Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-10 / 143. szám

2 DELMAQYARORSZAG 1910 november 10 dasági élet fejlődésére való visszaha­tása szerencsére mindezideig elma­radt és adja isten, hogy a jövőben is elmaradjon. De ha a mi pénzviszonyaink feszült­ségét sem a nemzetközi viszonyokkal, sem az általános gazdasági helyzettel nem lehet teljesen megmagyarázni, föl­merül a kérdés, mi okozza mégis a jegybank státusának ezt a mindezideig példátlan megromlását ? Miért olyan óriási a váltótárca- és a bankjegyfor­galom ? Ha sem az üzleti élet arány­talan és egészségtelen fejlődése, sem a nemzetközi viszonyok nem okai en­nek a feszültségnek, mi tehát az elfo­gadható magyarázat ? A pénzszükség­nek két főoka szokott lenni. Vagy a mozgatható tőkék és hitelek túlságos lekötöttsége, vagy a pénzforgalmi esz­közök hiánya. Az előbbi ok gazdasági, az utóbbi valutatechnikai. Ezúttal ugy tetszik nekünk, hogy az utóbbi eset forog fönn. A forgalomnak nem áll annyi fizetőeszköz rendelkezé­sére, mint amennyire szüksége van. A bankok és a jegybanknál akreditált cégek, hogy pénzhez jussanak, kényte­lenek váltókat benyújtani a jegybank­hoz és ezáltal a bankjegyforgalmat szaporítani. És igy történik azután, hogy a jegybank érckészlete nem sza­porodik, inkább csökken, ellenben bank­jegyforgalma egyre emelkedik és stá­tusa romlik. Sokat irnak és beszélnek a jegy­bank devize-politiká járói, amely álta­lános vélekedés szerint kitűnően bevált. A banknak joga van a készfizetések fölvételéig hatvan millió korona ér­tékű, külföldi ércben fizetendő váltót érckészletébe beszámítani. De a jegy­bank ezen az összegen felül is vásá­rol külföldi váltókat. Ezeket a váltó­kat esetről-esetre, amikor nagy kereslet van, eladja és ilyen módon igyekszik a deviza-árfolyamokat szabályozni. Ez • rrwr—™ ' '•••M»" J iMiiiniiwmiji».»iiiMB.i«i m<wniMW.mi Ml kiil kapcsolódik Debussyéknek, Delia­nak és például Bartók Bélának és Ko­dály Zoltánnak zenéje. E két irány kö­zött nincs átmenet, nincs rokonság. Gyö­kértol kezdődő áthidalhatatlan különbség van köztük. Mind a kettő realizmus ugyan, melynek elve minden zenére váló mély lelki rendülést kifejezni, nem nézvén: kellemes-e, vagy sem. De az az irány, melynek máma Strauss Richárd a főképviselője, ez indula­tok természetben való megnyilvánulásait kopirozza le a zenébe, válogatás nélkül. Ez a zene nem a kínt, hanem á jajkiáltást, nem a jókedvet, hanem a kacagást, nem a szomorúságot, hanem a zokogást ábrázolja. Ezek a zenészek elébb megvárják, míg a lé­lek indulatai a természetben megnyilvánul­tak, hogy aztán e megnyilvánulást erős realizmussal és brilliánsan kifejlett techniká­val ábrázolják. Ez az ut vezetett á program­zenéig. Az utolsó kvartettek, a Bartók és Kodálv zongoradarabok realizmusa egészen más. Ők sem csak kellemes érzéseiket válo­gatják ki, de náluk a zene az első jajkiál­tás. Az indulataik közvetlenül, kerülő nél­kül zenében fejeződnek ki. Ők nem ábrázol­ják az emberi zokogást. Ez az ő fokozatuk. Ez pedig gyökértől kezdődő áthidalhatatlan különbség. Hogyan történhetett mégis, hogy Bartók zenéjéről szólván, olyan sokat emlegették Strauss Richárdot. Hiszen kétségtelen: az egyformán nemértés is valamilyen egyfor­maság. De nyilván mégis akadnak látszólagos hasonlóságok. Ez a dolog természetében van. Hiszen, hogy ugy mondjam, biológiai rokon­ság van az ordítás és azon zene közt, melyet a politika egyrészt nyereséges, mert a bank keres kamatokon és árfolyamon. Másrészt mindezideig kitűnő eszköz­nek bizonyult a váltóárfolyamok pa­ritásának föntartására. Azonban egy hátránya mégis van és ez most külö­nösen