Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)
1910-10-14 / 121. szám
1910 október 14 „ OÉLMAGYARORSZAG S huszonkilencedik cikke által reá rótt kötelezettségek és korlátozások alól magát föloldottnak tekinti. A nagyhatalmak mind igyekeznek Szerbióra csillapítóan hatni, de a konferencia eszméjét tovább tárgyalják- Október nyolcadikán Szögyény-Marích László nagykövet közli a német külügyi kormány állásfoglalását, ahol a szerb ügyvivőnek kijelentették, hogy egyáltalán nem látják az annekszíó által a berlini szerződést megsértve és hogy elvárják a szerb kormánytól a legkorrektebb magatartást. Egy nappal későbben Klievenhüller gróf jelenti, hogy Pichon hozzájárult a mi külügyi kormányunk azon álláspontjához, mely szerint a konferencia csakis előre meghatározott program alapján ülhet össze. Ugyanakkor Olaszország nagykövete, Avarna herceg, értesiti a külügyi kormányt, hogy kormánya a szerb kormánynál a monarchia intenciói szerint mérséklöleg eljárt. Aznap este Cettinjében tüntetés volt, mely alkalommal ottani követségünk néhány ablakát beverték. A montenegrói kormány élénk sajnálkozását fejezte ki és a tettesek szigorú megbüntetését Ígérte. Közben összeültek a delegációk, melyek minden tekintetben a helyzet magaslatára emelkedtek és Aehrenthal grófot nagyhorderejű akciójában a legmesszebb menő erkölcsi támogatásban részesítették. . Törökországban megkezdődik a magyar és osztrák áruk elleni bojkott, mialatt a porta és a Ballplatz között a jegyzékváltás tovább folyik. Másrészt tárgyalások folynak az öszszes nagyhatalmakkal az európai konferenciát illetőleg. Iswolski épen Londonban van s őt is igyekeznek megnyerni annak a tervnek, hogy a konferencia csupán a berlini szerződés XXV. szakaszának törlésére szorítkozzék, miután mi a dolog érdemére nézve Törökországgal megeryeztünk. Közben Törökország pedzení kezdi & kártérítés gondolatát, Belgrádban zavargások vannak, az osztrák és magyar kereskedések cimtábláit leszaggatják. Külügyi kormányunk egyszerre tíz csatavonalon is fölveszi a küzdelmet. Egyrészt a török áru-bojkott, másrészt Anglia és Oroszország barátságtalan magatartása, azonfelül Szerbia és Montenegró kihívó viselkedése a helyzet képét meglehetősen borúsnak mutatja. A konferencia terve sem akar dűlőre jutni, époly kevéssé a Törökországgal való megegyezés. Ámde Aehrenthal gróf, mintha ezer keze volna, a fenyegetően összebogozott szálakat mesterien kezdi rendbehozni. Szerbia esztelen fegyverkezése — decemberben már harminchat millióra rúgott az uj szerb hadiköltség — minket is nagyszabású katonai intézkedésekre kényszerit. Oroszország mindent elkövet, hogy a helyzetet zavarja. Külügyi kormányunk egy terjedelmes jegyzékben fejti ki a monarchia álláspontját, de közben folytatja a tárgyalásokat főképen Törökországgal és fölajánlja a harmadfél millió török font (ötvenkét millió korona) kárpótlást a boszniai és hercegovinai állami javakért, mely alapot szolgáltatott a megegyezésre ós a bojkott beszüntetésére. Az erről szóló jegyzőkönyv 1909 február elsején kelt. A megegyezés alapján aztán a nagyhatalmak erélyesen rászóltak Szerbiára, hogy hallgasson el kárpótlási követeléseivel és ne provokálja a monarchiát. Végül, mint tudva van, a konferencia gondolata is elejtetett, bár Szerbia még kényszerű visszavonulása után is ragaszkodott ehez a tervhez és különösen a vám- és kereskedelmi viszonylatokban minden lehető módon kellemetlenkedett, A violaszinü könyv jegyzékeinek utolsó sorozata már csak a helyzet kibonyolódását tartalmazza. Zsidó keresztényszocialisták. Zágrábból jelentik: A horvát keresztényszociálista párt tegnap Mitobár egyetemi tanár elnöklete alatt gyűlést tartott, melyen csupa zsidó választó jelent meg. Az elnök kifejtette a párt programját és kérte a megjelenteket, hogy a közelgő választásoknál a keresztényszociálista jelöltekre adják szavazatukat. A gyűlésen résztvevők nevében Kohn dr válaszolt, kifejtve, hogy a párt programjával egyetértenek és jelöltjeiket támogatni fogják. Ennek ellenében a keresztényszociálista párt egy kerületben zsidó jelöltet fog