Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-29 / 134. szám

1910 október 29 DELMAGYARORSZAQ 13 (—) A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége debreceni fiókja tegnap ülést tartott Szántó GyozŐ elnöklete alatt. Elhatározták egy vasúti díjszabás-tanfolyam rendezését. Egy városi statisztikai hivatal létesítése iránt is tanácskoztak és abból az örvendetes és dicséretes esetből kifolyólag, hogy Debrecen város tanácsa egy ily hivatal fölállításán már dolgozik is, az ülés megkereste a szövetségi igazgatóságot, hogy a többi nagy hazai városokban is igyekezzék ily intézmény szervezése iránt mozgalmat indítani. Munkáslakások építése ügyében megkereste az ülés a városi tanácsot. Bemutatta a fiók elnöksége a saját kezdeményezésében begyűjtött munkásstatisztikai anyagot. Beszámolt a munkáskertek terén ez évben elért eredményről, jelezvén, hogy már a jövő évben, mintegy százegy katasztrális holdon, összesen ötszáz munkáskert fog fönnállani. A közszállitások tekintetében megbízást nyert az elnökség egy oly gyáriparos-társadalmi szerv létesítésére konkrét tervezetet kidolgozni, amely szerv alkalmas lesz a közszállitások ma tapasztalható számtalan visszásságát megszüntetni. Minthogy a kincstári erdőtermelésnél az árlejtésre kerülő faáruk nagy tömegét csak kereskedő vállalhatja és igy az iparos az ö kisebb szükségletével az anyagokhoz hozzá nem férhet, oly kitermelési rendszer behozatalát sürgeti a fiók, amely mellett az iparos is vásárolhatja szükségletét. (—) A cukorárak. A szegedi Kiskereskedők Egyesülete pénteken délután, az Ipartestület templom-téri helyiségében, ülést tartott. A gyűlésen a cukorárak szabályozásával foglalkoztak. A kiskereskedők érdekét ugyanis érzékenyen érinti az, hogy egyes nagykereske" dők, akik a cukrot nagyban vásárolják, a ki" csínyben való eladásnál ís engros-árakat szá mitanak. Ez ellen léptek akcióba a kiskereskedők. Ha a mozgalom eredményre vezet, akkor ezt természetesen a fogyasztóknak kell megfizetniök. Ámbár remélhető, hogy a kiskereskedők a fogyasztókkal szemben is méltá. nyosak lesznek. (—) Fizetésképtelenségek. A bécsi hitelezői védegyesület a következő fizetésképtelenségeket jelenti: Weiber József (Somogyszill), Harmati Emil (Nagyvárad), Alber Simon és társa (Budapest, Eskü-ut), Fischer Márton (Nagyvárad), Vopoz Anna (Újvidék). Ára 1 és 2 kor. HA ŐSZÜL A HAJA használja a FRANKL-fóle A J I F J i T O T Ara 1 és 2 kor. FRANKL ANTAL gyögysiorKaphstó egyedül: Felsőváros, SZEGEDEN, Szí. György-tér. Árjegyzék Ingyen és bérmentve EH ! MI! III tciGSémélküli íOnéiKüli smeríKoí tülcsóres beszélőgépek és zenélőgépek legolcsóbb beszerzési helye. Az összes hanglemezeket raktáron tartjuk. 25 cm. nagy dupla hanglemezt 2*50 fillérért árusítjuk. Pathe nagy dupla lemezek 4*50 fillér. Állandó uj felvételek. A legfinomabb varrógépeket és kerékpárokat legjutányosabban árusítjuk. — Nagy mseíioniKai javitú-mühgiy I KLEIN ÉS TflRSR Oroszlán-uíca. Telefon 59. Árjegyzék ingyen és bérmentve P CSARNOK. A pályamű. Irta Korcsmáros Nándor. I. Május huszadika volt, amikor Gellért Márkus műépítész a szobájába hivatta István Bélát. Ez egy fiatalember volt: éppen hogy elvégezte iskoláit. Talán még az iskola levegőjétől volt sápadt s azért