érezhető. A jegybank a aevi­zekért bankjegyet ad. De mert ezeket a devizeket nem számíthatja be az érckészletbe, státusa ezzel megromlik. Jelenleg százhúsz millió koronára te­hető a jegybank devize-állománya. Ha ezeket eladná, százhúsz millió koroná­val javulna rögtön a státusa. Egy másik módja a pénzeszközök szaporításának az volna, ha a jegy­bank kamatmentes előlegekkel elősegí­tené az aranybehozatalt. Az idén az európai jegybankok, különösen az An­gol Bank és a Német Birodalmi Bank, nagy versenyt fejtettek ki, hogy arany­készletüket kiegészítsék. Az Osztrák­Magyar Bank azonban nem követte ezt a példát, részben, mert az arany­behozatalt üzleti szempontból nem tartja nyereségesnek, részben, mert azt hiszi, hogy devize-politikával eléggé ura marad a valuta-mozgalomnak. Ám a mostani események azt bizonyítják, hogy nemcsak valuta-árfolyamok pari­tásáról, hanem a pénzforgalmi eszkö­zök szaporításáról is kell gondoskodni. Mert ha a pénzeszközök hiányoznak, a valuta-árfolyamokat sem lehet sza­bályozni és ezenfelül a gazdasági élet­nek még a pénzszükséggel és a magas kamatlábbal is kell küzdenie. Kedvezmény a tiszteknek. A katonatisz­tekre nézve a királynak fontos elhatározásáról ad hírt a Rendeleti Közlöny. Ennek érteimé­bén a király fölhatalmazta a hadügyminisztert, hogy az 1904 október 7-én kelt legfelsőbb ren­delethez képest, a vezérkari főnökkel egyet­értőleg, méltánylást érdemlő esetekben meg­engedhesse a korhatáron túllévő tiszteknek a hadiiskolába való fölvételt, a fölvételi vagy a fővizsga ismétlését. Ugyancsak a hadügymi­niszterhez intézendő a folyamodvány abban az esetben is, ha házas tiszt kéri a fölvételt. ugyan az az indulat teremtett, hogy legyen kifejezője. És igy az ordítás hü kopirozása hasonlíthat látszólag utóbbi muzsikához. De azt mondom, még ha véletlenül hangjegy szerint ugyan egyformák volnának is e produktumok, akkor is ellenkező pólus fe­lől indultak és gyökértől kezdődő áthidal­hatatlan különbség van köztük. Hogy a kettő-közül melyik az értékes? Csak azt jegyezzük meg, hogy a Straussék iránya roppant sziik körré szoritkozhatik csupán, mivelhogy nem ábrázolhat a lélek­ből egyebet, mint ami más, nem zenei hang­ban már megnyilatkozott. Ott fejthet ki bravúrt. De elkerülhetetlenül triviális lesz rögtön, mikor közvetlen, programtalan ze­nébe hajlik. De nemcsak, hogy szűk a terü­lete, hanem ez a területe a léleknek nem a specifikus muzsika területe, mert nem az, melyet épen csak zenével és semmi mással, még ordítással és zokogással sem lehet ki­fejezni. Már pedig minden alkotásnak egyet­len föltétlen létjogosultsága,hogyamitmond, csak ugy mondható, ahogy mondja és se­hogyan máskép ; hogy nem kopirozása, ha­nem öntudatra keltése és bővítése a vi­lágnak. Bizonyára akadnak, akik e fejtegetése­ket ellenszenvvel hallgatják, mert a mo­dern zene elterjedésén és immár kétségtelen diadalra jutásán a tiszta klasszicizmust si­ratják. Kedvükért meg lehetne vizsgálni kissé a klasszicizmus fogalmát és megjósolni, hogy lesz idő, mikor Bartók és Kodály lesz­nek a képviselői. De inkább egy már be­következett jelenséggel vigasztaljuk őket. Ez első hallásra paradoksznak tetszhetik. A vallásvédelem történeti fejlődése. Irta Ferjéssy Mihály dr, táblabiró. III. A boszorkánypörök és az ezzel járó vissza­élések komolyabb megszorítására az első ered­ményesebb intézkedést III. Károly tetté, egy, Szeged városához 1728. október huszonnyolca­dikán intézett leiratában, majd Mária Terézia 1758-ban elrendelte, hogy az eljárás a legnagyobb óvatossággal történjék és a hozott Ítéletek kihirdetésük és végrehajtásuk előtt a