Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)
1910-10-29 / 134. szám
1910 október 27 DÉL-MAGYARORSZÁG 5 A bejelentő-hivatal. (Saját tudósítónktól.) Pénteken, egy napra ajra égetően szükségessé vált a szegedi bejelentő-hivatalnak minél előbb való fölállítása. Ugyanis Pálfij Dániel indítványára a kereskedelmi és iparkamara mai, októberi teljes ülésén elhatározta, hogy megsürgeti a szegedi bejelentő-hivatalnak mielőbbi fölállítását. Mert Szegeden még mindig nincs bejelentőhivatal. Szegeden aztán, ha valakit meg akar a rendőrség, az árvaszék, avagy akármelyik hivatal találni, bizonyos, hogy vagy nem találja meg, vagy . napokig, hetekig, hónapokig keresik. Még pedig rendőrök keresik a nyájas ismeretlent. És a szegedi kevés rendőr némelyike az élete javát, a lábbelije talpát arra fordítja, hogy játsza a bejelentő-hivatalt, rend helyett nevekre, cimekre, házszámokra ügyel. És minél inkább nagyobbodott Szeged város, annál jobban megérezték a bejelentőhivatal hiányát, naponkint annál több kellemetlensége támadt a hatóságoknak és a közönségnek. Természeteseh a legtöbb kellemetlenségük mégis a szegedi rendőröknek támadt, mert a rend helyett a bejelentő-hivatalt helyettesitették, a rendre pedig csodába illő kevés rendőr jutott. Somogyi Szilveszter dr már hónapokkal ez. előtt, a legnagyobb részletességgel elkészítette a bejelentő-hivatalt. Kiszámította, hogy hány tisztviselő kell a bejelentő-hivatalhoz, hogy milyen kezelési módszer mellett lesz leghelyesebb, legkönnnyebb a hivatal működése, elkészítette a költségvetést. Sőt, már észrevehetően be is láttatta a bejelentő-hivatalnak azonnali megvalósítását. Ez hónapokkal ezelőtt történt. És teltek a hónapok és még ma sincs Szegeden bejelentő-hivatal, még ma is egész Szegeden kínosan sinylik meg ennek a szükséges és egyetlen egy kulturvárosból se hiányozható intézménynek a hiányát. Most, legújabban már a kereskedelmi és iparkamara is sürgeti a bejelentő-hivatal létesítését, Immár mindenki sürgeti, — végre nem következhetik más, mint hogy létesíteni fogják a bejelentő-hivatalt. A készfizetés. Lukács László pénzügyminiszter, aki tegnap este érkezett vissza Bécsből, nia délelőtt mindjárt a pénzügyminisztériumba való megérkezése után fogadta Teleszky János államtitkárt, aki több óra hosszat tartó jelentést tett neki a szakelőadóknak a készfizetések ügyében legutóbb Budapesten folytatott tárgyalásairól. Az osztrák delegáció. Bécsből jelentik, hogy az osztrák delegáció hadügyi albizottságának mai ülésén Tomasek szocialista delegátus az egyévi önkéntesség eltörlését és a tisztek számának csökkentését sürgette. Manclics delegátus a magyar nemzeti követelések ellen foglalt állást, mert, szerinte, már úgyis eleget szenvednek a magyarországi szláv ezredek a magyaroktól. — Szeitz szintén az egyévi önkéntesség ellen szólal föl. Stumm delegátus nagy elismeréssel szól a hadügyminiszternek Magyarországi-ól szóló lojális nyilatkozatairól. Ezután a hadügyi albizottság elfogadta a költségvetés többi pontjait és a katonai hiteleket. Sehőnaich báró hadügyminiszter válaszolt a fölszólalók megjegyzéseire, majd a legénységbaleset elleni biztosításának kérdését fejtegette. Lőnyay Elemér gróf — párisi nagykövet. Bécsből jelentik: Khevenhüller-Mctsch gróf, volt párisi nagykövet temetése után egy előkelő diplomata, aki értesüléseit az udvari köröktől nyeri, ismerőseinek elmondta, hogy a sok jelölt közül, akik a párisi osztrák és magyar nagyköveti állás betöltésénél figyelembe jönnek, legelsősorban egy