Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-23 / 129. szám

8 DÉLMAQYARORSZAG 1910 október 144 Amaonyiben a szakreferensek további tárgyaUsa a bank és készfizetés kérdésében elvi megegyezésre vezetne, az ezt követő tárgyalásba be fogják vonni az Osztrák és Magyar Bank vezetőit is, hogy a tárgyalás alatt lévő kérdést érintő bank- ós valutatechnikai szakvéleményüket megadják. A lőndvarnagy a miniszterelnöknél. Héeeből jelentik: *Festetics Tasziló gróf főudvarmester ma délelőtt meglátogatta Héclerváry gróf miniszterelnököt és hosszasabban tanácskozott vele. E tanácskozás a zalamegyei főispáni állás betöltésével van összefüggésben. A megye főispánjának kinevezése legközelebb megtörténik. 5ZEZÖM Temetők poézise. Milano, október hóban. Most hervadnak a temetők. Az életerők visszakívánkoznak a földbe. Meleg van ott és jól lehet aludni a virágoknak, fáknak, megkínozott embersziveknek. Van valami a lelkemben a temetők hangulatából, mintha sok szép szomorúság aludna benne. Nem tudom, mióta kisérnek e csöndes, kedves bánatok, de érzem, hogy eljönnek velem mindvégig, amíg kékködü halovány őszszel, rám hullanak a szomszéd sírra ültetett, lepergő akácok. A temetők hangulatáról mesélek. Ott szerettem meg őket a kőszénporos kis falumban. Az első iskolám udvara egy régi temető volt. Nem értettem meg, de már megéreztem azt a nagy, méla szomorúságot, mely átleng a temetők fölött. Később, ébredező lélekkel, odajártam álmodozni és sohase visz el az utam az akácvirágos kicsiny falusi temetők mellett, hogy a lelkemben föl ne támadjon egy régi dal és ne fájjon az álom. Szinte érzi itt az ember, hogy milyen kis keretek között zajlott le a nyugovók élete. Az élet nagyobbstiiü örömei és nyomorúságai a békés kis falvakban ismeretlenek. A temetők hangulata is más ott, Csak a végcél egyforma mindenütt. Ugy tudom, a világ egyik első temetője a milánói is. Hatálséjtelmeknek, fájdalmas hangulatoknak nem otthona ez a krematóriummal kapcsolatos márványvilág. Olyan itt minden, mint egy kertészeti, szobrászati fényes mü_ kiállitás. Ragyog a fény, a mód, az izlés, a tudás a széles parkok közt, a nyílegyenes fasorok mentén. Sohasem hittem volna, hogy ércben, márványban, holt anyagban ennyi eszmét, ennyi meleg, séget, mélységet, életet lehessen kifejezni, mint amennyi itt ragyog felénk. Ehez a mélyen érző művészethez talán csak az olasz ért és nem versenyezhet a Mediciek hazájával a világ Semmiféle népe. Évezredek öröksége itt, a mü_ vészetek rajongó szeretete. A szépségek kultusza átment a nép vérébe. Az iparos, a mesterember is bizonyos mértékben művész. így van, mert hiszen Itáliában se dolgoztathat mindenki művészekkel. Már pedig ott anynyi művészi emlék állit meg lépten-nyomon, élő bizonyságául annak, hogy itt az iparos, sírkőfaragó mesterember kezemunkáján is ott remeg az izlés. Talán azzal a költséggel, melylyel mi egyszerű márványtömböt állítunk temetőinkben, jtália gyermeke oly emléket állit halottjának, mely eszmei tartalmával művészi értékűvé emelkedik. A milanói temető egyik nevezetessége a halottégető kemence. Erről máskor szólok. Most egy pár síremléket említek föl. Érdekes, hogy nem össze-vissza temetik a halottakat, Külön sorakoznak a gyermeksirok. Micsoda poétikus, bájos emlékek vannak itt! Aztán jönnek a gyászoló özvegyek, szomorú édesanyák sirjai. Néhol egy-egy emlék nem nagyobb félméternél, mégis érezzük, hogy örökre emlékezni fogunk rá. Néhol azonban kis, liáznagyságu monumentális dolgok állítanak meg szinte graciózus finomságukkal. Az én finomlelkü, halványarcu, kevésszavú útitársam fényképfölvételeket tesz. Segitek neki, válogatjuk az emlékeket. Sietnünk kell nem járhatjuk be az allészerü utakat.