Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-21 / 127. szám

2 OELM AGYARORSZAQ 1910 október 20 egyszerű okból, mert ma már az ellenzéken van, ellenzékieskedni kell neki. De oly ügyetlenül pendítette meg a régi hangot, hogy hadat üzent egy nagyjelentó'ségü, már befejezett akciónak, amelynek megindításáról, lefolytatásáról mint miniszter tudott, sőt ahoz hozzájárult. Anélkül, hogy Aehrenthal politikájának, az anneksziónak helyességét vagy helytelenségét akarnók vitatni, kötelességszerűig bellett ezt leszögeznünk. Az a beszéd, amelyet Kossuth a delegációban mondott, hűséges karakterét adja a volt miniszter föltámadt ellenzéki szereplésének, amely lyel mindig lehetetlenségeket hajszol, a kákán is csomót keres, nem számol a politikai ok- és célszerűség föltételeivél. Ami magyar nemzeti szempontból vigasztaló a delegáció külügyi albizottságának ülésén történt, az Tisza István gróf és Nagy Ferenc fölszólalásához fűződik. Ezekre a felszólalásokra a politikai öntudat, az erkölcsi felelősség, a jogi tudás ütötte ajánló bélyegét. Tisza István tiltakozott a „Wiener Kabinet" kifejezés használása ellen. Aminthogy ilyen kabinetet nem ismer az a törvény sem, amely a közös és a közös egyetértéssel elintézendő ügyekről rendelkezik. Tisza István megállapította, hogy „a kereskedelmi szerződéspolitika irányelveinek érdemleges tárgyalása nem tartozik a delegáció hatáskörébe." Alfabétája ez a magyar közjognak és ép azokból a jogi nézőpontokból fontos, amelyeket mindig Kossuthék vitatnak. És Kossuth Ferenc ezt sem vette észre. Hogy történeti jogainkat Boszniára és Hercegovinára semmi esetre sem adhatjuk föl, nyomatékkal és erő vei Nagy Ferenc hangsúlyozta, miközben Batthyány Tivadar grófnak azzal sikerült nevetségéssé válnia, hogy ő az anneksziót gatta a bajuszát és minduntalan a szájába tömködte. Várt még egy kicsit, hogy a zavarom még nagyobb legyen, aztán fölállt s odalépett hozzám. — Ön Magyarországról jön ? — kérdezte. — Igen, — feleltem. — Honnan tudja? — Látom az ügyefogyottságáról; — azzal anélkül,' hogy engedelmet kért volna rá, leült az asztalomhoz és a pincérhez fordulva folytatta: — Adjon két pohár augoszturát, két-két csöpp étherrel. A pincér elment, az idegen pedig a baltenyerébe hajtotta a fejét és hosszan nézett rám olyan tekintettel, amely kiváncsi is volt, szomorú is volt, gúnyos is volt. Aztán lassan, félmosolygással megszólalt; — Tehát maga az ... ? Egyáltalán nem értettem a helyzetet és azért a legtanácsosabbnak tartottam, hogy bemutatkozzam : . — Üjlaky Dénes vagyok, — mondtam. — Tudom, — felelte az idegen. — üjlaky de Tiszaujlak. Hiszen a bajuszán is ott hordja a cimerét. Engem meg ¡Szőrrágó Demeternek hivnak. Ön otthon, Magyarországon, megyei tisztviselő volt. — Igen, — feleltem megütközve az idegen tájékozottságán. — És ön, mivel foglalkozik V — Én . . . leginkább az emlékeimmel. De erre majd rákerül önnél is a sor. Hagyja el, egyelőre koccintsunk, azután beszéljünk másról. Valami vidám dologról, mert tudja, ín nagyon keserű ember vagyok, szükségem van a jókedvű beszélgetésre. — Látom, hogy keserű ember, — feleltem. — De mi a baja? — Hm. Majd megtudja azt is. Egyelőre csak annyit mondok, hogy, ha egy adóvégremég mindig nem veszi tudomásul, mert nincs törvénybe iktatva. Ennyire levegőben járó minden, amit az