Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-07 / 115. szám

1910. f. évfolyam, 115. szám. Péntek, október 7 KSzponti szerkesztősig és Kiadóhivatal Szeged, 11 r—- Korona-utca 15. szám ca Cndapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., C=) Városház-utca 3. szám e=a ,, ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R 12 — negyedévre . R 6— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évro . R 28--- félévre . . . R 14 — negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér 11 TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 1=3 Kiadóhivatal 831 Interurbán 835 , 1 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Emlékezés a vértanukra. — Elmondotta Tisza István gróf. — — Emlékünnepre jöttünk össze. Nagy idők nagy férfiainak emlékezetét üljük. Azok, akiket a szent emlékek gyűjtenek most össze, illő, hogy mielőtt e helyre lépnek, leverjék saruikról a mindennapi élet porát, illő, hogy kívül hagyjuk a hétköznapi éiet apró törekvéseinek, küzdelmeinek, önzésének és súrlódásainak köznapigágát és illő, hogy elfeledkezzünk mindenről, ami elválaszt bennünket, hogy egyesüljünk abban a nagy és szent érzelemben, amely, mig magyar fog élni e hazán, minden igaz magyar, embert egyesíteni fog és ebben az ünnepélyes órában ne érezzünk egyebet, mint 7 nemzet múltját, fényes emlékeinek lélekemelő, buzdító, reménytnyujtó fényét és melegét és a nemzet gyásznapjai fölött érzett méla bánatot. Mert hiszen sajátságos végzete az a magyar nemzetnek, hogy a történelmünkön végig a legnagyobb ragyogás, a legnagyobb fény, a legnagyobb dicsőség a legsötétebb gyászszal egyesül. És tépelődve kérdezzük magunktól, miért kell annak ugy lennie, hogy a magyar nemzeti dicsőség legszingazdagabb virágai csak az ártatlanul kiontott vér által áztatott talajból nőhetnek ki? Sajátságos végzet ez. A nemzet tévedései, hibái, a nemzeti visszavonás, a nemzeti hiúság döntötte annyiszor veszélybe a nemzetet és talán egy magasabb igazságszolgáltatás rejlik abban a tényben, hogy nemzetek hibáiért a nemzetek legjobbjainak kell lakolniok, hogy nemzetek hibáit csak s/íne-virágának kiontott vére moshatja le és hogy a nemzet legnagyobb fiainak kiontott vére által jelzett uton, hosszú Golgotáján keresztül a szenvedéseknek juthat ki a nemzet újból abból az útvesztőből, amelybe ragadtatta magát. A magyar nemzet végzetes hibái, az önhittség, az elbizakodottság, az egyenetlenség, a pártoskodás hozták a mohácsi vészt a magyar nemzet fejére és a mohácsi vész A próbáraíéteí. Irta Louis Payen. Fiiadélfiában történt. Percy Aster csodás szépségű kertjének terrasszán. Meleg nap volt. de az alkonyattal enyhe, nedves szellő keletkezett, mely magával hozta a rózsák és szegfűk kábitó illatát. Miss Judith Aster a hintaszéken végigdőlve. a sáfrán- és bíborszínű égboltra tekintve hallgatta a mellette ülő Charnay gróf csevegését. Értékes irlandi csipke ékesítette fehér vászonruháját, mely csak fehércipős lábainál bővült ki, mint egy megfordított virágkehely. Nem lehetett szépnek mondani, szabálytalan vonásai, kissé nagy szája és erős álla volt. Charnay szavaira édes hangon válaszolgatott, erősen hangsúlyozva minden szótagot. Lérnee de Charnay grófnak ritkás haja volt, kissé gyűrött szempillái alól élénk tekintet villogott, magas, sovány alakjának egész megjelenése a sokat élt nemzedékek kései elcgánciáját, választékos modorát árulta el. Mig Párisról beszélt, a színházakról, az ottani életről — magában sorsára gondolt, mely őt ide Filadelfiába vezette, hogy a büszke Amerika cukorkirálya, Percy Aster leányának tegye a szépet. Harmincöt éves korában eltékozolta az apai örökséget, tönkretett két nagybácsit, egy nagynénit s egy reggelen a maga következményeivel évszázados átok gyanánt sulyosbodott elődeinkre, évszázados szenvedések, évszázados veszedelmek, évszázados küzdelmek forrása volt. A vész által meggyöngült nemzet csak ugy volt képes a világhódító török birodalommal szemben megvédeni magát, hogy a szomszéd hatalmas keresztyén birodalommal keresett állandó kapcsolatot, Szent István koronáját a szomszéd birodalom uralkodóinak fejére tette. S ezzel, ha megszerezte is magának a fönmaradása lételőföltételeit, de végtelennek látszó ellentétek, félreértések, küzdelmek és elnyomatás átkát vonta magára. A nemzetnek idegen királyai voltak. Idegenek fölfogásban, gondolkozásban és érzelemben. A magyar nemzet sajátosságait megérteni nem tudták, a magyar nemzet vágyaiban, lelki életében osztozni nem tudtak. És hordozói voltak egy oly szükségszerű világtörténelmi processzusnak, amely elsöpréssel fenyegette a magyar nemzetet. Szükségszerű világtörténelmi ' processzus volt az, amely Közép- és Nyugateurópában az abszolút fejedelmi hatalom megállapitásához vezetett, mert hiszen a hűbériség által szertetagolt társadalom anarchiáját csakis az erős fejedelmi hatalom törhette meg. A hűbéri urak anarchikus, apró zsarnokságából csak nagy zsarnokok autokráciáján keresztül