uj emberről van szó. Ez a jelölt Lónyay Elemér gróf, Stefánia királyi hercegnőnek, a volt trónörökösnének férje. Ehez a hírhez Párisból azt jelentik, hogy a francia kormány már kijelentette, hogy nagyon szívesen látná, ha Lónyay grófot neveznék ki nagykövetnek, Aehrenthal grófot ennél a kínevezésnél az a szándék Vezette, hogy az osztrák és magyar politika Párisban jövőben az ő kívánsága és kedve szerint intéződjék s hogy az ö intencióját ne keresztezzék öregebb diplomaták, akik sokszor saját kedvük és meggyőződésük szerint járnak el. A eseh-német kiegjyezés. Prágából jelentik: Abból, hogy a csehek és németek tegnapi tanácskozásában valamennyi párt és párttöredék képviselve volt, azt következtetik, hogy mind a két nemzetiségi csoportban lehetetlenné tették a különvélemények fölülkerekedését. Ez biztosítékot nyújt arra, hogy a kiegyezést egyik párt sem támadhatja meg utólagosan. A cseh radikálisok kijelentették ugyan, hogy a többi cseh párt véleményéhez nem járulnak hozzá minden egyes részletet illetőleg és föntartják maguknak, hogy egyes pontoknál módosító javaslatokat fognak tenni, de azt hiszik, hogy ellenállásuk nem lesz komoly. Emma királynő Budapesten. (Saját tudósítónktól.) Budapest fejedelmi vendége, Emma hollandi anyakirályné", ma reggel nyolc órakor már a Dunaparton sétált udvarhölgye kíséretében. Az igen egyszerű reggelit, teát tejjel és szárított süteményeket, a lakosztálya társalgó-termében szervírozták. Végre egy igazi, élő királynő, aki el van ragadtatva tőlünk^ akinek minden tetszik a magyar fővárosban. Dicsőségesen uralkodó családunk hatszáz év óta nem mondott annyi jót rólunk, mint Emma hollandi anyakirálynő két nap alatt. Kevéssel tiz óra után a szép Vilma királynő mamája kétfogatú bérkocsin, udvarmestere és udvarhölgye társaságában, kihajtatott a Szépmüvészeti Muzeumba. Egy másik kocsin lovag Bialoskurszky és a Hungária-szálloda detektivj6 kisérték. A muzeum előcsarnokában Kämmerer Ernő igazgató fogadta a fejedelmi vendéget ós ő kalauzolta végig az összes termeken. Tegnap franciául beszélt a királynő, ma németül^ Emma királynő a tegnapi fekete selyemruhában volt, de ma ezüstkeretes pápaszemet is viselt* A kedves, egyszerű és közvetlen fenséges asz. szony fáradhatatlanul sétált a kiállításon, minden képet alaposan megnézett, folyton kérdezősködött és mindenre volt megjegyzése. Csak az aktok előtt haladt el gyorsan. Legjobban a hollandus mesterek érdekelték, itt jó félóráig időzött és minduntalan fölkiáltott: — Ah, reizend! Oh, der alte geniale Maler! — tért vissza. Sokáig nézte Benczúr „Vajk keresztelése" című nagyobb képét. — Prachtvolle Farben ... — mondta Kam. merernek. — Ben Benczúr kenne ich als Porträtmaler. Andreas Zorn képeiről megjegyezte, hogy Stockholmban a leánya, Vilma királynő, több másolatot festett róluk. Elragadtatással kiáltott föl Perlmutter Izsák hollandus tájképei előtt: — Oh, ich bin zuhause ! Tizenkét óráig maradt a Szépművészeti Múzeumban a királynő. Búcsúzás közben ezeket mondta : — Igen hálás vagyok ezért a két óráért, amit a magyar nemzeti képtárban töltöttem. Nagyon kellemes és tanulságos volt . . . A királynő végighajtatott ma a Stefánia-uton és Rudolf trónörökös szobra mellett újra megállíttatta a kocsiját. Néhány percig láthatólag meghatva nézte a szerencsétlen királyfi rosszul sikerült szobrát, azután a Hungária-szállodába tértek vissza. A Szépművészeti Muzeum-n&k minden délelőtt sok látogatója van. Ma is szépszámú közönség nézte a képeket. Az inkognitóban utazó királynő