csupa viztócsák, tavakSzéthullott szalmaboglyák. A mezőn varjuk serege sirt a szélben. ... De mégis beértem Kiskundorozsmára! A községet pocsolya veszi körül, ki tudja hány száz méter hosszúságban. A pocsolyában nád. A község határában sátoros-cigányok áznak, fáznak, velük szemben feszület. Egy koronáért a legcsunyább cigányasszony lepuccolja rólam a sarat. A főúton megyek a városba. Kezdetben öt méter hosszú, csudaapró lakóházak köszöntenek, némelyik oldalán paprikafüzérek és kivül ez is odacsapva: Éljen Spilka Antal követünk! Mert a tipikus magyar politika egész esztendőn át átvonul az egész községen. De amint befelé megyek a városba, megnőnek, kinyúlnak a házak. Már feltűnik egy gőzmalom, azután kicsi boltok, aztán már gyógyszer" tár is, szentképek a cégére ennek is, a legtöbb boltnak. Ellenben a nagytemplom közelében Ötven lépésre, a főutcákon is nincs az utcaoldalakra átjáró, rettenetes a sár, kövezetlenek az utcák, deszkapallók sülyedtek a sárba, vert agyag, fekete föld még a házak eleje, a gyalogjárók is. Világítás pedig nincs. A községben összesen hét petróleumlámpát fedeztem föl, azok közül is többen észrevehetően nem volt petróleum. (^Vasárnap délelőtt volt. Benéztem a templomba. Zsúfolásig tele. Még körülötte is emberek álldogáltak jobblábról a balra és viszont, balkézzel vakarták meg a jobbfülük tövét és viszont. Szóval, magyar falusiasan, módosan vasárnapoztak. — Szép, nagy templom, — mondottam ott? ahol férfiak beszéltek a politikáról, a kormányról, a termésről. — Hát szép. Száz éves mult. Azért épült ilyen magasan, hogy el ne vigye a viz, ha kiönt a Tisza. De már, tetszik tudni, szük a templom, mert az egész község katolikus. Tizenhéteser katolikus ember van Kiskundorozsmán. Szociálista hogy van-e V Bizony nincs. Kivesztek. Nem nékik való ez a táj. — Szegények-e az emberek? — Arról jobb nem beszólni, — mondják többen is, egyszerre, őszintén. — Csoda szegény világ jár erre ! Alig tudunk élni. Nincs semmink, csak a legtöbbnek egy kis háza. De nincs kereset. Még azok járnak legjobban, akik téglát vernek: asszonya-embere együtt dolgozik. Aztán sokan kubikolunk. Kétezer dorozsmai polgár széledt el mindenfelé, kubikolnb Legalább uraság volna, ahol munkát kaphatnánk. Sokat nyomorgunk. Nincs, aki velünk törődne. Senki sincs. — Nem baj, hogy nincs elöljáróság, nem érzik, hogy rosszabb, amióta az elöljáróságukat elcsapták? — kérdeztem. — Hát igen egykutya az, kérem. így se jó amúgy is nagyon rossz volt. Hátha még igy jobb lesz. Az urak tudják. Tovább mentem. A községháza előtt kivitt padokon ültek a magyarok és a rendőrök. A községháza udvarán szertedobált sátrak. Beljebb egy rossz, kerekes kut. (Artézi kut... hát az nincs.) A kut mögött szabadoldalu, rogyó szin. Alatta három tüzoltó-lajtkoesi. Egyik öszszetört. Még hátrább még egy szin. Az a rendőrség szobája. Egy szál rendőr cigarettázva ügyel a rendre. — Hány rendőr van a községben? — kérdezem a rendőrt. — Nyolcan vagyunk, meg a tizedes ur, meg az őrmester ur. De mink vagyunk a tűzoltók is, — mondta büszkén, (hogy is irjam csak): dagadó kebellel. — És mennyi a fizetés? — kérdeztem tovább. — Kétszázhetven forint, lakásnélkül, — mondta, már nem olyan dagadó kebellel. — Ezért aztán mindenféle munkát mink végzünk, a kolerát ellenőrizzük, jön a népszámlálás, leveleket, cédulákat mink szoktunk kihordani, mink emeljük ki a