ellenzék vezérei mondanak és tesznek. Ezzel szemben a kormány és táborának férfiai aggódó gondoskodással ügyelnek arra, hogy a politikai élet egész vonalán semmi olyat se mondjanak vagy tegyenek, amiből sérelem származhatnék arra a jogra vagy presztízsre, amely a nemzetet jogai vagy önállósága révén megilleti. Amíg az ellenzék vezérei vak ellenzéki akarnokoskodásuk közben váddal illetik önmagukat is, csakhogy másra alaptalan vádakat szórhassanak, addig a nemzeti érdekek védelmére a kormány és pártja áll sorfalat ott is, ahol a komoly ellenzék komoly munkát találna. Persze, ehez több államférfiúi belátás, több politikai bölcseség, mélyebb erkölcsi érzés, az igazságnak erősebb tudata kellene, mint aminővel a mai ellenzék rendelkezik. Ez a delegáció ülésén megindult munkásság előre veti árnyékát. Bizalommal várhatjuk annak a kormánynak és többségnek munkásságát, amely kifejezések dolgában is annyi figyelemmel és gonddal áll őrt a magyar nemzeti érdekek védelmében. És mély szomorúsággal várjuk annak az ellenzéknek további parlamenti szereplését, amely a delegációs tárgyalásoknál nem tudott legalább arra a magaslatra fölemelkedni, ahonnan az ellenzéki álláspont érdeke összeköthető egy némileg relatív igazsággal és a nemzeti érdekek legalább tetszetős, amellett komoly védelmével. Cliavrak — delegátus. Bécsből jelentik; Esterházy Miklós herceg helyébe, aki delegátusi tagságáról lemondott, ma behivták a delegációba Chavrak Levin póttagot, a Rauch-kormány volt bánhelyettesét. hajtót megsóznának kininnel, az sem lehetne olyan keserű, mint én vagyok. Undok ember vagyok. Annyi bennem az epekő, hogy ki lehetne vele kövezni végig az egész Kilia-utcát. Elhallgatott egy pillanatra, aztán hirtelen fölkapta a fejét és felém bökött a mutatóujjával. — Pedig, ugy-e, ön jókedvű, derült világú, mindenben mulatságot találó ember? — Hál' istennek, ha a szúnyogok nem csipkedtek volna igy össze, nem volna nekem most semmi bajom. De mire valók ezek az összefüggés nélkül való kérdések? — Azt hiszi, hogy nincs köztük összefüggés? De hajh, mit is hihetne egyebet? Hiszen ez az ifjúságiink véres, gyilkos tévedése, ez az a bottlás, amely tragédiává teszi minden i olyan embernek az életét, aki az állatnál kettővel tovább tud gondolkozni. — Nem értem, megint csak nem értem..• — hebegtem. — Ejh, majd megérti, csak Igyunk előbb egyet. Gyula, még két pohár augoszturát. Az éthert ki ne felejtse belőle. Koccintottunk és Szőrrágó egy hajtásra kiitta a méregnél erősebb italt. Azután megint félig szomorúan, félig gunyosan nézett rám s azt mondta: — Mondja, szereti-e még az Elvirát? Még mindig a Matild cimezi meg a leveleit, amiket önnek ir? Fölugrottam a székről és elborzadva néztem erre az emberre, aki legmélységesebb titkomat tudta. De ő szetid energiával viszszahuzott a székre s folytatta: — Vagy igaz. Már nincs szükség az idegen Írással való címzésre, hiszen Elvira már 1 elvégezte az intézetet, sőt már ki is van A városi javadalmak uj kezelési rendje. A város tanácsa esetröl-esetre engedélyt adott, hogy a szegedi termény-nagykereskedők a városi javadalmi hivatal felügyelete alatt álló zárt raktárakat tartsanak, amelyekben a szalámi szalonna- és hájárut a fogyasztási adó tekintetében átmenetileg kezeljék. Ezeknek az áruknak a fogyasztási adóját csak azon mennyiség