állítani. Ennek a jelentésnek magyarázata az, hogy a horvátországi keresztényszociálista párt nem olyan felekezeti párt, mint például az ausztriai, vagy amilyen a magyar akar lenni, hanem valójában nagyhorvát párt, amely csak kortescélokból vette föl a keresztényszociálista nevet. A pártnak nincs antiszemita programja ós épen ezt akarták most a választások előtt dokumentálni, hogy igy a nagyszámú horvátországi zsidó szavazókat megszerezzék maguknak. A készfizetés bonyodalmai. — Nem enged a magyar kormány. — (Saját tudósítónktól) Lukács László pénzügyminiszter ma délelőtt tizenegy órakor Bécsben meglátogatta BiUmsky osztrák pénzügyminisztert, akivel fesztelen beszélgetést folytatott a bankszabadalom meghosszabbításáról és a készfizetés megkezdéséről s előkészítette azt a tárgyalást, amelyet ebben a két kérdésben holnapra a két miniszterelnök és a két pénzügyminiszter között terveznek. A holnapi tanácskozás folytatása lesz az ezekről a kérdésekről Bécsben mult héten megkezdett tanácskozásnak. Még nem bizonyos, vájjon lehetséges lesz-e ezt a tanácskozást holnap befejezni s lehetséges, hogy a szombati napot is ennek a két kérdésnek fogják szentelni. A készfizetés dolgáról a Neue Fréie Presse ma esti száma azt jelenti, hogy az illetékes magyar kormánykörök nem bíznak abban, hogy a készfizetés kérdésében megegyezés fog létrejönni és nincsen kizárva, hogy ebben a kérdésben belátható időben válságos fordulat fog bekövetkezni, amelynek nagyon messzemenő politikai következményei is lesznek. A magyar kormány abban a nézetben van s ebben a fölfogásban a kabinet összes tagjai megegyeznek, hogy nem volna abban a helyzetben, hogy a bankszabadalom meghosszabbítását a parlament előtt képviselje, ha az az álláspontja, amely szerint a készfizetés megkezdését biztosítani kell, a mostani tárgyalás folyamán nem jut érvényre. Á magyar kormány ennek következtében el van tökélve, hogy még azt a tárgyalást sem kezdi meg, amely a bank vezetőségével a szabadalom meghosszabbításáról folytatandó, ha nem sikerül előbb az osztrák kormánynyal a készfizetés dolgában oly megállapodásra jutni, amely a magyar kormány álláspontjával számol. Az utóbbi időben erről a kérdésről Magyar" országon ismételve megtartott miniszteri tanácskozásokon minden irányban gondosan megfontolták a helyzetet és a sürü tanácskozásoknak az lett az eredményük, hogy a magyar kormány abban az esetben, ha ebben a dologban programját nem tudná megvalósítani, ebből az ezzel járó összes konzekvenciákat le fogja vonni. A miniszteri tanács formaszerü határozatot még nem hozott, mert az osztrák kormánynyal még folytatja a tárgyalást; még nem állapították meg formaszerüen, hogy a készfizetés dolgában megegyezés nem jöhet létre, de a tárgyalás már nem huzódhatik sokáig, mert a jövő héten okvetetlenül el kell következni a döntésnek arról, hogy az év végén lejáró bankszabadalommal mi történjék. S így, ha idejekorán nem következik be kedvező fordulat, akkor nagyon valószinti, hogy a kérdés belátható időben válságos fordulatot fog venni. A magyar kormány nagyon jól tudja, hogy az osztrák birodalmi tanácsban rendkívül nagy nehézségek gördülnek a készfizetésről szóló törvényjavaslat elfogadása elé, azonban ezekkel a nehézségekkel szemben arra kell utalnia, hogy az ö álláspontja sem különb a magyar parlamentben, ha készfizetés dolgában nem tud oly megállapodást fölmutatni, amely Magyarország eddigi' álláspontjának megfelel. Azonban a magyar kormány ez álláspontjának képviseletében nemcsak erre a parlamenti nehézségre támaszkodik, hanem arra a törvényre helyezkedik, amely a készfizetés megkezdését bizonyos föltevések mellett, amelyek ma teljes mértékben fönnforognak, már kilátásba helyezte, továbbá arra támaszkodik, hogy e törvény alapján a készfizetés megkezdése egyúttal erkölcsi kötelesség a külföld irányában és végül arra is támaszkodik, hogy előbbi osztrák kormányok is elismerték a kötelező készfizetés megkezdésére irányuló óhajtás jogosultságát. A magyar kormány fölfogása szerint itt tehát nem arról van szó, hogy a miniszterek helyzetüket a