~Azt rögl zitjük meg, ami utunkban van. íme: a sirhalom, nem halom. Lapos négyszögű tábla, mintha rét volna. A zöld pázsiton mindenféle mezei füvek, virágok nyílnak. A közepén három-négy éves leányka ül. Ha olyan fehér nem volna a márvány, azt hinném, hogy él. Szinte látszik, hogy aranyszőke a haja, kék a szeme, mint fölötte az olasz ég. Harisnyácskája a régi rózsaleveles mintával van kötve. Oly hiven mutatja a mintát, hogy le lehetne kötni. Félcipőjét amoda messzebb dobta a leányka, a harisnyáját félig legyűrte a lábán, félig ledült testtartással virágot szed félkezével. Kell-e bájosabb emlék egy gyermeknek? Amott egy nő. Szépséges arcú, boldog anya. Gyönyörű alakja még hajlik, finom ruházata csudás redőkbe hull, félkezével uszályát fogja; a másikkal egy címeres, drága müvü bölcső fölé hajolva föllebbenti a velencei csípketakarót és rámosolyog a benn alvó babára, kinek csak fél arcocskája néz felénk. Micsoda frappáns, fenséges hatása van egy ily fehérmárvány-emléknek. Alig hisszük el, hogy az omlós, selymes szövetek, Iehelletfinom csipkék márványból valók. Az alakok életnagyságnak. Ott van egy másik. Kis lányka ül a földön. Mellette szétdobálva mindenféle játék. Belép a halálangyal. A gyermek után hajlik és húzza a kezét. Rémült arcot mutat a lányka és fölemelkedő testtartása ellentállást jelez, míg félkezével a földön nyugvó kócos bábu után kap. Túloldalon egy gyászfekete márványasszony lép be. Szinte halljuk a kétségbeesett síkoltást, amint az angyalra néz az anya. Az angyal maga se nézheti s elfordított arcán aláperdül a köny. Hát nem egy tragédia ez a mii ? Mindent megért az idegen ős megtelik a szemünk könynyel. Szinte lábujjhegyen suhanunk tova. Ott egy nő borult a zöld halomra. Mély gyász födi testét. Arcát a természetes fűbe temeti, félkarjával átöleli a hantot. Ruhája nem áll festői redőkben, csak ugy, ide-oda csavarodva, húzódva ahogyan állhat, mikor fájdalmában a feleség' arccal lebukva, a férj sírjára omlik. Csak hátán és alakján látjuk, hogy vonaglik a fájdalomtól. Igazán remek emlékek, amikről legjobb nem beszélni. A szó eldurvítja a márványcsipkék puhaságát, a temetők költészetét. Ki mondja meg, melyik szebb : a kis falum temetőjének sirhalmai-e, ahová csak a szomszéd sírra ültetett fehér akác hullatja most a sárga levelét, vagy szebb-e a temető akkor, ha a kegyelet a művészet jegyében virraszt az aluvók fölött V Nem tudom, melyik a szebb, csak azt tudom, hogy jól lehet aludni odalenn. Ádám Éva. OGAK Lukács Imre fogmiiíerme a berlini fogtechnikán oki. képesítve MmUco 1. Szöclienyi-íör sorúK, Prasiiiíz-íiái. illlüllillil^lll Crippent halálra ítélték. Késő éjszaka Londonból érkezett távirat jelenti, hogy a biróság a feleséggyilkos Crippen doktort halálra itélte. A tárgyalást vezető elnök azt is tudtára adta Crippennek, hogy kegyelemre nem számithat, tehát nyugodjék bele sorsába. Crippen félőrülten hallgatta a biróság Ítéletét. Ennyit mond a