Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-02 / 111. szám

I DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 október 2 „Venedig in Wien" cimü tetszett, melyet a fess művésznő olasz, magyar, német, francia, ango1 és spanyol nyelven énekelt. S amellett az egyes nemzeteket tipikus mozdulatokkal s arcjátékkal jellemezte. Vilmos császár nagyon kegyes szavakban fejezte ki megelégedését s megkérdezte Glöckner Pepit, nem fáradt-e ki. — Aber ná Majestaet — felelt a művésznő fesztelenül — ihner Lob hat mi elektrisirt! A császár jót nevetett s az egész vacsora alatt élénken társalgott a fess Pepivel . . . akit a vendéglátó trónörökös szintén asztalához ültetett. Kémkedés az Adrián. — Beszélgetés egy tengerésztiszttel. — Hirül adtuk tegnap, hogy az osztrák-magyar hadikikötőben nagyszabású kémkedési összeesküvésnek jöttek nyomára. A vizsgálat megállapította, hogy a már letartóztatott polgári állású egyéneken kivül az összeesküvésben az osztrák-magyar katonaság több századjának legénysége, valamint a tengerészlegónység több tagja is résztvett. Tudósítónknak módjában volt egy magasrangu tengerésztiszttel beszélgetést folytatnia, aki a következőket mondotta munkatársunknak a kémkedési ügyről: — Ez nem az első eset, amidőn az olaszok az osztrák-magyar határerőditéseket és a hadikörök terveit akarják megszerezni, már ezelőtt két évvel is volt egy ehez hasonló esemény. Az osztrák-magyar-olasz határon lévő erődöket, jóformán nap-nap után, megkörnyékezik gyanús emberek, akik rendszerint sehogy sem tudják megmagyarázni, hogy mi célból kerültek az erődítmények közelébe. Az őrség elfogja őket, kikutatja, vizsgálatot tart, azután szabadon ereszti a nyomorultakat, mert minálunk nem csinálnak olyan nagy dolgot ebből, ha a határ mellett valami gyanús alak elfogatja magát. Ezektől nem is kell tartanunk, mert ezek nem veszélyesek ránk nézve. Ha szeretnének is valamit kitudni, ritkán van meg az az intelligenciájuk, hogy a látottakat fölhasználják, vagy pedig egyes jelekből föltétlenül helyesen következtetni tudjanak. Ezek a kémkedés hiénái, akik élősködnek a kormányok nyakán és sokszor állandó fizetést is húznak, anélkül, hogy azért valami ellenszolgáltatást adnának. A tényleges célja ennek a bandának az, hogy jelenlétével a figyelmet magára vonja és elterelje az esetleg épen akkor kifejlődő tényleges kémkedésről a figyelmet. — Sokkal fontosabb az, hogy a határon — gyakorlaton levő őrcsapatok állandóan a várak és erődítések közelségét keresik — az olasz alpesi vadászok kitűnően képzett, háború esetén igen veszedelmes tudásu századjai, tisztjeikkel együtt sokszor észrevétlenül közelitik meg az osztrák-magyar várakat. Különösen rossz, ködös, zivataros napokon. Ezek ellen nem lehet eljárni. Ravaszul, ügyesen, lovagiasan viselkednek. Ha hirtelen meglepi őket a mi vadászaink csapata, rögtön megadják magukat és az eltévedéssel mentegetődznek. Pedig ezek a kémek! A tisztek és a legénység a leghatározottabban tiltakozik a kémkedés gyanúja ellen. A vizsgálat itt nem vezet célhoz. Az elfogott szakasznál nem lehet fényképet vagy rajzot találni. Ezek az emberek a szemükkel és az eszükkel fényképeznek és még hozzá hogyan! Nincs az a biztos Goertz-lencse, ami pontosabban tárja föl a rajzolt erődítés mélységét vagy különféle erősségét, mint az az alpesi olasz vadásztiszt, vagy a többnyire mérnökökből álló altiszti kar bármelyike, midőn egy pillantásával szinte fölméri az egész előtte fekvő terepet. — Egy alkalommal láttam a példáját, midőn egy ilyen „eltévedt" olasz szakasz a legáthatóbb ködben közelítette meg a legfontosabb erődítési pontot. Amikor az osztrák őrség elfogta őket, beszélgetést folytattam az egyik altiszttel. Fiatal, piemonti fiu volt, építész-mérnök, aki aztán a katonai pályára lépett át az „alpinikhez". Nagyon