parlamenttel szemben megkönnyebbítsék. Osztrák részről a parlamenti nehézségeken kivül, amelyeket a magyar kormánykörök elismernek, nem tudnak semmiféle argumentumot fölhozni, amely elvi alapon útjában állna a készfizetés megkezdésének, de tudvalevő, hogy az osztrák kormány viselkedését az osztrák pártok irányítják, amelyeket Magyarország iránt való viselkedésükben nem föltétlen jóakarat vezet. Nem szabad elfelejteni, hogy a kérdés olyanná fajult, hogy már most a nemzeti hiúság ís nagy szerepet játszik benne. Hogy ez így van, ennek a kérdés előzménye az oka. Es a kormánynak nincs módjában, hogy a kérdést ebből a karakteréből kivetkőztesse. Egyelőre folytatják a kísérleteket, hogy ezeket az ellentéteket áthidalják. Az eddigi tanácskozás folyamán az eshetőségek egész sorozatát vették szemügyre, amelyekkel ezeket az ellentéteket át lehetne hidalni, de eddig teljességgel eredmény nélkül. Az is igaz, hogy a tárgyalás folyamán azt a kérdést is vitatták, vájjon a megegyezést nem lehetne-e a két kormány deklarációjának formájába ölteni, de nagyon nehéz dolog lesz, hogy ezen az alapon megegyezzenek. A magyar kormány ilyen deklarációt csak azzal a föltétellel fogadhatna el, ha teljes biztosítékot nyújtana, hogy a készfizetést belátható időben meg fogják kezdeni; de ha a deklarációt igy fogalmazzák meg, akkor az osztrák kormány álláspontja sem lesz könnyebb, mint amilyen most a magyar kormányé. A helyzet tehát az, hogy vagy sikerül a magyar kormánynak a készfizetés megoldásának oly módját biztosítani, amely az ő álláspontjának megfelel, vagy pedig kénytelen lesz a megegyezés lehetetlenségéből a politikai konzekvenciákat levonni. A harmadik lehetőség az volna, ha a legközelebbi napokban az osztrák kormánynyal ebben a kérdésben folytatandó tárgyalás során mégis sikerülne megegyezésre jutni, erre azonban a kilátás vajmi csekély. A megbénult Franciaország. — Sztrájk az összes uonalakon. — (Saját tudósítónktól.) A francia kormány radikális intézkedésének nem lett meg a kívánt eredménye. A vasutassztrájkot nem tudta letörni, ellenben, amitől országszerte rettegtek, előidézte az általános sztrájkot. A vasutas-mozgalomnak kiszámíthatatlan következményei lehetnek, a kereskedelem már eddig is valósággal megbénult. Az öszszes vasúti állomásokon teljes hadifölszereléssel ellátott csapatok táboroznak. Mégis több vasúti tudakozó-iroda ellen ostromot intéztek a sztrájkolók. Távirataink itt következnek: Paris, október 13. Az Orleans-vasut alkalmazottai este tartott gyülésükön elhatározták, hogy haladéktalanul beszüntetik a munkát. Lyon, október 13. A Páris—Lyon—Mediterrainé vasúthálózat alkalmazottainak nemzeti szindikátusa az általános sztrájkot proklamálta, amely éjfélkor fog kezdődni. Páris, október 13. A kőművesek este gyűlést tartottak, melyen elhatározták, hogy holnap reggel általános sztrájkba lépnek. Az államvasuti alkalma, zottak szindikátusa proklamálta az általános sztrájkot, hogy követeléseiket keresztülvigyékBizottságot küldtek ki, melynek föladata lesz a munka beszüntetésének időpontját elrendelni. A keleti vasút mozdonyvezetői és fűtői elhatározták, hogy sztrájkba lépnek. Páris, október 13. Megerősítést nyer, hogy a vasutas-sztrájkkal kapcsolatban számos elfogatási parancsot adtak ki, melyeket holnap reggel hajtanak végre. A belügyminisztérium közölte, hogy a keleti vasút összes vonatai elindultak és hogy a Páris—Lyon—Mediterrainé vonalon a forgalom egészen normálisan bonyolódik le. London, október 13. Páris és London közt a közlekedés tegnap nem volt olyan nagy mértékben megzavarva» mint ahogy előre látták. Párisból a vonatok kéthárom órai késéssel érkeztek Calaisba. A postai szolgálatot részben automobilok teljesitik. Sok utas is automobilon utazik Belgiumba és Németországba. Az utazás dija Párisból Calaisba» vagy Boulogneba száz-százötven frank. A basel— boulogne—folkestowni vonat utasai azt beszélik, hogy a vonatot a francia határon tul katonák vezették. Párisban azonban, a menettérti jegyek tulajdonosaitól eltekintve, csak olyanok kapnak jegyet, akiknek igen fontos az ügyük.