londoni távirat, anélkül, hogy Le Neve büntetéséről hirt adna, A tárgyalás tegnapi, utolsó előtti napján ismét óriási volt a közönség érdeklődése. Erre a tárgyalásra a fogházból elővezették miss Le Nevet is. A leány sürü fátyollal takarta le arcát s a törvényszéki teremben ugy ült, hogy a közönség ne láthassa. Utolsónak maradt a három orvosszakértő véleményének előterjesztése, azután következett a nap szenzációja: Bobin védőnek, a londoni ügyvédi kar egyik legjelesebb tagjának, beszéde. Három órán át cáfolta a vádiratot és fejtegetése valóságos mestermü volt. Bevezetőül figyelmeztette az esküdteket, hogy ne engedjék magukat befolyásoltatni. Crippenről minden tanú azt vallotta, hogy becsületes, jószívű, csöndes természetű ember. Mi indíthatta oly váratlanul ilyen ördögi cselekedetre ? Ha szegényes viszonyok közé jutott is, nyomasztó adósságok nem kínozták, tehát pénzvágyból nem gyilkolt. Maradna a második föltevés, az, hogy el akarta tenni láb alól feleségét, mert az volt a célja, hogy a kedvesét feleségül vehesse. De hiszen nem vette feleségül, pedig az asszony már nem volt útjában. Az is be van bizonyítva, hogy diákkora óta nem foglalkozott anatómiával, nem operált, boncoló-eszközei nem voltak. És képzellietö-e egy ilyen jámbor természetű emberről, hogy földarabolta felesége holttestét s aztán nyugodtan ment dolgai után, ugyanabban a házban lakott tovább, amelynek pincéjébe elásta a holttestet és szelid viselkedésén semmi változás nem látszik. Ha kedvese volt Crippennek miss Le Neve és ha csakugyan ő követte el a gyilkosságot, lehetetlen elhinni, hogy ugyanabban a házban marad és a holttest fölött szerelmesen éldeleg szeretőjével. A védő beszéde mély benyomást tett az esküdtekre. De a tárgyalás érdekessége akkor ért tetőpontjára, mikor a törvényszék elnöke a tanuk sorompója elé citálta magát a vádlóttat. Elegáns szalonruha volt Crippenen, aki erőteljes hangon mondta el az esküt. Azón kezdte vallomását, hogy az anatómiát Csak könyvekből tanulta, maga sohasem boncolt, 1904-ben, mikor visszatért Amerikából, felesége egészen megváltozott irányában. Attól fogva, mindennaposak voltak a civódások és egyházi pörpatvar után az asszony cinikusan meg mondta neki, hogy szeretője Bruce-Miller dalcsarnoki énekesnek. Ettől a pillanattól fogva megszűnt közöttük a házastársi élet, de megállapodtak egymással, hogy a botrány elkerülése céljából barátaik előtt titkolni fogják a változást. Felesége sokszor fenyegette, hogy faképnél fogja hagyni. A méregről azt vallotta Crippen, hogy hyescint irt elő asztmatikus betegeinek. Január 19-én vásárolt utolszor hyescint s ezt receptekre föl is használta. Január 31-én ujabb összetűzése volt feleségével. Ugy történt a dolog, hogy mr. Martinetti volt náluk látogatóban s mikor elköszönt, ö nem kísérte ki. Ezért felesége összeszidta és azt mondta, hogyha nem viselkedik ugy, mint gentlemanek szoktak, akkor otthagyja' Másnap eltűnt. Bevallja, hogy amit a rokonoknak és ismerősöknek felesége eltűnéséről mondott, mind hazugság volt, de jámbor hazugság, mert nem akarta, hogy botrány legyen a dologból. Ma aztán az ügyész keresztkérdések alá fogta Crippent. Nagyon nyugodtan felelt s megmaradt amellett, hogy meggyőződése szerintfelesége ma is életben van s bizonyára Amerikában rejtőzködik. A kritikus napon éjjel kéfc