intelligens ember volt. Midőn beláttuk, hogy semmit sem tehetünk ellenük, barátságosan fogtuk föl a dolgot és egész kedélyesen eldiskuráltunk velők. Ők is kedélyesen vették az egész „kémkedési affért" és biztosítottak minket arról, hogy ez ugy is csak gyakorlat, aminek semmi értelme sincsen, — és hogy őket nem vezette semmi ilyen szándék — mert hiszen ők ezt a különben sem fontos erődöt ugy is ismerik, no és aztán „hiszen Olaszország és a monarchia érdekei mindenkor egyezni fognak". Erre mosolyogni próbáltak ós az egyik parancsnokuk kétségbe vonta ezt a nagy föltevést. És akkor . .. kedves barátom, az a fiatal olasz tiszt egy névjegy hátára lerajzolta az erődítményeket, ugy, hogy azt talán a parancsnokuk sem tudta volna megcsinálni. Persze, ez már nagyon régen volt, van vagy tizennégy esztendője — ezek az erődök ott a határszélen azóta mind megváltoztak. Jobban is vigyáznak most ottan. — Meg aztán a mieink a saját szisztémájuk szerint bánnak az olasz szomszéddal. Mostanában többször hallhatott róla, hogy osztrákmagyar csapatok valahogyan „áttévedtek" az olasz földre, valami erődítmény közelében. A mieink is megtanultak már látni. Ez már nem kémkedés, oz haditudomány, aki jobban fogja tudni a leckét, az győz. Tudósítónk megkérdezte a tengerésztisztet, hogy mi a véleménye az állítólagos katonai árulásról; és lehetségesnek tartja-e, hogy az osztrák-magyar ármádia legénységéből többen árulást követhettek volna el. — Lehetséges, bár szinte hihetetlen. Mindé, nütt vannak gazemberek — és igy az ármádia legénységében is lehetnek. Különösen a haditengerészet legénységében találkoznak pénzért mindenre képes alakok; de megjegyzem, csakis pénzért kaphatók esetleg egy kémkedési árulás elkövetésére. — Az árulás elkövetése nem kombinálható esetleges olasz érzelemnyilvánítással, különösen Triesztből való tengerészek részérő!. A triesztiek sokszor tüntetnek az osztrák uralom ellen ? — kérdezte tudósítónk. — Nem. Ez lehetetlen. A mi legénységünk bár olasz ajkú, de nem olasz érzelmű, sőt mondhatnám, gyűlöli a született olaszt. Evvel a beszélgetés véget ért. A bécsi vendég. Az éjszaka megjött a szívesen látott vendég: a császárváros polgármestere. Fölötte szűkre szabta uti programját s rövidre itt tartózkodásának idejét. Mindössze huszonnégy órát tölt Neumayer dr Magyarország fővárosában. Kellemetlen és kelletlen hangok és magyarázatok is kisérik ide Bécsből a polgármester urat. Olybá tüntetik föl látogatását, amit Budapesten tesz, mintha köteles udvariassági aktusnál: egy látogatás puszta viszonzásánál több nem is volna benne. Mi mindezt megértjük és tudomásul vesszük) mégis mindennek ellenére őszinte örömmel ós vendégszeretettel látjuk közöttünk Bécs város polgármesterét. Neumayer dr-ban méltányoljuk az első bátor férfiút, aki a bécsi elvadult érzelmek és fölfogások között s abból a gyűlölködő szellemből, amelyet Lueger politikája nevelt nagyra; meg meri tenni az első közelitő lépést Budapest ós a magyar közönség felé. Nem tudjuk ugyan, hogy mennyiben befolyásolta ezt a lépését talán valamelyes ujjmutatás) amelyet felső helyről kaphatott; s tudjuk, hogy a bécsi polgármester eljövetelét voltaképen a budapesti polgármester provokálta. Ha azonban csak magát a faktumot, magát az eseményt nézzük s hozzá Neumayer dr nyilatkozatait olvassuk: természetszerűen kiérezzük a békülékenység szellemét, ami a múltnak za. varaival és fölháboritó jelenségeivel szemben mégis csak üdvös változást jelent. Hogy a politikát kizárják a bécsi polgármester látogatása köréből: azt helyesnek, sőt önként érthetőnek tartjuk. A bécsi polgármesternek nem is föladata az, hogy nagypolitikát csináljon s hozzá ellenséges politikát — a magyar nemzet és fejlődő fővárosa ellenében. Lueger csak föltolta magát a hagyományos centralisztikus osztrák törekvések