nem is keltett különösebb feltűnéstÉszre sem vették volna, ha Kalmár detektív utasításaival föl nem ingerli a közönséget. Annál kedvesebb volt, hogy egy kis leányokból álló csoport véletlenül körülvette a királynőt, aki mosolyogva megsimogatta a gyermekek arcát. Emma királynő ma este tovább utazott Bécsbe. A horvát választások. (Saját tudósítónktól'.) Horvátországban és Szlavóniában ma volt a képviselőválasztás. Mivel a választás délelőtt kezdődött, a választási küzdelem eredményét csak holnap lehet majd tisztán látni. Valószínű azonban, hogy a koalíciónak igen nagy többsége lesz Tomcisics bán hiveivel szemben. Zágráb, október 28. Egész Horvátországban megkezdődtek ma a választások. A szavazók részvétele meglehetősen élénk, de viszonyitva a választók számának jelentékeny mértékben történt emeléséhez, kisebb, semmint várták. A választási harc igen heves és az agitáció, különösen ellenzéki oldalról, igen éles. Eredmények még nem ismeretesek. A zágrábi első választókerületben, ahol Tomasics dr bán lépett föl jelöltnek, a szavazatok aránya egy óráig a következő volt: Tomasics bán háromszázhatvanhat, Surmin dr koalíciós jelölt száz, Horváth Sándor dr, a keresztény jogpárt jelöltje, száznyolcvankettö. A zágrábi második választókerületben Kid' mer Frigyes gróf, aki mint koalíciós, de mór" sékelt programmal lépett föl, eddig háromszáznyolcvanhét, két ellenjelöltje összesen hatvannégy szavazatot kapott. A kormány ebben a kerületben nem állított jelöltet. A zágrábi harmadik választókerületben, a közjogi ellenzék két csoportjának jelöltjei közt, rendkívül heves a küzdelem. Hrustics, a keresztény-szociálista jogpárt jelöltje, eddig kétszázötvenöt, Perszics Iván eddigi képviselő, a Starcsevics-várt jelöltje, százharminc szavazatot kapott. Az ország többi kerületéből eddig a követ, kező hiteles adatok érkeztek. Ellenjelölt nélkül léptek föl a következők: Vojnics kerületben: Muacsevics Vazul (koalíciós). Blikkariban: Barcsics Erazmus (koalíciós). Belnice: Supilo Ferenc (koalíciós). Ludbreg: Rctdics István (parasztpárti). Vukovár: Palecek (kormánypárti koalíciós) Zimonyban Chavrak Levin osztályfőnök, kormánypárti jelölt tizenegy óráig négyszázharminc, Babics dr radikális szerbpárti száz és Bukseg szociálista vezér tizenkilenc szavazatot kapott. Ogulinban déli féltizenkét ór g Sipus Miklós kormánypárti százötven, Nikolics koalícíós háromszáz szavazatot kapott. Sziszek: Tuskán koalíciós jelölt eddig két. százötvenkilenc, Raclics István parasztpárti kilencvennyolc szavazatot kapott. Uj-Gradiska kerületben délelőtt tizenegy óráig Baduj koalíciós száznegyvenöt, Pomper Starcsevics-párti négyszáznegyvenöt szavazatot kapott. Vukovárott Sisics kormánypárti koalíciós délelőtt féltizenegyig kilencvennyolc, Lovrekovics parasztpárti száz, Gáj koalíciós kilencvenhárom szavazatot kapott. Mitrovica. Délelőtt tizenegy óráig Popovics Dusán koalíciós száznegyven, Milaclinovics radikális szerb százharminchét szavazatot kapott. Az ellenzék Zágrábban számos vidéki győzelem hirét hirdeti falragaszokon, hogy ezzel hatást gyakoroljon a választóközönségen. Ezek a hírek teljesen légből kapottak, minthogy valamennyi délelőtt tíz-tizenegy óráról van keltezve és eddig az ideig semminemű választási eredmény nem volt ismeretes, minthogy a tulajdonképeni választási harc az első délutáni órákban fog kifejlődni. Előreláthatóan számos pótválasztásra lesz szükség, mert a nyolcvannyolc betöltésre váró mandátumért nem kevesebb, mint kétszáznyolcvannyolc jelölt pályázik.