növeszthette meg dus, fekete haját, mert az igen illett arcához. Hajlékony termetű legény volt s ajka szögletében örökös szomorú vonás adott néki bizonyos érdekességet. Ezt tudhatta István Béla és azt az örökös szomorú vonást még élesebbé iparkodott tenni. Ez volt különben a paizsa és fegyvere. Ha megbántották, csupán azt az örökösen keserű vonást tette még keserűbbé, hogy az ember, akarva nem akarva szánalmat érzett iránta. Nem tudták, mi okozza ezt a tulajdonságát s ez kissé rejtelmessé tette mindenki szemében. (3 volt a hivatal érdekessége s jóllehet, a kollegái iránt elég szerény volt, akaratlanul is a fölényét éreztette velük. Amig csupán eféle szubjektív formákban nyilatkozott meg István Béla különös természete, semmi baja se volt. A munkáját azonban elhanyagolta s e miatt hivatta őt magához május hó huszadikán, a hivatali szobájába Gellért Márkus müépitész. Ritkán ereszkedett szóba hivatalnokaival. Az átlagemberek ama fajtáját gyarapította, akik ösztönszerűleg érzik, hogy szellemi lriválóságukkal nemigen tudnak maguknak fölényt szerezni s e végből a hallgatagság ködével vetetik magukat körül, amint a hivatalba teszik a lábukat. Egyébként nagyon derék ember volt; az egész életét becsületes mimkában töltötte el. — István ur, — mondotta Gellért Márkus, amikor a fiatal építész elébe állott. — Maga bizonyos idő óta elhanyagolta a munkát. Ezt nem lehet tűrni hivatalban, ahol mindenkinek megbízható munkásnak kell lennie. Vegye tehát tudomásul, ha meg nem változik, kénytelen leszek önt elbocsájtani. István Béla szótlanul ment ki a főnök szobájából. Röstelkedett s attól félt, hogy a társai kérdezni találják: miért hivatta őt az öreg? De nem kérdezgették; sőt feltűnően másról beszélgettek, mert mindannyian tudták, hányat ütött az óra? E naptól fogva pontosan járt a hivatalába István. Ez is újság volt; a munkája azonban fabatkát sem ért, mint azelőtt. Az esze máson járt s a hivatalos kötelességeit ugy cipelte magán, mint Krisztus a keresztfát. Áz örökös szomoru vonás még örökösebb és még szomorúbb volt rajta. A főnöki megrovás fityinget sem ért. Emiatt, junius hatodikán, megint magához rendelte őt Gellért Márkus. — Mondja, István ur! Nincs maga megelégedve a foglalkozásával? — Oh, de! — mondta a fiatalember. — Nincs semmi kifogásom ellene. — Szép. A munkáján azonban ez nem látszik meg. Vallja meg őszintén, de egészen őszintén ... nem szerelmes valakibe ? István Béla mosolygott. Azzal az örökösen szomoru mosolyával. — Igazán nem 1 — Beteg? — Az se. — Hát mi baja? — Semmi. — Hát én roppant láthatja, hogy minden mes akartam lenni, de hetem hasznát. Nagyon jóravaló, tisztességes ember, azonban, sajnálom... Az utóbbi időben megváltozott. Talán el kellene utaznia valahová. A fiatalember elkomolyodott. sajnálom, István ur, körülményre figyelönnek már nem ve— Én igazán nem tehetek róla. De talán igaza van Gellért tirnak... — Még három hónapig itt maradhat. Ez alatt az idő alatt kereshet magának más állást, amelyben visszatér a munkakedve. Barátságosan, jóakaratúan mondotta ezeket Gellért Márkus s szokása ellenére, kezet szorított Istvánnal. És most már senki Se törődött azzal, hogy elhanyagolja-e a dolgait István Béla, vagy sem. Három hónapig teljesen békességben