képviselőjéül. <5 ezzel nagy sikert biztosított magának Ausztriában, ahol a gesammt-monarchie gondolata még mindig kisórt. De mi sohasem vettük őt komolyan, mert sohasem tulajdonítottunk komolyabb jelentőséget Lueger működésének. Magyarország helyzetét és állami önállóságát törvényei és ezeréves jogállása biztosítja; s azt gondoljuk, hogy Ausztria komolyabb köreiben is csak handabandá nak vették a Lueger-féle politikát, de idő szerint fegyverül kihasználták a magyar nemzetnek érvényesülést kereső, jogos követelései ellenében Az idő azonban sokféle, hasznos tanulságot hozott s ugylátszik, Immár Bécsben is kezdik belátni, hogy képtelen, ostoba és valósággal szégyenletes az a viszony, amelyet Lueger teremtett az osztrák és magyar monarchia két viruló metropólisa: Bécs és Budapest között. Messzemenő kombinációkat nem akarunk fűzni Neumayer Károly dr látogatásához, de üdvözöljük őt, mint a kívánatos időváltozásnak első fecskéjét. Magyarország az ő törvényes törekvéseiben nem játsza az érthetetlenség szerepét ; ha Bécsben meg akarták volna érteni a magyar nemzetet: megtehették volna a múltnak bármely időszakábanMeg is vagyunk arról győződve, hogy ennek a megértésnek a történelmi kényszerűség erejével el kell következnie. Elvégremeg kell szűnnie annak a tarthatatlan állapotnak, hogy Magyarországot Bécsben egyszerűen csak lekötött kundsaftnak nézzék s hogy még mint kundsaft. tal is gorombán és barátságtalanul bánjanak a magyar közönséggel. A bécsi polgármester eljövetelében csak kezdetet látunk, ami alkalmasnak látszik arra, hogy elősegítse és talán gyorsítsa a természetesebb, barátságosabb viszonyok alakulását s általában a kölcsönös megértésnek folyamatát. Neumayer dr alkalmas egyéniségnek látszik a mesterségesen fölszitott ellentétek enyhítéséreOkvetlenül bátor embernek kell lennie, hogy dacolni mer bécsi pártjával, amely ugyancsak iparkodott akadályokat gördíteni a polgármester budapesti útjába. De bármiként legyen is, őszintén óhajtjuk, hogy bécsi vendégünk jól érezze magát köztünk s visszatérve, kellemes benyomásokkal emlékezzék a magyarok között töltött órákra. KAP! HÍREK Az üres táska. (Saját tudósítónktól.) Néhány nappal ezelőtt rejtelmes küldemény érkezett Olaszországból a budapesti főkapitányságra: egy elegáns, ango' útitáska, rézveretes disznóbőrből. Semmi kisérő irás. Nagy fejtörést okozott a dolog a Zrinyiutcai palotában. Mi ez? Talán jubileumi ajándék Krecsányinak? Vagy anarchista-merénylet? De akkor hol van belőle a bomba? Mivel a táska Olaszországból érkezett, először is fertőtlenítették, hogy az esetleg benne rejtőzködő kolerabacillusokat kivégezzék. Amikor ezzel készen voltak, elhelyezték a titokzatos holmit a bűnjel-raktárban. Ott azonban csak huszonnégy óráig volt, mert ahol ninc3 bűn, ott nem lehet bűnjel sem. Erre áthelyezték a jobb sorsra érdemes táskát a talált tárgyak közé, hogy majdan elárverezzék. A táskát Velencében adták föl s ezért meglepetést keltett tegnapelőtt, amikor a posta a rendőrség cimére levelet hozott ugyancsak Velencéből. Az olasz nyelvű levél mindössze egysoros. Ez a tartalma: Ódor Gésa Zalaegerszeg. Most megint elővették a táskát, amely köré ez a levél egész legendakört vont. Mi történt? Ki az az Ódor Géza? Hátha baj érte Olaszországban ? Talán a brigantik keze közé került ? Szóval, tág tere nyilt a találgatásnak. A főkapitányság táviratban fordult Zalaegerszegre fölvilágositásért. Csakhamar megjött a válasz: Ódor Géza királyi pénzügyigazgató nyár1 szabadságát Olaszországban töltötte utazgatással s eközben az a kellemetlen baleset érte, hogy az osztrák határtól Velencébe való útjában ellopták a kézitáskáját (elegáns, angol disznóbőrös), amelyben egy-kétezer koronát érő holmi volt. Különben a pénzügyigazgat-i egészséges és egyéb kalandja nem volt Itá" liában.