kocsit, ha elakad az uton, aztán mondjon az ur valami dolgot — biztos, hogy azt is nekünk köll csinálni. Hát még mos^ hogy izé . , . felfüggeszttetett az elöljáróság . . . . . . Dél van. Két harang élesen zavarja a csöndot. Jönnek a templomból az asszonyok leányok. Kicsitermetüek, satnyák, szegényesek' szomorúak. Lerí a legtöbb arcáról az állandó éhezés. A gyermekek is csúnyák. Novemberi napon, vizben, sárban mezitláb tengődik igen sok fiu, leány. És láttam, hogy vasárnap dél" ben apró emberek, satnya gyerekek az utcán ebédeltek — kenyeret. — Ez az ebédtek, gyerekek? — kérdeztem. — Az. Többet nem is kérdeztem tőlük. Kiskundorozsmán kaszinót is találtam. Akad „intelligencia" is. A városban található, intelligensebb emberek ezeket mondották el kérdő" seimre: — Közel negyedszáz esztendő óta semmit se tettek Kiskundorozsiuáért. Közel húszezer ember ugy él itt a mások bűnei miatt, mintha elszigetelték volna minden élettől azért, hogy lassankint elpusztuljon közel húszezer ember. Ezren meg ezren vándorolnak más vidékre az utóbbi időben Kiskundorozsmáról, mind kubikos és más tengődő munkások, akik itthon éhen pusztulnának. — Huszonöt esztendő óta Kiskundorozsmán egyes alakok „vezettek", uralkodtak, ahogy csak akartak. A most, végrevalahára felfüggesztett bíró például szinte korlátlanul, gőgösen uralkodott. Az ő politikáját mások, kényszerűségből bár, de mégis követték, ugy, hogy utóbb már a politikai választást urhányás-nak nevezte el. Az ő külön törvényük volt a leg" fontosabb és hogy a fölöttes hatóság parancsát mennyire nem igyekeztek betartani, legjobban bizonyítja az a felfüggesztés, amire nem is tudunk példát, hogy a község elöljáróságát felfüggesztették, hogy ma egy nagyközség, közel húszezer ember, elöljáróság nélkül maradt. — Kiskundorozsma község elöljárósága felfüggesztésének ez a története: — A kolerajárvány kitörése után, amikor a szomszédos Félegyházán már hivatalosan kon" statálták a kolerát, Csongrádmegye törvényhatóságának közegészségügyi bizottsága a törvény rendelkezése szerint, járvány bizottsággá alakult át. Ennek az átalakulásnak törvény szerű következése lett, hogy a bizottság minden rendeletét minden hatóság, amely alája tartozik, fölebbezésre való tekintet nélkül, azonnal köteles végrehajtani. És a járvány, bizottság a legszélesebbkörü óvóintézkedéseket rendelte el a kolera ellen való védekezésben, így elrendelte, hogy Csongrádmegye ama községeiben, amelyekben sok az olyan ember, aki különösen koleragyanus vidékre utazott el dolgozni, a községet tizedekre osszák föl, ugy, hogy a tizedeket egy-egy esküdt naponkint bejárja és ha valaki a községbe visszatér akár kocsival, akár gyalog, igy őket a vasúti állomáson nem fertőtleníthették, az ilyen visszatértet eltiltsa a másakkal való érintkezéstől, amíg az orvos meg nem érkezik dezinliciálni. Amikor aztán Gyárfás Géza főszolgabíró, — aki a megyei járványbizottság rendeleteit a saját járásában végrehajtatni hivatott — érdeklődött az egyes, igy a dorozsmai esküdteknek számáról, szolgálati rendjéről, meglepetten értesült, hogy az esküdtek húzzák ugyan a fizetésüket, de hiába irja elő nekik a szervezési szabályrendelet, hogy hivatalos órákat tartsanak: — hivatalos órákat egyáltalában nem tartanak, sőt a községházára föl se mennek. A főszolgabíró tehát elrendelte, hogy „az esküdtek ezentúl kéznél legyenek, a részükre előirt