királyi helytartótanács utján légfelsőbb helyre terjesz­tessenek, majd 1758-ban azt rendelte, hogy a vádlottak letartóztatása után a bűnvádi eljárás megkezdése előtt legfelsőbb helyre fölterjesztés történjék, végül 1768-ban azt, hogy csakis a legkétségtelenebb bizonyítékok és más kapcso­latos büntettek esetében kezdessék meg a vizsgálat. Ez ismételt rendeletek folytán, mi­után még két nőt, mint boszorkányt, Nagy­károlyban 1745-ben megégettek, a boszorkány­pörök megszűntek. Azóta ós ma is a bübájos­ság vagy varázslás mint a megtévesztés esz­köze, tekintetik és szándékos károsítás esetén mint csalás, különben mint kihágás büntet­tetik. Régebbi törvényeink, így az 1635. évi, az ana­baptistákat, kik az idősebbeket újra keresz­telték, ötszáz tallérnyi, az 1647. évi a templo­mok, iskolák, plébániák elfoglalását más vallá­súak számára hatszáz forintnyi birsággal, az 1791. évi pedig a katolikusok csábítását az evangélikus vallásra, a cselédek akadályozta­tását hitök és vallásuk gyakorlatában, mint közvétségeket a biró belátásától függő bünte­téssel sújtották. # Jelenleg érvényes büntetötörvénykönyvünk az akkori modern, különösen a német bi­rodalmi büntetőtörvénykönyv mintájára a val­lásvédelem kör két szempont alapján hatá­rozta meg: 1. hogy az állam által elis­mert minden vallás szabad gyakorlatát a tettleges megzavarástól, illetőleg az erőszakos megakadályozástól biztosítani kell ; 2. hogy az elismert vallások szertartásait a botrányos megtámadtatástól még kell védeni. Ekét szem­pont figyelembevételével és azon közvetlen érdekből határozta még e bűncselekmények körét, hogy azok a megsértett felekezetbeiiéket lázas ingerültségbe hozva, a közrend veszé­lyeztetésének okaivá válnak s igy állami be­avatkozást igényelnek. E bűncselekmények e szerint a fönnálló állami és társadalmi rendet veszélyeztetik. E fölfogás alapulvétele mellett büntetőtörvé­nyünk is a vallás elleni bűncselekmények köré­nek és minősítésének megállapításánál abból az először a „Gode penal" által hangsúlyozott s Az a modern zene, mely a léleknek minden nehéz és sötét indulatától is terhes, terem­tette meg szükségképen az átlátszó nyugalmit klasszikus előadómüvészetet. Ez a pódiumon álló virtuóz dramatikus helyzetéből követ­kezett. Az, hogy valaki kiáll ezer ember elé, ott énekelni, muzsikálni kezdvén, az a közönség öntudatában, de kivált a művészé­ben egy indulatbeli, szenvedéiybeli indokolt­ságot kiván. Az, hogy valaki a legliraibb megnyilvánulással pódiumra lép, az drámai­lag nem plauzibilis másképen, minthogy ott olyan indulatok fakadnak ki belőle, melyek érthető módon kényszeritették erre, mert lázongóak és visszafojthatatlanok voltak, mint a zokogás. De a régi, kellemes, nyugal­mas klasszicitásu zene ezt az indokolást nem adta meg. És nvivel elsikkasztani azt nem lehetett, hogy vannak sodró, ellenáll­hatatlanul kitörő indulatok, az előadó — épen a java — lihegéssel, hörgéssel vagy a szerszámon játszott egyéb trükkökkel igye­kezett pótolni, ami hiányzott a zenéből. Bartók Béla és Kodály Zoltán zenéjénél például ez az előadásmód lehetetlen. Nincs többé célja, de tere sem. Ez a zene a lélek minden kifejezhető indulatát zenei formákba szivta . föl és az előadónak nem maradhat más dolga, mint azt a közönség lelkébe fa­csarni, mint tele szivacsot, csak arra vigyáz­zon, hogy bent ne hagyja a javát. Hozzá­tennie itt: igazán nem kell. Így történt az­tán, hogy Bartók és Kodály temperamen­tumtól, szenvedélytől, indulattól reszkető zenéje vetette fölszinre az olyan átlátszó nyugalmu, klasszikus kamara-muzsikust, mint Waldbauer Imre.

Next

/
Thumbnails
Contents