vezetett az ut, amelyik a modern európai nemzetek megalkotásához és alkotmányos szabadságához vihetett. Szükségszerű 111 volt ez ő rájuk nézve, de nem a magyar nemzetre nézve. Hisz a magyar nemzet a hűbéri tagozatot nem fogadta el soha. A magyar nemzet megtartotta a maga nemzeti egységét, megtartotta a maga nemzeti államát, nemzeti királyságát és koronájának fölkent viselőjéhez nem mint hűbéres szolga hűbéres urához, de mint szabad nemzet szabad tagja a maga önválasztotta királyához, vezéréhez és fejedelméhez ragaszkodott. A magyar kormány mindenha a magyar egységes állam képviselője volt, amely, ha időnként csorbát szenvedett is gyönge* királyok alatt egyes arra ébredt, hogy előszobája telve van ordítozó hitelezőkkel. Egy pillanatig a végsőre gondolt, egyedül volt a világon, távoli rokonai nem igen busultak volna halálán. De megvetette az öngyilkosságot, rossz játékosoknak való megoldás ez! Inkább főhitelezőjére, Isaac Dietrichre hallgatott, ki azt tanácsolta neki, aranyozza meg Amerikában a Charnay-ak kopott cimerét. Isaac Dietrich üzleti összeköttetésben állt Percy Asterrel, tudta, hogy bolondja a nemességnek s ha a gróf ügyes, az apa és leány hamarosan hálóba kerülnek. Szívélyes fogadtatásban részesült s két hét óta mindennap egy órát beszélgethetett Judith Asterrel. Őszintén szólva, nem igen barátkoztak meg. Judith kimérten viselkedett, mintha gyanakodnék. Charnay meg kényelmetlenül érezte magát e túlságosan őszinte, élénk leánynyal szemben. Ma azonban Miss Judith barátságosabbnak látszott s a szokottnál többet, kedvesebben mosolygott. Charnay átérezte ez óra kedvező voltát és burkolt szavakban tette meg vallomását. Meglepetés nélkül fogadták a dolgot. Miss Judith pár pillanatig némán tekintett rá. -— Charnay grófnő — mondta. — Nem hangzik rosszul... — Remélhetek? Hevesen föléje hajolt. A leány egy mozdulata visszatartotta; elhatalmaskodó urak anarchikus törekvéseitől, de valahányszor erős férfiú kezébe jutott a kormányhatalom, a nemzeti akaratra, a nemzeti érzésre támaszkodó király diadalmasan tudta mindig a magyar nemzeti állam eszméjét megvédeni. Az a törekvés tehát, amely a rendi jogok romjai fölött az egységes állameszme megalapítására törekedett, az a törekvés szükségtelen volt Magyarországon. Itt meg volt az egységes állam, de nemzeti, de alkotmányos alapon. Ez a törekvés a magyar nemzetet elsöpréssel, megsemmisüléssel fenyegette és innen van az az évszázadokon keresztül fátumos erővel végighúzódó szerencsétlen állapot, hogy ez a nemzet sorsát olyan uralkodóhoz kellett hogy láncolja, akinek törekvései veszélylyel fenyegették a magyar nemzet legszentebb javait, hogy ez a nemzet, amely a legdinasztikusabb nemzet a világon, amelyik alkotmányos királyához minden más nemzet hűségét elhomályosító, minden vészszel dacoló, mert szabad, mert önkéntes hüséggelragaszkodik: ezanemzet minden lépten-nyomon kénytelen volt kardot húznia saját királya ellen, hogy legdrágább javait,legdrágábbkincseit megvédelmezze. És ugyanez a fatálitás, amely a nemzet fölött uralkodott, uralkodott királyai fölött is, mert arra indította őket hosszú századokon keresztül,hogy bizalmatlanul nézzék, hogy ellenséget lássanak leghívebb alattvalóikban, leghívebb híveikben és hogy annak a fajnak, annak a nemzetnek a gyöngítésére törekedjenek, amelynek erejében rejlik az ő dicsőségük, az ő biztonságuk minden másnál szilárdabb gránit-oszlopa. Ez az ellentét, ez a fatálitás, ez sodort bennünket küzdelemről küzdelemre, megpróbáltatásról megpróbáltatásra, szenvedésről szenvedésre. És ha ma, mint egy boldogabb kornak szerencsés gyermekei, a történelem objektivitásának megtisztult fémjénél tekintünk vissza e sötét, ezen a maga dicsőségében is annyira gyászos múltra, hát végtelen, felületesség, végtelen szük látókörüség vplna emberek gonoszságát látni a mult— Ó, még nem mondtam semmit . . . Apám beszélt önről... Szívesen venné e házasságot... — És ön, Miss Judith? — Én még nem tudom... ön annyira más fajból származik, hogy szinte félek. Mi becsületesek vagyunk, erélyesek, mondhatnám durvák. Önök ravaszok s annyi külső bájjal rendelkeznek, hogy igazán nem tudjuk, mi rejtőzik alatta. Meg aztán nem is tudom, hihetek-e a szavainak? — Hinnie kell, Miss Judith, ha mondom, hogy szeretem. — Két hete ismer mindössze. — Egy francia még ennél rövidebb idő alatt is lángra lobban. De hogy bizonyítsam be ? Tegyen próbára! — Ez az ! Próbára teszem —mondta Misa Judith tapsolva. Pillanatig gondolkozott, majd hirtelen így szólt: — Megvan. Ön két hónapot tölt az atyám műhelyében... Azt akarom, hogy az uramnak ne csak címe, de intelligenciája, energiája is legyen és megmutassa, hogy nem veti meg az őseim mesterségét. Rendben van? Lérnee de Charnay-nak nem nagyon tetszett a dolog, de hirtelen maga előtt látta Isaac Dietrichts többi hitelezőjét, meg Miss Judith szemtelen bizonytalansággal nézte végig — hát kijelentette: — Rendben van. Percy Aster ép arra jött. A leánya ha-