lehetett. Épen csak hallgatagabb lett. Külön szobában dolgozott s boszankodott, ha megzavarták; azt pedig épen megkövetelte, hogy kopogtatás nélkül ne lépjenek be hozzá. A főnöknek azonban egyszer dolga akadt vele s szokása ellenére, maga ment István Béla szobájába. Persze, kopogtatás nélkül nyitott oda be. A fiatalember Íróasztalánál ült s az ajtónyitásra bevágta az asztal fiókját s haragosan nézett az ajtó felé. Gellért Márkus észrevette a zavarát. — Elkészítette azt a rajzot, István ur? Ez elvörösödött. — Kérem, fájt a fejem ... Most akarok hozzálátni... Gellért nem szólt semmit; szó nélkül visszament s a felett töprengett, miért zárta el oly hirtelen az íróasztala fiókját István Béla? Nagyon furcsának kezdett előtte feltűnni a viselkedése. Ez délután történt s már junius huszonnyolcadika volt. Este hat órakor ment el mindenki a hivatalából, csupán Gellért Márkus távozott el mindig valamivel hamarabb. Ma megvárta, mig valamennyien elmennek s egyedül maradt. Magára zárta a hivatalt s bement István Béla szobájába. Kíváncsi volt, mit rejteget a fiókjában? Az ember önmaga előtt ritkán restelli magát; Gellért Márkus is inkább kíváncsian, mint szégyenkezve, keresett elő egy kulcsot, amellyel az idegen asztalfiókot felnyithatta. Rendetlenül összehányt-vetett papirosok között egy köteg irást talált. Verses szakaszokat látott meg benne párbeszédes formában; vagy párbeszédeket verses formában, ami egyremegy. A címlapján ez a fölirás volt: „Az ördögűző." Szomorújáték öt felvonásban. Pályamű az Akadémia szeptember 30-án lejáró drámapályázatára. Jelige: „Ariadné." Gellért mindenre el volt készülve, csak erre nem. Szerelmes levelekre, katonai erődítmények titkos plánumára, méregre, pokolgépre: mindenre várt, csak arra nem számított, hogy egy drámára fog bukkanni. Tehát, István Béla drámát ir. Ezt nem tudta felőle senki. A müépitész kivette a fiókból a munkát s átlapozta. A harmadik felvonás közepéig volt megirva, tehát még a fele hiányzott. Eltökélte, hogy végigolvassa. Rágyújtott egy világos, illatos szivarra, ledült egy kényelmes angol bőrszékbe s olvasásba fogott. Ütemes, ritmusos sorok hullámoztak egymás nyakára s a rimek is finoman csengtek össze. A mese, amelyet a sorokba szőtt; vagy a sorok, amiket a mesére font az író — az is egyremegy — fölkeltették a müépitész figyelmét s amire este fél nyolc órára a harmadik felvonás közepéig ért, ahol megszakadt a dráma: boszankodott, hogy nem folytathatja tovább az olvasást. Visszazárta a pályamunkát az asztalfiókba s egy ideig föl s alá járkált elgondolkodva. Hogyan sejthette, hogy mi lakik abban az örökösen fanyar, sápadt fiatalemberben, akit egészen egyszerűen István Bélának hivtak? Lehetséges, hogy egykor még büszkén hangoztathatja, hogy az alkalmazottja volt. Akkorra, bizonyára, már elismert iróvá válik s megválasztják országgyűlési képviselőnek is, ami a magyar irói pálya kupolája szokott lenni . . . Ezek a gondolatok jártak a fejében Gellért Márkusnak. És röstelkedve gondolt arra, hogy felmondott István Bélának Ez okból a berendezés eladó, a helyiség január l-re kiadó. Inga-, fali-, serkentő-, diszórákat és zsebórákat a saját beSzerzési árakon bocsátjuk a vevőközönség rendelkezésére!! Weisz J. Hugó és Társa