után kellett fizetni, amely mennyiség a szegedi Piacon kerül eladásra, azaz fogyasztásra, tehát a kiszállított árut fogyasztási adóval Szegeden nem terhelik. A város tanácsa által kiadott engedélyben szabályozták az ellenó'rzést és a felügyelet módját. Ez azonban a városra költségesnek bizonyult, a kereskedőkre pedig nehézkesnek. Ep azért a tanács szükségesnek tartotta a következő uj szabályozást: „Az eddigi eljárás szex-int ugy a beraktározás, mint az elszállítás csak két javadalmi biztos jelenlétében történhetett, akik e munka körül napokat töltöttek el, anélkül, hogy a köznek valami különös hasznot hajtottak volna, a terménykereskedőknek pedig épeu nem szolgáltak előnyére. A javadalmi hivatal többször nem volt abban a helyzetben, hogy minién tranzitó zárt-raktárhoz az előre kért időben biztosokat küldhetett volna ki, ezért a beraktározás, vagy szállitás nem történhetett meg a kellő időben s igy a kereskedőre kiszámíthatatlan kár származott. A tarthatatlan helyzeten segítendő, a tanács a tranzitóraktár-tulajdonos terménykereskedőknek megengedi, hogy ugy a beraktározást, mint a szállítást a javadalmi biztosok közbejötte nélkül szabadon eszközölhessék. Az ellenőrzés a vámhivatalokon keresztül fog történni. A nagykereskedőket ugyanis az érkező áruk fogyasztási adójával a vámházaknál fogják ezentúl megterhelni; viszont az igazolt kivitelt a szokásos kiviteli bárca alapján a raktártulajdonos javára írják. Kezelési költség címén kötelesek a raktártulajdonosok minden szalonna-, szalámi és hájáru után, amely akár vidékről érkezik, akár pedig helyben vásárolva, itt beraktározódik, métermázsánkínt ötven fillért a város java* dalmí pénztára javára fizetni. A vidékről érkezett szalámi, szalonna és háj után ezt a kezelési költségtérítést azonnal a vámházaknál való behozatalkor kell megfizetni. Önként értetődik, hogy a szegedi fogyasztási területen eladott ezen áruk után a teljes fogyasztási adót és adópótlékot meg kell fizetni. nevezve tanítónőnek. Ugy-e, igen ? Mutassa csak a halántékát? Mechanikusan fordítottam oldalt a fejemet, hogy Szőrrágó megláthatta a fülem mellett a négy-öt koraősz hajszálat. — Igen, már ki van nevezve, — konstatálta. — De még, de még nem következett be a . . . — és itt elkezdett az asztal alatt idegesen rugdalózni, mig végre érzékenyen megrúgta a lábamat. — Kérem! — szisszentem föl. — Ne rugdalja a lábamat! — Pardon, — felelte vissza Szőrrágó. — Az ön lába volt? Azt hittem, hogy a Pestalozzi sírkeresztje. Kezdtem egészen kábult lenni ettől az össze-vissza való beszédtől, amelyet nem értettem és mégis olyan nagyon, olyan szivet dermesztően kezdtem megérteni. Most már tovább is akartam tudni, hogy mit hallok még és most már én rendeltem augoszturát. < . , r ; — Igyunk, — mondtam — és beszéljen tovább. Mit tud még Elviráról mondani? És miért haragszik Pestalozzira? — Eh, nem Pestalozzira haragszom én, hanem mindazokra, akik „a tanitás kenyérkereső pályáját megnyitották a gyönge női nem előtt", mindazokra a tanszamarakra, akik ... Hirtelen elhallgatott, letekintett a földre és látszott az arcán, hogy feszülten figyel valamire. — Mi az ? — kérdeztem. — Nem hallja? — felelte halkan — Nem hallja, hogy pörög az öreg ott lenn. — Ki? Hol? — Schopenhauer. Lent a sírjában. Ha csak emlegetik is valahol a női foglalkozások