koleravédekezési teendőknek lelkiismeretesen megfeleljenek és legalább egyrészük a városházán hivatalos órákat tartson." Megjegyezte még a főszolgabíró azt is, hogy Dorozsmán rendkívül fontos és nagy felelősséggel is jár az intézkedés végrehajtása, mert hisz a községből kétezernél több személy: családonkint, személyenkint, vagy csoportonkint széjjelvándorolt az országba, közöttük legtöbb a Duna melletti tájakra, községekbe: Mohácsra, Nyergesujfaluba, Komáromba utazott, akik a kolerafészkekből minden napon megérkezhetnek. — A főszolgabíró rendelkezésére Kiskundorozsma elöljárósága nevében Czékus Imre főbíró és Tajthy Ferenc főjegyző azzal válaszoltak, hogy huszonnégy órán belül, előljárósági ülésen, mind a hat esküdtet tiz napra szabadságolták, majd a tiz nap letelte előtt, az októberi közgyűlésen, mind a hat esküdtnek három-három hónapi szabadságidőt indítványoztak „sürgős gazdasági teendőik elvégzése cél" jára", amit a közgyűlés természetesen megadott, mert minden indítványukat elfogadja mindig a közgyűlés. Hogy ezzel a határozattal valósággal provokálták a főszolgabírót, az bizonyítja legjobban, hogy az esküdtek fizikai munkára képtelen aggastyánok, akik a mező betakarítására, a szüret elvégzésére, vagy bár" mely „sürgős gazdasági teendőik" elvégzésére képtelenek, akik évek óta semmi ilyen szabadságot nem kértek és nem kaptak. A főszolgabíró megtudta azt is, hogy előljárósági tagok nyilvánosan hangoztatták, hogy „nekik nem parancsol senki onnan kívülről, ők nem tartoznak senkinek engedelmességgel" — ezek után felfüggesztette Kiskundorozsma elöljáróságát. — Különös, de igaz, hogy Kiskundorozsmán örömet okozott az elöljáróság felfüggesztése és az a körülmény, hogy elöljáróság nélkül él majd húszezer ember. Az elöljáróság működése ellen már nyíltan lázadoztak a nagyközségben. Hangoztatták az emberek, hogy igy tovább nem élhet a község, hogy véget kell vetni annak a lehetetlen állapotnak, hogy egy város elszigetelten, kezdődő társadalmi életet, tengődő napokat érjen. Dorozsmán bízunk abban, hogy teljesen uj kezekbe kerül a város vezetése, hogy megszűnnek a lehetetlen állapotok. Ennyi elég a nyilatkozatokból. Sőt: sok is. Tagadhatatlanul a legnagyobb társadalmi és kulturbotrány a dorozsmai, ami az utóbbi időben magyar vidéken megesett. Tűrhetetlenül bűnös állapot, hogy az Alföld metropolisától, Szegedtől öt kilométerre, ugy éljen egy közel húszezer lelkű város, hogy oda vasút ne vezessen, hogy a várost esős időben csakis életveszedelemmel lehessen megközelíteni. Ahogy Kiskundorozsmát! Lehetetlen állapot, hogy húszezer lelkű város elöljáróság nélkül éljen hetekig, esetleg hónapokig. Ahogy Kiskundorozsma ... Támadás a magyar fejlődés ellen, hogy olyan elmaradott, kicsinyes, korlátolt városi politikát űzzenek egy városban, ahogy Kiskundorozsmán, ahol az egész városban egyetlenegy orvos és a tanyavilágban két orvos ne gyógyíthasson mindenkit, ahol a városban összesen nyolc közrendőr ne ügyelhessen a rendre, ahol népiskolát is csak akkor építettek ujat, amikor a régi rászakadt a gyönge gyermekekre és megsebesítette őket. Kiskundorozsmát: húszezer embert ki kell ragadni a kezdetlegességek, a botrányok közül, akárhogy! A legelső a belső bajók orvoslásán kivül az, hogy ne zárjuk el tovább a községet a szomszédos városoktól, elsősorban az öt kilométer távolságra levő Szegedtől. Szalay János.