Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-22 / 128. szám

ÍStO. I, évfolyam, 128, szám. Szombat, október 22 Eízpontl szerkesztőség is kiadóhivatal Szeged, ca Rorona-utca 15. szám a Ésdapesíl szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN? egész évre . R 24'— félévre . . . R 12'— negyedévre. R 6 — egy hónapra R 21— Egyes szám ára 10 fillér EL0F1ZETES1 AR VIDÉKÉN: egész évre . K 28'— félévre . . . R 141— negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAN: Szerkesztőség 835 o Riadóhivatal SJft interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 Szeged fejlődése. Érthető érdeklődés mutatkozik Szeged város októberi közgyűlése iránt, amelyen a bizottsági tagok többek között a mérnöki hivatalban elkészített városrendezési terveket és költségvetéseket is tárgyalni fogják. Ez a kérdés sohasem volt aktuálisabb, mint manapság. A mi dédelgetett városunkban a csöndes fejlődés abbamaradt és olyan rohamos, izgalmas előretörés ínutatkozik, aminek láttán fölmerül az a kívánság, hogy a városrendezés egvídőben történjék a nagyarányú építkezésekkel. Az történik ugyanis, hogy alig van olyan utca, különösen a belső területeken, amelyben máról-holnapra uj, gyönyörű épületek ne emelkednének. Ez pedig nemcsak a népesség szaporodására, nemcsak a forgalom emelkedésére, hanem arra is vall, hogy örvendetes gazdasági föllendülés idejét éli Szeged város, hogy nagyobb, bizonyára nem ok nélkül, a vállalkozási kedv, aminek hiányát bizony eddig súlyosan éreztük. Ha végigmegyünk a belváros utcáin, az emelkedő kőbarrikádok és a sűrű egymásutánban következő különböző forgalmi akadályok is arra vallanak, hogy a fejlődésnek egy gyors és lázas stádiumát értük el. Igaz ugyan, megvan az a rossz szokásunk, hogy a fölszedett kövezet homok-ingoványai között bukdácsolva, nem épen kíméletes szavakkal áldjuk azt, aki a városrendezést kitalálta. Hanem, mikor néhány nap múlva már ugyanazokon a helyeken a gyönyörű, sima aszfalton kényeskedhetünk, hát megnyugszunk, sőt hirtelen büszkék is leszünk. Mert valóban, az egy városban élők és küzködők közös érdeke, liogy annak a városnak a külsőségei is minden tekintetben modernek, kényelmesek, esztétikusak és egészségesek legyenek. Ha végiglapozzuk a mérnöki hivatal terveit és számítgatjuk, hogy az ujabb városrendezés mennyibe kerül, mindenkéj) megnyugodhatunk. Helyesen és praktikusan vannak csoportosítva a különböző, legsürgősebb teendők és az is bizonyos, hogy költségük nem erőlteti meg, illetve nem lépi tul Szeged város financiális viszonyait. Gondoskodás történik a városrendezési programban az utakról, csatornákról és aszfaltozásról egyaránt. És ha a rendkívül fontos csatornák kiépítése egyes utvonalakon nagy nehézségekbe is ütközik, fokozatosan majd lehet ezen a bajon is segíteni. Közegészségügyi nézőpontból persze rendkívül kívánatos, hogy tökéletes csatornahálózatunk legyen minél előbb. Dehát méltányolni kell a sajnálatosan kedvezőtlen terepviszonyok miatt fönnálló nehézségeket. Általában meg kell győződve lennünk arról, hogy a város szakadatlan szorgalommal működő vezetői elkövetnek mindent a mutatkozó fejlődés szabályozása és alapos kihasználása érdekében. Most pedig, ezen a helyen le akarunk számolni egy olyan váddal, amely azok részéről hangzik el minduntalan, akik nem valami nagy szimpátiával nézik Szeged város rohamos fejlődését. A lokálpatriotizmusnak azok a túlzói, akiknek a vonzódása a Szegeddel versengő városokhoz nagyobb, azt állítják, hogy az Alföld fővárosa csak a szószoros értelmében : külsőleg szép, de valójában rendetlen és gondozatlan. Hogy itt a parkok és egyéb díszítések födik el a lappangó közszegénységet, a csatornák, az aszfalt s általában a közszükségletek hiányát. Nos hát, aki a városrendezési terveket alaposan tanulmányozza, kétségkívül meggyőződik arról, hogy ezek a vádak minden alapot nélkülöznek. A város vezetői igen bölcsen megvárták, amig a kellő fejlődés mutatkozik és akkor pótolják minden erejükkel ős minden igyekezetükkel a hiányokat. Ue nem késlekednek a teendőkkel egyetlen pillanatig sem. Bizonyos tehát, hogy az októberi .közgyűlés buzgalmukat és jóakaratukat méltányolni fogja. Nem hisszük, hogy akadjon egyetlen bizottsági tag, aki ne a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozna a torony alatt történő munkálatokról. Hiszen mindnyájunknak, e város minden szülöttjéA patikárus kutyája. Irta Battlay Geyza. Pencz Józsefnek, az „Isteni gondviselés"hez cimzett gyógyszertár tulajdonosának volt egy kutyája. Muki volt a neve. Származására nézve Muki nem volt valami nagyon előkelő. Közönséges, aprószőrü, zsemlyeszínű falusi kutya volt, valami rattler-keverék. De okos szemeiben annyi értelem, annyi hiiség lakozott, hogy az máivalóságos csoda volt. Egy izben éberségével egy betörést hiúsított meg s azóta nagy vala az ő becsülete. 0 lett a ház dédelgetett kedvence. Muki tálból kapott enni s jaj volt annak, aki egy ujjal is érinteni merte. Szóval, Muki a kutyahűség mintaképe volt. A hirtelenszőke patikus gyakran el-elmondotta egy-egy ismerősének: — Ü az én legigazibb barátom. Ha mindenkiben csalódom is a világon, ő, tudom, még akkor is hü marad hozzám. A patikus ugyan még sohasem csalódott, de ezt a mondatot oly szépnek tartotta, hogy ahol tehette, alkalmazta. De hát, hogy tovább folytassam, Mukinak minden erénye mellett volt egy hibája. A hiiség. Mert Muki annyira hü volt a gazdájához, hogy minden lépését kisérte; el nem maradt volna tőle egy világért sem. S ha menyecskézni járt a kikapós patikárus, a kutya utána somfordált, leült a ház elé, hol gazdája eltűnt s fejét az ég felé emelve, éktelenül vonitott. Erről a hangversenyről aztán mindig tudták Jászkán, hogy kinek a portáján udvarolgat a patikárus. Persze, hogy kellemetlen volt ez az indiszkréció a patikusnak; és mielőtt titkos útjaira indult, mindig elzárta Mukit, hol a szobába, hol a fáskamrába. De tudja isten, hogy, hugy nem, még be sem fordult a szatócs-közön, Muki már megint a nyomában kullogott. Adta bestiája .. . Egy idő óta arról suttogtak Jászkán, hogy a kutya mindig a Kabóczáék háza előtt vonit. És sajátságos, a kutya mindig akkor vonít a Kabóczáék háza előtt, amikor Kabócza .János uram nincsen otthon. Ahol pedig a kutya vonit a ház előtt, — ott kutya van a kertben! Megállapodott hát a jászkai közvélemény abban, hogy Kabóczáné asszonyom összeszűri a levet a vörös patikárussal. Zsuzsa asszonyt, mint a titkon őrlő szú, szóíta-szapulta a falu nyelve; a vörös patikus ázsiója nagyot szökkent a fiatal menyecskék szemében, kiknek még tüzes a vérük, ringó a derekuk; Kabócza János uramat pedig diszkrét mosolylyal fogadták mindenütt, ahová csak ment. Egyszer aztán kipattant a titok. Valami községi képviselőtestületi tanács alkalmával Kabócza János uram (ki mint tehetős polgár, tagja volt a nemes gyülekezetnek) nagyon erélyes hangon követelte, a számadást a segédjegyzőtől, aki haragra lobbanva vágta oda neki: — Né keressen az ur itt piszkot, — söpörjön inkább a maga háza előtt! — Én-e? — Kend hát! Nem akarom ugyan Zsuzsa asszonyt gyanúsítani, — de a patikárus kutyája mindig ott vonit a ház előtt. — Mit mond az urV — Azt, amit mindenki tud. Kenden nevet az egész Jászka. Kabócza uram elsápadt s leült. Kövér ábrázatján nehéz csöppekben gördült végig az izzadság. Hej, hej, az az asszony, ki hitte volna ! Alig várta, hogy vége legyen a tanácsnak. Egyenesen haza rontott. Hogy mi történt otthon, azt bizonyosan nem tudni. De Madzag Andrásné, ki Kabóczáék szomszédságában lakik, esküt is kész rá tenni, hogy nehéz botütések puffogását, vékony asszonyi jajveszékelést hallott s kevéssel utóbb látta, hogy Kabócza János uram dult ábrázattal kirontott az utcára s a patika felé rohant. Hejh, de szeretett volna Madzag Andrásné asszonyom egy inci-finci kis egérke lenni a patikában ! Hát bizony ugy volt. Kabócza János Uram hazaérve, jól elverte az asszonyt, szó, beszéd nélkül. Ha az asszony bűnös, ugy is tudja, miért hull az istenáldás. Ha pedig nem bűnös, hát az asszonyi állatra még akkor is ráfér a verés. így okoskodott. Aztán dühösen elrohant, hogy fölkeresse Pencz Józsefet. Künn az utcán egy kissé lelohadt a dühe és gondolkodni kezdett. Hát tulajdonképen mit is mond majd annak a csábitónak V Nem verheti meg ugy szonika, mint az asszonyt. Nem, előbb kérdőre fogja vonni. Igen, és ha vall, hát kitekeri a nyakát. Mint a csirkének! Kabócza János uram meglassitotta a lépteit. És következésképen agyának há-